Ezt a kórokozót Amerikában „európai barna rothadásnak” nevezik, megkülönböztetve az „amerikai barna rothadástól” amit az Európában eddig még nem kimutatott, ezért az EU országokban karantén Monilinia fructicola faj okoz. Ez utóbbi kórokozó nem fertőzi a virágokat, viszont az érett gyümölcsöket sérülés nélkül is képes megfertőzni. A magyar szaknyelvben, a „barna rothadás” elnevezés nem csak erre az egy kórokozó által előidézett betegségre utal, ezért azt tartjuk helyesnek, ha a tudományos név magyarosan irt változatát jelzőként az okozott tünet elé tesszük. Mivel ennek a kórokozónak két latin neve is van moníliás és monilíniás virág száradásnak, illetve gyümölcsrothadásnak is nevezhetjük ezt a csonthéjas gyümölcsfáinkat sújtó betegséget.





Érdemes végignézni a fertőzés folyamatát. A Monilinia laxa faj sebparazita, az éredő gyümölcsöt sebzéseken keresztül fertőzi. A kórokozó, az előző évi, fára száradt, vagy a földre hullott moníliás gyümölcsmúmiában áttelelve, hűvös, csapadékos időben penész-párnácskákon nagy mennyiségben fejleszti a spórákat. A spórák a légáramlattal, széllel kerülnek a virágokra. A virágok moníliával való fertőződése hasonló módon történik, mint a megtermékenyülés. A gyümölcs fejlődése akkor kezdődik, amikor a virág bibére rákerült pollen csirázik, és fejlődése közben bejut a magkezdeménybe, és azt megtermékenyíti. Ehhez az egészséges folyamathoz hasonlóan, nedves időben a Monília spórája is megtelepszik a virág bibéjén, gombafonalat fejleszt és növekedése során szintén eljut a magkezdeménybe. Elpusztul a bibe, a magkezdemény és megbarnulva lefonnyad a virág. Az elszáradt, fonnyadt virág nem hull le, párás körülmények között penészpárnákat figyelhetünk meg a sziromleveleken és a virágkocsányon. Általában ekkor vesszük észre a bajt, de sokszor még ekkor is fagykárra gyanakodunk. Természetesen elfagyhatnak a virágok, de a fagy elmúltával az elpusztult virágok lehullanak, a levelek, hajtások azonban tovább fejlődnek. Ezzel szemben a moníliás fertőzés miatt elpusztult virágból a kórokozó tovább fejlődve a virágkocsányon át bejut a vesszőbe, és a levelek, hajtások is elhervadnak. Második évben már az ágak is száradnak, mutatva a kórokozó útját a korona belseje felé. Csapadékos tavasz megsokszorozza a járványveszélyt.





Vegyszeres és mechanikai védekezés elmulasztása esetén, az első évi moníliás fertőzést a következő évben ismét moníliás fertőzés követi. A második évben azonban kettős fertőzést tapasztalhatunk. Csapadékos időben, védekezés hiányában ismét fertőződhetnek a virágok, de belső fertőződés is fokozza a bajt. Azokon a fákon, ahol erős metszéssel nem távolították el a fertőzött hajtásokat és vesszőket, ott a vesszők belső szöveteiben tovább növekvő gomba-fonál sorban pusztítja az előző évben egészségesen maradt vesszőkön fejlődő virágokat is. A vesszőkön kicsorduló mézgacseppek felhívják a figyelmet a betegség súlyosságára, de ezt a belső fertőzést permetezéssel már nem lehetett megállítani. Ahol a mechanikai védekezést, a fertőzött vesszők levágását nem végzik el, ott hatástalan marad a legdrágább, leghatékonyabb készítménnyel, több alkalommal végzett permetezés is. A fertőzés erőssége, a pusztulás mértéke a virágzás alatt bekövetkező időjárási tényezőktől, a hőmérséklettől és a csapadéktól függ.





A moníliás fertőzésnek tulajdoníthatjuk, hogy pusztuló meggyfákat látni országszerte, árutermelő ültetvényekben, házikertekben és falusi utcákon egyaránt.





Mit lehet tenni, vágjuk ki a gyümölcsfákat, kérdezik a kertészek. Nagyon fontos a fertőzött növényi részek mielőbbi levágása, mert amennyiben a fertőzött virágokat nem távolítjuk el, akkor a kórokozó bejut a vesszőbe, ha időben nem vágjuk le a száradó vesszőket, akkor a kórokozó bejut az ágakba. A száradó vesszőket, ágakat vissza kell vágni, még az egészségesnek látszó részből is egy darabot le kell vágni, mert abban is benne lehet a Monilinia laxa micéliuma és másodlagosan a gyengültségi kórokozók, mint a nektriás ágrákosodást okozó Nectria-fajok, a leukosztomás vesszőszáradást okozó Leucostoma-fajok és gyengültségi kártevők, mint például a szúbogarak. Az elmúlt években már olyan mértékû volt a pusztulás, hogy a vastag, tartóágak is száradtak, azokat is le kell vágni, ha szükséges. A csonkolást azonban nagyon óvatosan kell végrehajtani, mert csonthéjas gyümölcsfáink nehezen tûrik az erős visszametszést, az ifjítást. Vigyázzunk arra, hogy a megmaradó csonkokon legyen élő vessző, vagy vízhajtás. Ezeken fejlődnek tavasszal a nedvszívó hajtások, amelyek segítik a tavaszi kihajtást. Ezt a sebészi beavatkozást legjobb tavasszal, rügypattanáskor végezni, amikor már látni az élő részeket, könnyebb eldönteni a fûrészelés, lemetszés helyét. A vastag ágak lefûrészelése után azonnal kezeljük a sebeket, fasebkezelő készítménnyel, mert a nedves tavaszi időjárás kedvez a xilofág taplógombák fertőzésének. Természetesen nem tudjuk valamennyi kisebb metszési felületet kezelni. Ezért a metszés és a sebkezelés befejeződése után, még a virágzást megelőzően permetezzünk réz-tartalmú növényvédő szerrel. Az erős visszametszést követően elveszítünk egyévi termést, de életben maradnak a fák és az egészséges gyökerek biztosítják az intenzív fejlődést, a csonkolt fák hamarosan pótolják a levágott koronarészeket. Amennyiben nem sikerül időben ifjítani a moníliás fertőzés miatt pusztuló fákat, akkor sajnos a kivágás vár a még termőkorban lévő fákra. A moníliás virágfertőzés megelőzhető a virágzás alatt végzett permetezéssel. Hûvös, nedves tavaszi időjárás esetén a virágzás elhúzódik ezért egyes években meg kell ismételni a virágzás alatti permetezést. Virágzás alatt csak olyan gombaölőszer használata engedélyezett, amelyik nem károsítja a méheket és nem akadályozza a kötődést sem.





Dr. Véghelyi Klára