Napjainkban országos átlagban ismét mérsékelt emelkedést mutat az egységnyi területre eső műtrágya felhasználás, aminek növekedésére az előrejelzések alapján az elkövetkező néhány esztendőben továbbra is számíthatunk. Hazánk jelenlegi műtrágya felhasználásával kapcsolatosan meg kell azonban jegyezni, hogy azt nagymértékű területi diverzifikáció jellemzi és egymás mellett megtalálhatók a szakszerű tápanyag-gazdálkodást folytató magas színvonalon termelő üzemek csakúgy, mint a tápanyag visszapótlást - szakmai ismeretek, vagy financiális lehetőségek hiányában - csaknem teljesen elhanyagoló gazdaságok. Az elmúlt évtizedek tápanyag-gazdálkodására jellemző változatosságának köszönhetően a gyakorlatban gyakran találkozhattunk és találkozhatunk a helytelenül végrehajtott kemizálás káros következményeivel is. Új fogalomként jelentkezett a túltrágyázás, a környezetszennyezés mûtrágyával. A talajok egy része elsavanyodott, egyes termőhelyeken a növényállományokban különféle hiánytünetek mutatkoztak. Bebizonyosodott, hogy a mű- és szervestrágyák termésnövelében betöltött meghatározó szerepük mellett jelentősen befolyásolhatnak számos, a talaj termékenységét nagymértékben meghatározó tényezőt.
Magyarország mezőgazdaságát mozaikosan elhelyezkedő termőhelyi adottságok jellemzik. Ennek magyarázata a felszíni, talajtani és éghajlati adottságok változatosságában rejlik. A termőhelyi adottságok figyelembe vétele nélkül nem lehet sikeres gazdálkodást folytatni, mivel ezek alapvetően meghatározzák a mezőgazdasági termelés lehetőségeit és egyben korlátait.
A különböző trágyázási szaktanácsadási rendszerek a mérleg elvén alapulnak. Egyfelől feltételezik a tervezett termésszint eléréséhez szükséges tápanyagok mennyiségének, másfelől pedig a talaj tápanyagszolgáltató képességének ismeretét. A kettő különbözete adja meg azt a tápanyag hiányt, amit trágyázással kell pótolnunk.
A talaj tápanyagszolgáltató képessége függ a talaj összes tápanyag tartalmától, az azt alkotó vegyületek kémiai összetételétől, a talajban lejátszódó egyensúlyi folyamatoktól, a talaj mikrobiológiai tevékenységétől, valamint a növények gyökerének tápanyagfeltáró képességétől. Az összes tápanyagtartalom mellett tehát a felvehető tápanyagtartalom ismeretére is szükség van. A gyakorlatban ennek megállapítása az adott tápanyagadag-számítási rendszer által előírt módszerekkel, többnyire meghatározott pH-jú híg sav vagy sóoldatokkal történik.
Magyarországon a MÉM NAK által kidolgozott „Műtrágyázási irányelvek és üzemi számítási módszer” alkalmazása vált széleskörben elterjedté, amely a talaj N ellátottságát annak humusztartalma, felvehető P és K ellátottságát pedig azok AL (ammónium-laktát) oldhatósága alapján az Arany-féle kötöttségi szám és a CaCO3-taralom figyelembe vételével állapítja meg. A terméseredményeket meghatározó egyéb talajtulajdonságokat a talajok genetikus osztályozási rendszerére épülő termőhelyi kategóriák bevezetésével veszi figyelembe. Ez a kategóriarendszer a genetikai osztályozás mellett a talajok víz- és tápanyaggazdálkodási tulajdonságaira támaszkodik és lehetővé teszi a hazai agrokémiai kutatás és gyakorlat tápanyag-vizsgálati eredményeinek általános értelmezhetőségét, valamint összehasonlíthatóságát.
A fentiek alapján 6 szántóföldi termőhelyi csoportot különböztetünk meg:
| I. | szántóföldi termőhely: | Csernozjom (mezőségi) típusú talajok |
| II. | szántóföldi termőhely: | Barna erdőtalajok |
| III. | szántóföldi termőhely: | Kötött réti talajok és glejes erdőtalajok |
| IV. | szántóföldi termőhely: | Homok- és laza szerkezetû talajok |
| V. | szántóföldi termőhely: | Nehéz, szikes jellegû talajok |
| VI. | szántóföldi termőhely: | Vékony termőrétegû, erodált talajok |
Számos szakértői vélemény szerint nem kellően differenciált a termőhelyek ily módon történő kategorizálása. A rendszer kidolgozásakor figyelembe kellett venni azt a tényt, hogy a mezőgazdasági üzemek csak mintegy 52%-ának volt genetikus talajtérképe. Irreális lett volna egy olyan országos, genetikai talajtípusonként jobban differenciált termőhelyi rendszer kialakítása, amelyről tudjuk, hogy az üzemek nagy részében, mintegy felében a megfelelő talajtani térképek hiányában nem tudnák alkalmazni. A hat termőhelyi kategória azonban annyira eltérő, hogy a táblákat az üzemi szakember a saját tapasztalatai alapján is be tudja sorolni.
Az egyes termőhelyek magyarországi talajvizsgálatok során mért átlagértékei, illetve a kémhatás és a makrotápanyagok eloszlása alapján az eredményeket összefoglalva megállapítható, hogy további differenciálás válik szükségessé, melyet elsősorban a kémhatás és mészállapot alapján lenne célszerű megoldani.
A trágyázási szaktanácsadási rendszerek irányelveinek számos, többnyire gyakorlati és környezeti elvárással kell összhangban lenni. A termőhelyi és gazdasági körülmények változása egyaránt maga után vonhatja ezeknek az irányelveknek a felülbírálatát, az új körülményekhez való adaptálását. A fentiekben érintőlegesen ismertetett tápanyagadag számítási rendszer elterjedése az 1970-es '80-as évek adott termőhelyi és gazdasági körülményeihez igazodva intenzív mûtrágya felhasználást eredményezett a mezőgazdasági termelésben, aminek köszönhetően talajaink jelentős része feltöltődött tápanyagokkal, elsősorban a P-al és K-al. A '80-as évek közepétől ezért időszerûnek tûnt az addig használatos módszer továbbfejlesztése, egy új alapelvekre épülő hosszútávon fenntartható, környezetbarát trágyázási szaktanácsadási rendszer kidolgozásra.
Egy ilyen új, a jelenlegi követelményeknek megfelelni kívánó szaktanácsadási rendszert dolgoztak ki például a Magyar Tudományos Akadémia Talajtani Kutató Intézetében (VÁRALLYAY et al. 1992, NÉMETH 1996, CSATHÓ et al. 1998). Az egyes termőhelyi csoportokon belül a talaj különböző termékenységi szintjeinek megfelelően további kategóriákat határoztak meg. Ebben a rendszerben a tenyészidőszakban kijuttatandó tápanyag mennyiséget a talaj tápanyagszolgáltató képessége és a tervezett termésszint tápanyagigényének összevetése alapján kalkulálják az egyes növények speciális igényeinek figyelembe vételével, a vetésforgós szemléletet is bevonva.
A vetésforgó, vetésváltás, monokultúra kérdéskör régóta vita tárgya a szakemberek körében. Érvek midegyik rendszer mellet és ellen egyaránt hozhatók. A gyakorlatban a termőhelyi adottságok mellett azonban főképp a piaci kereslet határozza meg a vetésszerkezetet. Szabadföldön végzett agrotechnikai kísérletek eredményeiből ismert viszont, hogy a tápanyagellátás termésre, illetve talajtermékenységre gyakorolt hatását nagymértékben befolyásolhatja a termesztett növények aránya és sorrendje, mivel ezek által gazdálkodhatunk a talaj víz- és tápanyagkészletével, valamint egyben az ásványi és szerves trágyával kijuttatott tápanyagok hasznosulását is szabályozhatjuk.
Ugyanazt a termésszintet különböző növényi sorrendek alkalmazásával, különböző mennyiségû tápanyag-adagolással is el lehet érni. Az előnytelen növényi sorrend "kompenzálására" kiadott tápanyagmennyiség azonban nem épül be a növénybe, a későbbi hasznosulás bizonytalan, ezért komoly a környezetszennyezés veszélye. Ésszerû vetésváltással és a vetésforgós szemlélet alkalmazásával tehát, amellett, hogy kisebb ráfordítással érhetünk el nagy terméseket, egyúttal csökkenthetjük a környezet terhelését, biztosítva ezzel talajaink termékenységének hosszú távú fenntarthatóságát.
Az új tápanyagadag számítási rendszer iránti érdeklődést a '90-es évek elején bekövetkezett politikai és gazdasági struktúraváltás tovább erősítette. A mûtrágyák állami támogatásának megvonása, a szabadpiaci gazdálkodás bevezetése során ugyanis egyre erősödő igény mutatkozott egy gazdaságos és egyben környezetbarát szaktanácsadási rendszer iránt.
Az intenzív (MÉM NAK) és a környezetbarát* (MTA TAKI) trágyázási szaktanácsadási rendszerek főbb irányelvei és azok lényegesebb eltérései az alábbiakban vethetők össze (CSATHÓ, 1988):
| Intenzív növénytáplálás irányelvei (MÉM NAK, 1979) |
Fenntartható trágyázási rendszer irányelvei (MTA TAKI, 1998) |
| Maximális termésszint elérésére törekszik | Optimális termésszint elérésére törekszik |
| Cél: „talaj táplálása” | Cél: „növény táplálása” |
| Cél: „jó” és „igen jó” P és K-ellátottsági szint elérése és fenntartása a talajban |
Cél: „elégséges” P és K-ellátottsági szint elérése és fenntartása a talajban |
| Gyors P és K felhalmozódás a talajban | Lassú P és K felhalmozódás a talajban |
| P és K trágyázás minden évben | Vetésforgó P és K trágyázása (periodikus) |
| P és K trágyázás bármely ellátottsági szinten | P és K trágyázás csak a közepes és a gyenge ellátottsági szinteken |
| Magasabb küszöbértékek tartoznak a tápanyag-ellátottsági kategóriákhoz |
Alacsonyabb küszöbértékek tartoznak a tápanyag-ellátottsági kategóriákhoz |
| Egységes tápanyag-ellátottsági kategóriák | A tápanyag-ellátottsági kategóriák a termesztett növények két fő csoportjára külön kidolgozva (N, P, valamint K-ellátásra kifejezetten, illetve kevésbé igényes növények) |
| Magasabb fajlagos tápanyagigények | Alacsonyabb fajlagos tápanyagigények |
| Fajlagos tápanyagigények függetlenek a tervezett termésszinttől |
Fajlagos tápanyag igények a tervezett termésszinttől függnek |
| *Az OMTK (Országos Mûtrágyázási Tartamkísérletek) hálózat adatai alapján (1960-1995) |
|
Irodalom
CSATHÓ P. - ÁRENDÁS T. - NÉMETH T. (1998): New, environmentally friendly fertilizer recommendation system for hungary. In: Codes of Good Fertilizer Practice and Balanced Fertilization. Proceedings. 11th International Symposyum of CIEC. 27-29. September 1998. Pulawy, Poland. (Eds.: SCHUNG, E. - FOTYMA, M.). 225-230.
NÉMETH T. (1996): Environment-friendly fertilizer recommendation system for sustainable agriculture: A Hungarian case study. In: Environmental pollution. - ICEP 3, 1: 99-105. European Centre for Pollution Research.
VÁRALLYAY GY. - BUZÁS I. - KÁDÁR I. - NÉMETH T. (1992): New plant nutrition advisory system in Hungary. Commun. Soil Sci. Plant Anal. 23: 2053-2073.
Dr. Tóth Zoltán
Veszprémi Egyetem
Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Keszthely
Földmûveléstani Tanszék
