Az energiafelvételből levonva a bélsárral távozó energiamennyiséget, az emészthető energiához jutunk, mely relatíve könnyen mérhető és a hazai kutatóhelyeken meghatározása rutinszerűen folyik. Az emészthető energiát csökkentve a bélgázok és a vizelet energiával a metabolizálható energiát kapjuk meg. A kérődzők részére az emészthető vagy a metabolizálható energiára alapozott értékelés nem alkalmas, mivel a takarmányok minőségétől függően a hőszaporulat nagyon jelentős energiaveszteség, a metabolizálható energia 10-40 %-a. A hőszaporulattal csökkentve a metabolizálható energiát elérkezünk a nettó energiához, melyet a kérődzők már közvetlenül életfenntartásra vagy termelésre fordíthatnak. Valamennyi korszerû energiaértékelési rendszer a nettó energián alapul.

A nettó energia rendszerben a létfenntartó szükséglet megfelel az éhező állat hőtermelésének, a termelés energiaszükséglete azonos a termelt termék energiatartalmával. Tehát, ha 1 kg tej energiatartalma 3 MJ, akkor termelésének energiaigénye is 3 MJ.

A metabolizálható energia (ME) hasznosulásának hatékonysága eltérő az egyes fiziológiai funkciók szerint, életfenntartásra 70-80 %, tejtermelésre 60-70 %, növekedésre 40-60 %, vehemépítésre 10-25 %.

Hazánkban alkalmazott nettó energia rendszer

Az új nettó energia rendszer 1986-ban került bevezetésre. Az USA-ban alkalmazott takarmányértékelési módszert adaptáltuk. A hazai rendszer több tekintetben eltér az amerikaitól (takarmányok energiaértékének számítása, szükségletek), ezért az NRC-k közvetlenül nem alkalmazhatóak a hazai, gyakorlati takarmányozásban.

Miután a ME hasznosulásának hatékonysága eltérő, három nettó energiát használunk a takarmányok energiaértékének kifejezésére:

Tejtermelő nettó energia, NEl, - a tejtermelő tehenek takarmányozásában alkalmazzuk, mivel a ME hasznosulásának hatékonysága közel áll létfenntartásra és tejtermelésre, lehetőség van arra, hogy a tejtermelő tehenek létfenntartó szükségletét is ebben fejezzük ki. A takarmányok emészthetősége csökken, amikor a takarmányozási színvonal nő. A takarmányok NEl értéke a létfenntartó szint háromszorosára vonatkozik, figyelembe véve a nagy tejtermelésû tehenek igényét.

Létfenntartó nettó energia, NEm - a húshasznú tehenek és az anyajuhok takarmányozásában egyedüli energiaértékként alkalmazzuk. Valamint ebben fejezzük ki a növendék kérődzők létfenntartó szükségletét.

Nettó energia súlygyarapodásra, NEg – a növendék kérődzők súlygyarapodásának szükségletét NEg-ben fejezzük ki. A ME hasznosulásának hatékonyságában nagy az eltérés létfenntartásra és súlygyarapodásra. Amennyiben egy összevont (NEm+g) energiaértéket használnánk, úgy a takarmányok energiaértéke változna a takarmányozási szinttel, alacsony súlygyarapodásnál alá – magas súlygyarapodásnál túlbecsülnénk a takarmányok energiaértékét.

Növendékállatoknál a két nettó energia (NEm és NEg) használata miatt a takarmányadagok energiaértékének számítása eltér a szokásostól. Az adagszámítás az alábbi lépésekből áll:

• A takarmányból etetett szárazanyag mennyiségét külön﷓külön szorozzuk a takarmány létfenntartási (NEm) és súlygyarapodási (NEg) nettó energia értékével.
• A különböző takarmányokból származó szárazanyagot, létfenntartó és súlygyarapodási nettó energiát összegezzük.
• Kiszámítjuk a takarmányadag energiakoncentrációját. Az összes létfenntartó nettó energiát, illetve az összes súlygyarapodási nettó energiát osztjuk a szárazanyag mennyiségével.
• Meghatározzuk a létfenntartáshoz szükséges takarmány szárazanyag mennyiségét. A létfenntartó szükségletet osztjuk a takarmányadag létfenntartó nettó energiakoncentrációjával.
• Az összes szárazanyag mennyiségéből kivonva a létfenntartáshoz szükséges szárazanyag mennyiségét, megkapjuk az adagból súlygyarapodásra rendelkezésre álló szárazanyagot.
• A súlygyarapodásra rendelkezésre álló szárazanyag mennyiségét szorozzuk az adag súlygyarapodási nettó energia koncentrációjával. Ezt az értéket hasonlítjuk össze a szükséglettel, vagy a megfelelő egyenletekkel kiszámítható a várható súlygyarapodás.

Valamennyi takarmány három nettó energiaértékkel rendelkezik. A kérődzők energiaszükségletét 1999-ben korszerűsítettük, pontosítottuk.

Fehérjeértékelés

A takarmánnyal felvett fehérje egy része, rendszerint nagyobb hányada lebomlik a bendőben, ez a bendőben lebontott fehérje vagy lebontható fehérje, jele RDP.

A fehérje másik része lebontatlanul hagyja el a bendőt, ez a bendőben lebontatlan fehérje, szinonim kifejezései: nem lebontható fehérje, bendőemésztést elkerülő fehérje, bypass fehérje, jele UDP. A takarmányfehérjét a bendőmikrobák bontják le, a lebontás mértéke takarmányonként eltérő és függ a takarmány bendőben való tartózkodásának idejétől is. A takarmányfehérje lebontására jellemző, hogy míg bizonyos takarmányok, így pl. a kukoricaszilázs, lucernaszilázs, búza, árpa esetén a fehérje lebontása megközelíti, illetve meghaladja a 70 % -ot, más takarmányoknál (pl. kukoricaglutén) ez az érték csak 20 % körüli. A hazai szokásosan etetett kérődző takarmányadagok fehérjelebonthatósága mintegy 70 %-ra tehető, tehát az etetett takarmányfehérje mindössze 30 %-a kerüli el a bendőemésztést.

A lebontott fehérjéből mikrobafehérje képződik. A bendőben szintetizált mikrobafehérje mennyiségét a mikrobák energia és lebontható fehérje, azaz N ellátása határozza meg elsősorban. A kérődzőknél használt energiaértékek nem tükrözik a mikrobák energiaellátását, mivel a zsírokat, a bendőemésztést elkerülő- fehérjét és keményítőt, valamint az erjesztéses tartósítás során keletkező szerves savakat a kérődzők jól hasznosítják, de e táplálóanyagok nem jelentenek energiaforrást a mikrobák részére. A mikrobák energiaellátása a fermentálható szervesanyag (FOM) mennyiségével fejezhető ki, mely megfelel az emészthető zsírral, a bypass fehérjével és bypass keményítővel, valamint a szerves savakkal csökkentett emészthető szervesanyagnak.

A bendőmikrobák N ellátását a takarmányfehérje lebontható hányada szolgáltatja.

A kérődzők fehérjeellátása tehát két tényezőtől függ, melyek:

• az emészthető mikrobiális fehérje és,
• az emészthető lebontatlan takarmányfehérje.
  
  Valamennyi új fehérjeértékelési rendszer, így a hazánkban bevezetett metabolizálható fehérje értékelés is, a fenti alapelvekre épül.

A hazánkban alkalmazott metabolizálható fehérje értékelési rendszer

A fehérjeértékelési rendszer 1999-ben került bevezetésre. A metabolizálható fehérje alatt azt a vékonybélből felszívódó aminosav mennyiséget értjük, mely egyrészt a takarmányfehérje bendőben le nem bomló részéből, másrészt a bendőben lebomló takarmányfehérjéből képződő mikrobafehérjéből származik. Az új rendszer, mind az állatok fehérjeszükségletét, mind a takarmányok fehérjeértékét metabolizálható fehérjében fejezi ki.

A vékonybélből felszívódó aminosavakat (metabolizálható fehérje) a kérődzők eltérő mértékben hasznosítják életfenntartásra, illetve a különböző termékek előállítására. A hasznosulás hatékonysága termelésre: tejtermelésre 65 %, növekedésre (átlagosan) 50 %, vehemépítésre 50 %, gyapjútermelésre 40 %.

A kérődzők metabolizálható fehérje szükségletét a nettó szükséglet és a metabolizálható fehérje hasznosulásának hatékonysága határozza meg. Az életfenntartás nettó szükségletét a vizelettel és bélsárral távozó endogén N, valamint a bőr és szőrkopásból származó fehérjeveszteség teszi ki. A termelés nettó szükséglete megfelel a termelt termék fehérjetartalmának. A fehérjeszükséglet metabolizálható fehérjében: a nettó szükséglet és a hasznosulási hatékonyság hányadosa. Tehát, ha 1 kg tej 32 g fehérjét tartalmaz, akkor 1 kg tej termelésének nettó igénye 32 g, metabolizálható fehérjeszükséglete 32/0.65 = 49 g.

A takarmányok metabolizálható fehérjeértékét az emészthető lebontatlan takarmányfehérje és az emészthető valódi mikrobafehérje összege adja. Miután az adott takarmányból szintetizálható mikrobafehérje mennyiségét két tényező, a bendőmikrobák energiaellátása (FOM) és lebontható fehérje ellátása (RDP), határozza meg, ezért két fehérjeértékre van szükség.

MFE= energiafüggő metabolizálható fehérje :

Az emészthető lebontatlan fehérje + a mikrobák energiaellátása alapján várható emészthető mikrobiális valódi fehérje összege.

MFN=N-függő metabolizálható fehérje:

Az emészthető lebontatlan fehérje + a mikrobák N (lebontható fehérje) ellátása alapján várható emészthető mikrobiális valódi fehérje összege.

Tehát mindkét fehérjeérték tartalmazza az emészthető lebontatlan takarmányfehérjét és az emészthető valódi mikrobafehérje mennyiségét, utóbbit a mikrobák energiaellátása (MFE), illetve N ellátása (MFN) alapján. Minden takarmány két fehérjeértékkel (MFE, MFN) rendelkezik.

A takarmányadagok összeállítása során az etetett takarmány-szárazanyag mennyiségét külön-külön szorozzuk az energiafüggő (MFE) illetve a N-függő (MFN) metabolizálható fehérje értékekkel. A fehérjeértékeket (MFE, MFN) külön-külön összegezzük. A takarmányadag metabolizálható fehérjeértékét a kisebb összeg mutatja.

A N-függő (MFN) metabolizálható fehérje mennyiségéből kivonva az energiafüggő (MFE) metabolizálható fehérje mennyiségét, a fehérjemérleget kapjuk meg a bendőben. Ez arról tájékoztat, hogy milyen a bendőmikrobák N ellátása az energiaellátásukhoz hasonlítva. Pozitív fehérjemérleg azt jelzi, hogy a bendőmikrobák részére, a mikrobiális fehérjeszintézishez, több lebontható fehérje áll rendelkezésre, mint energia, a negatív fehérjemérleg a bendőmikrobák N hiányára utal. A fehérjemérleg a bendőben jól tájékoztat a karbamid és egyéb NPN anyagok felhasználhatóságáról a gyakorlati takarmányozásban. Amikor a fehérjemérleg negatív és a metabolizálható fehérjeszükséglet kielégítését az MFN (N-függő metabolizálható fehérje) mennyisége korlátozza a takarmányadagban, az NPN anyagok jól alkalmazhatók a bendőmikrobák N hiányának pótlására. Amikor a takarmányadagban a metabolizálható fehérje mennyiségét az MFE értéke mutatja és az MFN mennyisége ennél nagyobb (pozitív fehérjemérleg), használatuk indokolatlan, sőt káros lehet.

Kísérleti eredmények és gyakorlati tapasztalatok szerint a bendőbeni fehérjemérleg és a szárazanyag-felvétel között pozitív kapcsolat van, a takarmányfelvétel nő, amikor a fehérjemérleg a negatívtól a pozitív irányba változik. Másrészt negatív fehérjemérlegnél a bendőmikrobák N hiányát a rumino-hepatikus körforgáson keresztül a bendőbe visszajutó karbamid (recirkulált N) részben, vagy teljes mértékben fedezheti. A fenti két tényező miatt, a fehérjemérleget eltérően ítéljük meg a különböző hasznosítású és termelésû kérődzőknél.

A nagy termelésû teheneknél a fehérjeszükséglet fedezését csaknem minden esetben az energiafüggő metabolizálható fehérje (MFE) mennyisége korlátozza. Elméletileg az MFE mennyisége az adagban két módon növelhető, a mikrobák energiaellátásával vagy az emészthető bypass fehérje mennyiségével (l. MFE definíció). A nagy termelésû teheneknél a zavartalan bendőmûködés fenntartásához az adag szárazanyagában kifejezve mintegy 16 % nyersrost vagy 19 % savdetergens rost (ADF) biztosítására van szükség, ezért az adagok gabonahányada korlátlanul nem növelhető (a zsírok csak a gazdaállatnak jelentenek energiaforrást). A tehenek fehérje ellátása ezért általában csak olyan takarmánykomponensek bevonásával javítható, melyekben az emészthető bypass fehérje aránya nagy. Ezekre jellemző, hogy az MFE és az MFN értéke egyaránt magas. Tejtermelő tehenekkel folytatott kísérletekben a metabolizálható fehérjefelvétel növelésének hatására, - jó minőségû bypass fehérjeforrások etetésével -, a tejtermelés növekedését tapasztaltuk minden esetben.

Várhegyi Józsefné dr. , dr. Várhegyi József

Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, Herceghalom