Az őszi káposztarepcét az 1700-as évek óta termesztik Magyarországon. A repceolaj iránti igény okán az 1800-as évek közepén – ~200 000 ha vetésterülettel – az egyik legjövedelmezőbb növénynek számított. Az igények megszűntével a termesztése hanyatlásnak indult, bár a visszaesésnek egyéb okait is megjelölték, úgymint a termesztést bizonytalanná tevő csapadékhiányt, a rovarkártételt, és e jelenségeket kezelni nem képes termesztési technológiát. Az utóbbi évtizedekben 100 000 hektárt meghaladóan először 1999-ben vetettek repcéből, 200 000 ha fölött pedig 2007-ben. A vetésterület adatokat áttekintve azonban kitűnik, a csapadékhiány napjainkban is jelentős befolyásoló tényezőnek számít. A 2003. és 2012. évi terület-visszaesés fő okát a vetésidőt megelőző szárazságnak tulajdonítják.
A jövedelmezőség mindenkor akut kérdés. Megfigyelők az EU országokban jelenleg a 2014 tavaszinál kisebb területről tudósítanak. Ennek egyik vélhető oka a vetés idején jellemző kedvezőtlen időjárás. E jelenségnek kedvező befolyása is lehet az átvételi árakra. Hazánkban 2014 őszén 227 ezer hektáron vetettek repcét (AKI, 2015. márc. 31.), azonban ebből még nincs levonva a tartós vízállás miatt kipusztult terület. A márciusi és áprilisi szárazság hatását vélhetően alaposabban elemzik majd a jövőben. A május 6-i esti jégverés és szélvihar – amely főként déli megyéinket sújtotta – a repceföldeket sem kímélte.
A mezőgazdaság aktív szereplőit évről évre, de akár egy tenyészidőben is kihívások sora éri. A gazdasági, a klíma eredetű, és a technológiai fázisokhoz kapcsolódó kihívások időről időre kemény leckéket adnak fel a termelőknek. A helyes utat a repcetermesztéshez piacelemzők, szakértők, termeltetők és termelők mutatják majd az összeállítás további részében. Magam két, egymással is összefüggő témakört érintek, a klímakihívásokat, és a talajok gondozását.
A klímakutatók évek óta figyelmeztetnek a lehetséges veszélyekre. A jelzett változások több elemével napjainkban is szembesülünk. A figyelmet kívánó jelenségek között enyhébb telek, melegebb, szárazabb nyarak szerepelnek, ezenfelül olyan szélsőségek, amelyek bármely évszakban felléphetnek. Az évszakok eltolódását a gazdálkodó is tapasztalja, ugyanakkor a korábbi (pl. 2014-ben) vagy a későbbi (pl. 2013-ban és 2015-ben) kitavaszodás is a szélsőségek velejárója. Esős évet (2010) száraz, aszályos követ (2011), vagy száraz időszakot (2014 tavasz) károkat is okozó esős periódus (2014 nyár és ősz). Az időjárási frontok gyakoribbak, a változások, pl. a hőmérsékletben, gyorsabbak. Az idei tavasz a szeles időszak hosszában is emlékezetes marad. Nem szerencsés tehát a várható több, esetenként súlyos jelenségeket figyelmen kívül hagyni a növénytermesztési technológiák (benne a talajművelés, trágyázás, növényvédelem) tervezésekor, és megvalósításakor.
A termesztés kevésbé kritikus tényezői közé sorolható a talaj, mivel a gazdálkodó, aki az ajánlottakon kívül eső (pl. rossz vízgazdálkodású, sekély termőrétegű) termőhelyekre vállal repcét, vélhetően ennek kockázatával is számol. Az elővetemények közül az őszi kalászosok a jó kategóriába tartoznak, a kiváló előveteményeket (pl. borsó) inkább más utónövénynek szánják. Okszerű betartani a négy év visszatérési időt ugyanarra a területre.
A kritikus tényezők között említendő a vízigény, a jó kelés és az áttelelés feltételeinek teljesítése, növekedésszabályozás, a kártevők, kórokozók és gyomok elleni védelem (csírázáskor, fejlődéskor, virágzáskor), és a minél kisebb veszteséggel járó betakarítás. A nagyobb stressztűrés, a vitalitás, a jó télállóság, az aszálytűrés újabb követelmények. A nyár őszbe tolódása későbbi vethetőséget enged meg, ezért a gyors kezdeti fejlődésű hibridek élvezhetnek előnyt.
Mely talajállapot felel meg a repcének?
A klasszikusok úgy tartották, a repce vetéséhez porhanyó és rögmentes, ugyanakkor nem túl laza állapotú talaj kívánatos. Ez a felső talajrétegre most is igaz. Mivel erőteljesen növő, sok elágazást fejlesztő növényeket szeretnének látni a táblákon, a talajnak a repce gyökerezését segítendő, mélyen lazultnak is kell lennie. A talaj művelőjének a két elvárást együttesen kell teljesíteni a repce vetéséig.
A kis ezermagtömegű (4–6 g) repcének – tekintettel a nyári és nyár végi, gyakran kritikus időszakra – nedvesség szabályozására alkalmas talajállapotot okszerű kialakítani. Száraz idényben az elővetemény után maradt nedvességből minél többet a talajban kell tartani, ugyanígy az esetleg hulló csapadék vizéből is. A felső réteg rögöktől mentessége azért is fontos, hogy a mélyebb rétegekből felfelé áramló nyirkosság ne a rögök közti üregek falán csapódjon le, s illanjon el, hanem a jól tömörített felszíni réteg alatt, amely az alatta lévő – majd a gyökerezésben fontos szerepet kapó – réteggel együtt folyamatosan nedvesedik át. Ekkor lehet csak elvárni, hogy a kikelt repce gyökere folyamatos nedvesség utánpótlást kapjon, s a növény ne haljon el kelés után rövid idő múlva.
Csapadékos idényben sem könnyebb a feladat. A lazult réteget lehetőleg talptól, gyúrástól mentesen kell kialakítani. Ekkor a legfelső réteg is lazább maradhat. A szikkadást nyomon kell követni, s amint az elmunkáló (vagy magágykészítő) kár nélkül járhat a talajon, célszerű a porhanyó, a nedvesség visszatartására képes állapotot kialakítani. A túltömörítés a későbbi esők vizének befogadása érdekében sem szerencsés.
A fenti elvárásoknak megfelelés, bármely idényben, rangsorolja az alapművelési, és elmunkálási módszereket, de a termesztési – beleértve a sortávolság változatokat – módokat is. Ezen túl a kisebb vetőmagmennyiség, és tőszám a kikelt repcék biztonságos felnevelésére irányítja a figyelmet, amely kémiai védelem nélkül napjainkban már nem lehetséges.
Néhány megszívlelendő a talaj művelése előtt
A rövidre szecskázott, adapterrel jól terített szalma a tarlóműveléssel, és az alapműveléssel fokozatosan kerül a talajba (ezáltal a feltáródás is fokozatos).
Aki megtanulta – a ma már hagyományosnak mondható módon, vagyis gabona sortávolságra vetve – a repcét sikerrel termeszteni, a precizitás megtartása esetén az újabb módszerekkel is jó eredményeket érhet el. A repcetermesztést még csak tanuló gazdának a nagyobb tőszám valamelyest jobb biztonságot nyújt, ám gyakran ez sem elegendő.
Az utóbbi három évben országszerte látva a különböző alapművelésben, vagy sortávolságokra vetett repcéket, egyetlen konklúzió lehet: a repcét, és a talajt sem lehet becsapni. Egy-két jó fogás ugyanis kevés, az átütő sikert a teljes technológia szakszerűségével lehet elérni.
A téma felvezetésében szereplő állítás igaz; a repce vetéséhez porhanyó és rögmentes, ugyanakkor nem túl laza állapotú talaj a kívánatos, de a talajnak a repce gyökerezését segítendő, mélyen lazultnak is kell lennie. A két elvárást együtt teljesíteni és megtalálni ennek mikéntjét nem könnyű. A választ messzebbről kell kezdeni, és az egész vetésforgóban kell gondolkodni. A repcének főgyökér rendszere van, amelynek tengelye az orsó gyökér, amely 2 m mélyen is lehatol, a gyökérzet nagyobb tömege a felső humuszos rétegben van. Gyökérzete erőteljes drénező hatású, jelentős a gyökér maradvány tömege, gyomelnyomó, talajtakaró képessége nagy, ezért kevésbé kiszáradt talajt hagy vissza. A búza repce után 10%-kal többet terem. A Dunántúl és Észak-Magyarország növénye erdő és mezőségi talajokon, ahol a talaj középkötött és lazább (30–50 KA); nem podzolos agyagbemosódásos barna erdőtalajok, Ramann-féle erdőtalaj, karbonát maradványos és csernozjom barna erdőtalajok és nem utolsósorban mészlepedékes csernozjomok. Más talajokon termesztése rizikósabb. Ezeken a talajokon az altalaj lehetővé teszi a mélyebb gyökeresedést és az ülepedett gyökér és magágy kialakítható. Nagyon fontos, hogy korai elővetemények után kerüljön a forgóban (5-6 hét); biborhere, őszi és tavaszi takarmánykeverékek, őszi gabonák, tavaszi árpa, korai burgonya, mák stb. A jó gyökeresedés, gyökérfejlődés az előfeltétele a nagy termésnek. Minél inkább hiányzik valamely növekedési faktor, annál inkább növekszik a fejlett gyökérrendszer jelentősége (szárazság, elkésett vetés, tápanyaghiány, bórhiány, gyökérnekrózis, stb). Minél mélyebb és szerteágazóbb a gyökérzet, annál jobb a víz- és tápanyag- (N) hasznosítás, a fagyokat, szárazságot és egyéb stresszhelyzeteket jobban tolerálja. A gyökérzeten a gyökérszőröcskék (5 mm) jelentősége kiemelkedő. A hibridek között a jó gyökeresedés tekintetében nagy különbségek vannak, ezért a talajszelvény ismerete és az alkalmazott talajművelési gyakorlat alapján a repcehibridek megválasztása is a témakörhöz tartozik. Die Wurzel macht den Ertrag! – mondják a 4-5 tonnás német repcetermesztők, ami azt jelenti, hogy a gyökér teszi a repcetermést! Éppen ezért a talajműveléssel olyan gyökérágyat kell kialakítani, ahol a gyökérnövekedést semmi nem akadályozza. A gyökérágy szükség szerinti lazítása nem más, mint a gyökerek behatolásához szükséges energia csökkentése. Néhány klasszikus alapelv ismert a repcetermesztésben; finommorzsás ülepedett magágy, amely a felszínen 10–30 mm morzsákat, a 0–5 cm-es magágyban 3–10 mm-es morzsákat tartalmaz (46–50 P%), az 5 cm alatt tömör magágyalap található (44–46 P%). A gyökérágyat és a mélyebb rétegeket úgy kell kialakítani, hogy az jó vízáteresztő, megfelelően lazult, de tömör réteg legyen, kb. 40 cm alatt káros tömörödés nélküli átmenet valósuljon meg a nem művelt rétegbe. Az alapművelés megválasztásakor célunk a gyökértér bővítése és a lehetőségeken belüli mélyítése. A repce talajművelési rendszerének kialakítása mindig a nyári csapadék alakulásától és az előveteményektől függ (idő tényező, növényi maradványok stb). Száraz talajon, nyáron a fenti célok megvalósítása – amihez legalább 5-6 hét kell – rendkívül nehéz. Ha a tarlóhántás az elővetemény gabona után kellőképpen beéredett és a talaj eléggé nyirkos, akkor az alapművelést szántással végezzük olyan mélyen, ameddig nedves a talaj. Akkor jó, ha szántáskor omlik a talaj. Ha a mélyebb rétegek tömörödöttek, akkor középmély, esetleg mély lazítást végezhetünk a hántott tarlón és szántás előtt. Kedvező esetben lazítás után elmaradhat a szántás, de a felszíni elmunkálás nem. Száraz talajon az alapművelést forgatás nélkül vagyunk kénytelenek megcsinálni tárcsák, kultivátorok, talajmaró, lazítók használatával. A tarlóhántást folyamatosan porhanyítjuk és mélyítjük, leginkább kultivátorral. A középmély és mély lazítók után tárcsával vagy ásóboronával munkálunk el. Amennyiben a művelt réteg bővítése a cél, a lazítás mélységét a lazítást igénylő genetikai szintek vagy rétegek mélységi kiterjedése kell, hogy meghatározza, amihez elengedhetetlen egy szakszerű talajszelvény vizsgálat. A gabona-repce-gabona vetésforgó láncszemben az őszi vetésű búza elővetemény előtt célszerű a mélyítő szántást vagy a középmély lazítást elvégezni, mert a repce korai vetése miatt időben, a talajnedvesség állapotával összehangolva ez ritkán lehetséges. Mélylazítást végezni csak akkor célszerű, ha ezt meliorációs okok egyébként is indokolnák.
A fentiekben azt kívántam hangsúlyozni, hogy a főcímben szereplő téma és kérdés megválaszolása nem egyszerűen gépészeti vagy technológiai kérdés, hanem a termőhely és a tábla talajtani viszonyai, a vetésforgó rendszer és a klimatikus viszonyok ismerete, továbbá a repce, mint növény, illetve fajta, hibrid ismerete és egyéb ható tényezők összehangolása alapján tudjuk csak a lehetséges legjobb termést realizálni.
Ahhoz, hogy a területünkön a tél beálltáig kellően fejlett, egységes állapotban lévő növényeink legyenek, dacolnunk kell az időjárási elemekkel. Hogy függetleníteni tudjuk magunkat az időjárás terméscsökkentő hatásaitól, elengedhetetlen, hogy a talajunkban megőrizzük a nedvességet (ezzel biztosítva a kelést), illetve kellő mélységben lazult talajszerkezetet alakítsunk ki (segítve a gyökérzet gyors növekedését, a csapadék leszivárgását).
Fontos, hogy a talajfelszínt a lehető legkevesebb alkalommal bolygassuk, illetve mindig zárjuk a talajfelszínt. A nyári, kora őszi melegben naponta akár 0,8–1,5 mm víz is távozhat a talajunkból, márpedig nekünk szükségünk lesz a talajnedvességre az egyenletes és „robbanásszerű” kelés érdekében.
A talajunk 'szelvényeiben legyen átjárható', kellően lazult.
A magágy alja a vetés mélységében egységes és kellően tömör (nem tömörödött), finom szerkezetű (elégséges mag-talaj kapcsolat), de nem poros.
A talajom kötött, túlzottan nedves:
Várjuk meg, míg a talaj annyi vizet veszít, hogy az művelhetővé válik. A nedves talajfelszín taposásával nagy kárt tehetünk.
- Kultivátor: A nedves talajfelszín elmunkálásának egyik legjobb eszköze lehet. Végezzünk 'húzatási próbát'. Amikor a talaj nem kenődik, nincs nagy rögösítő hatás, akkor a talaj kellően lazítható, magágykészítésre is alkalmas lehet. Ne használjunk hengert, szellőztessük a talajt. Ügyeljünk a művelési mélységre.
A tömörödés elkerülése érdekében elsősorban késes kulti-
vátort alkalmazzunk.
A talajom kötött, kiszáradt:
A zsugorodó, cserepesedésre hajlamos talajokon nagy a kipárolgás veszélye.
- Lazítók: A tömörödött/levegőtlen talajok művelésének egyik legjobb eszköze. Mivel száraz, kötött talajon a lazító rögösítő hatása fokozottabb, így a művelési mélységet körültekintően válasszuk meg és gondoskodjunk a felszín aprításáról, zárásáról.
- Tárcsa: A rögösítő hatás miatt gondoskodjunk a felszín zárásáról.
A talajom laza szerkezetű, túlzottan nedves:
- Eke: Nyári szántást akkor és abban a mélységben végezzünk, mikor meg tudjuk teremteni az összhangot (az elmunkálás nem porosít és nem rögösít). Gondoskodjunk a felszín mihamarabbi aprításáról és a felszín zárásáról.
- Lazítók: Szélsőségesen laza talajokon nincs repesztő hatás.
- Gépkombinációk, kombinátorok: A művelés időpontját célszerű körültekintően megválasztani, a hengerek túlzottan tömöríthetnek, porosítják a felszínt.
A talajom laza szerkezetű, kiszáradt:
- Tárcsás gépkombinációk: Ügyeljünk a sekély művelésre, csökkentsük a menetszámot. Gondoskodjunk a felszín azonnali zárásáról.
A cél az, hogy minden növényünknek a lehető legoptimálisabb feltételeket biztosítsuk mind vetésmélységben, mind tőeloszlásban, hiszen csak így lehetséges homogén és egységesen fejlett állományunk. Minden műveletet a területünk adottságaihoz (kötöttség, kitettség, nedvességtartalom, víz- és tápanyag-szolgáltató képesség stb.) kell igazítanunk, ráadásul erre nem túl sok idő áll a rendelkezésünkre. Sok esetben alkalom szüli a legjobb technológiát.
A mi térségünkben a repce talaj-előkészítését, beleértve a kalászos gabona elővetemény tarlóhántását is, két fontos tényező határozza meg együttesen: a talaj fizikai félesége és a nedvességtartalma, ami az adott vegetációs periódus csapadékellátottságától függ.
Miért is a talaj fizikai félesége dönti elsősorban el a művelési módot Zalában?
Nálunk döntően a talaj erős kötöttségű (50–60 Arany-féle kötöttségű) rozsdabarna erdőtalaj, sokan perc talajoknak is emlegetik, mert nagyon szűk az az optimális talajnedvesség tartomány, amikor normális vetőágyat tudunk készíteni. Talajaink döntően agyag-nehézagyag talajok, így a nem optimális időben történő alapművelés indokolatlan többlet vonóerő-felhasználást, ezen keresztül többlet üzemanyag-fogyasztást igényel.
Néhány évtizede még megyénkben is döntően a (forgatásos) művelési mód terjedt el. Ekével, majd a szántás gyors lezárásával készítettük elő a talajt a repce vetésére. A módszer egyszerű, nincs nagy beruházásigénye, gyomirtó képessége jó, viszont fő veszélye az, hogy a talaj hajlamos kiszáradni, a rögös vetőágyból nem kel ki a repce és a preemergens gyomirtás után nem alakul ki jó gyomirtó filmréteg a talajfelületen.
Az elmúlt években Zala megyében is elterjedtek a forgatás nélküli talajművelési rendszerek, ami optimális körülmények között és időpontban elvégezve jó megoldást jelent a zalai repcetermesztési technológiákban. Nem is beszélve arról, hogy néhány műveleti elem a kombinált gépeknek köszönhetően megspórolható, és ezáltal mind időben, mind üzemanyagban tudunk takarékoskodni. Sok gépgyártó forgalmaz olyan munkagépeket már, amivel például a hántott tarlón egy menetben lehetőség nyílhat a már kikelt gabona árvakelés és gyomok mechanikai gyomirtására, illetve egy durva talaj-előkészítésre. A tápanyag-kijuttatás után pedig egy „előművelővel” kombinált vetőgéppel egy menetben lehet vetőágyat készíteni, illetve vetni.
Ezeket a vetőgép-kombinációkat néhányan tévesen direktvetőgépeknek nevezik, holott az elnevezés nem jó, ugyanis ezt megelőzi mindig egy talaj-előkészítő művelet.
Ez utóbbi talajművelési rendszer elterjedését tartanám szakmailag kívánatosnak!
Sajnos az elmúlt őszön, a nyár végi csapadékos időjárásnak köszönhetően a talajok vízkapacitásuk maximumáig telítődtek vízzel, a forgatás nélküli művelési rendszerek kudarcot vallottak. Sok termelő elővette a rég elfeledett ekéket. Az ismétlődő esők következtében a szántott földek folyamatosan beáztak. Szeptember végére a türelmetlen termelők a nedves szántásokat megpróbálták elművelni, és a nedves, betömörödött „agyagba”a repcemagot (3 kg/ha-os vetőmagnormával!) elvetni.
A gyér, elhúzódó kelést követően az esők által elmosott vetőágyban a gyomosodás robbanásszerű volt. A tőszám mintegy fele lett a kívánatosnak, a növénykék fejlettsége is gyenge volt, a télbe történő bemenetelkor már láttuk, hogy a 4–6 leveles, 5 mm-es gyökérnyaki átmérővel rendelkező repce növények télállósága kritikus lesz.
A repce termesztésének sikere – ma már biztosan állíthatjuk – ősszel dől el!
A kelés feltételeit és a magágy minőségét, illetve a vetés idejét az elővetemény és a talajművelés körülményei döntik el.
A Lajtamag Kft. közel két évtizede termel repce vetőmagot és ipari repcét, 180–250 ha-on a Mosoni síkon, illetve a Szigetközben Hédervár körzetében. Az okszerűen megtervezett vetésforgóban: bíborhere, őszi árpa, őszi búza elővetemény után következik a repce.
Az elővetemény megválasztásánál két döntő szempont van:
- korán lekerülő legyen és
- önmaga után 4 évig – vetőmag-előállításnál 7 évig ugyanabba a táblába – ne kerüljön vissza a repce, főleg az állati kártevők és a fehérpenészes rothadás felszaporodása miatt.
Kerülni kell minden olyan elővetemény növényeket, amelyek július 25–30-a után kerülnek le a tábláról.
A talajadottságok és klimatikus viszonyok ismeretében szántásos talajművelést alkalmazunk. A szántásos rendszer előnyei a következők: egy jó minőségű szántás, a mélységétől függetlenül maradéktalanul eltünteti a tarlómaradványokat a talaj felszínéről, ezáltal könnyebb szármaradványoktól mentes vetőágyat készíteni. Kórtani szempontból is igen előnyös a beforgatás, mert gátolja a tarlómaradványokon megtelepedő kórokozók terjedését és fennmaradását.
A tarlóhántást az elővetemény betakarítása után azonnal elvégezzük, tárcsás művelőeszköz és gyűrűshenger együttes alkalmazásával, talajállapottól függően egy-két alkalommal.
Az alapművelés, hagyományos forgatásos módszerrel történik, a termőréteg vastagságától függően 18–25 cm-en. A szántás elmunkálása tárcsa + henger kombinációjával történik. Könnyű talajokon az eke olyan felszínt hagy maga után, amely csak csekély egyengetést igényel annak érdekében, hogy jó minőségű magágyat kapjunk. Az ilyen típusú szántásnak hatalmas gazdasági előnye van a többi rendszerrel szemben.
A magágynyitást kompaktorral vagy germinátorral, a vetés előtt néhány nappal végezzük. A magágy 4–6 cm mély, felülete annyira zárt, hogy alatta a talaj ne száradjon ki, de ha esőt kap, a csapadékvizet befogadhassa.
Ebben a tájkörzetben az adott művelési móddal a repce számára ideális talajszerkezetet – felül porhanyós, mélyen lazult – tudunk elérni. Termésátlagunk 3,8–4,2 t/ha, évjárattól függően.
Talán ma már senki sem kérdőjelezi meg, hogy az őszi káposztarepce számára alapvető fontosságú a művelőtalpaktól mentes, mélyen lazult talajállapot. A gyökérzetének fejlődését a tömörödés minden formája gátolja. Jól megfigyelhető ez a táblaszéleken, a visszafordulókban, egy-egy túlművelt, alaktalan táblarészen. Fontos a lazult állapot tartós megléte. Oly módon kell kialakítani, hogy fenntartható is legyen. Ha két hét vagy egy hónap után a talaj túlzottan visszaülepedik, nem értünk el semmit. A tartós lazultság véleményem szerint csak olyan művelési rendszerrel valósítható meg, amely a talaj biológiai életét nem rontja le, hanem támogatja.
Üdvözlöm, hogy a repce vetésterülete normalizálódott. A növény újra visszakerülni látszik a számára kedvező termőhelyekre, azon belül is a jó kultúrállapotú területekre és a gondos, felkészült termelőkhöz. Persze még mindig vannak balul elsülő próbálkozások, amelyek jól szemléltetik a termesztéstechnológiai nehézségeket.
Tapasztalataim azt mondatják, hogy a repcetermesztésben a forgatás nélküli alapművelésre épülő talajművelési rendszerek nagyobb biztonsággal eredményeznek tartósan lazult állapotot, szerkezetességet, kedvező biológiai körülményeket, mint a forgatásos megoldás. Egy szántásra alapozott variációnál lazultság szinte kizárólag a szántott mélységig van. E mellett a szántás során a bolygatott réteg nedvességtartalma órák alatt töredékére csökken és ezt tovább rontja az elmunkáló-magágykészítő műveletek sora is. A nyár végi időszakban ilyen kockázatot vállalni nem szabad.
Ha nincs meg az eszközpark a forgatás nélküli művelés kivitelezéséhez, biztonságosabb lemondani a repcetermesztésről. Az időjárási szélsőségek, a műveléskori talajnedvesség alapvetően meghatározzák a művelhetőséget és a kialakítható minőséget. A forgatás nélküli művelési rendszerek – nehézkultivátorra, középmély lazítóra alapozva – szélesebb talajállapot viszonyok között alkalmazhatók. Szántani ugyanakkor csak nyirkos vagy enyhén nedves talajállapot mellett lehet kedvező minőségben. A forgatás túlságosan felborítja a talaj biológiai egyensúlyát, gondolok itt elsősorban a nedvesség elvesztegetésére, a megszakadó mineralizációs folyamatra, a hirtelen többszörösére emelkedő szén-dioxid-kibocsátásra.
Nem véletlen, hogy az eredményes repcetermesztők döntően a mulcsos talajművelési technológia mellett érvelnek. A mulcsművelés a kedvező talajélet fenntartásával támogatja a növényter-
mesztést. Az elővetemény növényi maradványaira értékként tekint, hiszen a szervesanyag-utánpótlás és a mulcsos felszínvédelem alapvető fontosságú a biológiai állapot javításában. A tarlóművelés kiemelt jelentőségű, ez alapozza a későbbi művelések minőségét. A mulcsolt felszín óvja a talajt az időjárás viszontagságaitól. A kíméletes, porhanyító tarlóművelés és az azonnali felszínlezárás nem akasztja meg a biológiai talajállapot javulást. A forgatás nélküli alapművelés kisebb kockázattal alakítja ki a megfelelően lazult és szerkezetes talajállapotot, nincs művelőtalp-képzés és kisebb a nedvességvesztés. A bolygatás során kisebb a szénvesztő felület is, a szén-dioxid-kibocsátás kevésbé kiugró. Ennek eredményeképp a szervesanyag-mineralizáció folyamatos, a szénvesztés kevesebb, a humuszépítő folyamatok támogatást élveznek. A jó talajéletnek köszönhetően a kialakított lazultság és szerkezetesség hosszú távon fenntartható.
A magágykészítés és vetés folyamatát külön kiemelném. Az ún. magágykészítő-vetőgépek kulcsfontosságúak a repcetermesztésben és a forgatás nélküli talajművelésben. Az alapművelést követően egy menetben elvégzik a magágykészítést és a vetést. Így nincs felesleges nedvességpazarló bolygatás, túlzott visszatömörítés.
A vetés kifogástalanul egyenletes, ahogy a kelés dinamikája is.
A forgatás nélküli talajművelés feltételez egy 3-4 munkagépből álló speciális és költséges eszközparkot, megfelelő vonóerőt és szakmai felkészültséget.
A repce azon növények közé tartozik, amely nagy odafigyelést és folyamatos gondoskodást igényel. Ezt a gondoskodást már az elővetemény betakarítása után el kell kezdeni. Repce mélyre hatoló szerteágazó gyökérzetet fejleszt, amelynek szabad utat kell biztosítani a teljes vegetáció alatt. A repcetermesztés egyik legnagyobb kihívása a növényvédelem. A másik kihívás a vetés idejével függ össze, ugyanis a repce a fő növényeink közül az egyetlen, amelynek vetése nyári hónapra esik. Épp a nyár miatt nem mindegy, hogy milyen eszközzel és mikor végezzük el az alapművelést, úgy, hogy az a legkisebb nedvességvesztéssel járjon és a repcemag ne porba, hanem jól lazult, felső rétegében visszatömörített, nedves magágyba kerüljön. A nyári forróság által meggyötört talajból nem könnyű feladat a gazdák számára a jó minőségű mag ágy elkészítése. A jó döntést talajállapot vizsgálat segíti, s erre nem szabad az időt sajnálni. A talaj minősége és állapota ugyanis végig kíséri a repcét keléstől a becőérésig. A repce kezdeti fejlődésének kulcsa a magágy minősége, a későbbiekben pedig a lazult réteg mélysége.
Az alapművelés idejét figyelembe véve száraz idényben a leghelyesebben akkor járunk el, ha a talajt, ameddig csak lehet bolygatatlanul hagyjuk, és csak a vetés megkezdése előtt pár nappal kezdjük el a műveléseket. A talaj beéredése a szárazság miatt egyébként is elmaradna. A gyomokat azonban nem szabad megtűrni a táblán. Ha szárazságban több héttel a vetés előtt elvégzik a repce alapművelését, utat nyitnak a talajban maradt kevés nedvesség elpárolgásának. Művelésre alkalmas nedvességnél a tarlóhántás 0–10 cm mélységben alapvető feladat aratás után. A repcének két alapművelési mód felelhet meg, a szántásos, és a lazításos. A sekély tárcsás művelés nem való a repcének. A nyári hónapokban mindkét mélyebb művelési módnál előállhat nedvességveszteség. A szántást csak a szánthatóság nedvességnél végezve, és a felszínt kellően egyengetve és tömörítve lehet ajánlani. Lazítás után, ha van elmunkáló az eszközön, kisebb nyitott felület marad, ezért az elpárolgó nedvesség aránya is kisebb. Legkevesebb vízvesztő üreg a talajban kultivátoros alapművelés esetén marad. Bármelyik mód mellett döntünk, nem szabad elfeledni, hogy olyan homogén és erős növényállományra van szükség, amely zökkenőmentesen vészeli át a téli fagyokat, és tavasszal gyors fejlődésnek indul. A repce nem a művelés módjára reagál, hanem annak minőségére. A repcetermesztésnél fontos döntés az is, milyen sortávval kerüljön a mag a földbe. Napjainkban mind szélesebb e területen a választás lehetősége. A sortávolság és termés összefüggések értékelésekor az idényben jellemző klíma befolyását sem szabad kihagyni a számításból.
Talajelőkészítés munkaeszköz oldalról
„Csökkentett menetszámú talajelőkészítés, mint lehetőség”
Társaságunk és a KWS Magyarország évekre visszatekintő kísérletsorozat tapasztalataival rendelkezik. Véleményünk szerint a talajelőkészítés és vetés nagyban befolyásolja a repce termésátlagát. A két művelet szorosan összefügg, és hat egymásra.
A talajelőkészítéssel kapcsolatban az alábbi szempontokat kell szem előtt tartanunk:
Először a terület adottságait megvizsgálva, az elérni kívánt hatást határozzuk meg, majd kombinált munkagépeket használjunk mindig az aktuális körülményekre történő beállítással! A munka minőségét a munkagép tulajdonságai is nagyban meghatározzák!
Ne a szemünknek készítsünk vetőágyat, hanem a növény igényeit mindenben kiszolgáló jó víz- és levegőgazdálkodású, a talajlakók számára ideálishoz közeli életterű talajt készítsünk. Kerüljük a túlművelést!
Elporosítás: a poros talajfelszínbe vetés után a felszín teljesen száraz, a vetés után megérkező eső elcserepesíti a talajt, emiatt a gyenge repce nehezen vagy egyáltalán nem kel ki.
Felrögösítés: a talaj lazítókon, szántóföldi kultivátorokon a hajlított, íves lazító kapák ugyan jó bekeverő hatásúak, de e mellett felhozzák a rögöket. Ezeket kapcsolt hengerrel ugyan kezeljük, viszont a rögöket a puhább, sokszor túl laza szelvénybe nyomjuk vissza.
A talajszelvény repesztés nélküli, sokszor nagyon száraz rögöket tartalmaz, amik csökkentik a vízbefogadó képességet, káros irányba viszik el a talajt.
A talaj művelése után, lehetőleg a műveléssel egy menetben felszínét mindig zárjuk le. A felszín legyen időjárásálló, könnyen továbbítsa a csapadékot a mélyebb részek felé, csökkentse a talaj kipárolgását. A felszín alatti részek egyenletesen tartalmazzanak kisebb és nagyobb morzsákat, azok illeszkedjenek egymáshoz, de ne legyenek túltömörítve. A talaj szilárd részei ne vízszintes mozgásra késztessék a vizet, hanem függőlegesen segítsék mozgását. Alakítsunk ki minél több függőleges irányú repedést a kapilláris vízmozgás segítésére.
A helyes talajállapot kialakítását minél kevesebb menetszámból érjük el. A menetszám csökkenéssel gépüzemet, üzemanyagot takarítunk meg. A talaj minimális művelésével tápanyagot és talajnedvességet őrzünk meg. A tápanyag-utánpótlási igény csökken.
A talajélet beindul, a lebontó szervezetek és talajlakók életfeltételei javulnak. A megfelelő talajelőkészítés hatására a talajállapot mindenben megfelel a repce igényeinek.
A megfelelő talajállapot elérése után – amennyiben szükséges (időjárástól függően) – a gyomok és az árva kelés megtörténik, totális gyomirtóval kezeljük a területet. A talajműveléssel történő gyomirtás költségesebb, lassabb, feleslegesen szárítja a talajt és sosem lesz 100%-os gyomirtó hatású.
Nemcsak repce esetében, hanem általánosságban elmondva az erőgépek, vontatott gépek, kombájnok – lehetőségekhez mérten –rendelkezzenek hevederes járószerkezettel vagy alacsony nyomású abroncsokkal a talajszerkezet kímélése érdekében!
„Kulcsfontosságú a talaj nedvességtartalmának megőrzése”
A repcetermesztés egyik legkritikusabb időszaka a kelés. Az a gazdálkodó, aki tudatos és következetes a talajművelési technológia megválasztásával, nagy előnyre tehet szert. Fontos, hogy a repce előveteményének betakarításakor törekedjünk a minél alacsonyabb tarlómagasságra – illetve ha a szalma nem kerül betakarításra –, a szármaradvány megfelelő minőségű szecskázására és terítésére, ugyanis mindkét tényező negatív irányban képes befolyásolni a kelést, valamint a későbbiekben kedvező feltételeket biztosít a kártevők szaporodásának is. Ezt követően minél hamarabb végezzünk sekély tarlóhántást, amit megfelelő módon tömörítsünk vissza. Ezzel a művelettel vizet takarítunk meg, valamint elősegítjük a nyárutói gyomnövények és az árvakelés csírázását, amit aztán mechanikai úton tudunk irtani. A tarlóhántás legtipikusabb hibái a kelleténél mélyebb művelet, valamint a nem megfelelő talajfelszín lezárás.
A tarlóhántást követően mélyítő műveletet kell végezni, ami történhet szántás, lazítás, vagy kultivátorozás formájában. A szántást mindenképpen a tervezett vetést megelőzően kb. 3–5 héttel kell elvégezni 15–25 cm mélységben, így a szántott talaj képes lesz ülepedni, beérni. Ezt a műveletet általában a nyári meleg közepette kell elvégezni, úgy, hogy a szántás lehetőség szerint minél kevesebb vízvesztéssel járjon. Ezt olyan ekével lehet megvalósítani, amivel egy menetben elvégezhető a szántás és a talajfelszín zárása, tömörítése. A szántásnál legtipikusabb hiba, hogy nem zárják le a talajfelszínt, illetve a második menetben történő visszatömörítés során nagymértékű a talaj taposása.
A szántást követő magágykészítés szintén kritikus művelete a repcetermesztésnek. A szántáselmunkálóval végzett szántás nem feltétlenül igényel további műveleteket, hiszen ideális talajállapotot hagyhat hátra a vetőgép számára. Ha mégis szükséges a szántással kezdeni valamit, akkor a munkagépnek alkalmasnak kell lennie egy menetben az időközben kizöldült szántás mechanikai gyomirtására, sekélyen történő bekeverésére és kellően visszatömörített vetőágy létrehozására.
A nyári időszakban kevesebb vízveszteséggel járó alternatíva a forgatás nélküli talajművelés. Ennek egyik eleme lehet a szántóföldi kultivátor, amivel jól be tudjuk dolgozni a talajba az elővetemény szármaradványait, az árvakelést és a gyomokat. Nagyon fontos a talaj zárása, a kultivátorral egybeépített vagy külön alkalmazott hengerrel, annak érdekében, hogy megőrizzük a talajnedvesség tartalmát.
A talaj nyári művelésének legkímélőbb és a repce számára megfelelő magágy készítését biztosító megoldás a sávos talajművelés. A kialakított sávok kiváló lehetőséget biztosítanak a csapadék talajba jutásához, mely segíti az egyenletes kelést és a megfelelő gyökérfejlődést. A sávok közötti mulcsréteg pedig jól megőrzi a talajnedvességet. Mivel egy kombinált alapművelő eszközről van szó, akár egy menetben is elérhető a kívánt talajállapot. A vágótárcsa és a lazítókés a kellő mélységben megrepeszti és lazítja a talajt, a sávtisztító elmozdítja a felesleges mulcsréteget és a lezáró henger tömöríti és aprítja a talajfelszínt. Azokban a gazdaságokban, ahol a preciziós gazdálkodás bevezetésre került, a sávos művelés a repce termesztéstechnológiájának egy reális alternatívája lehet.
„A felhasználás módja határozza meg a talajelőkészítés gyakorlatát”
Mielőtt ezzel kapcsolatban kifejteném a gondolataim, először is különbséget tennék az olajáért termesztett repce, a zöldtakarmánynak termesztett repce és a zöldtrágya növénynek vetett repce között. A repcéről általában elmondható, hogy külön speciális gépigénye a talajművelés és a vetés területén nincs, amennyiben a meglévő gabona vetőgépünkkel 8–10 kg/ha vetőmagmennyiséget gond nélkül ki tudunk vetni. Éppen ezért a felhasználás módja határozza meg a talajelőkészítés gyakorlatát is. A zöldtakarmánynak vagy zöldtrágya növénynek vetett repce kézzelfogható, azonnali financiális hasznot nem hoz, éppen ezért mindenképp a költségtakarékos, minimális talajmunkákra kell törekedni. Ha feleslegesen, akár plusz egy centiméterrel mélyebben műveljük a talajt, akkor az egy hektár területen is kb. plusz 150 tonna talaj megmozgatását jelenti. Ezért fontos a körültekintő, de a gazdálkodó számára kedvező eszközválasztás. Továbbá megemlítendő az a tény is, hogy ha a repcét zöldtrágya növénynek vetjük, akkor nem végzünk előtte középmély-mély talajmunkát, ugyanis éppen a zöldtrágya növényként alkalmazott repce gyökerétől várjuk el, hogy az utóvetemény számára megfelelően lazítsa a talajt a mélyebb rétegekben, illetve feltárja a talaj mélyebben fekvő tápanyagkészleteit is.
Abban az esetben viszont, ha a kinyerhető olaj mennyisége a cél, akkor a növény fejlődését nemcsak a talaj felett, hanem a talajban is elő kell segíteni. A fejlett karógyökérrel rendelkező repcének az optimális fejlődéshez a középmély talajrétegekben is biztosítani kell az egészséges és gyors gyökérképződést. Különösen fontos ez azért is, hogy a gyökérzetet a felfagyás ne veszélyeztesse a téli zord időjárás esetén.
Ha ki kell emelnünk, hogy mégis, mely tényező az, ami a repcetermesztés sikerességét leginkább befolyásolja, akkor egyértelmű a válasz, a talajnedvesség. Minden, a vetést megelőző talajmunkát úgy kell kivitelezni, hogy a talajt ne forgassuk, ne szárítsuk ki, és lehetőleg minden művelet zárja is a talajfelszínt. A mulcshagyó technológiákkal nemcsak a talajélet fokozható, hanem a repce számára fontos talajnedvesség is jobban megőrizhető.
Az én ajánlásom olajfelhasználású repce esetén, hogy a tarlóhántást szántóföldi kultivátorozás kövesse 26–30 cm mélységben, ami minden esetben rögtöréssel és talajfelszín lezárással párosuljon. Ezután a magágykészítést is sekély kultivátorozással végezzük legfeljebb 5-6 cm mélységben, és a lezárás itt sem maradhat el. Ezt követően a vetést szintén hengerrel zárjuk.
Zöldtakarmánynak vagy zöldtrágyának vetett repce esetén az elővetemény betakarítását követő tarlóhántást mindenképp zárni kell és lehetőleg forgatás nélkül és sekélyen kell végezni a párolgásos vízvesztés minimalizálása miatt. A további talajmunkákra szintén használjunk valamilyen univerzális kultivátort, amivel 6–10 centiméternél mélyebben nem műveljük feleslegesen a talajt, és ezt a műveletet is felszínlezárás kövesse. Talajtípustól függően már egy művelettel is tudunk magágyat készíteni a repcének, de ami a legfontosabb, hogy a vetést mindig hengerrel zárjuk le.
„A repce meghálálja a megfelelő mélységű alapművelést”
Az iparnövény előveteménye általában őszi vagy tavaszi kalászos, ezek után elegendő idő áll rendelkezésre a repce talajának előkészítéséhez. Nagyon fontos, hogy az elővetemény lekerülése után minél hamarabb, lehetőség szerint azonnal végezzünk tarlóhántást, megőrizve a talaj nedvességét, bekeverve a növényi maradványokat és elősegítve az elhulló gabona- és gyommagok csírázását. Ezt a műveletet sekélyen, kb. 4–7 cm-es mélységben végezzük, eszköznek lehetőség szerint rövidtárcsát vagy szárnyas kapás szántóföldi kultivátort használjunk, ezeken a gépeken tömörítő henger gondoskodik a talaj lezárásáról. A nem megfelelő eszköz és munkamélység megválasztása esetén a rosszul bekevert szalma még a vetéskor is problémákat tud okozni. A tarlóhántó munkaeszköz beállítása sok hibalehetőséget hordoz. A megfelelően beállított eszköz a teljes talajszelvényt egyenletes mélységben vágja át, így a létrehozott szigetelőréteg egyenletesen szabályozza a talaj vízháztartását. A repce meghálálja a megfelelő mélységű alapművelést, melyet 18–24 cm mélységben célszerű elvégezni. A kultivátoros alapművelés esetén az egyenletes mélység tartása beállítás kérdése, amelynek elmulasztása gyakran vezet egyenetlen művelési mélységhez. A túl sekély munkamélység kedvezőtlenül befolyásolja a gyökér fejlődését, míg a túl mélyművelés indokolatlanul megnöveli a művelet költségét.
A munkaeszköz hossz- és keresztvízszint beállításának elmulasztása gyakori hibaforrás. Az alapművelés esetében sem feledkezzünk meg a tömörítőhengerről, mely a nedvességmegőrzés egyik kulcsa, különösen ezen időszak csapadékszegény időjárása miatt.
A repce számára nagyon fontos a megfelelő mélységben végzett (4–6 cm), porhanyított, egyenletes felszínű és visszatömörített mag-
ágy. Gyakori hiba a rögös talajfelszín, amely a vetőgép egyenetlen vetési mélységét eredményezi. A vetési mélység egyenetlensége inhomogén kelésben fog megmutatkozni, és terméscsökkenéssel járhat, illetve a növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási munkákat is hátráltathatja. A munkát célszerű úgy szervezni, hogy a magágynak legyen ideje néhány napot ülepedni a vetés előtt. Törekedni kell arra, hogy a magágy ezeknek a követelményeknek minél inkább megfeleljen, még akkor is, ha ezzel kismértékben csúszik a vetés ideje.
„Előtérbe kerülhet a mulcsos technológia”
A repce termesztése nem egyszerű. Nem is sikeres az, aki nem szívvel-lélekkel, és nagy odafigyeléssel csinálja azt, és ezt úgy is meglehetne fogalmazni, hogy a repcetermelő majdnem minden növénnyel személyes ismeretségben kell, hogy legyen, minden reggel „kezet kell rázni” velük. Mit is jelent ez? – Azt hiszem csak annyit, hogy naponta kell látogatni a keléstől az aratásig, vagy inkább a vetés előtt már elkezdjük a látogatást? Olyan mintha udvarolnánk, meg kell nézni a földet amibe vetjük, elő kell készíteni a magágyat. Egyike a legkisebb vetőmagvaknak, ha túl mélyre kerül az a baj, ha túl sekélyre az is baj, de az útszéli porban is ki tud csírázni! A repcét érdemes alacsony csíraszámmal vetni, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha biztosak vagyunk abban, hogy az a mennyiség, amit elvetettünk mind kikel. Vetési normát (kg/ha vagy csíra /ha) nem mondok, de azt jó tudni, hogy 23–27 növény/nm már a maximális termést ki tudja hozni.
Melyek a repcetermesztés buktatói? – Az egyik a növényvédelem, a másik a magágy. Mivel most a talajművelésről van szó, így az első témát majd máskor mások fogják kivesézni. A magágykészítésről néhány gondolatot említsünk fel. Egyre nagyobb hányadban végzünk mulcsos talajművelést, és a repce vetése is a mulcsos technológia felé közeledik. A hagyományos szántásos technológia is működik, és jó eredményeket is hoz, abban az esetben, ha augusztus végén, szeptember elején biztos, hogy nagyobb mennyiségű csapadékra számíthatunk. Azonban ez egyre ritkább, vagy szélsőséges és ezért kerül előtérbe a mulcsos technológia.
Hol kezdődik a repce technológia? – Sokáig azt tartottuk, hogy az aratásnál-tarlóhántásnál, mivel annak függvényében, hogy milyen lesz a tarló, alacsony vagy magas, a szalma szépen le van szecskázva vagy hosszú szárú, a tarlóhántás minőségét igen befolyásolja, és áttételesen a későbbi magágyat is. Manapság azt mondjuk, hogy a repcetechnológia már egy évvel korábban az előző vetemény kiválasztásával kezdődik. Érdemes olyan növény után tenni a repcét, ami hamarább lekerül a földről, és ha lehet, kevesebb a szalmája. Ezek mind segítik a repce sikeresebb termesztését. Hibát sokan már a tarlóhántásnál elkövetnek akkor, ha a tarlóhántás nem közvetlen a kombájn mögött következik be, ugyanis a tarló olyan, mintha kis kémények lennének a talajon, nagyon gyorsan kipárologtatja a nedvességet a talajból. Tarlóhántást végezzük olyan mélyen, hogy lehetőleg teljes átfedéssel dolgozzuk át a talajt, így kevesebb a nedvességveszteség. Ezt lehet gyors rövid tárcsával, ellenben figyeljünk oda, mert nagyon sok rövid tárcsa ugrál, és ezáltal a későbbi magágy egyenetlen lesz! Egy jó szántóföldi kultivátorral is végezhetünk tarlóhántást, szárnyas kapákkal, gépmárkától függően már sekélyen is teljes átfedéssel lehet dolgozni, így elvágjuk a kapilláris csöveket, és ha a talaj egyenetlen felszínű, akkor még egyengetünk is rajta.
A tarlóápolást kétféleképpen végezhetjük: kémiailag, amikor egy totális gyomirtóval leégetünk mindent vagy mechanikai tarlóápolást, amikor is annak függvényében, hogy milyen a talaj nedvességtartalma, vagy elvégezzük egyből a mély magágykészítést, vagy csak egy mélyítő műveletet végzünk, amivel az árvakelést eltüntetjük.
A magágykészítés lehet közvetlenül a vetés előtt, és annak függvényében, hogy milyen volt a tarlóápolás, sekélyen vagy mélyen végezzük. Nagyon fontos, hogy bármilyen műveletet végzünk is, azonnal zárjuk le a megművelt talajt, hogy minél kevesebb nedvességet veszítsünk!
Mindig törekedjünk arra, hogy ne műveljük túl a földjeinket. A repce másik ellensége a szalma, de ezt a mély talajművelésnél egy jó minőségű szántóföldi kultivátorral már a magágykészítéskor elrendeztük.
Repcét termeszteni igazi kihívás és az a legszebb benne, hogy egy jó mezőgazdász kiélheti minden szakmai vágyát benne!
A Tipikus talajművelési hibákról
Az őszi káposztarepce termesztésének egyik legkritikusabb technológiai eleme a talajművelés-magágykészítés. Hiszen ha nem megfelelő a talajelőkészítés, akkor már a kelés nagyban meghatározhatja a későbbi hozamot, illetve a növényvédő szerek kijuttatását sem tudjuk pontosan időzíteni.
A repce talajelőkészítése más aprómagvú növényekhez hasonló, mint pl. mák, cukorrépa, azzal a hatalmas különbséggel, hogy míg az utóbbi két növény tavaszi vetésű, tehát egy morzsalékos, télen a fagy által megdolgozott talajba történik a vetés, a repce vetésideje augusztus 20. és szeptember 10. közé tehető, tehát a talaj-
előkészítést sok esetben a 40 fokos tűző napsütésben „kellene” elvégezni.
Azért írtam, hogy kellene, mert azon gazdálkodók, akik tudatosan törekednek a talaj nedvességmegőrzésére (hiszen ez kritikus lehet a repce kelésénél), ők szándékosan az összes talajmunkát, amely a talaj „bolygatásával” jár naplemente után, vagy éjjel végzik (amennyiben a terület nagysága ezt megengedi).
Az elmúlt évek géptámogatásainak köszönhetően a gazdálkodók újra cserélték erőgépeiket, betakarítógépeiket, azonban sok helyen nem maradt forrás a munkagépek cseréjére, pedig a legtöbb esetben nem az a fontos és nem attól lesz jó termés, hogy mivel „húzzuk”, hanem hogy mit „húzunk”?!
A repce talajművelésének alapkérdése a művelési mélység, amely el kell érje a 20–25 cm-es mélységet. Amennyiben a talaj nedvességtartalma megengedi, akár a közép-mély lazítást (40–50 cm) is elvégezhetjük, még akkor is, ha esetleg még „nem telt le” az 5 év.
Akár forgatásos, akár forgatás nélküli technológiát választunk, mindig az akkori talajállapotot vegyük figyelembe és ennek megfelelően döntsünk a megfelelő technológiáról, elkerülve így a talaj rögösítését és túlzott kiszáradását.
Amennyiben a szántásos művelést választjuk, mindenképpen nehéz öntvénygyűrűs szántáselmunkálóval tegyük azt, amely egy menetben lezárja a szántás felszínt és drasztikusan csökkenti a kipárolgást. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor egy rövidtárcsával is elvégezhetjük a szántáselmunkálást.
Szerencsésebb a nyári forró hónapok miatt a mulcsos technológia választása, mert ennél a technológiánál a talajfelszínt fedő növényi szármaradványok, mintegy „leszigetelik” a felszínt, csökkentve így az evaporációt.
Mindkét technológiánál nagyon fontos a betakarítás utáni azonnali tarlóhántás lezáróhengerrel, annak érdekében, hogy a talajnak ideje legyen beéredni és a kipárolgó víznek a lezárt felszín alatt kicsapódva „megpuhulnia”, így a következő kultivátoros mélyítő (22–25 cm) munkát könnyen, rögmentesen elvégezhetjük.
Miután aprómagról és nagyon csekély magmennyiségről beszélünk, így nagyon fontos szerepe van a magágykészítésnek, több művelő eszköz, precíz munkamélységtartás, illetve lezáró henger. Ezen technológiai elemek betartásával sokkal nagyobb esélye van az egyöntetű kelésnek és a repcénket fejlett gyökérzettel tudjuk a télbe engedni. Ha esetlegesen meg is ázik vetés után... az már csak hab a tortán...
Összefoglalva a legtipikusabb hibák:
- tarlóhántás megkésett elvégzése lezáró henger nélkül,
- sekély magágy készítése (nehéztárcsával két soron),
- vízvesztő talajművelés - talaj kiszáradása, rögösítés,
- elmunkálás nélküli „nyitva hagyott” szántás,
- legnagyobb melegben végzett intenzív talajmunka.
„A műveletek utáni lezárással egy biztos alap adható”
A repce talajelőkészítése a nyár legmelegebb napjaiban kezdődik és célunk, hogy a vetés idejéig a lehető legtöbb nedvességet a talajba tartsuk a megfelelő minőségű magágy létrehozása mellett. Ezt a célt csakis lezáró hengerrel kapcsolt munkagépekkel érhetjük el. Természetesen lehetőség van különálló henger futtatására minden művelet után, de a talajelőkészítés költségeinek kordában tartása miatt ez ma már nehezen kivitelezhető. A nedvességpazarló, henger nélküli munkagépeket, a rossz időben és minőségben elvégzett szántást a repce esetében jobb elfelejteni, a végeredmény ezekkel a módszerekkel és eszközökkel nem lehet pozitív.
A repce talajelőkészítése a megfelelő minőségű és idejében elvégzett tarlóhántással kezdődik. Ezt sok esetben még napjainkban is elhagyják gazdálkodók, holott ezzel az egész repcetermesztés kerül veszélybe. A tarlóhántás elvégezhető mind szántóföldi kultivátorral, mind tárcsás boronával. Általános körülmények között talán nem fontos, hogy rövidtárcsa vagy kultivátor a tarlóhántás eszköze, sokkal fontosabb, hogy mindig lezáró hengerrel együtt és egyenletes mélységben dolgozzunk. A lezáró henger használatát ismét kiemelném, hiszen a talajelőkészítés, sőt utána a vetés folyamán is az egyik kritikus pont a talajnedvesség megőrzése, a talaj lezárása.
A megfelelő módon és időben elvégzett tarlóhántás elősegíti az elpergett magvak és gyomok kelését, valamint megkönnyíti a következő munkaműveletek elv
A cikk szerzője: Agro Napló
