2024. május 6. hétfő Ivett, Frida

Irány a szántóföld! – Kalászosok

Agro Napló
Június első felében partnercégeink meghívásainak eleget téve országszerte jártuk a szántóföldeket. A bemutatókról szóló tudósítást egyedi köntösben tálaljuk, kultúránként tájékoztatva az olvasót azokról a technológiákról, fajtákról, koncepciókról, amelyek a KOCKÁZATMINIMALIZÁLÁST, a mai sikeres termesztés egyik kulcselemét tűzték zászlajukra. Összeállításunkban elsőként a kalászos kultúrákban fellelhető megoldásokat taglaljuk.

Gabonakutató

A gazdatársadalom azt várja el, hogy egy fajta mindent tudjon termőképességben, minőségben, betegség-ellenállásban, stressztűrésben. Sajnos, ilyen fajta nincs – hangsúlyozta Beke Béla nemesítő a bólyi bemutatójukon, viszont a fajták között vannak, amelyek jól alkalmazkodnak a kitettségekhez. A Gabonakutató álláspontja szerint ma Magyarországon elsősorban a korai fajták termeszthetők nagyobb biztonsággal. Tavaszi, kora nyári szárazság idején – mint ahogy az idei év is mutatja – egy késői fajta a szemkitelítődés időszakában megsérül.

Dr. Beke Béla

A korai fajtáink között közkedvelt a GK Csillag, mert jól adaptálódik a környezeti tényezőkhöz, legyen az időjárás vagy agrotechnika. Kedvelik a gazdák, mert kiszámítható és jó minőségű malmi búzát ad. Termése 6 és a 8 tonna/ha között van átlagosan, ami Magyarországon jó eredménynek számít. Emellett vannak újabb fajtáink, mint a Futár, a Pilis, vagy a Bakony, ezek szintén korai búzafajták. Ha kimondottan nagy termőképességre törekszünk, a GK Szilárd és az új elismert fajtánk, a GK Arató ajánlott. A kockázatot csökkentő termésbiztonság kérdése kórtani és időjárási szempontból tárgyalandó, fajtáink nagy része ezeket az igényeket kielégíti, természetesen szem előtt tartva, hogy nem minden fajta való mindenhova, kellő gyakorlat kell ennek meghatározásához.

A GK Arató fajtánál Beke Béla hangsúlyozta, a nevében is benne van; könnyen aratható búza nagy termőképességgel. Az állami fajtakísérletekben 10%-kal verte a sztenderdet 3 éves átlagban és nagyon bíznak benne, hogy ez a fajta az idei eredmények tükrében már nagyüzemi kísérletekben is megállja a helyét. Amellett, hogy nagy termőképességű, jó állóképességű és rezisztenciális tulajdonságai is kiválóak, sárgarozsda vagy levélrozsda problémával nem szembesültek az esetében.

MTA ATK MGI Martonvásár

Az utóbbi években az országos termésátlagot ismét sikerült 5 t/ha fölé emelni, méghozzá úgy, hogy az 1980-as évek végi állapotokhoz viszonyítva (ekkor voltak hasonlóak a hazai termésátlagok) megközelítőleg harmadannyi műtrágyát juttattunk ki – tájékoztatott Vida Gyula, a Kalászos Gabona Nemesítési Osztály vezetője.

A 2016/2017. évi vegetációs időszak alaposan próbára tette a búzafajták alkalmazkodóképességét. A januári – mostanában különlegesnek számító, de korábban megszokott – rendkívüli hideg, majd pedig a szárazság sok, a hazai körülményekhez kevésbé adaptálódott fajtát erősen próbára tett. A hideg abban a periódusban érkezett, amikor a búzák a hidegedzési folyamat csúcsán voltak, így komolyabb kifagyások nem fordultak elő. A martonvásári fajtákat és nemesítési törzseket mesterséges körülmények között, fitotronban folyamatosan teszteljük, ami hozzájárul a fajtáink hidegtűrésének kiváló szinten tartásához. Az utóbbi évek eredményei alapján az Mv Ikva, az Mv Kolo és az Mv Nádor végzett a dobogón, de fajtáink többsége a Bánkúti 1201-nél jobbnak bizonyult.

A szárazság okozta károk elkerülésének egyik módja a korai fajták termesztése. A martonvásári fajták között a különlegességnek számító extra koraiak is találhatók – Mv Ikva és Mv Toborzó –, de az utóbbi években megnőtt a korai éréscsoportba tartozó fajták aránya. Az országban jelenleg legnagyobb szaporítóterülettel rendelkező Mv Nádor is ide tartozik. E fajta az utóbbi két évben bizonyította, hogy üzemi körülmények között is képes 9-10 t/ha termésszint elérésére, mindezt malmi minőséggel párosítva.

A legújabb martonvásári búzafajták, az Mv Nemere, Mv Ménrót, Mv Kepe, Mv Krajcár, Mv Ispán és Mv Bojtár fajták az Mv Nádorhoz hasonló potenciális termőképességgel, és kiváló, A1-A2 sütőipari minőséggel rendelkeznek. A kockázatminimalizálás részét képezi a megfelelő piaci szegmens kiválasztása is. Magyarország mindenkor arról volt híres, hogy a környező országoknál jobb sütőipari minőségű búzát tudott termelni. Érdemes és hosszú távon kifizetődő lenne tartani magunkat a hagyományainkhoz.

Karintia

A cég hitvallása – amely a bemutatóik vezérgondolata is volt egyben –,  hogy porlasztani kell a kockázatot, azaz érdemes mind bőtermő, mind prémium fajtát termeszteni a lehető legnagyobb nyereség elérése érdekében.

Felismerve a termelői igények fokozatos változását, az utóbbi években fajtakínálatát további, kifejezetten bőtermő fajtákkal szélesítette a Karintia – hangsúlyozta Fejes Vilmos vetőmag üzletágvezető a dalmandi bemutatón, majd mindezt nem sokkal később megtekinthettük a probsdorfi nemesítő állomáson is. Ezt a szegmenst képviseli a már évek során kimagasló terméseket hozó NAK Termésverseny győztes Balaton mellett a bőtermő Barok, Pedro és a legújabb genetikát képviselő Gaudio őszi búza. A nemesítésnél ugyancsak fontos szempont, hogy ezek a bőtermő fajtáink ne gyenge beltartalommal kerüljenek a piacra, hanem képesek legyenek malmi minőség elérésére is.

A megújult, Pannon régióra nemesített fajtakínálatunkból nem hiányoznak a modern genetikát képviselő, magas minőségi követelményeknek megfelő prémium fajták sem. Az Adesso, a Midas, a Fridolin és a Fulvió őszi búzáink, melyeknél a kíváló minőség magas terméspotenciállal párosul, név szerint is keresettek Olaszországban. Az idei évben érezhetően tovább növekszik a kereslet a durumbúzák iránt. Az Ausztriában piacvezető Auradur őszi durumbúzánk minőségével és termőképességével nem igen veheti fel egy fajta sem a versenyt.

A durumtermés iránti felfokozott érdeklődés és a lágybúzákhoz képest fizetett jelentős felár a húzó fajtákból várhatóan idejekorán vetőmaghiányhoz fog vezetni. Az ugyancsak a Mauthner csoportunkhoz tartozó Probstdorfer Zaatzuchtnál folyó nemesítői munka egyik kiemelt célja a betegségekkel szembeni ellenállóképesség növelése. Nem mindegy, hogy mennyi költséget fordítunk a termesztés során az állomány megvédésére. Az ellenálló képesség a különböző betegségekkel szemben az, ami egy fajtát az elvárt termőképesség mellett megbízhatóvá és keresetté tesz.

A Karintia Kft. nem csupán input anyagok kihelyezésével, hanem a termény visszavásárlával is hozzájárul ahhoz, hogy a gazdák minél könnyebben megtalálhassák mind javító minőségű, mind pedig bőtermő kalászosaiknak a piacot, csökkentve ezáltal a betakarítással véget nem érő kockázatokat.

SAATEN-UNION

A SAATEN-UNION nemesítőinél már jó ideje a termésbiztonság, a széles ökológiai alkalmazkodóképesség és a stressztűrő képesség fokozása a meghatározó szelekciós kritériumok – hangsúlyozta Varga Gábor fejlesztő a hantosi szántóföldi bemutatón. Célkitűzésük, hogy a korszerű nemesítési eljárások alkalmazásával és a kapcsolódó termesztéstechnológiai ajánlásokkal a termelési kockázatot jelentősen csökkentsék. Véleményük szerint a sikeres technológia következetesen felépített, intenzív és alkalmazkodó, melynek minden eleme kihat az eredményességre.

A szántóföldi növények hozamának és termésbiztonságának megalapozása szempontjából a hibrid- és fajtaválasztás (különösen intenzív gazdálkodás esetén), továbbá az alkalmazott termesztéstechnológiai elemek jelentősége vitathatatlan az állományok klímaérzékenységének csökkentésében. A SAATEN-UNION kiterjedt európai ellenőrző hálózata – középpontba helyezve az egyes régiókban megfogalmazódó termelői elvárásokat – a magyar termelők számára is kínál olyan hibrideket és fajtákat, amelyek széles agroökológiai alkalmazkodóképességgel, nagyfokú szárazságtűréssel és betegség-ellenállósággal, valamint jó állóképességgel biztosítják a jövedelmező termesztést a nehéz és változó termesztési körülmények között is.

A gabonafélék termelésikockázat-csökkentésének egyik eszköze a hibrid kalászosok termesztése. A búzahibridek megjelenése a köztermesztésben új értéket teremtett a gyakorlat számára. A hibrid búzák esetében kiugróan magas terméssel, kiváló évjárat-stabilitással, a termesztési célnak megfelelő minőséggel számolhatunk, melyet összességében költséghatékony, de több ponton intenzív technológiával párosítva érhetünk el.

A hibrid búzák alkalmazásával, a hazai termékfejlesztési és üzemi tapasztalatokon nyugvó technológia betartásával az eddiginél jövedelmezőbb, ugyanakkor alacsonyabb termelési kockázattal járó búzatermesztés valósítható meg. Hiszen a búzahibridek magasabb terméspotenciálja, vitalitása a konvencionális fajtáké jobb stressztoleranciával párosul, ami jó alapot szolgáltat ahhoz, hogy minden évben csúcsokat döntsünk. A hibrid kalászosok tehát utat mutatnak a klímaérzékenység csökkentése felé, egyben az alkalmazkodó növénytermesztés következetes megvalósításához is hátteret adnak. Mindezt a jövedelmezőség fenntartása mellett.

KWS

A KWS kalászos fajták csabacsűdi bemutatóján Steinmacher László hangsúlyozta: Egy intenzív technológiával – amelynek alapja a megfelelő fajtaválasztás, a gyomok elleni védekezés, a legalább kétszeri gombaölő szeres kezelés és a hozamnak megfelelő tápanyag-utánpótlás – meg tudjuk célozni azt a költség- és hozamszintet, amellyel a gazdálkodás kockázata minimalizálható.

A kockázatminimalizálás további alap kritériuma a megbízható eredményeken nyugvó fajtaválasztás. Legújabb büszkeségeik a SILVERIO és a VYCKOR fajták, amelyek tùl vannak a három éves hivatalos kísérleteken, kettejük közül a VYCKOR kapott elsőként állami elismerést. A jelenleg állami kísérletekben szereplő új fajtáik – amelyek várhatón jövőre kapnak állami elismerést –, a FOXIL és SANTORIN, mögöttük szintén 3. éve futó, hazai független NÉBIH kísérletek és eredmények vannak. A korábban bevezetett fajtáikat saját kísérleteikben vizsgálták, és közvetlenül uniós listáról hozták. A nemesítőik törekednek arra, hogy a korszerű fajtáikban a magas hozamot és a magas minőséget megfelelő kórtani tulajdonságokkal és ellenálló képességgel ötvözzék. A már említett VYCKOR például hozampotenciálban nem magasabb, mint az eddig jól bevált fajták, a SIRTAKI, vagy a FARINELLI, viszont a 3 éves kísérletek átlagában magasabb minőségre képes; 13,6%-os fehérjével, 28,7% sikértartalommal, 1 alatti P/L értékkel és 170-es W átlaggal büszkélkedhet.

IKR Agrár

Hét kísérleti helyszínen 47 búzafajtát tesztelt az IKR Agrár Kft. A fajtaismeret fontossága az utóbbi években érzékelhetően felértékelődött – hangsúlyozta Dr. Kiss Erzsébet kísérleti vezető. Ennek az az oka, hogy az elmúlt 10 évben egyrészt a hazai fajtaelismerések száma is minimum megduplázódott, másrészt mert az EU-listáról elérhető fajták száma akár több ezerre is tehető. A legutóbbi információk szerint őszi búzából 168 hazai minősített fajta, és 7 hibrid áll a termelők rendelkezésére, míg az EU- listán további 2145 fajta érhető el. Ebben az óriási kínálatban, nevezhetjük akár fajtadömpingnek is, a korábbiaknál is nagyobb súlya és szerepe lehet a fajtakiválasztásban nyújtott segítségnek. Kell egy kis kapaszkodót adni a Gazdáknak ahhoz, hogy ebben a nagyszámú fajtában eligazodjanak, és valóban azt válasszák, amihez a környezeti feltételeik és az alkalmazni kívánt technológiájuk alkalmasak.

dr. Kiss Erzsébet a nagyigmándi közönséggel

Fajtabemutatóinkon ezért ismertetésre kerülnek az őszi búza fajták legfontosabb tulajdonságai, és ezekre építve, ezekkel összhangban olyan technológiai ajánlatok, melyek az adott vidéken egy sikeres és jövedelmező termesztéshez vezethetnek. Így például az őszi búzánál a vizsgált tulajdonságok között elsők között szerepel a terméspotenciál és a termésbiztonság. Míg az előbbi egy adott genetikai kvantitatív tulajdonság, a második  összetett, azaz több komponens alkotja. Befolyásolja az érésidő, az alkalmazkodóképesség az eltérő termőhelyekhez (klimatikus és talajviszonyokhoz) és a különböző évjáratokhoz, alkalmazkodás a korai vagy éppen a megkésett vetésidőkhöz, az ideálisnál alacsonyabb vagy magasabb tőszámhoz. Ugyanígy termésbiztonságot  meghatározó tényező a  bokrosodó-képesség, a korai fejlődési erély, a szárazságtűrés. a télállóság, a szárszilárdság, és erős hangsúllyal a betegség-ellenállóság. Ez utóbbiak nyomon követése, kezelése azért is kiemelkedően fontos, mert nemcsak a termés mennyiségére, hanem a minőségre is befolyással van. A nemesítés legújabb iránya a műtrágya-hasznosítás javítása. Az első eredmények már meg is jelentek egy-egy, a műtrágyát kedvezően hasznosító új búzafajta megjelenésével. E legfontosabb termésbiztonságot alakító tulajdonságokat kell ismernünk ahhoz, hogy a technológiát a fajta/hibrid  igényeihez alakítsuk, s ezzel a termesztéssel járó kockázatokat csökkentsük.

Kwizda Agro

A Kwizda alapfelfogása szerint a termelési kockázatokat leginkább a növény gondos kiszolgálásával csökkenthetjük – hangsúlyozták a Kwizda terepszemle csabacsűdi helyszínén. Ez nem jelenti azt, hogy minden évjáratban és minden termőhelyen az összes létező készítményt rá kell tenni az adott kultúrára. Ahhoz, hogy a gazda nyereségesen jöjjön ki a termelésből, ésszerű szintre kell szorítani a kemikáliák használatát – adott esetben egy jobb genetikával, vagy biológiai készítmények bevetésével.

Búza esetén is előbb a termőhelyet kell rendben tartani a siker érdekében. Ez azt jelenti, hogy igyekeznünk kell már az elővetemény tarlójában minimálisra csökkenteni a fuzáriumfajok mennyiségét. Erre a Trichoderma parazita gombákat tartalmazó biológiai készítmények tökéletesen alkalmasak. Használhatók szárbontásra, csávázásra, sőt starter trágya kiegészítő elemeként is. Utóbbi szintén fontos technológiai elem, hiszen az erős tavaszi kezdés záloga az, ha a búza jó kondícióban, fejlett gyökérzettel megy a télbe. A gyökérképzés két fontos tápeleme a foszfor és a cink. Utóbbiból Magyarország talajai jellemzően hiányosak. Ezen segít a Pannon Starter Perfect Pro, amely nemcsak foszfort és cinket tartalmaz nagy mennyiségben, hanem Trichoderma asperellum parazita gombát is – így teremtve „tiszta” környezetet a csírázó vetőmag számára. Ezzel máris két fronton csökkentettük a termelés kockázatát. Aki elmulasztotta a gyökeresítő starterezést, az más módon is gondoskodhat a búza tápelempótlásáról. A Wuxal P45 foszfort, a Route pedig cinket biztosít lombon át a 6–10 leveles búza számára.

Fontos, hogy jó gazdaként tisztában legyünk a táblában várhatóan megjelenő gyomfajokkal, és ellenük idejében védekezzünk. Az Alliance + Stomp Aqua termékpár erőssége a széltippan, az árvácska és a veronikafajok irtása, de tulajdonképpen minden ősszel kelő gyom ellen hatásos a kombináció. Előnye, hogy csapadékosra forduló időjárásban sem mosódik ki a talajból. Az Alliance + Lentipur termékpáros pedig a széltippan, pipacs, az ebszikfű és a tyúkhúr kiiktatásában jeleskedik.

A nagy hozamú búzák (hibrid) és árpa esetén különösen igaz, hogy áldozatául eshetnek egy törpülési vírusnak. Ezek vektorai ugyanis a meleg őszelőn még javában repülnek. A Fury-val a csíkos gabonakabóca vagy a szívogató levéltetvek is jól irthatók. Minél hosszabb az ősz, annál nagyobb az esélye annak is, hogy levélbetegségek kórokozói telepednek meg az állományban. Kifejezetten lisztharmat ellen ajánljuk a tetrakonazol hatóanyagú Eminentet. Az őszi védekezéssel elérjük, hogy tavasszal kevesebb lesz a fertőzési forrás a táblában, így a búza jobb egészségügyi állapotban lesz még a kalászhányás idején is.

Bayer

A kockázatminimalizálás jegyében a növényvédelmet integrált szemlélettel kell végeznünk – hallhattuk a Bayer Farm helyszínein. A vegyszerek mechanikus alkalmazása helyett a kalászosokban is a technológiai elemek összehangolásával, az összes védekezési mód kihasználásával kell a károsítókat a kárküszöb alatt tartanunk. A hatékony csávázás (pl. Lamardor Red, Yunta Quattro), a helyes vetésidő, a megfelelő vetésmélység és vetőmagnorma meghatározza a kialakuló állomány minőségét, s így kihat a teljes vegetációra. Az egyszikű gyomok elleni védekezésre a Puma Komplett csomagot és új gyomirtó szerüket, az Atlantist ajánlják, mely az őszi búzában az egyszikű gyomok – ezek közül is kiemelve a Bromus fajokat – még szélesebb spektruma ellen alkalmazható.

Fábiánné Zsigovics Annamária

A vetésfehérítők, a levéltetvek és a gabonapoloskák a legáltalánosabban elterjedt kalászos gabona kártevők. Ellenük a Decis Mega, a Proteus és a Biscaya rovarölő szereket ajánljuk. A Decis Mega fokozott hatékonyságú, kis dózisú piretroid rovarölő szer. Gyors, taglózó hatást nyújt igen sok kártevő ellen. A Proteus felszívódó és kontakt hatású hatóanyagainak köszönhetően kimagasló védelmet nyújt a legjelentősebb károsítók ellen.

A Biscaya igen hosszú hatású, nagy hatékonyságú készítmény. Külön előnye, hogy virágzó kultúra vagy virágzó táblaszélek mellett is alkalmazható, mivel méhveszélyesség szempontjából nem jelölésköteles.

A termésbiztonság és a -minőség érdekében gondoskodni kell a levelek és a kalász betegségmentes fejlődéséről. A védekezés eredményesebb lesz, ha a vetésváltásban, talajművelésben, fajtamegválasztásban, vetésidőben, tápanyagellátásban, gyomok- és rovarok elleni védelemben rejlő lehetőségeket jobban kihasználjuk. A lombvédelmet az intenzív növekedés idején kell elkezdeni. A lombvédelemre a Falcon PRO és Zantara készítményeket ajánlják. A Falcon PRO három hatóanyagának köszönhetően valamennyi betegség ellen kiváló hatású, beleértve a kalászfuzáriózist is. Minden levélbetegség ellen az eddigieknél hosszabb megelőző hatással és jó gyógyító hatással bír. A fuzáriózis elleni védelem nehéz feladat, megoldani csak integrált szemlélettel lehet. A fuzáriumjárvány-veszélyt fokozó legfontosabb tényezők az alábbiak: kukorica elővetemény, szántás nélküli talaj-előkészítés, párás mikroklíma, rövid szalmájú, szálkás kalászú, lassan elvirágzó és durum fajták, fertőzött vetőmag, nem megfelelő csávázás, a virágzás idejét elnyújtó eljárások (pl. túlzott N-adagolás), sűrű vagy dőlt állomány, más betegségek korai fellépése, rovarkár, perzselés. A Bayer fuzárium-specialistája, a Prosaro esetén a hatóanyagok együttműködésének eredménye a széles spektrum és a kalászfuzáriózis elleni kiemelkedő hatékonyság.

A Bayer gabona szárszilárdítója, a rugalmas felhasználási idejű Cerone alkalmazása elsősorban intenzív technológiákban, nagy nitrogéndózisok és megdőlésre hajlamos őszi búza és őszi árpa fajták esetében javasolt.

Syngenta

A gazdálkodóknak egyre több kihívással kell szembenézniük a termesztés folyamán úgy, mint az időjárási anomáliák, vagy a különböző kórokozók felszaporodása. A Syngenta a termékfejlesztések során szem előtt tartja ezeket a kihívásokat, e küzdelem égisze alatt megszületett innovációinak egyike a hibrid árpa bevezetése volt. A nemesítők célja az volt, hogy hektikus időjárás esetén is a lehető legmagasabb termést biztosítsa a termelők számára. Ez többek között a nagyobb gyökértömegnek köszönhető, ezzel biztosítva egy jobb víz- és tápanyagfelvételt a növény számára, Illetve a kiváló bokrosodásból fakadóan akár 2 tonna terméstöbbletet is elérhetünk a fajtákhoz képest. Természetesen az árpa hibridizációjában még az elején járunk – mutatott rá Korbuly Bence kalászos termékfelelős a Szer Show hajdúböszörményi helyszínén –, sok tartalék van még a technológiában. Gondoljunk csak a repcére! 10 évvel ezelőtt az ország kis területén termesztettek hibridet, ma már szinte kizárólag csak azt vetnek a gazdálkodók.

Asbóth András

A Syngenta abban a szerencsés helyzetben van, hogy nemcsak nemesítéssel tud hozzájárulni a sikeres termesztéshez, hanem kalászos növényvédelmi technológiával is hozzájárul a profitábilis gazdálkodáshoz. Mindig komplex megoldásban gondolkodnak, hogy ne csak az adott problémára találjanak megoldást, hanem valami hozzáadott értéket is biztosítsanak termelőiknek. A fungicidek tekintetében a legutóbb bevezetett termék a Seguris Xtra volt, ami amellett, hogy kiváló hatékonyságot biztosít a levélbetegségek ellen, egy pozitív fiziológiai, juvenilizáló hatással is rendelkezik. Ennek a tulajdonságnak köszönhető, hogy növényeinket át tudjuk segíteni a stresszesebb perióduson. Ha visszagondolunk az idei tavaszra, csapadékkal nem kényeztetett el bennünket a természet. Ezért a kalászos kultúrák nem nőttek magasra, így kihagyhattuk a technológiából a növekedésszabályozást, szárszilárdítást. Mindenképpen szem előtt kell tartanunk, hogy a Syngenta portfóliójában lévő Moddus Evo kijuttatásával csökkenteni tudtuk az aszály káros hatásait is. Amellett, hogy kiváló szárszilárdító hatása van, a gyökértömeg növekedésre is pozitívan hat a készítmény.  A Moddus Evo használatával növelni tudjuk a gyökértömeget, így biztosítva a növénynek egy jobb víz- és tápanyagfelvételt.

Tavasszal a kukoricában  közepes-erős drótféreg kártétellel találkoztunk. A védekezést már az előveteményben meg kell kezdeni! – hangsúlyozza. Amennyiben a kukorica előveteményeként őszi kalászost vetünk, nem szabad elfeledkeznünk a csávázásról. A Syngenta megoldása a drótféreg ellen a Celest Top kalászosokban felhasználható rovarölő szeres csávázószer. A készítménnyel gyéríteni tudjuk a drótféreg egyedek számát a talajban, de emellett segít az őszi szívókártevők leküzdésében is.

Dow AgroSciences

A gabonafélékben egyre nagyobb gondot jelentenek az egyszikű gyomnövények. Terjedésük oka összetett. A szántás nélküli talajművelés terjedése, a repcében elmaradó tavaszi egyszikűirtás és a kombájnok tisztításának elmaradása, klimatikus viszonyok és a termesztéstechnológia változása mind az egyszikű gyomok terjedésének és szaporodásának kedveznek. Ugyanakkor sajnos a gyomok és a probléma időben történő felismerése is gátolja az ellenük való védekezés sikerességét. Ezen gyomok által okozott kártétel meghaladja a kétszikű gyomokét, mivel jobban hasznosítják a talaj víz- és tápanyagkészletét, mint a kétszikű gyomok. Mialatt a kétszikű gyomok által okozott termésveszteség extrém esetben is csak 500–1000 kg/ha, míg az egyszikű gyomok akár 2,0-3,0 t/ha kárt is okozhatnak.

Papp Zoltán, Lipták József házigazda, Dr. Erdei Imre, Sándorfy András

Fejlesztésük eredményeként jelenleg két széles hatásspektrumú és kiváló hatékonyságú készítménnyel tudjuk a termelők igényeit kiszolgálva megoldani ezeket a problémákat – mutatott rá Papp Zoltán fejlesztő Tiszavasváriban, rendezvénysorozatuk kelet-magyarországi helyszínén. Az ősszel felhasználható Bizon a nagy széltippan és a magról kelő őszi kétszikű gyomok ellen nyújt megbízható hatékonyságot. A Genius az összes fontos egyszikű gyom (nagy széltippan, rozsnok fajok, parlagi ecsetpázsit, vadzab, olaszperje) és a magról kelő és évelő kétszikű gyom ellen ad tökéletes megoldást tavasszal. Ugyanakkor cégük „vegykonyhájában” olyan készítmények is már megtalálhatóak, amelyek az egyszikűek elleni védekezés lehetőségeit tovább bővítik. Ezek bemutatása és bevezetése a következő évek feladata lesz.

DuPont

A DuPont kalászos növényvédő szerei megfelelnek a legújabb elvárásoknak, csökkentve a termelők kockázatát – hangsúlyozta Rácz István marketingvezető Látóképen. A folyamatos fejlesztések eredményeként olyan megoldásokat kínálnak a felhasználóknak, amelyek minden körülmények között biztosítják a gyommentes és egészséges kalászos állományt.

A kalászos növényvédelem területén a DuPont több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, a fejlesztések következtében folyamatosan alkalmazkodunk a felhasználók igényeihez.

A kalászosok gyomirtására használatos DuPont gyomirtó szerek: az Ally® Max SX®, a Granstar® 50 SX®, a Granstar® Super 50 SX®, a Pointer Star® és Granstar® SuperStar a gabonákban előforduló legtöbb kétszikű gyomnövény ellen kiváló hatásúak. Rugalmasan, akár a zászlós levél megjelenéséig felhasználhatóak. Modern SX® formulációjuknak köszönhetően könnyebb kezelhetőséget, jobb hatékonyságot biztosítanak.

A Granstar® SuperStar a teljes hatásspektrumú kalászos gyomirtás érdekében összeállított herbicid csomag, amely három hatóanyag, a tribenuron-metil, a tifenszulfuron-metil és a fluroxipir ikercsomagolású kombinációja. A termékben lévő három hatóanyag optimális aránya biztosítja, hogy a Granstar® Super­Star minden gyomösszetétel esetében hatékony legyen a kétszikű gyomnövények széles skálája ellen. Használatával teljes hatáspektrummal és biztonságosan végezhető el a kalászos gyomirtás. A Granstar alapú gyomirtó szer kombinációknál nincs utóvetemény-korlátozás, így a zöldítési követelményeknek is rugalmasabban megfelel. A DuPont™ Omnera® LQM® gyomirtó szer új, a jövő évtől forgalomba kerülő kalászos gyomirtó szer. Hatóanyagai a már jól ismert metszulfuron-metil, tifenszulfuron-metil és fluroxipir. Formulációja (LQM®) azonban merőben új,  folyékony termékben tartalmazza a három hatóanyagot, és jobb, gyorsabb, látványosabb gyomirtó hatást tesz lehetővé.

BASF

A 2017-es év a kalászos innovációk éve a BASF-nél. Szántóföldi rendezvénysorozatukon büszkén mutatták be a különleges molekulaszerkezetű Xemium®-ot tartalmazó innovatív gombaölő szereiket, a Systiva® és a Priaxor® működését valós szántóföldi körülmények között.

A magyar kalászostermesztők számára nem meglepetés, hogy a BASF fejlesztései túlmutatnak a készítmények hatékonyságának és permetezési programokba való illeszthetőségének értékelésén. A kórokozók biológiájának magas szintű ismerete, a kiemelkedő tudású fungicidek megalkotása együttesen lehetővé teszik, hogy a korábbi években rutinná vált növényvédelmi technológiákat egy magasabb szintű védelem biztosítása érdekében teljes mértékben újragondoljuk és átalakítsuk, ezzel csökkentve a termesztési kockázatot.

Systiva® – lombvédelem csávázással: az árpa leggyakoribb gombabetegsége Magyarországon a hálózatos levélfoltosság. Különösen azért veszélyes, mert már a keléstől megjelenhet az árpanövényeken, és enyhe télen, kora tavasszal – abban az időszakban, amikor permetezéssel nem tudunk védekezni – komoly fertőzés alakulhat ki. Ez a hosszú időszak áthidalható a BASF új, a vetőmagra csávázással felvitt gombaölő szerével, a Systiva®-val. A Systiva®-t csávázással kell kijuttatni, így az árpát csírázástól kezdve óvja a levélbetegségek ellen. A Systiva® már a csírázástól kezdve védi az árpát, erőteljesebb kelést, egészségesebb, egyenletesebb állományt biztosít. Hosszú hatástartamának köszönhetően helyettesíti az első lombvédelemre irányuló permetezést, időt szabadít fel a kora tavaszi munkacsúcsban. Gombaölő hatása mellett AgCelence® hatással is rendelkezik. A kezelt magból dúsabb gyökérzetű, jobban bokrosodott állományok fejlődnek, melyek jobban ellenállnak az időjárás viszontagságainak.

Priaxor® – a piraklostrobin és a fluxapiroxad kombinációjával a jobb kalászos hozamért: az új, innovatív formulációjú gombaölő szerük, a növények egészségének és állóképességének növelésével a gombabetegségek elleni védelmen túl AgCelence® előnyt is biztosít hatóanyagai, a Xemium®/fluxapiroxad és a piraklostrobin révén. A Priaxor® közel 100%-os hatékonysággal védi meg az árpát az utóbbi években általános problémává vált gombás betegség, a ramuláriás levélfoltosság ellen. Hasonlóképpen hatékony az árpa legnagyobb károsítási potenciállal rendelkező betegsége, a hálózatos levélfoltosság ellen is. Búzában a rozsdabetegségekkel és a szeptóriás levélfoltossággal szemben mutat kiemelkedő hatékonyságot.

Fotó: Nardai Zoltán
-an összeállítás-

 >> Irány a szántóföld! – Repce

Az augusztusi lapszámban a kukorica- és napraforgó kultúrákkal folytatjuk a kockázatcsökkentés elemeire fókuszáló beszámolónkat.)

A cikk szerzője: Agro Napló összeállítás

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Gabonakutató bőtermő kalászosai

A Gabonakutató bőtermő kalászosai

A szegedi nemesítőház őszi kalászos gabonái közül több fajtát is tudunk javasolni a kifejezetten nagy termőképességű fajtákat kereső gazdáknak, melyek...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!