Cél, hogy a kisüzemek technológiája is kövesse a tudományos eredményekre alapozott technikai fejlődést

Agro Napló
Immár hatodik alkalommal gyűlt össze az állattenyésztési szakma színe-java a Szent István Egyetem Tudásközpontjában, hogy közel 40 szakmai előadás keretében vitassák meg az állattenyésztés, a genetika, a biotechnológia és a takarmányozás kérdéseit.

Az előadók a legújabb tudományos eredményeiket prezentálták annak tükrében, hogy hogyan lehet az elméleti eredményeket a gyakorlat szolgálatába állítani, illetve a kisüzemek számára is befogadhatóvá tenni.

Lényeges, hogy láthatóvá tegyük – hangsúlyozta dr. Póti Péter főszervező –, hogy milyen technikai fejlődésen megy keresztül a szakma. Fontos, hogy ezeket az eredményeket megismerjék és használják nemcsak a nagyüzemek, hanem a kistermelői kör is. Hiszen nekik kisebb területen ugyan, de van lehetőségük intenzívebb gazdálkodásra, ha ehhez megfelelő technikát alkalmaznak.

Dr. Póti Péter Innováció az állattartásban és az állati termék feldolgozásban címmel tartott előadást

Külön öröm számunkra ‒ hangsúlyozta a szakember, hogy nem csak hazai szakemberek, hanem a külföldi kapcsolatok révén más országok képviselői is részt vettek az eseményen.

A szakmai nap az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szekciókra bontva „kínált” előadásokat a hallgatóságnak. A hat szekcióban elhangzott 39 előadás összefoglalóját megtekintheti ide kattintva.

A cikk szerzője: Hardi Judit

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
„Tízezer óra”

„Tízezer óra”

„Tölts el ennyi időt azzal, amit igazán szeretsz csinálni, ez legyen intenzív, mondjuk max. 5 év......és abban, amivel foglalkozol, nemzetközi szinten...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK

Bemutatkozik a Hunduna (x)

Valószínű hogy már találkozott a Hunduna cég és a kezdetek óta ügyvezetőként dolgozó Nadobán Erika nevével, mivel lassan rendületlenül 30 éve jelen vannak a magyar erdészeti területen.

KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?