A mai Törökország észak-nyugati részén, a Márvány-tenger környékén, már 8500 évvel ezelőtt a tejfogyasztás mindennapos volt. A Közel-Keleten háziasított szarvasmarha az első mezőgazdálkodó népcsoportokkal került be Európába. Tejzsír-maradványok kb. 7500 (±400) éves kerámiaedény-darabok (Békés megye és a mai Románia) területéről is előkerültek – olvassuk Varga László (Széchenyi István Egyetem, Mezőgazdaság- és Élelmiszer-tudományi Kar, Élelmiszer-tudományi Tanszék) tanulmányában, a több mint 60 éves múlttal rendelkező Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos szaklapban.

A tejtermelő gazdálkodás bevezetése azért tekinthető hatalmas újításnak, mert az értékes állatállomány leölése nélkül, fenntartható módon szolgáltatott élelmet elődeinknek. Az évszaktól függetlenül rendelkezésre álló tej biztos táplálékforrást jelentett a tejcukrot emészteni képes egyének számára.

A laktózbontó képességgel élő emberi populáció elsősorban északon szaporodott el

Nem véletlen, hogy észak felé haladva egyre nőtt a tej szerepe az éhínség elleni védekezésben. A tejcukrot (laktózt) bontó laktáz enzim hiányában azonban az emberek nem tudták kellemetlen következmények (felfúvódás, hasi görcsök, hasmenés) nélkül elfogyasztani a tejet. Hamarosan rájöttek, hogy ebből a problémákat okozó, ámde értékes alapanyagból erjesztéses eljárással könnyebben emészthető élelmiszereket (sajtot, joghurtot, vajat és egyéb, csökkentett laktóztartalmú tejtermékeket) lehet előállítani, amelyek ráadásul jobban tárolhatóak és szállíthatók, mint a romlékony tej.

A tejtermelés és a tejfeldolgozás gyakorlata tehát még akkor alakult ki, amikor a felnőttkori tejcukorbontó képesség, az ún. laktázperzisztencia előfordulási gyakorisága elenyésző (gyakorlatilag nulla) volt.

A kutatások során bebizonyosodott: a tejhez való hozzáférés mindemellett olyan erős pozitív természetes szelekciós nyomást gyakorolt a laktázgénre, amely szinte példa nélküli az emberiség genetikájának történetében!

Skandináviában a –13.910 T allélt hordozó egyének csaknem 20%-kal életképesebb és termékenyebb utódokat hozhattak létre, mint a laktózbontó képességgel nem rendelkezők. Ha egy ilyen mértékű előny több száz generáción keresztül érvényesülni tudott, könnyen hozzásegíthette a kiinduló populációt akár egy egész kontinens birtokba vételéhez is.

A cikk szerzője szerint a laktázperzisztencia biológiai evolúciója, a tejtermelés, illetve a tejfeldolgozás kulturális evolúciója évezredeken keresztül egymással szoros kölcsönhatásban zajlott, ugyanis a laktózbontó képesség csak akkor jelentett szelekciós előnyt, ha a friss tej állandóan rendelkezésre állt, a másik oldalról pedig a laktázperzisztens egyének tejgazdálkodásból sokkal nagyobb hasznot húztak, mint a laktózintoleránsok.

A tej jelentősége tehát jóval nagyobb annál, mint ami a táplálkozásban jelenleg betöltött szerepéből gondolnánk, mert a tejtermelés és a tejfogyasztás óriási szerepet játszott az elmúlt 5-10 ezer év során az európai népek evolúciójában, genetikai összetételük alakulásában – olvasható az Élelmiszervizsgálati Közlemények hasábjain.

A nemzetközileg is jegyzett, egy hazai vizsgálólaboratórium szakemberei által szerkesztett és kiadott tudományos szaklap idei második számában olvashatunk még többek között az őszi búza ásványianyag-tartalmának értékeléséről, a növényi alapanyagok mikotoxin-tartalmának vizsgálatáról, az EU élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszeréről és a Hungalimentaria 2017 konferenciáról, valamint az élelmiszerekben nem kívánatos átalakulási termékekről, a klórpropanolokról és a glicidol-észterekről.