Testtömeg-gyarapodás, takarmányhasznosítás és húsminõség összefüggése a takarmányozási módokkal

Agro Napló
Minden sertéstartó alapvetõ érdeke, hogy állatai minél kevesebb takarmányból minél gyorsabban meghízzanak és a húsminõség is lehetõleg az elsõ két kategóriába (S-E) tartozzon. Sertéstartási hagyományainkból eredõen azt gondolnánk, hogy a sertések számára legkedvezõbb takarmány konzisztencia a folyékony, azaz a „moslék”. Ezt azonban sem a SZIE Takarmányozási Tanszékével közösen végzett hízlalási kísérleteink, sem a hazai kis- és nagyüzemek tapasztalatai, tényszámai sem a húsminõsítést végzõ vágóhidak adatszolgáltatásai nem támasztják alá. A termelési eredményeket természetesen jelentõsen befolyásolják a tartási körülmények is: almozatlan- ill. almozott tartás, az istállók klímaparaméterei stb. Cikkünkben azonban csak a takarmányozási módok hatásvizsgálati eredményeit ismertetjük.

A sertéstelepeken alapvetően kétféle takarmányozási módot alkalmaznak: az ad libitum, azaz az étvágy szerinti takarmányozást és az adagolt etetést. Az étvágy szerinti etetésnek alkalmazzák az ún. adagolt ad libitum változatát is. Ez esetben az önetetőt hagyják kiürülni, így a nap bizonyos szakában nincs az állatok előtt takarmány.

Adagolt etetés alatt egy adott korú, tenyésztési/tartási irányú állatcsoport részére előírt fejadagok összességének napi két-három alkalommal történő kiosztását értjük. Az egy állatcsoport, illetve egy kutricában elhelyezett állatok napi fejadag összegét kézi erővel, beépített vagy mobil gépekkel vályúkba vagy önetetőkbe osztják ki.

A takarmány konzisztenciája alapján négy csoportba sorolható:

  • száraz takarmány (derce, pellet), mintegy 86 % szárazanyagtartalommal;
  • nyirkos takarmány, szárazanyagtartalom: kb. 75 %;
  • pépes takarmány, szárazanyagtartalom: kb. 40 %; és
  • folyékony takarmány, 30 % alatti szárazanyagtartalommal.

A hagyományos etetési-itatási technológiák nagy hátránya a jelentős vízpazarlás. A sertések élettani ivóvízigénye mintegy 3 liter 1 kg takarmány szárazanyagra vetítve. Ez a gyakorlatban 3,5-4 liter ivóvízigényt jelent 1 kg dercés-, vagy pelletált takarmány etetésénél.

Az önitatók azonban, főleg közvetlen vízhálózatra kötve érzékenyek a nyomásingadozásra. Amennyiben pedig egy hagyományos csészés önitató nyomáskiegyenlítő előtéttartály és gyakori ellenőrzés nélkül üzemel, naponta akár 30 m3 víz elfolyatására is képes.

A GATE (jelenleg SZIE) Takarmányozási Tanszékével végzett hízlalási kísérleteink során összehasonlítottuk a hízók vízfelhasználását csészés és szopókás önitatók alkalmazása mellett. A szopókás önitatóknál mért vízfelhasználás csak mintegy 41 %-a volt a csészés önitatóknál, mért értéknek (két, egymásmelletti kutrica, azonos állatlétszám és testtömeg; 1. ábra).

Az elmúlt 4-5 évben több nagyüzemi méretû sertéstelep is áttért az almozás korszerû formájára, az alomtakarékos, ferdepadozatos (~7 % lejtés) tartásmódra. Ennek a tartásmódnak egyik követelménye, hogy az alomnedvesítő, vízpazarló csészés önitatókat kiiktassák.

Így egyre inkább terjed a pellet, derce etetésére egyaránt alkalmazható, szopókás önitatóval szerelt kombinált önetetők használata, amelyekkel mind a takarmány, mind a vízfelhasználásban jelentős megtakarításokat lehet elérni.

A kombinált önetetők egy- vagy több etetőhelyesek, etetővályús- vagy körtálcás megoldásúak (2. és 3. ábrák).

Nagyüzemi méretû sertéstelepek adatszolgáltatásából kitûnik, hogy a folyékony takarmány etetéséről száraztakarmány etetésére áttérve a hízók takarmányértékesítése 500-600 g-al javult.

Saját korábbi vizsgálataink szerint még az etetők kialakításának is jelentős szerepe van a hízékonyságban. Adott testtömeg (pl. 80 kg) elérésénél 1-2 hónap különbség is előfordulhat (4. ábra). Az ábra középső görbéjéből leolvasható, 80 kg-os testtömeg eléréséhez szükséges mintegy 175 napos életkor természetesen már túlhaladott. Jelenleg a jó színvonalon üzemelő telepeinken ezt a testtömeget a hízók már 140-150 napos életkorra elérik. Ezeknek a telepeknek a tartási-, takarmányozási jellemzőik az 1. táblázat szerint alakulnak.

Az 5., 6. és 7. ábrák a telepeinken leggyakrabban alkalmazott, zárt láncú, automatikus feltöltésû kombinált önetetőket mutatják be.

Húsminőség és takarmányozási mód

A jobb húsminőségû vágósertés átviteli ára magasabb, értékesítési lehetőségei kedvezőbbek. A végtermék minőségét elsődlegesen a fajta és a takarmányminőség határozza meg, de mint említettük, jelentős minőséget befolyásoló tényezők a környezeti állapot (istállóklíma, porkoncentráció), vagy a férőhely kialakítás- és nagyság, padozatminőség, almos- vagy alomnélküli tartás és nem utolsó sorban az etetés-itatás módja. Az elmúlt években a vizsgált sertéstelepeken az alkalmazott négy jellemző etetési módot a húsminőségi mutatók elemzésével rangsoroltuk (2. táblázat).

A húsminőségi mutatók és az adott telepen alkalmazott takarmányozási módok elemzése során megállapítottuk, hogy a színhúsarány és a húsminőségi jelzőszám a száraztakarmányt adagoltan etető sertéstelepeken a legkedvezőbb. Ezeken a telepeken a vágósertések 2,95 %-a S minőségi kategóriájú volt, szemben az ugyancsak száraztakarmányt ad libitum etető telepek 1,94 %-os értékével. Az S-P minőségi kategóriák húsminőségi jelzőszáma a fenti sorrendben 1,87 és 2,17 értékre adódott.

1. táblázat
Tartási – takarmányozási jellemzők (12,7%-os telepi elhullás mellett)
Megnevezés, jellemzők Szoptatás Utónevelés Hizlalás
  0. nap 28. nap 83. nap 185. nap
(1 állatra) 28 nap 55 nap 102 nap
Testtömeg: (kg) 1,5 9,0 35 110
Tömeggyarapodás: (kg) 7,5 26 ráhízás: 75
Takarmányértékesítés: (kg/kg) 0,6 1,8 3,0
Takarmányfogyasztás:(kg) 4,5 46,8 225 összesen: 276,3
Napi átlagos takarmány fejadag: (kg/nap) 0,16 0,85 2,20
Napi átlagos testtömeg-gyarapodás: (g/nap) 267,86 472,73 735,29
Ivóvízigény: (dm³/nap) (élettani:~3 dm³/kg.tak.) 0,5 2,6-3,0 6,5-7,0

A vizsgálatba vont telepeken négyféle takarmányozási technológiát elemeztünk:

I. Száraztakarmány, ad libitum etetéssel

II. Száraztakarmány, adagolt etetéssel

III. Pépes takarmány, adagolt etetéssel

IV. Folyékony takarmány, adagolt etetéssel.

Vizsgálataink 14 olyan sertéstartó gazdaságból begyûjtött, több mint 15 ezer db vágósertés minősítési adatainak feldolgozására alapozva végeztük, amely gazdaságok többségének mûködését hosszú évek óta figyelemmel kísérjük, ismerjük a telepek tartástechnológiáját, üzemeltetési problémáit.

A 7 vágóhídról begyûjtött több mint 600 ezer, valamint a közel 1,3 millió sertésre vonatkozó első féléves országos adat általános helyzetfelmérésre és modellszámítások elvégzésére adott lehetőséget.

Az értékelő adatok összevetése után arra a következtetésre lehet jutni, hogy mind az S-E minőségi kategóriákban jutó vágósertések száma, ill. S-P kategóriák közötti megoszlása szerint, mind a minőségi index és a színhúsarány alapján a takarmányozási módok között a következő rangsor állítható fel:

  • a száraz takarmányt adagolt etetéssel megvalósítható takarmányozási technológia;
  • a folyékony takarmány adagolt etetése;
  • a pépes takarmány adagolt etetése;
  • a száraz takarmány étvágy szerinti (ad libitum) etetése.
  • Az elvégzett vizsgálatok során modelleztük egy 500 kocás sertéstelep takarmányozási rendszerének átalakítását, az utónevelők és hizlalók beruházási költségigényét és a megtérülést. A többlet beruházási költség a takarmányozási-itatási költségek csökkenése, valamint a hősminőség javulása révén elérhető többlet árbevétel figyelembevételével 3 év alatt megtérült.

    2. táblázat
    Sertéstelepek jellemző takarmányozási módjai és a vágósertések minőségi

    jellemzőinek összefüggései a vizsgált időszakban
      Takarmányozási mód és takarmány konzisztencia Országos
    Megnevezés Száraz

    takarmány
    Pépes

    takarmány
    Folyékony

    takarmány
    vágóhídi
      Száraza.-tart: 86% Száraza.-tart. : 40% Száraza.- tart.:
    Címlapkép: Getty Images
    NEKED AJÁNLJUK
    CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
    KONFERENCIA
    Agrárszektor Konferencia 2024
    Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!