Specialistákkal bővülő program, 10 éves születésnap, nitrogén-hasznosulásra irányuló innovációk, a legszerencsésebb termelők ünneplése

Agro Napló
Felsorolni is sok időbe telik, mennyi minden történt a Timac AGRO háza táján az elmúlt hetekben. Kezdjük az elején:

Kevés a szakember, aki értelmezni tudja a laboreredményeket és le tudja vonni a helyes következtetéseket, kockáztatva ezzel a termésének akár 20–25%-át – hangzott el a YIELD SERVICE+  indító prezentációján Gödöllőn, majd két héttel később, a cég 10 éves születésnapját ünneplő szezonnyitó rendezvényen Kecskeméten is nagy hangsúlyt kapott e program fentiekből adódó létjogosultsága.

Major Zoltán, a Timac AGRO Hungária Kft. ügyvezetője, a program gazdája elmondta, a három éve sikeresen futó YIELD SERVICE ötletét a szakmai igényesség hívta életre, ami merőben képes változtatni a minőségi és mennyiségi költségcsökkentésre alapozott eddigi műtrágyázási gyakorlaton. Termelői részről a talajvizsgálatok értelmezésének és a megalapozott szakmai javaslatok elfogadásának igénye szülte ezt az egyedülálló kezdeményezést, amelynek létjogosultságát e rövid periódusra vonatkozó adatok is visszaigazolnak. 2014-ben 1,5 hónap alatt mintegy 30.000 hektárra beérkező szaktanácsadási igény jelentkezett, jelenleg 160.000 hektáron veszik igénybe szolgáltatásunkat.

A YIELD SERVICE programban teljes körű tápanyag-gazdálkodási szolgáltatást biztosítanak a GPS által rögzített mintavételezésen és laborvizsgálaton át, a tábladiagnosztikán keresztül a teljes tápanyag-gazdálkodási terv elkészítéséig. Partnereik azonban tovább lépnének a precíziós gazdálkodás irányába, a vezérlési és térinformatikai háttér hiánya viszont gátolta e modern rendszer terjedését – hangsúlyozta Raj Péter marketingvezető. Éppen ezért specialistákkal bővítik a programot, ami azt jelenti, hogy a tápanyagszakértő Timac AGRO mellett fajta- és hibridspecialistaként, továbbá kísérlet beállítás és elemzőként az Agroaim Kft.-t, gépészeti szakértőként és térinformatikai elemzőként pedig az Agridron Kft.-t kérték fel szakmai együttműködésre. A kibővült YIELD SERVICE+-szal lehetővé válik, hogy profitorientált módon megkapják a választ a termelők a precíziós gazdálkodás kérdéseire.

Szabó Szilárd, Major Zoltán, Bucsi Tamás, Raj Péter, Bűdi Károly

Kik ők és mire fókuszálnak a specialisták?

Bucsi Tamás – Timac AGRO Hungária Kft.

Monitoring, fejlesztési irányok meghatározása, online adatkezelő rendszer, beazonosítható eredmények, folyamatos, naprakész tájékoztatás, szemléltető precíziós térképet is tartalmazó, részletes táblaelemzéseket tartalmazó tervdokumentáció, személyes konzultáció – ezek a programunk kulcsszavai.

Alapvető feladatunk, hogy felhívjuk a termelők figyelmét a táblák közötti heterogenitásra, és hogy meghatározzuk azokat a főbb limitáló tényezőket, amelyek a tápanyagok hiányát okozzák, hasznosulását, vagy felvehetőségét leginkább akadályozzák. Nem elég a tábla szintű talajdiagnózisok megadása, hanem a táblaszintről el kell mozdulnunk még kisebb kezelési egységek irányába, vagyis a táblafoltból kell kihoznunk a maximumot! Ehhez viszont a mintavételi módszerek és a tápanyag-gazdálkodási alapegységek átdolgozására volt szükség. A táblán belüli heterogenitás lekezelése érdekében viszont a tápanyag-gazdálkodási oldal mellett szükséges a táblán belüli differenciált vetéssel és a gépek összehangolásával is foglalkozni.

Szabó Szilárd – Agroaim Kft.

Független szaktanácsadási tevékenységünk – amely gépi talajmintázás, hagyományos és precíziós tápanyag-gazdálkodási szaktanácsadást jelent –, nemcsak üzemi, hanem kis és közepes parcellán beállított kísérletekre is kiterjed.

Több külföldi, elsősorban tengerentúli egyetemmel dolgozunk együtt projekteken. Az egyik kiemelkedő és egyedi projektünk a mára már hazai körülmények között is kipróbált tőszámmodell. A YIELD SERVICE+ keretein belül a termelőknek az egyes művelési zónákra egyértelmű tőszámajánlást tudunk adni, így megvalósul a táblán belüli differenciált tőszámmal való vetés. Kukoricára a modell 100%-ban készen áll, a hazai klimatikus, talajtani és agrotechnikára adaptálva. A tőszámmodell több mint 27 különböző tényező alapján kalkulálja ki az egyes helyekre (művelési zónákra) javasolt tőszámot, igen nagy szerepet szánva az egyes hibridek tulajdonságának. Kiemelten foglalkozunk azzal, hogy minél több hibridre legyen tőszám-karakterizáció, így a legnagyobb nemesítőházak hibridjeire egyértelmű ajánlást tudjunk adni.

Bűdi Károly – AgriDron Kft.

2011-től foglalkozunk drónos távérzékeléssel, 2013-tól az AgriDron Kft. keretein belül, 6 gyakorlott szakemberből álló csapatunkkal. Öt éves munkánk eredménye a távérzékelés, a felvételezési módok fejlesztésén keresztül az adatok kiértékelése, értelmezése és döntési mechanizmusokba történő beillesztése. Mostanra szinte az összes szántóföldi kultúránál pontos, kidolgozott felvételezési módszerrel rendelkezünk. A hatékonyság szempontjából fontos ismérv, hogy a csapatunkban minden egyes szakterületnek külön felelőse van, a szakterületek ismerik egymás munkáját. Külön kiemelném a távérzékelést, illetve gépészeti háttértámogatást, mivel mi gyártótól függetlenül kommunikálunk velük.

A specialistákkal felvértezett YIELD SERVICE+ fő célkitűzése, hogy a fenntartható gazdálkodás szolgálatába szegődött precíziós gazdálkodási programjuk a profitorientált gazdálkodást állítsa fókuszba. A hiteles tájékoztatás érdekében folyamatban van egy önálló YIELD SERVICE+ honlap elkészítése, ahol a fejlesztésekről, kísérleti eredményeikről folyamatosan hírt közölnek.

2017 főszereplője a nitrogén

Minden tápelem közül a nitrogén termésnövelő hatása a legnagyobb, viszont a denitrifikáció, továbbá a kimosódás veszélye miatt a tápanyag kellő hasznosulása mindig fejtörést okoz a gazdáknak. Erre a kérdéskörre fókuszál a Timac AGRO 2017-ben, ezt máris bizonyította Szarvas Zoltán termékmenedzser a gálarendezvény keretében elhangzott szakmai előadásával. A kimosódás mértéke a talaj fizikai adottságaitól függően változó lehet, homok talajon sokkal intenzívebb folyamat, míg kötött agyag talajon ennek jelentősége mérsékeltebb, viszont itt is kockázatot jelenthet. A 2016-os év jó példa erre, egyes területekre alkalmanként akár 30–40 mm csapadék is leesett. Azon területek esetében, ahol egymás után háromszor is 35 mm körüli csapadék hullott, még vályog talajon is elérte azt a 25%-os veszteséget a N kimosódása, amit egyébként az átlagos FAO-jelentésekben találunk. A másik sarkalatos kérdés, hogy a N műtrágyák savanyítják talajainkat, ezáltal a hasznos mikroszervezetek, baktériumok száma  – amelyek a szármaradványok lebontásáért, a biomassza újrahasznosításáért felelősek – drasztikusan csökken. Egy intenzív elsavanyosodás következtében, de akár már 6-os pH esetében is számuk akár tizedére visszaeshet.

A Timac AGRO megoldást szállít erre a problémakörre a Sulfammo N-Process termékcsaládja által. Az N-Process komplexben ugyanis 2 db hatóanyagot találunk, nincs benne nitrát, kizárólag karbamidot és ammóniumot tartalmaznak a termékeik, nem növelve tovább a kimosódási kockázatot. Nyilván a nitrifikáció során ezek a hatóanyagok át tudnak alakulni nitráttá, de ezt a folyamatot korlátok közé szorítják a N-Process biostimulátor komplex segítségével, ami minden fejtrágyájukban megtalálható. A N-Process egyik hatása, hogy szerves védőhálót von a termékben lévő hatóanyagok köré, ezzel gátolva a hatóanyagok kimosódását, elillanását, továbbá a készítmény által biztosítva van a szabályozott és fokozott nitrogén beépülés is. 

A nitrogéntrágyák savanyító hatását a MESCAL talajkondicionáló segítségével ellensúlyozzák, amelyet szintén valamennyi N-Process termékük tartalmaz.

-ga-

Kisorsolták az öt Nissan Navara nyerteseit

Nagy horderejű, 10 év 10 érv a Timac AGRO mellett címmel futó éves kampányának záróakkordjaként a szezonnyitó gálán kisorsolták az öt új NISSAN NAVARA terepjáró szerencsés tulajdonosait azon termelők közül, akik a Timac termékekből meghatározott minimum mennyiséget vásároltak ez év január 4. és szeptember 30. között.

A nyertesek balról jobbra: Csákvári Agrár Kft., Pokó Mihály (Csákvár), Arany-Tej Kft., Farsang János (Nagykőrös), Ács Róbert (Seregélyes), AGROBÁL Kft., Tóth Bálint Attila (Edelény), Makai Béla (Abony)
 

A 10 éves Timac AGRO Hungária Kft. a francia ROULLIER csoport leányvállalata. A termékfejlesztő és -gyártó nemzetközi vállalat 2006-ban lépett be a hazai piacra a növény- és állattáplálás szakértőjeként. A 11 fővel induló Timac AGRO mára Magyarországon is a tápanyag-gazdálkodás meghatározó fejlesztője, gyártója és szolgáltatója. 63 munkatársukból 42 állattenyésztő és növénytermesztő szakember. Partnereikkel való folyamatos konzultációik eredményeképpen a helyi körülményeknek megfelelő szaktanáccsal, 50 speciális termékkel és a hazai fejlesztésű YIELD SERVICE, valamint a specialistákkal kibővült YIELD SERVICE+ szaktanácsadó programmal járulnak hozzá a gazdálkodók sikeréhez.

A cikk szerzője: Gáspár Andrea

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Digitális SUMIVERSITAS

Digitális SUMIVERSITAS

Első alkalommal rendezett online, interaktív rendezvényt a Sumi Agro Hungary Kft. A SUMIVERSITAS programsorozat az ifjabb növényvédős korosztályt igye...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?