A kínai gazdaság 2014-ben kezdődő lassulásával megindult a nyersanyagok árának csökkenése. Az olaj esetében a gyenge kínai kereslet mellett számos egyéb tényező is lefelé nyomta az árakat. A piacra egyre több amerikai palaolaj termelő lépett be, miközben Szaúd-Arábia, a palaolaj kitermelők piacról való kiszorítása érdekében erősen növelte termelését, és sikerült a palaolaj beruházások megtérülése szempontjából kritikus 50–60 dolláros szint alá tornászni az árakat. Szintén a kínálatot bővítette a négy évig tartó embargót követően az olajpiacra visszatérő és a korlátozás előtti piaci részesedését visszaszerezni kívánó Irán is. A végső lökést pedig az adta a piacnak, hogy számos olajexportőr ország, ahol még a korábbi, magas olajárak mellett tervezték meg a költségvetési kiadásokat, a termelés növelésével kívánta pótolni az alacsonyabb ár miatt kieső költségvetési bevételeket, még lejjebb taszítva az árakat. A nyersolaj hordónkénti ára a fentiek miatt a korábbi három éves, 110 dolláros szintről 2015-re 60 dollárig esett, majd a 2016 eleji, 27 dolláros mélypontot követően 50 dollár alatt stabilizálódott. A fejlődő, nyersanyagexportőr országok növekedési kilátásai érdemben romlottak, költségvetési hiányuk az égbe szökött és több helyen megközelítette a GDP 20%-át, devizáik pedig leértékelődési nyomás alá kerültek. Ami a nyersanyagexportőr országoknak komoly költségvetési dilemmát okozott, az áldás volt a nyersanyagimportőr fejlett és kelet-közép-európai országoknak. Az alacsony olajár miatt csökkent az import, több maradt a háztartások zsebében, amit el tudtak költeni másra, az infláció csökkent, a reálbérek emelkedtek, nőttek a költségvetési bevételek, a jegybankok pedig alacsonyan tarthatták a kamatokat.
Az OPEC-tagországok 2016-ban több ízben ültek tárgyalóasztalhoz annak érdekében, hogy korlátozzák a termelést és felhajtsák az árakat, de Irán sajátos helyzete – melynek köszönhetően szinte bármilyen alacsony ár mellett hajlandó volt folytatni a kitermelést – miatt látszott, hogy sokáig eltart, amíg megszületik a kompromisszum. Végül a 2016. november 30-i OPEC ülésén született megegyezés a kitermelés befagyasztásáról, aminek a jelentőségét jól mutatja, hogy hasonlóra 2008 óta nem volt példa. A megállapodás egyelőre 2017 januárjától kezdődően hat hónapig érvényes, és a felek abban állapodtak meg, hogy az OPEC tagok napi kitermelésének felső korlátja 32,5 millió hordó lesz, ami több mint 1,2 millió hordóval kevesebb a novemberi átlagos napi kitermelésnél (a novemberben mért napi kitermelési csúcs az OPEC országok esetében 34,2 millió hordó volt). A kitermelés visszafogásából a legnagyobb részt Szaúd-Arábia és Irak vállalta, miközben Irán sajátos piaci helyzete miatt tovább növelheti kitermelését.
December 10-én csatlakozott a megállapodáshoz 11, OPEC-en kívüli ország is (Azerbajdzsán, Bahrein, Brunei, Egyenlítői-Guinea, Kazahsztán, Malajzia, Mexikó, Omán, Oroszország, Szudán, Dél-Szudán), a nagy kitermelők közül csak az Egyesült Államok, Kína, Kanada, Norvégia és Brazília nem vállalt részt a korlátozásból. Ilyen széles körű megegyezésre utoljára 15 éve került sor, a megállapodásban részt vevő országok a világ olajkitermelésének hozzávetőleg 60%-át adják. Az OPEC-en kívüli tagok további, napi 0,56 millió hordónyi termeléscsökkentést vállaltak, amiből 0,3 millió hordónyit ígért a megállapodás egyik legnagyobb nyertesének tekinthető Oroszország (a novemberben elért 15 éves csúcsnak számító 11,2 millió hordós napi kitermelési szinthez képest.)
A megállapodást követően az olajár a hordónkénti 50 dolláros szint fölé ugrott és azóta is lényegében töretlenül emelkedik, jelenleg éppen az 57 dolláros szintet ostromolja. 2017 egyik fontos kérdése lesz az, hogy folytatódik-e az emelkedés. Ehhez több dologra is szükség lenne. A legfontosabb, hogy a megállapodásban részt vevő felek betartsák az önként vállalt kitermelési kvótákat. Erre van esély, azonban a múltban rendszeres volt a kartell felrúgása. Szintén problémát jelent, hogy az 50 dolláros ár felett a palaolaj-termelők is elkezdenek visszatérni a piacra. Végül, de nem utolsósorban a tartós áremelkedéshez szükség lenne érdemben emelkedő keresletre, amire egyelőre kicsi az esély. Bár az USA gazdasága gyorsulhat az új elnök programja miatt, de a többi fejlett országban nem várható a 2016. évinél érdemben gyorsabb növekedés. Emiatt a piac jelenleg arra számít, hogy az olajár-emelkedés hamarosan kifullad és az árak 50–60 dollár között stabilizálódnak. Ezt követően az OPEC következő rendes, 2017. május 25-i ülése szabhat új irányt, ahol öt hónap tapasztalatai alapján vizsgálhatják majd felül a megállapodást.
Váradi Beáta
OTP Bank Elemzési Központ
A cikk szerzője: Váradi Beáta
