Dr. Potori Norbert, az AKI agrár és vidékpolitikai igazgatója a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás várható mezőgazdasági hatásairól számolt be.
A Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) létrehozásáról a tárgyalások még 2013 júliusában indultak, céljuk az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között fennálló kereskedelmi és beruházási akadályok leépítése. A tárgyalások tizedik fordulójára 2015 júliusában került sor, befejezésük elhúzódhat. A két tárgyalófél közötti kereskedelemben a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek részesedése nem jelentős, mindössze 5-6 százalékra tehető. Az ezekre érvényben lévő vámok nem tekinthetők magasnak: amerikai oldalon a vámtételek átlaga vámegyenértékben kifejezve 5-6 százalék, míg európai oldalon 13-14 százalék. A hangsúly inkább az ún. nem vám jellegű akadályok leépítésén van, amelyekről az egyezkedés a tárgyalások legnehezebb fejezete. Az Európai Unió érdeke az egyezmény megkötése, hiszen az Amerikai Egyesült Államok időközben a Csendes Óceáni Partnerségi Egyezményről (TPP) is tárgyal, és a körvonalazódó szabadkereskedelmi övezet, amelynek tagja többek között Mexikó, Chile, Japán, Vietnám, Ausztrália és Új-Zéland is, a világ leggyorsabb gazdasági növekedést realizáló térsége lehet. A TPP megszületése a TTIP nélkül az Európai Unió gazdasági lemaradását eredményezné.
Az egyezmény megkötésétől a GDP és az össztársadalmi jólét növekedését remélik mindkét partnernél. Az élelmiszergazdaság külkereskedelmének aspektusából: többnyire az Európai Unió az Amerikai Egyesült Államokba irányuló kivitelének növekedésével számolnak elsősorban tejtermékekből (sajtok), borokból és más alkoholtartalmú italokból, valamint cukorból. Ugyanakkor az Európai Unió valószínűsíthetően több marhahúst, baromfihúst, etanolt (üzemanyagcélra) és búzát importál majd az Amerikai Egyesült Államokból. Mivel az Európai Unió egyes tagországaiban az élelmiszergazdaság külkereskedelmének makrogazdasági súlya más és más, ezért az e várakozásokkal kapcsolatos álláspontjuk is nagyon különböző. Abban azonban egyetértés mutatkozik, hogy a kereskedelem liberalizálása mellett szükséges a szabályozás konvergálása, egyébként az EU termelői versenyhátrányba kerülnek az uniós előírásoknak (állatjólét, környezetvédelem stb.) való megfelelés extra költségei miatt.
Az Amerikai Egyesült Államokból Magyarországra érkező élelmiszerimport szerkezetének vizsgálatából arra lehet következtetni, hogy bár a TTIPmegkötése érdemben nem érinti a belpiacot, hatása közvetett módon a magyarországi élelmiszerek európai uniós exportpiacain jelentkezhet. A konkrét következmények a „kialkudott” kereskedelmi feltételrendszertől függenek, ezért egyelőre csak feltételezésekkel élhetünk. Egyes termékeknél, mint például a marhahús, a csemegekukorica-konzerv, a bioetanol vagy az izoglükóz, már a vámok leépítése érintheti a magyarországi exportot. Más termékeknél, mint például a sertéshús, a nem vámjellegű akadályok felszámolása idézhet elő visszaesést a kivitelben. Ugyanakkor számos olyan termék, illetve árucsoport van, amelynél sem a vámok, sem a nem vámjellegű akadályok eltörlése nem okozna jelentős változást: vagy azért, mert ezek európai piacain más versenytársak dominálnak (például gabonafélék, baromfihús), vagy azért, mert az európai termelés szerkezete, illetve a termékek minősége más (például olajnövények, bor). A nagy földrajzi távolság komoly költségtényező, amely korlátozza többek között a friss húsok, az élő állatok és számos friss zöldség-, illetve gyümölcsféle piacra jutását.
Ki tud e törni a malomipar a piac szorításából?
Dr. Lakatos Zoltán, a Hajdúgabona Zrt. vezérigazgatója elmondása alapján a malomipar kettős prés alatt van. Egyrészről a búzatermelők, másrészről a sütőipar és a hipermarketek tartják nyomás alatt. Magyarország kedvező helyzetben van a búzatermesztés területén. 2015-ben az 5,2 millió tonna termésből 2,4 millió tonna az ország belső szükséglete, a többi export árualapot képez. Így egyértelmű, hogy a búzaárakat a világpiac befolyásolja. Úgy is mondhatjuk, hogy alulról támasztja az árakat, ami azt jelenti, hogy a malomiparnak a világpiac árát meg kell fizetni, különben a gazdák exportra adják el a búzájukat. Jelenleg azonban a helyzet fordított. Alacsony a búza világpiaci ára, de a termelők vannak olyan anyagi helyzetben, hogy kitartják az árakat és kivárnak az eladással. A megfelelő lisztárak alkalmazásánál két fronton küzd a malomipar. A sütőipar – ismerve, hogy 50%-os túlkapacitás van a malmoknál – versenyezteti a beszállítókat és kockázat nélkül próbálja a lisztárakat lejjebb szorítani. A másik akadályt a hipermarketek jelentik. Nagy mennyiséget vásárolnak, biztos fizetők és a malomiparhoz képest óriási erőfölényben vannak. Bár a lakosság részére eladott kis kiszerelésű liszt csak 10%-a az összes lisztnek, az áruházi nyomott árak komoly akadályai a megfelelő lisztárak elérésének. A búzaértékesítők és lisztvásárlók csak versenyeztetnek bennünket – hangsúlyozta Lakatos –, a versenyzők maguk a malmok. A szakma eredményességének – összegezte végül – legnagyobb gátja maga a malomipar.
„Sajnos, sok olyan uradalom van azonban, ahol nem veszik figyelembe az állandó vetőmag-felújítás szükségességét, s így a vetőmagot évek óta nem újították fel.” – kezdte egy Fleischmann Rudolf idézettel előadását Juhász Zoltán, a Vetőmag Szövetség Kalászos Szekciójának elnöke.
Az 1943-ból származó idézetből is érzékelteti, hogy a vetőmagfelújítás problémája nem új keletű. Az elmúlt évtizedet jellemző alacsony felújítási arány visszatükröződik a kalászos vetőmag szaporító területek alakulásában is. Míg az őszi árpa és tritikálé vetőmag előállító területek jelentősen ingadoznak, addig a legnagyobb területen termesztett őszi kalászosunk, az őszi búza szaporító területe a korábbi 40–50 ezer hektáros szintről tartósan 23–26 ezer ha körüli nagyságrendre esett vissza. A vetőmagszakma reagált arra, hogy kevesebb vetőmag is elegendő. Ez azonban annak a lehetőségét hordozza magában, hogy az esetleg újra növekvő – bár tegyük hozzá, ennek valószínűsége megfelelő „ösztönzés” hiányában igen csekély – felújítási kedv esetén már nem lenne elegendő vetőmag a sokat emlegetett 40% vagy afeletti, szakmailag kívánatos arány eléréséhez. Szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy az alacsony szaporító területek következtében kedvezőtlen évjárat esetén akár vetőmaghiány is kialakulhat.
A fémzárolt vetőmag használatának és a felújítási arány növelése azonban nem egyszerű kérdés. Az adminisztratív eszközökkel történő beavatkozás – a támogatások bizonyos szintű fémzárolt vetőmaghasználathoz kötése – úgy tűnik, nem járható út. Meghatározóak lehetnének a piaci eszközök, de kevés kivételtől eltekintve (ahol a terményt felvásárló cég kötelezően vetőmaghasználatot ír elő, sőt a választható fajtákat meghatározva a vetőmagot is biztosítja) nem általánosak. Marad a szakmai igényességre építő érvelés-hírverés, ez azonban önmagában kevés. Annak ellenére sem eredményes, hogy a gabonatermelők, gabonafelvásárlók és vetőmagosok szövetségei, szakhatóság és kormányzat részéről egyhangú az érvelés a homogén, jó minőségű árualap biztosításához szükséges fémzárolt vetőmaghasználat „ösztönzése” mellett.
2015 őszén változatlan keresleti szintet feltételezve elegendőek a vetőmagkészletek, a tritikálé esetén azonban valószínűsíthető a hiány. Jelentős ókészletek nincsenek, minőségi problémák (áthullás, csíra) nem várhatóak, de fajtahiányok lehetnek. A vásárlási kedv jelenleg közepesnek értékelhető. Az utóbbi évek jellemző tendenciája, hogy a termelők viszonylag későn rendelik meg a vetőmagot, ennek következtében – a jelentős maradék készleteket kerülendő – az előállítók, ill. forgalmazók az igényeket folyamatosan követő, talán túlságosan is óvatos fémzárolási tempóra kényszerülnek. Ennek hátránya az utolsó pillanatok kapkodása, ezért az igények időben és a kívánt fajtával történő kielégítése érdekében célszerű a vetőmagot mielőbb megrendelni.
A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 93.500 Ft/tonna + áfa tájékoztató árat tett közzé az őszi kalászosok II. szaporulati fokú vetőmagjaira, mely zsákban, csávázottan fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix ár és nem kötött, illetve nem ajánlott ár, a konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg. A vetőmagár-tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.
A világ több pontján, a kalászosokban fellelhető gyomproblémákra fókuszált előadásában Szabó Roland, a Sumi Agro termékmenedzsere, érzékeltetve ezáltal azokat az óriási különbségeket, ami a magyar termelő számára erőt adhat a versenyben maradáshoz.
A déli féltekét nézve Ausztráliában például a sztyeppesedő éghajlatból adódóan a fűfélék dominanciája a jellemző. A közeli rokonság nehezíti a védekezést, nagyon sok a rezisztens gyomnövény.
Brazíliában a legfőbb probléma a „soha nem pihenő” éghajlatból adódó folyamatos gyomborítás jelenléte. A plasztikus fűfélék (pl. Digitaria) uralják a vidéket, nagyon sok a rezisztens gyomnövény. Speciális technológiai elemek szükségesek a termesztés során (pl. szelektív egyszikűirtó + glifozát 2 héttel a vetés előtt), valamint célzott védekezések az állományban. Az északi féltekére tekintve az USA-ban a legfőbb probléma a GMO-ból származtatható, itt található ugyanis a legtöbb rezisztens és többszörösen rezisztens gyomfaj a világon. Oroszországban a legfőbb probléma a monokultúra a tavaszi búza zónában, az őszi búzában a fő fűféle a vadzab, amelyet túl későn gyomirtanak, ezáltal rendre eredménytelen a védekezés. Pakisztánban a legnagyobb kihívást a talajok szikesedéséből, a folyamatos vízborításból, a rossz minőségű talajművelésből és a rossz vetőmagtisztításból adódó gyomproblémák jelentik.
Milyen problémákkal szembesülünk hazánkban?
Veszélyt jelent a tipikus gabonagyomok között kialakuló rezisztencia, illetve a nem tipikus, de nem, vagy nehezen kezelhető gyomnövények egyre nagyobb arányú térhódítása a kalászosainkban.
A nagy széltippan esetében a rezisztencia gyanú több mint gyanú, erősödik a parlagi ecsetpázsit probléma is, a legnehezebb problémák egyike a különböző rozsnok fajok jelenléte, de sajnálatosan az évelő fenyércirok is megoldhatatlannak tűnő feladat elé állít már minket.
Az éghajlati változásokból adódó gondok (belvíz, levegőtlenség) gyomproblémáival szembesülünk, mely változásokat sajnos későn ismerjük fel. A bonyolult problémákat egyszerű kezelésekkel akarjuk orvosolni, a „mindenre, mindent, mindenkor” elvet alkalmazva.
Ahol forgatás nélkül gazdálkodnak, egyértelműen megnőtt az évelők és a fűfélék borítási aránya. A helytelen növényismeret és/vagy rossz herbicid hatékonyság ismeret sokszor még kései gyomirtással is párosul. Szabó Roland véleménye szerint hiányzik egy részrehajlástól mentes, egzakt technológiai ajánlás, a szakmai ajánlatok helyett jóformán kereskedelmi ajánlatokkal bombázzák a termelőket.
Jáger Ferenc, a Sumi-Agro fejlesztési vezetője a szegedi Gabonakutatónál Mesterházy Ákos professzor által végzett 5 éves mesterséges fertőzéssel indukált fuzárium- és toxinvizsgálatokról számolt be. A kísérletek bizonyítják, hogy a fuzáriumfertőzöttség és a toxinszint között nincs feltétlen összefüggés, magasabb fuzáriumfertőzöttség mellett is lehet alacsonyabb toxinszint és ez fordítva is igaz. A toxinoknak számos, az egészségre káros hatása ismert, éppen ezért a toxin határérték a piaci jelenlét egyik meghatározó feltétele.
Az öt évet felölelő kísérlet eredményei kimutatták, hogy a SUMI AGRO Don-Q és Yamato készítményei mesterséges fertőzési körülmények között is hatékonyan, 73, illetve 85%-kal csökkentették a Don toxin szintet.
g.a.
A cikk szerzője: Gáspár Andrea
