Ezekben az esetekben minden alkalommal az „ismeretlenségből jött” új társulások, vagy fajok monodominánssá válása okozza a legnagyobb meglepetést és problémát; s csak ritkábban vált ki riadalmat a már ismert fajok egyedszámának drasztikus növekedése. A legnagyobb veszélye ezeknek a folyamatoknak, hogy kialakulásuk igen gyors (1–3 év) és emellett a termelői reakció rendben elmarad, elkésik; vagy rossz válaszreakciók születnek. Jelenkorunk erőteljesen átalakuló mezőgazdaságának egy kissé elhanyagolt árny­oldala ez, amely viszont híven képes kopírozni a változás/átállás gyengeségeit. Ezen változást előidéző döntéseink és következményei eredői lehetnek adminisztratív eredetűek
(pl. AKG és ennek szabályozói), tulajdonjogból fakadóak (elsősorban a bérlemények során /föld, betakarítógépek/ jelennek meg ezek a nem kívánt hatások); de származtathatóak technológiaváltásból is (pl. forgatás nélküli talajművelési rendszerek terjedése).

Mielőtt ezek gyomflórára gyakorolt hatásait elemeznénk, térjünk ki a társulás hirtelen megváltozásának típusaira:

Az egyik a már megszokott és megismert gyomflórából származó egy vagy több faj számunkra új kultúrnövényben való tömeges megjelenése és kártétele. Ezt nevezzük a domináns flóraelemek kultúrnövények közti vándorlásának. Fő előidézője a rosszul időzített/kivitelezett technológiai átállás; de némi vigaszt ad, hogy ebben az esetben a gyomnövény faji szinten ismert és így az adott faj gyomirtó szer érzékenységéről vannak adaptálható ismereteink. Időigénye kicsi, bekövetkezési valószínűsége relatíve kicsi.

A másik esetben ténylegesen – abszolút és/vagy relatív – új flóraelemmel lesz terhelt a terület, ez a domináns flóraelemek megjelenése. A relatív új faj ebben az esetben azt jelenti, hogy olyan faji szinten meghatározott gyomnövény válik meghatározóvá adott területen; ami még eddig ott nem volt megfigyelhető, vagy nem érte el az észlelési küszöböt. Ennek gyomirtási sikeressége alapvetően azon múlik, hogy a számunkra új gyomnövény aktuálisan milyen kultúrnövényben tenyészik. Kialakulásához egy-két alapesemény bekövetkezte szükséges (pl. bérmunka igénybevétele és/vagy technológiaváltás, átállás). Időigénye kicsi, bekövetkezési valószínűsége nagy.

Az abszolút új faj pedig azt jelenti, hogy olyan növény tömeges kolonizációját észleljük, amelynek faji identifikációját követően sem találjuk meg a hazai szántóföldi gyomfelvételezések kumulált fajlistájában. Ilyen esetben legtöbbször a beazonosítás később következik be, mint az adott állomány gyom­irtása és így az új faj elleni eredményes gyom­irtásáról (amennyiben létezik ilyen az adott kultúrában) csak következtetni tudunk, teóriáink lehetnek, esetleg egy kis szerencsével a világirodalom siethet a segítségünkre. Ezen esetnek nincs „fő” előidézője. Ez egy igen bonyolult és komplex folyamat, általában igen sok tényező egyidejű, vagy egymást erősítő elemeinek a végeredménye adja az új szituációt. Időigénye ennek a legnagyobb, ellenben bekövetkezési valószínűsége a legkisebb.

Ezek után térjünk vissza az előzőekben felsorolt esetek gyomflóra átalakító hatásaira. Ezek a példák nem célozzák meg a teljes körűséget, ellenben tárgyalásukra azért kerül sor, mert az átalakító hatásuk lenyomata a leginkább meghatározó. A döntéseinkből/beavatkozásainkból származó esetek száma ugyan még csekélynek mondható, de az észlelési szintet már elérte, ezért érdemes ezzel a témával foglalkozni. Szeretném hangsúlyozni, hogy egyetlen esetet/eljárást/módszert/döntést sem kívánok minősíteni, sokkal inkább az ezzel együtt előforduló meglepetésekre szeretném a figyelmet irányítani.

Az AKG rendszerszemlélete azt biztosítja, hogy a termelő–termék–természet hármasa egy jól definiált időintervallum keretein belül együtt és egyszerre megmaradjon, gyarapodjon. Ezek betartása során többletbevétel illeti meg a programban résztvevőt, cserében bizonyos beavatkozásokról lemond, vagy valamely előíráshoz igazodik. Bár az AKG rendszer már igen szofisztikált, működőképes és kidolgozott, mégis az egyik jellemzője az, hogy egységesen és mindenki számára csak a hatályos keretek között lehet benne a gazdálkodást folytatni. Az is tény, hogy nem lehet egy rendszert minden létező és bekövetkezhető algoritmusra kidolgozni és ez az Achilles-sarka minden programnak. Mindenre nem lehet felkészülni, és ha valami – ami addig nem következett be – bekövetkezik, csak az eseményt képes követni, elébe menni, kezelni a legritkább esetben. Így fordulhatott elő az, hogy Budapest határában egy AKG horizontális szántó programban lejelentett lucernavetésben a monodomináns gyomnövény a vékony egércsenkesz (Vulpia myuros) lett. A program ugyan nem tiltja egyetlen graminicid használatát sem, de sajnálatos módon a jelzett gyomnövény nem is igazán érzékeny ezekre a hatóanyagokra; ellenben a fiatal lucerna fenntartása továbbra is a fő cél. A felülvetést – amennyiben ez az út szakmailag járható lenne – pedig már akadályozza az agresszív, téruraló és erősen gyepesedő gyomnövény. (Amennyiben az állomány teljes felszámolásával – a „mindent visz” elvét követve – kívánná a termelő elérni a gyommentesítést, az sem hozna jó megoldást a rendszer keretein belül. A forgatás ebben az esetben ugyanis nem megengedett, más mechanikai eljárás pedig nem célravezető; ráadásul a kiesést más területen határidőn belül pótolni kell.)  Az egércsenkesz a kaszálás hatására erősebben sarjad és gyorsabban nő, mint a lucerna, így a mechanikai beavatkozás sem segítség. A kaszálatlan területen – szintén előírás – pedig a lucerna nem bírja az éltes gyomnövény erős konkurenciáját. Mindent összegezve látható, hogy a beavatkozások száma is igen korlátozott, de szakmailag elfogadható, gyors eredményességről nem beszélhetünk. A lucernát ebben a drasztikusan átalakuló cönológiai környezetben kellene fenntartani a program keretein belül. Ebben az élettérért vívott küzdelemben pedig jelenleg a vékony egércsenkesz áll nyerésre (1. kép).

A tulajdonjoggal összefüggő gyors és jelentős változást előidézni képes hatások közül a termőföld haszonbérletének lejárta előtti évek lehetnek kritikusak. Amennyiben a földbérlet folytonossága megkérdőjeleződik a földhasználó általában intenzív változtatásokba kezd – elsősorban költségcsökkentés oldalon –, ugyanis hazánkban nincs kialakult és szabályozott kerete a talajok termőképességének és tápanyaggal való ellátottságának beárazására; sem bérbevételkor, sem pedig annak lejáratakor. Ezt a bizonytalanságot és intenzitásbeli hiányosságot azonnal lekopírozza a természet és ezáltal jelentősen átalakítjuk a terület gyomflóráját is. Ilyen esetekben egyszerre jelennek meg a forgatás elhagyását kedvelő évelők (pl. apró szulák, mezei acat, tarackbúza…) és a szűkebb gyom­irtási spektrumból kikerülő éltesebb gyomnövények (pl. nagy széltippan, ragadós galaj, selyemmályva, gyom kender, köles fajok…) az erősebb talajzsarolókkal (pl. borostyánlevelű veronika, ebszőlő csucsor, fehér libaparéj…) együttesen. A befektetett erőforrások csökkenése minden esetben alkalom és lehetőség a gyomflóra megváltozására, ennek mértéke pedig erősen függ a csökkenés mértékétől. Belső-Somogy területein sok ilyen példa adódik a figyelmes szemlélő számára. Egy konkrét esetben például az intenzitás csökkenése annak köszönhető, hogy a tápanyagoptimum ezen esetekben már nem a tárgyévi kultúrnövény igényeire van tervezve, hanem a földhasználat átengedésének pillanatára próbálják ezt kalkulálni. Ennek eredménye azonban nagyon kérdéses, hozadéka viszont azonnal látszik a gyomnövények változásán és természetesen ezen táblák hozamán, és így végső soron a jövedelmezőségén is (2. kép). Ördögi kör, mondhatnánk…

A másik tulajdonjoggal összefüggő nagy társulástani átalakításra képes döntés/beavatkozás a bérmunkagépek használata, ezen belül is meghatározó a béraratás igénybevétele. Erről az eseményről szinte nem is kellene írni, hiszen szinte minden termelő tud saját tapasztalatról beszámolni. Ebben az esetben a jó megfigyelőképesség, a szakmai felkészültség és a jól megválasztott válaszreakció a kulcskérdés. Amennyiben ezek együttesen rendelkezésünkre állnak, akkor a lokalizáció lehet gyors és eredményes, amennyiben csak egy is hiányzik a fentiek közül, vagy késleltetett, akkor a számunkra kedvezőtlen változás hosszú távú hatásaival kell számolni. Erre az átalakulásra nagyon jellemző a mintázata. Döntően egy monodominánssá váló új faj (abszolút, vagy relatív) jelenik meg (meghatározóan a forgóban (3. kép), majd megtelepedését követően a következő kultúrnövénnyel való kapcsolata lesz a legmeghatározóbb mozzanat.

Abban az esetben, ha ennek a kultúrnövénynek a talaj-előkészítése, térállása és a benne alkalmazott gyomirtó szereknek nem, vagy alig észlelhető mértékben tesznek kárt az éppen megtelepedett populációban, a kolonizáció sikeresnek mondható. (Természetesen vannak olyan esetek is – nem is kis számmal –, hogy a behurcolás ugyan megtörténik, de a kolonizáció sikertelen lesz. Ezt észre sem vesszük.) A sikeres megtelepedést követően viszont az új gyomnövény mintázata már nem foltszerű, hanem „mozaikos”, ami a táblán való munkavégzési folyamatok következménye (4. kép). Ebben a mintázatban már arra kell készülni, hogy az adott táblán a gyomirtás tervezésekor a jövevénynek kiemelten fontos célnövényként kell szerepelnie, ehhez viszont pontos határozásra van szükség. Értelem szerűen a rossz identifikáció következtében adott rossz válaszreakció eredménytelen lesz és az infesztáció a tábla teljes területét fogja idővel érinteni (5. kép).

Végezetül, de nem utolsósorban a talajművelésben bekövetkező technológiaváltás által okozott hatásokról is említést kell tenni, ugyanis a változás folyamatos és az átállt gazdasági méret is évről évre növekszik. Az átállás is egy döntés és a döntés szabadságánál fogva sosem az a kérdés, hogy a meghozott döntés jó-e, vagy sem, hanem az, hogy a döntésünkkel bekövetkező változásokra van-e hatékony, gyors és rentábilis válaszunk. Amennyiben minden fontos részletre kiterjedően igen, akkor célszerű az átállás. Ebben az esetben nagyon sok minden változik – szinte átmenet nélkül – a gazdálkodásban, ezért nagyon lényeges a kardinális tényezők átállás előtti megismerése. Kizárólag a gyomirtást illetően a forgatás nélküli rendszerre való átállást követően a területen először az évelő gyomnövények (6. kép) és a sekélyebb művelést jobban toleráló egyszikűek fognak gyorsan és meghatározó módon felszaporodni. Ezt követően pedig azon magról kelő kétszikűekkel gazdagodik a terület gyomflórája, amelyek kimondottan érzéketlenek a bolygatásra (pl. kanadai betyárkóró, seprence…).

A legfőbb probléma ebben a szituációban, hogy az egyszikűek irtása fajlagosan rendre költségesebb azonos színvonalon, mint a kétszikűeké, ráadásul az újonnan megjelenő fajok esetében sok esetben nincs tapasztalati tudásunk az adott faj gyomirtó szerek iránti érzékenységéről. Azaz egy ilyen eseménysorban egyszerre tapasztalunk és tanulunk. Szintén ide kívánkozik – de erről már tettem említést –, az a komoly szakmai kihívás, amikor az egyébként ismert és feltérképezett gyomnövény új pozícióban jelenik meg, új kultúrában (pl. pipacs napraforgóban és kukoricában, szarkaláb kukoricában…).

A következő lapszámban ezen átalakulások aktív szereplői, azaz a gyomnövények egy köre kerül a vizsgálódás középpontjába, melyek között lesznek abszolút és relatív új fajok is a hazai szántóföldjeinket illetően.

A cikk szerzője: Szabó Roland