A fajlagos tejtermelésünk Európa élvonalában van (meghaladtuk a 9500 kg-ot 305 napos zárt laktációra vetítve). Az átlag tehén hazánkban azonban csak 4,5–5 évet él, mert alig több, mint két laktációt bír ki üzemi körülményeink között. A tőgye, a lába vagy a mája adja fel harcot. Hogyan lehetne ezen segíteni? A korszerű tömegtakarmány-bázis és a jó minőségű tömegtakarmány nemcsak a gazdaságos és költséghatékony tejtermelés kulcsa, hanem megalapozója az egészséges és hosszú életű tehénnek. Ez a kulcs: az emészthető stuktúrrost. – hangsúlyozta Dr. Orosz Szilvia a téma felvetésekor. Emellett tavasszal különös szerepet kap az emészthető fehérje, valamint a lebontható rostból származó energia is, mert mindkettő csökkenti az 1 kg tej termeléséhez szükséges abrak felhasználását. Ez jó a bendőnek és a pénztárcának egyaránt.

Azt mondjuk, a silókukorica a tömegtakarmányok királya, míg a lucerna a királynője. Nem érdemtelenül! Ennek ellenére a silókukoricára és lucernára alapozott tömegtakarmány-bázis már a múlté. A két lábon állás most már nem elég sem a klíma, sem a termésbiztonság, sem a nagy termelésű tehén szempontjából. De sem a kukoricaszilázs, sem az erjesztett lucerna nem nélkülözhető a korszerű hazai takarmányadagokból, csak a 'hangsúlyok' változnak. A természet 'okosan' megosztotta a feladatot a tömegtakarmányok között: a silókukorica a bendőben könnyen lebomló keményítő legfőbb forrása, a lucerna szolgáltatja a legtöbb emészthető fehérjét, míg a tavaszi betakarítású gabona- és keverékszilázsok adják a bendőben jól fermentálható rostot, a takarmányadag tömegtakarmány-hányadán belül. Tehát együtt, egymást kiegészítve működnek jól! A bendőben lebomló keményítő és a jól emészthető fehérje nélkül nem lehet hatékonyan tejet termelni, de ehhez az alapot az egészséges tehén teremti meg a jól működő bendővel. A bendő megfelelő működéséhez pedig jól emészthető strukturális rostra van szükség. A korai gabonafélék és az intenzív füvek emészthető rosttartalma eléri a 300–370 g/kg sza.-értéket, míg a silókukorcában 180–250 g/kg sza., a lucernában pedig csak 170–190 g/kg sza. ez az érték. A rost emészthetősége elérheti a fűszilázsban a 85%-ot, a korai gabonafélékben a 75%-ot, míg a silókukoricában átlagosan 50%, a lucernában pedig csak 40–45%. A kiválóan emészthető rost a fűszilázsnak kimagasló energiatartalmat is ad, ami eléri és sok esetben meg is haladja a kukoricaszilázs nettó energiatartalmát! A nemzetközi szakirodalom is megerősíti, hogy a gabonafélék kalászolás előtti állapotban magasabb fehérjetartalmat és a kukoricaszilázshoz hasonló energiatartalmat tudnak nyújtani. Reális cél, hogy minden tavaszi betakarítású tömegtakarmányunk megközelítse a 6,0 MJ/kg sza. laktációs nettó energiatartalmat és a 16–18% sza. fehérjetartalmat, ami kisebb abrakfelhasználást eredményez! A nyári meleg elleni védekezésben is nagy szerepe van az étvágyat fenntartó fű- és korai gabonaszilázsoknak: nagy mennyiségben etetve őket szinten tartható a tejtermelés, megelőzve a napi 2–5 literes esést a fejési átlagban. Ezen számok nem hagyhatóak figyelmen kívül a laktációnként 9500 kg tejet termelő korszerű állományokban.

Kisparcellás fajtakísérlet 2016 (Kaposvári Egyetem, Iregszemcsei Takarmánytermesztési Kutató Intézet)

A növendék üsző a jövő záloga. Általában kukoricaszilázson neveljük őket, pedig ezen is változtatni kellene. A jelentős rosttartalmú, de jól emészthető (a kalászos virágzásában betakarított) takarmánykeverék-szilázsok, valamint a tejesérésben (egy menetben) betakarított gabonafélék növelik a növendékek marmagasságát és testkapacitását, ami kedvező hatással van a későbbi szárazanyag-felvételre és a tejtermelésre. Növendékeknek tehát kiváló takarmányok (különösen az őszi vetésű változatok), így a lucernaszilázs és a silókukorica-szilázs nagyobb mértékben tartalékolható a termelő állománynak.

Szerencsések vagyunk, hogy a Kárpát-medencében mindezen takarmányok megteremnek és nem kell egyoldalúan takarmányoznunk. Így látható, hogy a tejágazat jövőjét és sok telep életben maradását az jelenti, hogy a növénytermesztés tud-e az állattenyésztés szempontjait előtérbe helyezve gazdálkodni.

Fű-, keverék- és korai gabona

Miért döntöttek a francia nemesítésű olaszperje hazai terjesztése mellett? Mi az elmúlt 15 év hazai tapasztalata az egyéves és az évelő fajtákkal? Melyek voltak a termesztés és betakarítás legnagyobb nehézségei az elmúlt 10–15 évben?

 

Francia nemesítésű olaszperje vetőmagot először 2006 őszén hoztunk be Magyarországra. Akkoriban már régóta kerestük azokat az új szolgáltatásokat, melyek mind partnereink, mind saját cégünk számára gazdasági előnnyel járnak.

Az áttörésre 2005-ben került sor. Egy általunk szervezett őszi franciaországi szakmai úton egy fiatal és dinamikus mosonmagyaróvári telepvezető jelezte, hogy 10 hektáron szívesen kipróbálná annak az olaszperjének a termesztését, melynek szenázsát előzőleg egy gazdaságban láttuk. Kérte, hogy vegyük fel a kapcsolatot a vetőmag előállítójával. A szálak az RAGT Semence-hoz vezettek. A hír terjedt, így 2006 őszére a 10 hektárból – további érdeklődő gazdaságok belépésével – 360 hektár lett. Így kezdődött az olaszperje-termesztés magyarországi karrierje.

Az elmúlt 12 évben rengeteg tapasztalat gyűlt össze az egy- és többéves olaszperje-termesztéssel kapcsolatban. Ez a téma önmagában megérdemelne egy cikket.

Egyéves olaszperjét azoknak a gazdaságoknak éri meg termeszteni, akik a tavaszi 1-2 kaszálás után még egy kultúrát szeretnének vetni, vagyis a céljuk a terület jobb kihasználása. Kétéves olaszperjét vagy 3 éves hibrid perjét pedig azoknak ajánlunk, akik 2-3 év alatt – a vetéstől eltekintve – nem akarják bolygatni a talajaikat, egyúttal jó minőségű szénára van szükségük. A szenázsok vizsgálati eredményeiből kitűnik, hogy az egy-kétéves olaszperjéből és a három éves hibrid perjéből egyaránt lehet kiváló minőségű takarmányt készíteni. Legfontosabb tapasztalatom az, hogy – optimális területkihasználás mellett – az egyéves olaszperje szenázsok etetése akkor csökkenti jelentősen a tehenek takarmányozási költségét és/vagy emeli a fejési átlagot, ha ezen szenázsok minősége kifogástalan. Erről a tapasztalatról az ÁT. Kft. által adományozott „Az év olaszperje szenázsa” oklevél tulajdonosai tudnának mesélni.

Az elmúlt 11–12 év számos termesztési és betakarítási nehézséget vetett fel. A betakarítás tekintetében például 2007 tavaszán a nagy növénytömeg miatt az MTZ-re szerelt dobos kaszák nem bírták a fokozott igénybevételt. Az említett mosonmagyaróvári gazdaság emiatt kénytelen volt nagy teljesítményű kaszákat bérelni… Sokszor jelentett gondot az olaszperje kalászhányás előtti betakarítása. Tudjuk, hogy (ha nem is olyan mértékben, mint a rozs) az olaszperje a kalászhányás után sokat veszít beltartalmából, emészthetőségéből. Vetésnél jellemző hiba volt (sokszor még ma is) a nem megfelelő aprómorzsás magágy-előkészítés, valamint a hengerezés hiánya. A termelők védelmében megjegyzem, hogy ebben nem mindig a nem oda figyelés, hanem gyakran a száraz ősz volt a „hibás”. A helytelenül elvetett magok egy része a nagy rögök mellett lehullva 4–8 cm mélyre kerül. A kelés ilyenkor vontatott és/vagy hiányos, ami tavasszal esetenként komoly terméscsökkenéshez vezet. A nem megfelelő tömörítés hatására előfordul, hogy a tél folyamán a növényzet egyszerűen felfagy, tavaszra pedig kiritkul. Jellemző tavaszi kép ilyenkor, hogy a tábla forgói gyönyörű zöldek, a belsejében viszont csak sínylődik a növényzet.

Milyen előnyőkkel jár az intenzív füvek és fűkeverékek termesztése?
Mi a dán tapasztalat és jövőkép? Egyéves vagy évelő fajtákat javasolnak?

A tej és marhahús előállításának üzletága nagyban függ attól, hogy rendelkezésre áll-e a szükséges mennyiségű és lehető legjobb minőségű szálastakarmány. Ne feledjük a fű, illetve a fű-here-lucerna keverékek jelentik a szarvasmarhák természetes táplálékát és ezen nem változtat semmiféle új kutatás vagy bármilyen takarmányozási szemlélet. A legújabb fű-, lucerna- és hereváltozatok, a különböző keverékek óriási takarmányozási és ökonómiai előnyt hordoznak. Önmagukban is megteremtve a takarmányban az optimális fehérje-szénhidrát arányt, a magas emészthető rostot. A füves területek telepítésének, fenntartásának és alkalmazásának modern technológiái, valamint a megfelelő takarmányozási gyakorlat lehetővé teszi minimális abrak és kiegészítők mellett a magas mennyiségű és minőségű tej, valamint marhahús előállítását.

A termőterület jobb kihasználhatóságát, évente akár 2-3 betakarítás mellett, melyet egyetlen más tömegtakarmány növény sem tud biztosítani számunkra, magas szintű, olcsóbb termelést szolgálják ezek a növények az egészség javítása, ezzel együtt pedig a hasznos élettartam emelése mellett. A fűkeverékek a legkülönbözőbb lehetőségeket biztosítják számunkra. Összetételükkel, sokféleségükkel és a nemesítők tapasztalataival alkalmazkodva mikroklímánkhoz az ország egyes tájegységein. Elsősorban a hasznosítási, vagyis a felhasználási irány szabja meg, hogy önálló fajták vagy keverékek vetését, vagy éppen egyéves vagy évelő fajokat használunk.

Esetünkben nem beszélhetünk csupán dán tapasztalatokról, hiszen a közel két tucat nemesítő üzem a világ minden táján a helyileg legmegfelelőbb fajták nemesítése érdekében tevékenykedik magasan a legnagyobb genetikai bázissal.

Így nyílik lehetőségünk arra, hogy a 19 nemesítő üzem közül 9 kifejezetten Európában és 2 a Kárpát-medence területén nemesített és kipróbált fajtákkal dolgozik.

Az intenzív szántóföldi fűfélék nemesítői világában a legfontosabb kérdés az elmúlt évtizedekben az volt: hogyan lehetne egy, a korszerű tehenészetek takarmányozási igényeit maximálisan kielégítő fűféléket és azok keverékeit létrehozni, melyek mind hozam, mind a beltartalmi paraméterek, mind az emészthetőség tekintetében alkalmasak a legmagasabb követelményeknek. A nemesítés eredményeként nyilvánvalóvá vált, a perje-, csenkeszfélék legkülönbözőbb variációjú keresztezése a megoldás. Így nem csupán a legnagyobb termelési eredményeket produkáló gazdaságok takarmányozási igényei elégíthetőek ki, de a szarvasmarha élettanilag legoptimálisabb takarmánya állítható elő.

Magyarországon a fűkeverékekkel kapcsolatosan egy óriási szemléletváltásra volt szükség, hiszen gyakran hallottunk 8–10 éve olyan kijelentéseket, hogy „van még egy semmirevaló 15 hektárunk majd ott kipróbáljuk”. Harmad, negyedrendű takarmánynak tekintette a magyar állattenyésztő társadalom, hiszen tapasztalatokkal ezen a téren nem rendelkeztünk. Az elmúlt évtizedben megtanultuk és kitapasztaltuk a termelőkkel közösen, a megfelelő agrotechnikát, így sikerek ezen a területen már kézzel foghatóak.

A különböző festulolium fajok vetésterülete mára elérte hazánkban a 3500 hektárt. Ma már világosan látjuk a takarmányozásban betöltött szerepüket. A több lábon álló, több növényfajra alapozott tömegtakarmány-bázist használó telepek, magas termelési szinttel rentábilisan termelve.

Milyen előnyökkel jár az rozs, mint tömegtakarmány termesztése hazánkban? Mi a németországi tapasztalat és jövőkép? Melyek a termesztés és betakarítás nehézségei?

A rozs széles körű feldolgozása Németországban, amely a világ 3. legnagyobb rozstermesztője, példaértékű: szemesként betakarítva sütőipari és takarmányfelhasználása, míg a teljes növény hasznosítása során biogáz célú termesztése és tömegtakarmányként való alkalmazása is nagy gyakorlati jelentőségű.

Cégünk németországi gyökerei és piacvezető pozíciója a rozs nemesítésében a hazai termesztés újraértékeléséhez és a felhasználási lehetőségek bővítéséhez is kiváló alapot szolgáltat. Németországban a vetésterület 70%-án már rozshibrideket termesztenek, sőt, a SAATEN-UNION hazai körülményekre adaptált hibridrozsszortimentje is egyre meghatározóbb.

A magyar termelők szerint a rozs elsősorban abraktermő növény, amely az átlagos vagy gyengébb termőhelyeken kedvelt. Pedig egyéb célokat is szolgálhat, ezért a hazai termőterület növelése és a felhasználás népszerűsítése reális cél. A rozsnak rendkívül nagy az évjárat-stabilitása, jó az adaptációs képessége, jól viseli a szélsőséges körülményeket, aminek köszönhetően teljesnövény-szenázs célú termesztésnél a tömegtakarmány-bázis előállításában fontos alternatívát jelenthet. Cégünk az eltérő hasznosítási irányoknak – a szemesbetakarítás mellett a teljesnövény-betakarítás – megfelelően nemesíti rozshibridjeit és -fajtáit.

Ha a rozst szenázs célra termesztik, fokozottan kell ügyelni arra, hogy a vetést szeptember végén, jobb termőhelyeken legkésőbb október elején elvégezzék, hiszen az őszi fejlettség alapvetően befolyásolja az állomány produktivitását. A rozshibridek esetében az alacsonynak számító 2,0 millió mag/ha-os vetőmagnorma miatt a vetést körültekintően kell előkészíteni, ami alapos talajművelést és jó minőségű magágyat jelent. A rozs a vetés- és termelési szerkezetbe jól beilleszthető, ám a teljesnövény-betakarítást célzó ter­mesztésben a betakarítás időzítése lényeges. Ha a rozs betakarítását növényfenológiai szempontból jól időzítjük (már jól kitapintható, de még hasban van a kalász), a szenázs kiváló minőségű, jól emészthető és élettanilag értékes lesz, az állomány nagy zöldtömeget ad, ráadásul korai betakarítása biztosítja a folyamatosan rendelkezésre álló tömegtakarmányt.

Az őszi rozsszenázs célú termesztésének gyakorlati előnyei a következők:

• Termesztése hozzájárul a kiszámíthatóbb, sokszínűbb takarmánybázis megalapozásához.
• Lehetőség nyílik a tömegtakarmány-készletek tavaszi feltöltésére, amivel a nyári fél év takarmányellátásának kockázata jelentősen csökken.
• A gyengébb adottságú termőhelyeken a rozs különösen jó alternatívája lehet a silókukoricának.
• Korán betakarítható szenázs alapanyag, amely után még biztonsággal vethető silókukorica, növelve az egységnyi területről lehozható takarmány-alapanyag mennyiségét.
• Az állattenyésztő gazdaságokra jellemző szűkített vetésforgóba jól beilleszthető (silókukorica–rozs–silókukorica). A munkaszervezés feladatait figyelembe véve is jól elhelyezhető kultúra.
• A teljesnövény-szenázs célú betakarítás megfelelő időzítésével a rozs élettanilag rendkívül kedvező összetételű. Zöldtömeghozama jelentős, hazai vizsgálatok szerint átlagosan 38–42 t/ha, szárazanyag-hozama 5,1–6,2 t/ha, ami szilázs­egyenértékben kifejezve 17–21 t/ha (30% szárazanyag-tartalomra átszámolva).
• A silókukorica betakarítása után elvetve képes jelentősen mérsékelni a talajt érő eróziós és deflációs hatásokat.
• Ha a teljesnövény-szenázs betakarítására mégsem kerül sor, a hibrid rozs kiváló állóképességű, biztonságosan betakarítható, és kimagasló szemterméssel számolhatunk.

Nemesítőként mit emelne ki a hazai rozs- és a tritikálé fajták előnyeként a külföldi fajtákkal szemben? Mi a hazai rozs- és tritikálé nemesítés múltja dióhéjban?

A második kérdéssel kezdeném – a hazai rozs- és tritikálé nemesítés múltjával –, mivel erre építkezik a jelen nemesítésünk. A XX. század elején indult tudományos módszerekkel a rozsnemesítés. A tájfajták (Nyíri rozs) termesztését követően Fleischmann Rudolf, Horn Miklós, Papp Zsigmond, Teichmann Vilmos, Bauer Ferenc és Vágó Mihály (Kisvárda) rozsnemesítői tevékenysége eredményeként kerültek újabb fajták a köztermesztésbe. Nemesítését Kisvárdán 1988 óta folytatom.

A tritikálé egy mesterségesen (fajkeresztezéssel) előállított nemzetség hibrid – búzafajok és a rozs keresztezéséből származó új növényfaj. A tritikálé nemesítésében az átütő sikert magyar nemesítők érték el; Kiss Árpád – Rédei György közreműködésével – a világon elsőként (1968) állítottak elő olyan tritikálé fajtákat, amelyek már termesztésre alkalmasak voltak. Politikai utasításra át kellett adniuk a nemesítési anyagokat a lengyeleknek – hazánkban ezután hosszú szünet következett. A nemesítését sikerült újraindítanom 1988-ban Kisvárdán, Martonvásáron lengyel fajtákat honosítottak – később a nemesítését is elkezdték Szegeden, Karcagon és Martonvásáron is –, így születtek újabb kiváló magyar fajták.

A hazai rozs- és tritikálé fajták előnye, hogy ezek Magyarországon, hazai ökológiai adottságok között lettek nemesítve, nagy szem-  és zöldtermésre képesek, mindemellett kiváló beltartalmi – takarmány és egyes fajták étkezési – minőséggel is rendelkeznek. Természetesen a magyar fajták között is vannak különbségek, hogy milyen hasznosítási irányra a legalkalmasabbak – szemes (abrak), zöld (szilázs), étkezési, vagy akár mindhárom célra –, mint pl. az általunk nemesített rozs- és tritikálé fajták.

Rozsfajtánk télállósága, szárazságtűrése, valamint bokrosodó és gyomelnyomó képessége is kiváló. Gabonalisztharmatra rezisztens. Kitűnő rezisztencia tulajdonságai és gyomelnyomó képessége lehetővé teszik kis ráfordítású integrált és öko termesztését, biotermék előállítását is. Várható termés: 3–5 t/ha szemtermés, vagy 15–40 t/ha zöldtermés. A belőle kalászolás előtt készült szilázs nyersfehérje- és energiatartalma magas (18–21% fehérje és
6 MJ/kg sza. energia), valamint szervesanyag- és rostemészthetősége is kiváló (72–78%). Korán (április közepe) biztosít kiváló minőségű tömegtakarmányt (szilázs) és betakarítása (kaszálása) után még tavaszi növények (kukorica, napraforgó, szója stb.) vethetők.  Az utóbbi 4 évben az ÁT Kft. által hirdetett országos tömegtakarmány-minőségi versenyben az ebből a fajtából készített szilázs lett több alkalommal is az ország legjobbja – tehát én elsősorban ezt emelném ki a külföldi fajtákkal szembeni markáns előnyként. Termésbiztonsága kiváló – száraz tavasz esetén is – megfelelő agrotechnikával – jó zöld (szilázs) termésre képes!

A tritikálé sem marad el a rozstól hozamban és táplálóértékben sem. A rozshoz képest kevésbé kritikus a kaszálás időpontjának csúszása a lassúbb fejlődési ütem miatt, tehát hosszabb idő áll rendelkezésre az optimális betakarításra, mint a rozsnál. A tritikálé a rozs és lucerna között betakarítható április végén – a rozshoz hasonló nagy hozammal és kiváló minőséggel –, és a másodvetés (silókukorica, szója stb.) is időben elvégezhető. Az eddigi kísérleti és üzemi eredmények alapján a tritikálé fajtáinkkal biztonságosan – rozshoz hasonló előnyökkel – tovább növelhető a tömegtakarmány (kiváló minőségű szilázs) előállító terület. A magyar tritikáléknál is a kiváló minőséget emelném ki! A kísérletek 2 helyen is (Kaposvár és Szarvas) tovább folynak és üzemi szilázs előállítása is elindult.

A rozsszilázs a logikus döntés – a tritikálészilázs pedig további új lehetőség a tejelő tehenészetek takarmányköltségének csökkentésére, a tejhozam növelésére és ezzel a tej önköltségének csökkentésére.

Telepi tapasztalatok

Mikor és miért kezdett el foglalkozni a rozs- és fűszilázsok termesztésével, silózásával?

 

Magyarországon a holstein-fríz fajta behozatalával egy időben kezdett elterjedni a TMR etetése, amely a fajtával együtt Észak-Amerikából a hetvenes években került be. Az akkori tömegtakarmány alapja a silókukorica szilázs, a pillangósokból készült szilázs és később szenázs, illetve a hagyományos fűszéna és lucernaszéna. A nyugat-európai fűfélékre alapozott takarmányozási technológiára azonban csak évtizedekkel később terelődött a figyelem, amikor már nemcsak a tej mennyisége, hanem a beltartalom (zsír- és fehérjetartalom) is árkonzekvens tényező lett.

1979 és 1981 között francia tanácsadókat hívtak Magyarországra, akik lehetőséget kaptak arra, hogy három tehenészetben (a sárvári, a devecseri és a dél-somogyi állami gazdaságokban) a hazájukban alkalmazott tartási, takarmányozási, tenyésztési és menedzsment módszereket vezessenek be. Ők már akkor javasolták, hogy vessünk olaszperjét, és a lucernaszenázs helyett olaszperje szenázst etessünk, mert a fűfélék rostja jobban emészthető, és így könnyebb kielégíteni a tehenek rostszükségletét. Sajnos a projekt nem valósult meg különböző okok miatt. Közben más irányba vitt a sorsom, és mire újra visszakerültem a szarvasmarha-tenyésztés közelébe, még mindig nem volt árkonzekvens tényező a tej beltartalma.

A fordulat a takarmányozási gyakorlatban a kétezres évek elején következett csak be, amikor szintén francia szakemberek hatására minél többen felismerték az olaszperje jótékony hatását a tej beltartalmára és a tehenek egészségére. Így 2006 őszén már több mint 100 hektáron vetettünk olaszperjét a Nemesszalóki Mezőgazdasági Zrt.-ben. Ettől az évtől kezdve minden évben ez a tehenészet tömegtakarmányának az alapja ebben a gazdaságban.

Mikor a következő évben új gazdaságba kerültem, ott is elkezdtük az olaszperje termesztését – váltakozó sikerrel. Egyrészt az időjárás és a talajviszonyok nem mindig voltak kedvezőek az olaszperje számára, másrészt a fűszenázs készítés és a lucerna betakarítás egybeesett, ezért keresni kellett egy másik növényt, ami az olaszperjéhez hasonló minőségű takarmányt biztosít, de kevésbé érzékeny a gyengébb minőségű talajra, és a bizonytalan őszi, tavaszi csapadék mennyiségére.

Ilyen növény a rozs, amely kalászhányás előtt betakarítva hasonlóan jól emészthető fehérjetartalommal és nyersrosttartalommal rendelkezik, mint az olaszperje. Ekkor már németországi vizsgálati eredmények is rendelkezésre álltak, illetve volt már hazai ter­mesztési próbálkozás biztató vizsgálati eredményekkel a rozs takarmányozási felhasználásáról. A Komáromi Mezőgazdasági Zrt.-ben 2008 őszén vetettünk először rozst az egyik leggyengébb minőségű területre, amit április 20-án kezdtünk betakarítani. Az eredmények igazolták a várakozásokat, mert 14 t/ha termésátlaggal, 30% feletti szárazanyag-tartalommal, 14,5% fehérjetartalommal sikerült betakarítani. Azóta minden évben vetünk rozst, aránylag biztos hozammal és beltartalommal.

Mi a szerepe a rozs- és fűszilázsoknak a Komáromi Mg. Zrt. takarmányadagjaiban? Mióta használják és mennyit etetnek ezekből a takarmányokból?

A Komáromi Mezőgazdasági Zrt.-ben az olaszperje 2007-ben került bevezetésre. A 2008-2009-es száraz termelési év az olaszperje ter­mesztését megkérdőjelezte, ugyanis a száraz tél és tavasz az előállított szenázs árát drágította, mivel gyenge hozammal bírt. 2008-as évben rozs vetése is történt. Ez az olaszperje hozamának kétszeresét érte el. A rozs így teret hódított a tömegtakarmány-bázisban. 2016-ban 270 ha rozst és 150 ha olaszperjét telepítettünk. A 2013-2014. évben megvalósított öntöző beruházás lehetővé tette  ezen területek öntözését. Megjegyzem, az olaszperje a tehén természetszerűbb takarmánya, mint a rozs. Az olaszperjének viszont még egy hátránya a betakarítás ideje, ami hatással van a lucernaszenázs minőségére azáltal, hogy később takarítható be, mint a rozs.

Az olaszperje szenázs és rozsszenázs tehenészetünk nyári takarmányozásában létfontosságú a jól emészthető rostja és a cukortartalma miatt. A szarvasmarha az emésztése során hőt termel, így nagy melegben (hőstressz) nem mindegy mennyi hőt kell leadnia környezetének. A hőtermelés mértékét könnyen, jól emészthető rosttal (rozs-olaszperje) jelentősen tudjuk csökkenteni. A kukoricaszilázs emésztése nagyobb hőtermeléssel bír, így a nyári takarmányozás nem szerencsés komponense.

Tehenészetünkben a nyári takarmányadagokban a rozs-olaszperje szenázs 14–16 kg-mal szerepel, azonban nemcsak nyáron használjuk ezen szenázsokat, hanem az őszi, téli, tavaszi takarmányozásban is szerephez jutnak, amikor a beltartalomra (zsírra) gyakorolt kedvező hatásuk érdekében napi 6–8 kg mennyiségben alkalmazzuk. Bízva ezen növények kedvező élettani hatásaiban, bátran alkalmazzuk őket nagy mennyiségben.

Mióta etetnek fűszilázst a Hegykői Mg. Zrt. takarmányadagjaiban? Mennyit etetnek ezekből a takarmányokból?

 

A Hegykői Mezőgazdasági Zrt. takarmányadagjaiban a 2008-as évtől etetünk fűszenázsokat. Ettől kezdődően termesztünk többféle olaszperjét, pillangós keverékeket, borsós-tritikálé keveréket, tavaszi árpát szenázsok készítéséhez.

A mi kisalföldi területünkön, a talaj- és vízrajzi adottságainkat figyelembe véve, az olaszperjék termesztése bizonyult a leggazdaságosabbnak.

Az olaszperjék közül kiválogattuk azokat a fajtákat, illetve azokat a hibrideket, amelyek a legnagyobb tömeget, valamint jó beltartalmakat biztosítottak.

Ezek közül az etetési kísérletekben kiválogatták az állataink azokat, amelyeket ők szerettek volna fogyasztani. Ennek a folyamatnak az eredménye az általunk több száz hektáron termelt olaszperjék és pillangós keverékek takarmány alapanyagként való felhasználása.  Ezek a szenázsok nagyon jó rostemészthetőséggel, sikeres betakarítás esetén magas cukortartalommal rendelkeznek. Energiatartalmuk közelítheti a kukoricaszilázsokét.

A jól elkészített és jól tartósított fű, füves-pillangós keverékek, valamint tavaszi árpa szenázsok valóságos bendőgyógyszerek.

A tehenészetünkben 800 fejős, valamint a nőivarú szaporulattal megnövelve 1750 db állatot tartunk.

2016-ban 5000 tonna fű és 2000 tonna pillangós és pillangóskeverék szenázst készítettünk.

2017-ben ezt az összmennyiséget szeretnénk 9000 tonnára növelni. Ebből következik, hogy az állomány összes alap (tömeg) takarmánynak lehetőleg több mint a felét szeretnénk ezen a módon biztosítani.

Ezt a takarmányozási módot jó egészségi állapottal, energia- és fehérje egyensúllyal, magas tejfehérje- és zsírtartalommal hálálják meg állataink.

A jó emésztés és kérődzés eredményeként nálunk a bendőacidózis szubakut formában sem fordul elő.

A fentiek alapján minden bizonnyal tovább folytatjuk ezt az általunk már bevett gyakorlatnak tekintett takarmányozási módot.

Hogyan értékeli a gyakorló szakember az elmúlt 15 évet tömegtakarmány-termesztés szempontjából? Miben más a mai takarmányadag a 15 évvel ezelőttihez képest? Jó irányba haladunk?

Nagy örömmel tölt el, hogy az utóbbi 10–15 évben a szarvasmarha-takarmányozást illetően a legnagyobb fejlődés véleményem szerint pont a tömegtakarmányoknál, és különösen azok minősége területén tapasztalható.

Külföldi tanulmányutak, de sok esetben az élen járó hazai termelők, és termelést kiszolgáló cégek segítettek a jó példa elterjesztésében. Ma már szerencsére nem arról szól a tömegtakarmányok készítése, hogy „minél előbb legyünk túl rajta”, hanem – a gazdaságos ter­meszthetőséget, és az állat számára szükséges táplálóanyag-tartalmat alapul véve – a két legfontosabb paramétert tűztűk ki célul: a jó emészthetőséget, és az ízletességet. Ezen jellemzők eredményezik a jó étvágyat, a hatékony bendőműködést, melyek segítik az állatot a jó egészség, a kedvező szaporodásbiológia, és a magas termelés eléréséhez. A korszerű gépek, eszközök legtöbbször eddig is a gazdálkodók rendelkezésére álltak, de óriási fejlődést a szemléletbeli váltás hozott, melynek legfőbb jellemzője a minőség. Ennek elérésében a szaktudáson kívül az igényesség, és a lelkiismeretes munkavégzés segít. Alap a termőhelyi adottságoknak megfelelő növény kiválasztása, kedvező időben való elvetése, tápanyag-utánpótlása, szükség szerinti ápolása, és az optimális időben való betakarítása, konzerválása.

Végre újra kérődzőnek tiszteljük a szarvasmarhát!  A régebbi takarmányadagok olyan magas abrakarányokkal készültek, hogy szinte sertésnek is megfeleltek volna. Ennek oka, hogy sok tejet „kellett” termelni, de a gyenge minőségű tömegtakarmányok ebben nem segítettek, így a drága, nem a bendőműködést segítő abrakkal próbáltuk pótolni a hiányosságokat. Az eredmény lehangoló volt: viszonylag alacsony, de költséges termelés mellett is gyakori anyagforgalmi problémák, magas kiesési arány! A receptúra változását a kiváló tömegtakarmányok megjelenése tette lehetővé. Ma már a korszerű tejelő adag 60:40% szárazanyag-arányban képviseli a tömegtakarmány:abrak viszonyát. Beigazolódott, hogy a hatékony termelés alapja az állat élettani jellemzőit leginkább kiszolgáló tömegtakarmány. Az új adagokban kiemelt fontossággal bírnak a zsenge, jól emészthető rostot (NDF) tartalmazó fűfélék és gabonafélék szilázsai, szenázsai. Ezek együttes mennyisége egy mai adagban már megközelíti száraz anyagban számítva a (régebben domináns) silókukorica arányát.

Jó irányba haladunk?

Véleményem szerint igen, bár itt az irány elég összetett: gazdaságos kell legyen a termelés, maradéktalanul ki kell szolgálnia az állat igényét, de hasonló fontosságú az ember elvárása  az egészséges  táplálék szempontjából (tej és hús GMO-mentessége), valamint kiemelt fontosságú a környezet terhelésének lehetőségekhez képesti minimalizálása (metánkibocsátás csökkentése, valamint az európai fehérje- és energiahordozók import szójához, pálmazsírhoz képesti favorizálása az esőerdők irtásának csökkentése miatt). Mivel a korszerű szarvasmarha-takarmányozás mindezen igényeket képes szolgálni, ezért tartom az irányt jónak.

KUTATÁS 

A kutató szemével hogyan látja a rozs, a tritikálé és különböző őszi és tavaszi keverékek termesztéstechnológiájának és betakarításának kérdését hazánkban? Melyek a kritikus pontok és hogyan tud segíteni a kutatás a gazdáknak?

A kutatás abban tud segíteni, hogy hazai kisparcellás kísérletekkel igyekszünk a legkritikusabb kérdésekre gyors és tudományosan megerősített, de gyakorlatias válaszokat adni, még a nagyüzemi elterjedés előtt. Kutatásaink célja az, hogy a hazai viszonyokhoz jól adaptálható gabona, fű, esetleg ezek egymással vagy pillangós komponensekkel kombinálva, mint szenázs alapanyagok, alternatívát tudjanak biztosítani a silókukoricára és a lucernaszenázsra alapozott tömegtakarmányozással szemben, azt kiegészítve. A cél a kiválóan emészthető rost és nem utolsósorban a hozam, aminek száraz évben a 15–20 t/ha, a jobb évben a 30 t/ha szilázstömeget el kell érnie. A kísérleteink ezért a rozs, tritikálé és az egyes fűfélék (olaszperje) esetenként borsóval vagy bükkönnyel történő társításaira fókuszálnak. A termesztéstechnológiát az állattenyésztők vigyázó tekintete mellett a növénytermesztők szemével is kell néznünk. A technológia legyen „egyszerű”, illeszkedjen a többi már ismert növénykultúránk termesztési rendszerébe (gépesítés). A „gabonaszilázs” (valójában szenázs) alapanyagok talajelőkészítése megegyezik a konvencionális termesztésnél megszokottal. A vetőmagnormában csak jobb termesztési adottságok mellett érdemes felfelé 5–10%-ot eltérnünk. Gyomirtásra csak ritkán, a kora őszi vetésekben lehet szükség (bükkönyös és őszi borsós társításokban ne használjunk herbicideket). Tápanyag-utánpótlás során a kálium hangsúlyosabb, főleg kötött agyagos talajokon. A nitrogén mennyiségéről és kijuttatásának idejéről megoszlanak a vélemények. Kijuttatható a teljes mennyiség ősszel (70–100 kg/ha N hatóanyag), azonban csapadékos téli, kora tavaszi idő esetén fennáll a kimosódás veszélye. Ezért ősszel gyakran 30–50 kg/ha, februárban a gabona fejtrágyázások idején pedig 50–70 kg/ha N hatóanyagot érdemes kiszórni. Ha száraz a tél vége, használjuk bátran az UAN-(nitrosol)oldatokat, teljes töménységben, így nem függünk oldódás tekintetében az időjárástól. Később (szárbaszökés kezdetén) már ne trágyázzuk se a gabonákat, se a keverékeket, mivel a betakarítás közelsége miatt a tápanyag nem vagy csak részben hasznosul és növekedhet a takarmány nitráttartalma is. Bokrosodás vége felé egy alkalommal érdemes levél­trágyázni, legalább 4 héttel megelőzve a betakarítást, biztosítva az intenzív növekedés mikroelem igényét. A termesztés során a leg­kritikusabb pont a betakarítás. A rozs esetén a „betakarítási ablak” szűk, pár nap. A jó minőség miatt érdemes a korai betakarítást (a kalász még hasban, hossza 6–9 cm) választanunk. Ezzel szemben a tritikálé lassabban vénül el, a betakarítás megkezdését követően akár 7–9 nap múltán sem jelentkezik számottevő minőségromlás. A vágást az 5-6 cm-es kalászt hasban hordozó tritikáléban érdemes megkezdeni és 9–10 cm-es, gyakran már a szálka kibújását jelentő mérettartományig befejezni. Neuralgikus pont a fajtaválasztás, jelentősek lehetnek a különbségek. Érdemes utánanézni, hogy milyen agroökológiai körülmények közt termelték silózási céllal az említett gabonaféléket vagy pillangós keverékeiket. A keverékeknél vigyázzunk, hogy a komponensek egyszerre váljanak kaszaéretté. Érdemes fontolóra vennünk ezen alternatív szenázsalapanyagok termesztését, látva, hogy 5 évből 3 általában száraz, de legalábbis komoly hőstresszel, légköri aszállyal és gyakran vízhiánnyal kell szembenéznie a nyáron kint lévő kultúráinknak. Termesztésükkel növelhető a tömegtakarmány-ellátás biztonsága. Területeink egy részén másodvetésben a rozs után, de még a tritikálét követően is termeszthetünk silókukoricát. Ennek feltétele a jól szervezett betakarítás, a nedvességmegőrző talajmunka, a gyors vetés, esetenként rövidebb tenyészidejű silóhibridek használata.

Takarmánykiegészítés, silótartósítás

Milyen takarmányozási előnye van a korai gabona- és fűszilázsoknak a tejelő tehén adagjában? Mire kell vigyázni? Elegendő a mennyiség?

Ha az utóbbi tíz év tendenciáját nézzük, a hazai tömegtakarmány-bázis a korábban jellemző kukoricaszilázs, lucernaszenázs összetételről elmozdult és változatosabbá vált. Elsősorban az olaszperje és a rozs, esetenként tritikálé, mint korai betakarítású gabonaszenázs használata jellemző az elmúlt időszakban. Ezen takarmányok létjogosultságát a takarmányadagokban többféle szempontból is mérlegelhetjük.

A legfontosabb az ökonómia, ami alapján nem egyértelmű a fent említett takarmányok megítélése. Legcélszerűbb és legegyszerűbb a tömegtakarmányok összehasonlítása száraz anyag alapon. Ha ezt a közös nevezőt használjuk, és egy átlag kukoricaszilázst veszünk alapul, a száraz anyagra vetített költség (7–12 Ft nedves tömegre vetített önköltség és 35% száraz anyag mellett) 20–35 Ft/kg. Ha ezt a számot vizsgáljuk a rozs esetében (7–12 forint fonnyasztott tömegre vetített önköltség 30% száraz anyag mellett) 23–40 Ft/kg. Viszonylag nagy a szórás a szélső értékek között, de az látszik, hogy ezen takarmányok esetében a jellemző száraz­anyag-költség tartomány átfedésben van. Mivel a két példának felhozott takarmánynövény ugyanazon területről lehozható egy éven belül, így olyan megosztott költségek, mint például a földhasználati díj, csökkenthetik az önköltségen keresztül a száraz anyagra vetített költséget is. Az olaszperje ilyen szempontból kedvezőtlenebb képet mutat, mivel zömében fővetésként, a területről éven belül egymagában lehozható terményként kalkulál 14–25 Ft-os fonnyasztott tömegre vetített önköltséggel, és az ebből 28% átlag száraz anyaggal kalkulált 50–89 Ft/kg száraz anyagra vetített költséggel. A tritikáléval kapcsolatban kevés a rendelkezésre álló adat az objektív megítéléséhez.

A termelés biztonsága, mint szempont, fontos a zömében nem öntözött takarmánytermő területek miatt. Egy nyári aszály a kukorica hozamát jelentős mértékben befolyásolja, ami értelemszerűen az önköltséget is elviheti olyan mértékben, hogy meghaladja az előző bekezdésben kalkulált szintet. A kora tavaszi betakarítású gabonaszenázsok ezt a kockázatot jelentősen csökkentik. Az olaszperje hozamát és beltartalmi paramétereit a későbbi betakarítás miatt szintén jelentősen befolyásolja a csapadék mennyisége.

Takarmányadag-összeállítás szempontjából a fent említett tömegtakarmányok jól kezelhető, takarmányanalitika szempontjából a takarmányozási értékre vonatkozóan nagy biztonsággal értékelhető takarmányokról van szó. Használatuk különösebb kockázatot nem jelent, mivel nagy tömegben rendelkezésre álló, homogén tömegtakarmányról beszélünk legtöbb esetben, így a takarmányadagban lévő mennyiségek is a biztonságosan bemérhető és kezelhető szintet képviselik. Mivel a minőséget alapvetően befolyásolja a gabonaszenázsok esetében a betakarítás időpontja, nagyon fontos, hogy a beltartalmi paraméterek mérése kiterjedjen azokra az emészthetőségi paraméterekre, melyek a takarmányadagban a felhasznált mennyiséget limitálhatják. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy elöregedett gabonából készült szenázs a gyenge beltartalmi paraméterek negatív hatása mellett a szárazanyag-felvételre is negatív hatással lehet.

Mindezek mellett egy jó minőségben betakarított gabonasze­názs szélsőséges esetben a kukoricaszilázs alternatívája is lehet, a hozamcsökkenés kockázata nélkül és nem veszélyeztetve a termelés gazdaságosságát. Saját és kollégáim gyakorlatában is volt már erre példa rozs-, tritikálé- és árpaszenázs ill. -szilázs használatával is.

Milyen minőségűnek látja a hazai korai gabona- és fűszilázsokat? Tudja-e hatékonyan használni a takarmányadagokban? Elegendő a mennyiség?

Még 5 évvel ezelőtt is a kukoricaszilázs–lucernaszenázs–lucernaszéna öröknek hitt hármasa uralta a tejelő tehenek takarmányadagjait. Akkortájt csak néhány partnergazdaságom használt fűszilázst és ritka takarmánynak minősült a gabonaszilázs. Jelenleg viszont már az általam látogatott tehenészetek 74%-a etet gabonaszilázst (főleg rozst, kisebb részt tritikálét), vagy/és 27%-a fűszilázst.

Az arányváltozás lehetőségét a minőség forradalma adta. Ha csak a rozsra tekintünk: a néha eltalált betakarítási idejű, májusban, viasz­érésben behordott rozsszenázs helyett ma a rozsszilázzsal dolgozhatunk. Takarmányadag receptezőként nem 40%-os száraz anyagú, 7–11%-os nyers fehérjéjű, 36–38%-os nyersrostú „kényszer” alapanyaggal, hanem a nagy figyelemmel előállított 25% száraz anyagú, 16% nyersfehérjéjű, 29-30% nyersrostú takarmánnyal optimalizálhatok. Ez emelte az erjesztett gabonanövényeket a növendékek és szárazonállók jászlából a tejelő tehenek napi adagjába.

A gazdaságok általában az első, „próba” év után viszonylag egyenletes minőséget tudnak előállítani, amiből csak néhány extrém körülmény mozdítja ki azokat. A telepeim átlagos rozsszenázsa  30%-os száraz anyagú, de a szélsőséges értékek között a 17 és a 60 is előfordul. Amennyiben a száraz anyagra számolt nyersfehérje-koncentrációra tekintünk átlaguk 13% körüli, szórásuk 7 és 20% közötti. Ezt a változékonyságot látjuk a nyersrost-koncentrációnál is, ahol az átlag 34,6%, de van  23,8 és 42,7%-os szilázsunk is.

A gyenge értékeknél a tapasztalatunk szerint (bár nem az esetek zömében) közrejátszhat az értékmentésnek hívott kései betakarítás, szélsőséges időszakban (pl. részben esőben, belvíz levonulása után stb.) történt betárolás. Itt legtöbb esetben a szükséges saját előállítású tömegtakarmány-bázis mennyiségi biztosítása lebeg a menedzsment előtt. Természetesen ezek a takarmányok drágák lesznek, ezekkel takarmányozva magas lesz a tej önköltsége. Ennek oka egyes esetekben a szilázsok gyenge hozama, javarészt pedig a minőségi hibák miatt etetett több vásárolt fehérje, rosszabb hasznosulás miatti hozamkiesés, gyengébb bendőműködés és következményei.

A fentiek alapján elmondható, hogy gyors javulás után, továbbra is szükséges a minőség emelése. Minden esetben helyileg kell feltárni a minőségi hiányosságok okát, de általánosságban elmondható,  jobb táplálóanyag ellátás, korábbi/optimális időben történő kaszálás, optimális tarlómagasság, jól beállított rendkezelők javítják a minőséget.

A jó gabonaszilázsok növelik a TMR hatékonyságát. A viszonylag magas nedvesség kedvezően homogenizálja a takarmányadagot, az abrak rátapad a nedvesebb, cukrosabb szilázsok felületére, lecsökken a takarmány válogathatósága. Megvalósul a TMR-etetés lényege, a kényszeretetés, minden állat közel egyformán hozzá tud jutni a takarmányadag táplálóanyagaihoz. A nedvesebb, cukrosabb TMR növeli a takarmányfelvételt. A fehérjében, emészthető rostban gazdag szilázsok mérsékelhetővé teszik az abrakarányt, miközben egy jól összeállított adagban a tejet megtartja vagy javítja, a tejbeltartalmat is erősíti. Az adag gabonaszenázsok által emelt tömegtakarmány hányada jobb kérődzést, nagyobb nyáltermelést, optimálisabb bendőműködést eredményezhet.

A tömegtakarmány-bázis növelése és a termésbiztonság fokozása miatt növekszik a vizsgált szilázsok mennyisége. Hányaduk a tömegtakarmányon belül elsősorban a szénák, kisebb részben a lucerna termékek, növendékadagokban a kukoricaszilázs kárára emelkedik. Jó forrásai a bendősítő, kevésbé koncentrált adagú növendéknevelésnek, a kondíciótartó szárazon álló takarmányozásnak. A tejelő adagokban tartósan helyet nyertek, de zömében a rendelkezésre álló mennyiségek még nem adnak lehetőséget az egész éven át történő etetésének.

Milyen specialitásai vannak a korai gabona- és fűszilázsok tartósításának, különös tekintettel az áprilisi betakarítású rozsra?

 

Noha a kiindulási anyagnak magas tápértéke van, az elmúlt években nagyon sok erjedés-biológiailag rossz takarmányrozs-szilázst állítottunk elő. Az éghajlatunk sokat változott az elmúlt 5–10 évben (hőmérséklet, csapadékeloszlás). Április végén–május elején az időjárás kiszámíthatatlan, ezért komoly kihívást jelent az utóbbi időben a tavaszi rozs betakarítása.

Az aktív tejsavbaktérium és pufferolt propionsav, hangyasav alkalmazásával vált lehetségessé a biztos tartósítás. A takarmányrozs nagyon gyengén van ellátva tejsavbaktériumokkal és emiatt nem jöhet létre jó erjesztési minőség. Fontos a betakarításnál a 30% száraz anyag elérése. Technikai okokból, pl. csapadékos, hűvős idő esetén a tejsavbaktérium mellé javasoljuk az egy időben, de külön adapteren történő pufferolt hangyasav vagy hangyasav-propionsav adagolását 1–5 l/t mennyiségben. A takarmányrozs áprilisba nyúlóan növekedhet. A kalászképződés állandó figyelésével a szálon, április 20.–május 20. között éri el a helyes vágási időpontot. A kalász érezhető, de a toklászok még nem láthatók. Szálmagassága kb. 80 cm-t tesz ki. Itt megfigyelhető, hogy a takarmányrozs betakarítása után elegendő víz van a talajban, hogy a következő termést elindítsa. Ezért is nem ajánlatos a takarmányrozst túl könnyű talajba ültetni. A kukorica terméshozama a takarmányrozs után 15,1 t sza/ha értéket is elérhet.

A zöldanyagot egy -rotációs kaszálógéppel (8,4 m széles) közvetlenül egy rendre kell rakni. Kedvező időjárás esetén, már egy nap fonnyadási idő után a megfonnyasztott zöldanyagot kb. 4 cm hosszúra fel lehetett takarmánynak aprítani és baktériummal, savval beoltani.
A takarmányrozs-szilázs a nagy teljesítményű tehenek takarmány-
adagjában a fűszilázst helyettesítheti. Ez a silózott takarmány nagyon jól alkalmazható a takarmányhézagok betömésére a kora nyári takarmányozásban. Jó termesztési viszonyok mellett 4–5 t sza/ha termés-
hozam érhető el.

Az elmúlt két év tapasztalata, hogy baktérium és sav kombinációjával stabilabb, jobban eltartható tömegtakarmányokat lehet készíteni.

„Silókukoricás” szemmel

A korai gabonafélék és a fűszilázsok csökkentették-e a kukoricaszilázs jelentőségét a hazai takarmányadagokban? Hogyan viszonyul a kukoricavetőmag-forgalmazó a korai gabonafélék és a fű terjedéséhez?

Ha csak a vetésterületi számok tükrében vizsgáljuk a kérdést, akkor a korai gabonafélék és a fűszilázsok nem változtatták meg a kukoricaszilázsra épülő hazai gyakorlatot. Ennek több oka is van:

• a legnagyobb gyakorlati tapasztalata és a gépesítettsége a silókukoricának van,
• az adott évjárattól függően a kukorica széles zöldtermés tartományban (25–70 tonna/ha) takarítható be, de még így is a legkiszámíthatóbb tömegtakarmány,
• a kukoricaszilázs különböző termést adó évek átlagában is a legolcsóbb tömegtakarmány,
• a termesztési körülmények még inkább hatnak például a fűszilázsok termésmennyiségére: amíg az első kaszálás mind minőségi, mind mennyiségi szempontból tökéletes lehet, az év további részében nehezen kiszámítható,
• a korai gabonafélék szenázsolása magasabb szakmai hozzáértést követel meg a gépesítettségének kihívásai mellett: nem könnyű meghatározni az optimális betakarítási időt a termés mennyiségének maximálása és a legjobb beltartalmi paraméterek függvényében, esetenként változatos tavaszi időjárási viszonyok mellett.

A takarmányadagok összetételének változása a kukoricaszilázs mennyiségének csökkentésére egy évek óta zajló folyamat. Egyéb gabona- és fűfélék használatának elterjedése azonban nem olyan ütemű, és nem akkora mennyiségben és minőségben állnak rendelkezésre, hogy jelentősen befolyásolnák az egyébként nagyon hangsúlyos kukoricaszilázsra alapozott telepi gyakorlatot.

Ezen egyéb tömegtakarmányok jelentősége sokkal inkább az, hogy megfelelő módon és időben egészítsék ki a tejelő szarvasmarhák igényeit. Egyrészt segíthetnek az állomány termelési szintjének növelésében, a megtermelt tej minőségi paramétereinek javításában, és a naptári év során akár időjárási okokból bekövetkező termelési egyenlőtlenségek kiküszöbölésében.

Az ágazatban dolgozó egyik input gyártó/forgalmazóként érdekelt sem felejtheti el azt, hogy a termelő eredményessége és ennek növelése a legfontosabb cél. Ezért a kukorica mellett a receptúrákba kerülő egyéb tömegtakarmányok nem veszélyeztethetik egy kukoricanemesítő cég érdekeit.

Amennyiben egy korai gabonaszenázs nagyobb mennyiségű felhasználása a legmelegebb nyári napokon segít a tejtermelés csökkenésének mérséklésében (nagyobb szárazanyag-bevitel biztosításával a kukoricaszilázshoz képest), akkor ez a kukoricanemesítő cég érdeke is.

                -an összeállítás-

A cikk szerzője: Agro Napló