A kukorica gyomirtási trendek világviszonylatban való meghatározója nem Magyarország; hiszen több olyan fontos tényező is hiányzik hazánkban, ami ezt nem teszi lehetővé (pl. a világban még használt, de nálunk aktuálisan tiltott hatóanyagok köre, pl. atrazin, simazin, topramezon…); de természetesen ide tartozik a herbicid rezisztencát hordozó hibridek termesztéstechnológiája is (GMO), sőt ekkor még nem is ejtettünk szót a kijuttatás-technológiai különbségekről (pl. irrigation system). Abban az esetben viszont, ha a „trendiséget” az új hatóanyagok piacra vezetésére szűkítjük, már teljesen más a helyzet, hiszen több esetben egy-egy új hatóanyag európai, netán világpremierje éppen hazánkhoz kötődik. Ez komoly elismerését jelenti a hazai agráriumnak, de sajnálatos tényként azt is meg kell jegyezni, hogy új hatásmódú aktív hatóanyag kb. 25 éve nem jelent meg ebben a szegmensben és ez nagyon nagy idő! A leginkább eredményt hozó – és így bátran trendformálónak nevezhető eljárások – a safener és adjuváns termékkörökben keresendők. Előzővel a kultúrnövényre nézve nem abszolút szelektív hatóanyag válhat felhasználhatóvá, az utóbbival pedig a teljesítmény fokozható, vagy – előírtan kötelező dóziscsökkentés mellett – fenntartható; sőt egy némely esetben a hatóanyag gyomirtási spektruma is biztonsággal kiterjeszthető további fajokra is. Természetesen ide kell sorolni – a trendekre gyakorolt erős és kötelező érvénye miatt – a brüsszeli korlátozásokat is, amelyek minden esetben újragondolást, újratervezést igényel a tulajdonosoktól. Ezért a hatóanyagpiacon ma azt láthatjuk, hogy a biztonságban megvédett, de már nem oltalmazott – ún. generikus – hatóanyagok piaca megélénkült és ezek különböző szakmai (hatóanyag-szinergizmusok kiaknázása, több hatóanyag együttes kijuttatása…) és kereskedelmi (ikercsomagok, kereskedelmi csomagok, virtuális csomagok…) leképeződései jelennek meg a végfelhasználó oldalon. Ennek – mint mindennek – vannak előnyös és hátrányos tulajdonságai. A számos kedvezőtlen tulajdonság mellett ennek a tendenciának a fő előnyének azt tartom, hogy így olyan aktív hatóanyagok kerülhetnek össze, amelyek eredetileg nem egy tulajdonos tulajdonát képezték és ezzel gyorsan jelentős előrelépést adnak a kukoricatermesztők számára. Mindent összevetve a hazai trend legerősebben megjelenő elemei/elvárásai az alábbiakban foglalhatók össze:

• olyan széles gyomirtási spektrum, amely egy kijuttatást tesz szükségessé,
• rugalmas kijuttathatóság, sérülésmentes állomány,
• látványos (színváltozáson alapuló), gyors pusztulása a gyomoknak,
• a teljes vegetáción keresztüli tartamhatás, utóvetemény-korlátozások nélkül.

A rövid trendelemzést követően pedig arra a kérdésre, hogy az alapgyomirtás miért nem hagyható el az a rövid etimológiai üzenet, hogy fontosságának szintjét az elnevezése hordozza. Egy jó alapra bármi építhető – és legfebbképp lehetőséget ad ennek teljes átgondolására –, míg fordítva nem működik… alap nélkül nem építkezünk. Nagyon lesarkítva. Az alapkezelésnek van posztkezelése – ha szükséges –, a posztkezelésnek viszont már csak az ezt korrigáló kapkodása lehetséges. Nem segíti az eredményességét az sem, hogy a gyomirtási szegmensek el-, illetve egymásra csúsztak. Ennek egyik legszemléletesebb példája a nikoszulfuron eredetileg korai poszt (2-3 leveles kukorica) használata mára már szinte teljesen áttevődött a poszt (5-6 leveles kukorica) szegmensbe és ezzel a gyomirtási hatékonyságot radikálisan lerontottuk, a rezisztenciaveszélyt ezzel párhuzamosan pedig magas kockázatra és tartós szintre emeltük. A fűfélék magról kelő egyedei ellen az alap gyomirtás, vagy ezen aktív hatóanyagok korai poszt alkalmazása a legeredményesebb és leggazdaságosabb megoldás. Ebben a szegmensben még több szinergikus kapcsolat is fennáll, ami a poszt szegmensben már nem, így ne válasszuk „a kivilágított sugárút helyett, a sötét, zegzugos sikátort”; mert nem muszáj…  A sok egymással ellentétes irányba ható tendenciából számtalan lehetőségünk van azok megerősítésére és fokozására, ami a céljaink eléréséhez szükséges, de ehhez sok elvi és gyakorlati munka vár még ránk.

Tulajdonképpen nem jelenthető ki, hogy minden körülmények között szükséges ragaszkodni az alapgyomirtáshoz. Az utóbbi időben jelentős átrendeződés történt a kukorica gyomirtásban. Három tényezőt lehet leginkább megemlíteni, amelyek befolyásolták a gyomirtási eljárások alkalmazását. Talán a legmeghatározóbb az acetoklór hatóanyag forgalmazási és felhasználási engedélyének sajnálatos európai uniós visszavonása 2012-ben. Az acetoklór alkalmazásával alacsony költség mellett, kevés bemosó csapadék esetén is kielégítő hatást lehetett elérni a kukoricában gyakori magról kelő egyszikű gyomok és a legelterjedtebb kétszikűek, mint a szőrős disznóparéj vagy parlagfű ellen. Másik fontos tényező az időjárási körülmények egyre kiszámíthatatlanabbá válása. Az alapkezelések hatásához csapadékra van szükség, ha ez elmarad vagy az aktiváláshoz szükségesnél kevesebb esik, akkor a kívánt hatás nem alakulhat ki. Harmadik jelentős tényező az állománykezelésre alkalmas készítmények megnövekedett kínálata. Azonban a posztemergens készítmények széles tárháza sem jelent minden gyom esetében biztos megoldást. Ebben az esetben a legnagyobb kockázat a rizómás fenyércirok elleni védekezésben van, mivel a hagyományos kukoricahibrideket tekintve csak egyes szulfonil-karbamid típusú hatóanyagok hatékonyak, többféle hatóanyag, de azonos hatáshellyel.  A kényszerűen egyoldalú gyomirtó szer használat miatt 2014-ben a fenyércirok új, ALS-enzimgátló gyomirtó szerekkel szemben rezisztens biotípusa került felderítésre az ország több fontos, a gyomnövénnyel fertőzött kukoricatermesztési régiójában. Mindezeken túlmenően ma még gyerekcipőben jár, de a különféle precíziós, helyspecifikus növénytermesztési technológiák terjedése mellett jelentős térinformatikai fejlesztések folynak a gyomfelismerésen alapuló, szintén helyspecifikus gyomirtási rendszerek gyakorlati megvalósításának érdekében. Elképzelhető a technológia alkalmazása talajherbicidek felhasználásakor, de a jelen elképzelések szerint leginkább a már kihajtott gyomflórára támaszkodnak majd a digitálisan vezérelhető permetezőgépeknek adott utasítások.

Szakmai tanácsként a következőket érdemes követni:

• A gyomirtási technológiát a helyi körülmények ismeretében érdemes kialakítani.
• Kizárólag magról kelő gyomokkal fetőzött területen megfontolható a talajherbicidek alkalmazása, amennyiben a gyomok kelése előtt várható bemosó csapadék, illetve morzsás szerkezetű a talaj.
• Vegyes, egyéves–évelő gyomflóra esetén célszerű a gyomösszetételnek megfelő, állománykezelésre alkalmas gyomirtó szer kiválasztása. Az évelők egyedszámának csökkentésére a kukoricát megelőző évben tarlókezelés javasolt glifozát hatóanyagú készítménnyel, amikor gabonaféle volt az elővetemény.
• Amennyiben korlátozott a gépkapacitás, ami ma már nem jellemző, akkor optimalizálni szükséges az alap- és állománykezelések arányát annak érdekében, hogy minimalizálható lehessen a megkésett állománykezelések mértéke.

A kukorica gyomirtás az elmúlt 15–20 évben átalakult. A preemergens gyomirtás lényegében megszűnt, a korai posztemergens gyomirtás nagy teret nyert. A klasszikus posztemergens megoldási lehetőségek viszont bővültek. Ez utóbbi számos helyen nem elhagyható. Itt elsősorban azokra a helyekre kell gondolni, ahol évelő gyomok vannak. Az egyszikűek közül az évelő fenyércirokra kell gondolni először, amelyet nem lehet megoldani preemergensen vagy korai posztemergensen. Az alapkezelés ugyan hat a magról kelő változat ellen, de ahol már az évelő forma dominál, ott nem kihagyható a későbbi kezelés. Ellene kizárólag posztemergens megoldásokra érdemes fókuszálni. Hasonló a helyzet az évelő kétszikű gyomokkal. Itt a legnagyobb problémát a mezei acat jelenti.  De ezen kívül a szulák fajok, a vidrakeserűfű, fekete üröm is csak posztemergensen megoldható gondot jelent. Az évelő gyomokon kívül számos magról kelő ellen sem tudunk hatékonyan védekezni alapkezeléssel. Ilyen pl. a mélyről csirázó szerbtövis fajok illetve a selyemmályva. Ezek ellen csak a posztemergens gyomirtó adhat megfelelő hatékonyságot.

Azonban számos esetben és sok területen az alapgyomirtás képes megoldást nyújtani illetve szükség van a posztemergens kezelés kiegészítésére. Az alap gyomirtás manapság már nem kifejezetten preemergens kezelést jelent, hanem korai posztemergens kezelést. Klasszikusan ezeknek van talajon keresztüli hatásuk is a magról kelő gyomokfajok ellen. Elsősorban azon gyomfajok ellen szükséges ezen kezelések használata, amelyek folyamatosan vagy későn képesek csírázni. A legfontosabbak a muhar fajok (Setaria ssp), kakaslábfű vagy parlagfű. Ezek vagy hosszú ideig csíráznak (pl. parlagfű) vagy csak általában a posztemergens kezelések után jönnek elő (pl. muhar fajok). Az ezek elleni védekezéseknél szükség lehet a tartamkezelést adó alapgyomirtásokra.

Hasonlóan szükség lehet illetve gyakran hatékonyabb, ha vadkölessel erősen fertőzött területen egy alapkezelést végzünk, majd posztemergensen még egy hatékony kezelést iktatunk be. Ezzel a technológiával rendkívül hatékonyan lehet védekezni bizonyos gyomfajok ellen, illetve megfelelő eszköz a rezisztencia elleni küzdelemben is, mivel ilyen esetben célszerű két, eltérő hatásmechanizmusú hatóanyagot tartalmazó készítmény felé fordulni.

Minden esetben ismerni kell a terület gyomflóráját. Ekkor lehet érdemben dönteni arról, hogy milyen megoldást alkalmazunk: alapkezelést, posztemergens módon vagy a kettő kombinációjaként két védekezéssel, de a legbiztosabban és leghatékonyabban védekezünk. Még akkor is érdemes a két kezeléses technológiát választani, ha a posztemergens gyomirtással lényegében megoldható a gyom­probléma. Az alapkezeléssel korábban kiiktatható a kukorica életéből a gyomkonkurencia jelentős része, amely így magasabb terméssel hálálja meg a gondoskodást. Sajnos az alapkezelésre illetve korai posztemergens kezelésre alkalmazott készítmények köre eléggé leszűkült, így nehezebb elérni az optimális célt, de azért maradt a piacon olyan termék, amely alkalmazható. Egy biztos: kapálni senki sem szeret.

A kukorica gyomirtási trendek változása elválaszthatatlan a termesztési, leginkább a talajművelési trendek változásától. Mindezt módosítja a különösen az utolsó két évtizedben tapasztalható klímaváltozás (globális felmelegedés, időjárási szélsőségek gyakoribbá válása, és az enyhe telek, leginkább a fagyos napok számának csökkenése) valamint a hatóanyag-választékban beállt változások is.

Az előbbiekben felsorolt változások egzakt módon a gyomosodás ill. a gyomirtási technológiák önkéntes, néhány esetben kényszerű változtatásában nyilvánulnak meg. Felszaporodnak azok a fajok amelyek kevésbé érzékenyek a posztemergens készítményekre. Megfigyelhető néhány faj esetében a korai viaszképződés a teljes növényen (Chenopodium-félék), az egyszikűek esetében pedig „bevett" stratégia a több kelési hullám indítása (Panicum-fajok) vagy szimplán azoknak a fajoknak az előre törése, amelyek később kelnek és esetenként nem is találkoznak a korai-, vagy normál posztemergensen kijuttatott készítményekkel, kései köles (P. dichotomifolrum), parti köles P. riparium vagy a mohar fajok (Setaria spp.). És szívesen elszaporodnak azok a gyomnövények is, amelyek talajon keresztül hatékonyabban irthatók, mint felülkezeléssel éppen a hajtásos növény viaszborítottsága (H. trionum D. stramonium, a már említett Chenopdium fajok), keskeny levelűsége (C. sativa, A. artemisiifolia) szőrözöttsége (A. theophrasti, Panicum és Setaria fajok) miatt. Jól látható, hogy a két kategória bőven átfedi egymást. A gondokat tetézi, hogy egyre kevesebb preemergensen használható hatóanyag marad meg vagy szenved dóziscsökkenést az EU hatóanyagokat érintő felülvizsgálata következtében és a felhasználók is szívesebben alkalmaznak olyan készítményeket, amelyeket preemergensen  és korai posztemergensen egyaránt lehet használni.

Visszatérve a talajművelésre, egyre inkább terjednek a csökkentett forgatással járó vagy azt teljesen elhagyó talajművelési rendszerek. A terjedésnek számos oka van, viszont kevesebb szó esik, főleg a gyomirtó szerek használatát érintő illetve a gyomosodásban bekövetkező változásokról. A talaj forgatásának elhagyásával néhány szezon után megjelennek a kétéves, később az évelő gyomok, melyeknek irtása megoldható ugyan a tarlón például, de ez nem minden esetben következik be. A talajon keresztül is ható gyomirtó szerek hatóanyagainak bomlásdinamikája is változik, különösen száraz évjáratban okozhat meglepetést a következő kultúrában. A precíziós gazdálkodás vagy digital farming következtében terjedőben vannak az ún. vegyszertakarékos megoldások, ahol a sorokat kezelik csak gyomirtó szerrel és a sorközt, részben mechanikus művelő eszközökkel tartják gyommentesen. A kijuttatás technika precizitása mellett is biztosan lesznek olyan sávok vagy gyomnövények, amelyek a hatásos mennyiségnél kevesebb hatóanyagot kapnak, ami melegágya lehet a metabolikus rezisztenciának.

A tulajdonosi struktúrában is felfedezhető némi változás, az ügyesebb, szerencsésebb vagy elkötelezettebb gazdák igyekeznek a területük méretét növelni, gyakran azon az áron, hogy a birtokolt terület részei egymástól távolabb kerülnek, nehezebben megközelíthetőek, a gyomirtási időszak emiatt időben megnyúlhat.

Az előbb felsorolt változásokra természetesen reagálni kell, a kukorica az egyik, korai gyomosodásra, legérzékenyebb kultúrnövényünk (nem mintha egy őszi gabona nem hálálná meg, hogy a keléstől gyommentes területen fejlődhet), ami megkívánja, hogy idejekorán gondoskodjon a növényvédős szakember ennek megszüntetéséről. Ennek érdekében könnyen belátható, hogy az alapkezelésekről nem szabad lemondani. A kukorica gyomirtó szeres kezelését indokolt esetben el lehet kezdeni már vetés előtt, létezik a magyar piacon is EPP (azaz early pre planting) kijuttatású készítmény, amellyel, ha szükséges, akár totális gyomirtó szerrel kombinálva kezelhető a direktvetésre váró terület. Van a piacon számos olyan termék, amely mind pre- és posztemergensen is kijuttatható, több hatásmódú és egymástól jelentősen eltérő vízoldékonyságú hatóanyagokat tartalmaz, biztosítva a megfelelő hatékonyságot az ideálistól eltérő hektikus csapadékozású években is, valamint kijuttatható akár az ülepedett magágyba vetett és már kigyomosdott területektől kezdve, rugalmasan a korai posztemergens időszak végéig.

Alapkezeléssel, a vetés előtti időszaktól a tipikus állománykezelésig, megfelelő készítmény/ek kiválasztásával megszüntethető a fiatal kukoricában komoly kárt okozó korai gyomkonkurencia, olcsóbban lehet védekezni számos olyan faj ellen, amely a posztemergens kezelésekre kevésbé érzékenyek. Évelő egy- vagy akár kétszikű fertőzés esetén az alapkezeléssel biztosítható, hogy a kukorica magról kelő gyomoktól mentesen zavartalanabbul fejlődhessen, nem mellékesen ezzel javítva a posztkészítmények fedettségét, hatékonyságát (elmarad a gyomok és a kultúrnövény egymást árnyékoló hatása). Ami miatt ugyancsak nem lehet lemondani alkalmazásáról, különösen  nagy területek vagy erősen tagolt gazdaságok esetén széthúzható a gyomirtási időszak az erre alkalmas területek alapkezelésével.

A takarmánykukorica növényvédelmi munkáit alapvetően a gyomirtás határozza meg. Ez az a munkaművelet, amin a jövedelmezőségünk javítása érdekében a lehető legtöbbet próbálunk megspórolni. Ez azonban véleményem szerint nem helyes.

Szakmai szemmel nézve a kukorica gyomirtását 3 fő időszakra oszthatjuk. A vetés után–kelés előtt végzett ún. preemergens, a korai posztemergens és a klasszikus értelemben vett posztemergens védekezésre. A „tűzoltás” szerű gyomirtást szándékosan nem említettem, hiszen az csupán egy kényszer megoldás, legkevésbé sem tekinthető okszerű védekezésnek, de természetesen előfordulhat, hogy bizonyos okok miatt (időjárás, kapacitáshiány, kevésbé sikeres pre- vagy poszt gyomirtás stb.) kénytelenek vagyunk ezt alkalmazni. Ebben az esetben fontos, hogy a kukorica számára a lehető legszelektívebb hatóanyagot vagy kombinációt válasszuk. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen gyomirtások ugyan kiváló hatékonyságúak lehetnek, de addigra a gyomok jelentős mennyiségű vizet és tápanyagot vonnak el a kukoricától, amely a termés mennyiségére is jelentős negatív hatást gyakorol. Erre nagyon jó példa volt a tavalyi száraz év, tonnákban mérhető különbség volt az idejében elvégzett és a későn gyomirtott táblák között.

A kukorica mivel kezdetben gyenge gyomelnyomó képességű, igényli a korai gyomkonkurencia kikapcsolást, amire a pre- vagy korai posztemergens gyomirtások a legmegfelelőbbek. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a vetés körüli időszakban a „kelesztő esők” egyre inkább elmaradnak, amelyek a preemergens gyomirtások hatékonyságát csökkentik, hiszen valamennyi, erre a célra alkalmas hatóanyag igényli a bemosó csapadékot. Ez is az oka többek között a preemergens gyomirtás visszaszorulásának. Fontos megjegyezni, hogy olyan alapgyomirtó készítmény nincs, amely csapadékhiány esetén teljesen hatástalan lenne. Ilyen körülmények között is jelentős mennyiségben csökkenthető a gyomok mennyisége és a posztemergens kezelést célzottan a kikelt fajok ellen irányíthatjuk. Évelő gyomokkal fertőzött területen (mezei acat, fenyércirok stb.) is célszerű az alapgyomirtás elvégzése, és később állományban már csupán az évelőkre kell koncentrálnunk. A növénynemesítésnek köszönhetően piacon vannak olyan hibridek, amelyek alacsonyabb talajhőmérsékleten már vethetőek, így a korábbi vetés idejében még nagyobb lehet a csapadék megérkezésének valószínűsége.

Szakmai szempontból a korai posztemergens gyomirtást emelném ki. Ekkor még elegendő mennyiség áll rendelkezésre a természeti erőforrásokból, nem alakul még ki valódi versengés a kukorica és a gyomok között. A már kikelt gyomok ellen levélen keresztül, míg a később csírázók ellen a talajon keresztül ható hatóanyagok tökéletes eredményt nyújthatnak. Kevésbé függnek a csapadék mennyiségétől. Ez az a gyomirtási időszak, amellyel a megkívánt hatás a leginkább elérhető, népszerűsége ezen okból kifolyólag is egyre növekszik. A tavalyi évben azok a készítmények vizsgáztak jól, amelyek tartamhatással is rendelkeztek, mivel a kelés körüli száraz periódust egy csapadékosabb időszak követte. Bár ezen időszak hossza meglehetősen rövid, így az üzemmérettől és időjárástól függően kell a gyomirtási munkákat megtervezni és értelemszerűen a klasszikus posztemergens védekezés sem maradhat ki.

A mélyről csírázó, vontatott, egyenetlen vagy késői kelésű, valamint az évelő gyomfajok ellen csak a posztemergens védekezés jöhet szóba. Az egy hatóanyaggal történő vagy huzamosabb ideig azonos készítmény alkalmazásától azonban óva intek mindenkit. Felszaporíthatunk olyan gyomnövényeket, amelyeket később csak költséges módszerekkel lehetünk képesek kordában tartani (pl.: varjúmák, ugari szulákpohánka), nem beszélve a rezisztencia kialakulásának lehetőségéről (pl.: fenyércirok).

Bármely gyomirtási módszert is választjuk, törekedni kell a mind szélesebb gyomirtási spektrumú hatóanyag-kombinációk alkalmazására és azokból az engedélyezett legmagasabb, ún. „szakmérnöki” dózisok kijuttatására.

A kukorica gyomirtása tehát mint látjuk nem egy egyszerű dolog és akár napokat is lehetne diskurálni a témáról. Ennek ellenére úgy vélem, hogy az integrált növényvédelem módszereit (agrotechnika, talajművelés, vetésváltás, vegyszeres gyomirtás stb.) helyesen kombinálva eredményesek és sikeresek tudunk lenni kukoricában a gyomok elleni küzdelemben.

A cikk szerzője: Agro Napló összeállítás