Ez ugyanis az italgyártástól egészen a takarmány-előállításig terjed – mondta az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke, aki egyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari területért felelős alelnöke az Agro Napló munkatársának, amikor az ágazat helyzetéről beszélgetett vele. Az Éder Tamással készült interjúban szóba került az ágazatot érintő valamennyi fontosabb kérdés.

Agro Napló (A.N.): Milyen évet zárt tavaly a magyar élelmiszeripar az előző évhez viszonyítva?

Éder Tamás (É.T.): Nagyon nehéz összevontan értékelni az ágazat teljesítményét, hiszen rendkívül széles az a tevékenységi kör, amit az élelmiszer-feldolgozás magában foglal, kezdve az italgyártástól egészen a takarmány-előállításig. Az előzetes számadatok alapján azt valószínűsíthetjük, hogy az ágazat egésze egy kis teljesítménynövekedéssel zárta az előző évet, viszont vélhetően a jövedelmezőség gyengébb volt, mint a megelőző évben. Ezt a kijelentést azért merem megkockáztatni, mert az ágazat költségeinek növekedése nagyobb volt, mint az átadási árak emelkedésének üteme. 2017-ben ugyanis az élelmiszeripar legfontosabb költségtényezőinek ára jelentősen emelkedett. Így a mezőgazdasági termények termelői ára 5,6 százalékkal nőtt éves szinten, míg a munkabérek 10 százalékot meghaladó mértékben emelkedtek az ágazatban. Ezzel párhuzamosan az élelmiszeripari vállalkozások belföldi értékesítésének árszintje 4,7 százalékkal, az exportértékesítések árszintje pedig csak 2,4 százalékkal nőtt. Természetesen az egyes alágazatok helyzete eltérő képet mutathat, de az összesített eredmény valószínűleg csökkent.

A.N.: Mindez konkrétan mit jelent?

É.T.: A nagyobb ágazatok közül a legjobb teljesítményt a növényolajipar (+15 százalék) mutatta, de az átlag felett növekedett a tejipar (+5 százalék) és a zöldség- és gyümölcsfeldolgozás (+5 százalék) is. A legnagyobb visszaesést a húságazat mutatta (–3 százalék), de ennek oka elsősorban a baromfifeldolgozás gyenge teljesítményében keresendő (–10 százalék), ami a baromfi influenza okozta piaci zavar eredménye volt. A többi ágazat átlag körüli teljesítményt mutatott.

A.N.: Mennyi volt a magyar élelmiszeripar kibocsátása 2017-ben és mennyi volt az azt megelőző évben?

É.T.: Az élelmiszeripar tevékenységének értéke 2017-ben 3035 milliárd forint volt, míg 2016-ban 2870 milliárd forintot tett ki.

A.N.: Mely alágazat fejlődött leginkább a múlt évben és miért?

É.T.: Mint az a korábbi adatokból látszik, a növényolajipar teljesítménye volt kiugró, ami vélhetően annak köszönhető, hogy viszonylag jó terméseredmény volt napraforgóból és repcéből egyaránt. A tejipar teljesítményének növekedése mögött a lassan normalizálódó európai piaci folyamatok állnak. Ennek az ágazatnak az esetében az átlag feletti növekedést az exportteljesítmény 30 százalékos erősödése hozta, a gyakorlatilag stagnáló belpiaci értékesítés mellett.

A.N.: Milyen értékű volt a magyar élelmiszeripari kivitel és behozatal a múlt évben?

É.T.: A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint tavaly 1212 milliárd forint volt az ágazat exportbevétele, ami 2 százalék körüli növekedést jelent az előző évhez képest. Tavaly 850 milliárd forint körüli értékű élelmiszeripari termékkörbe sorolható áru importjára került sor, ami 4–5 százalék közötti növekedést jelent.

A.N.: Veszítettek-e piacot a magyar élelmiszeripari termékek belföldön; most a boltok polcain milyen arányban vannak jelen a magyar termékek?

É.T.: Erre vonatkozóan nehéz pontos adatokkal szolgálni, mivel az én ismereteim szerint nem készült az elmúlt 4–5 évben megbízhatónak tekinthető felmérés. A szakmai közvélemény úgy tartja, hogy valahol 70 százalék körül van a hazai termékek aránya a boltok polcain. Tény, hogy az egyes üzletláncokban igen jelentős eltérések tapasztalhatók ezen a területen. A számadatok azt mutatják, hogy az élelmiszeripar belföldi értékesítése 2 százalék körüli mértékben növekedett 2017-ben, miközben az élelmiszer kiskereskedelmi forgalom ennél egy kicsit nagyobb mértékben erősödött. Ebből az a következtetés vonható le, hogy egy kicsit ismét szűkült a magyar termékek belföldi piaci részesedése a forgalomból.

A.N.: A magyar élelmiszeripar fejlesztéséhez középtávon elegendő-e az a 300 milliárd forint, amelyet a kormány erre a célra szánt?

É.T.: Önmagában ez a 300 milliárd forint nem elegendő az évtizedes lemaradás pótlására, de megfelelő kiindulásnak tekinthető. Ugyanakkor a támogatási pályázatokról szóló hírek némi bizonytalanságot sugallnak. A Vidékfejlesztési Programban (VP) a mikro- és kisvállalkozások mellett az élelmiszeripari beruházást tervező mezőgazdasági termelők pályázhattak és erős kérdőjelek vannak arra vonatkozóan, hogy a pályázatok egy része üzletileg mennyire megalapozott.

Ennél a pályázati kiírásnál én nagyon fontosnak tartottam volna annak áttekintését, hogy a korábbi hasonló pályázatok keretei között kihelyezett források milyen módon hasznosultak. A korábban kudarcot vallott fejlesztésekhez hasonló beruházásokra ugyanis nem szabadna további közpénzeket fordítani. Tény viszont, hogy a mikro- és kisvállalkozói kör érdemi lehetőséget kapott ezzel a pályázattal arra, hogy a szükséges fejlesztéseket megtehesse. Ennek alapján remélem, hogy minél előbb megindulhatnak a beruházások és előbb-utóbb a termékek versenyképességében is megmutatkoznak a fejlesztések eredményei. Látni kell ugyanakkor azt, hogy a magyar élelmiszeripari termelés 20 százalékát állítja elő ez a gazdálkodói kör.

Kicsit más a helyzet a közepes és nagyvállalatok esetében. A közepes méretű vállalatok a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) pályázhatnak beruházási támogatásra, de itt a támogatás összegének fele visszatérítendő, ami láthatóan csökkentette a támogatási eszközök attraktivitását. Sajnos a rendelkezésre álló 100 milliárd forintnak ugyanis még a kétharmadára sem érkezett érdemi pályázat.

Ennek nyilván sok oka van. Egyrészt a visszatérítendő támogatásrész, másrészt a rendkívül lassúnak tűnő döntéshozatal. E két tényező többeket arra késztetett, hogy inkább saját forrásból, de gyorsabban próbálkozzanak meg a fejlesztésekkel. Sokaknak pedig az önrész előteremtése okoz megoldhatatlan problémát.

Emellett az élelmiszeripari termelés felét adó nagyvállalati kör továbbra is csak az egyedi kormánydöntéseken alapuló fejlesztési támogatásokban bízhat.

A.N.: Ez a forrás milyen fejlesztésekre nyújthat fedezetet, mely ágazatok azok, amelyek profitálhatnak, fejlődhetnek ebből a pénzből?

É.T.: A források nem kerültek ágazatonként lehatárolásra, így gyakorlatilag bármelyik ágazati szereplő próbálkozhat. Egyelőre nem ismerek olyan összesítést, ami szakágazatonként összegezné a pályázatokat, illetve a nyertes pályázókat. Gyakorlatilag nincs olyan ágazat, ahol ne lenne helye a fejlesztések támogatásának, így abban reménykedem, hogy széles körben kerül felhasználásra a rendelkezésre álló támogatás.

A.N.: Folytatódhat-e a magyar élelmiszerek általános forgalmi adójának csökkentése a következő években is, mely termékeknek kellene ebbe a körbe bekerülniük?

É.T.: Minden ellenkező híreszteléssel szemben, az áfacsökkentések pozitív hatása egyértelműen látható. Az áfacsökkentés két fontos hozadékkal bír az élelmiszer termékpályán. Egyrészt csökkenti a fogyasztói árat, amivel hozzájárul a termék forgalomnövekedéséhez. A KSH adatai egyértelműen alátámasztják, hogy az alacsonyabb áfakulcs alkalmazásával párhuzamosan az adómérséklődés nagyságával csökkentek a fogyasztói árak. Az egy más kérdés, hogy az alapanyagárak növekedésével később fogyasztói árnövekedés is tapasztalható volt például a sertéshús piacán. Ha nem lett volna áfacsökkentés, akkor a fogyasztói árak 17 százalékkal magasabb szinten lettek volna az elmúlt évben és ma is ugyanilyen mértékben haladnák meg a mostani polci árakat.

Az áfacsökkentés másik hatása a piacfehérítő vagy piactisztító hatás. A hivatalos statisztikai adatok itt is egyértelműek. 2014 óta, vagyis azóta, hogy az élősertés és a félsertés áfája 5 százalékra csökkent, az évente hivatalosan levágott sertések száma Magyarországon 1 millióval nőtt, noha a sertésállomány nem növekedett, sőt inkább kis mértékben csökkent. Vagyis mindössze annyi történt, hogy korábban a statisztika számára nem látható, így nyilván nem is adózó árumennyiség bekerült a transzparens, adózó értékesítési csatornába. A hivatalos vágásszám növekedése 4 év alatt elérte a 27 százalékot, ami nagyon közel van ahhoz a mértékhez, amekkorára a feketegazdaság súlyát tippelték a piaci szereplők az áfacsökkentés előtti időszakban.

Mindezek alapján azt gondolom, jogos az a szakmai elvárás, hogy az áfacsökkentési lépések, a nemzeti költségvetés teherbíró képességének figyelembevételével folytatódjanak, és újabb meghatározó ágazatok termékei kerüljenek az 5 százalékos adókulcs alá. Véleményem szerint előbb-utóbb minden alapvető élelmiszernek a kedvezményes kulcs alá kellene tartoznia.

A.N.: A magyar termékeket a különböző védjegyek alapján egyértelműen meg lehet-e különböztetni, vagy szükséges egy közös védjegy bevezetése?

É.T.: A védjegyek ügyében mindenképpen szükséges lesz egy szakmai konzultáció. A NAK élelmiszeriparral kapcsolatos osztályai fel is vették munkatervükbe az ügyet. Én úgy vélem, hogy a mai védjegyrendszer erőforrás pazarló, a védjegyek egy jelentős része valós értéket nem hordoz, illetve azok a fogyasztók által nem ismertek. Jellemző, hogy a fogyasztók a felmérések során még mindig a kiemelt védjegyek közé sorolják a kiváló áruk fórumát, noha azt régen nem használja senki, míg alig-alig emlékeznek egy-egy ágazati védjegyre.

Itt mindenképpen szükség lesz a rendszer átalakítására, az erőforrások hatékonyabb felhasználására. Úgy gondolom, hogy a kezdeményezést az ágazat szereplőinek kell megtenniük és ehhez a NAK jó hátteret kínál. Én abban reménykedem, hogy maximum egy éven belül le tudunk tenni egy olyan javaslatot, ami figyelembe veszi a hasonló területen elért nemzetközi sikereket és olyan védjegyre vagy védjegyrendszerre tesz javaslatot, ami valódi értéket képvisel a fogyasztók számára. Ezzel mód lenne az elaprózott védjegy promóciók koncentrálására is, vagyis a rendelkezésre álló pénzforrások hatékonyabb elköltésére.

A.N.: A magyar élelmiszerkönyv szabályainak kidolgozásába kellő súllyal bevonják-e a magyar élelmiszer-előállító cégeket?

É.T.: Ez egy másik olyan terület, ahol az ágazat szereplőitől származó, alulról jövő kezdeményezések erősítésére van szükség. Én azt gondolom, hogy zavart okoz az, hogy nem vagyunk tisztában, hogy mi is az Élelmiszerkönyv pontos szerepe. Egyesek szimplán fogyasztóvédelmi eszközt látnak az élelmiszerkönyvi szabályozásban, míg mások egyfajta piacvédelmet várnak el a szigorú magyar reguláktól, de vannak piaci szereplők, akik felesleges korlátozásként és a termékfejlesztés és innováció gátjaként tekintenek a szigorú hazai szabályozásra.

Úgy gondolom: itt is át kell tekinteni a nemzetközi példákat és az ágazat szereplőinek kell kidolgozniuk egy olyan koncepciót, amit utána a döntéshozókkal egyeztetni lehet. Egy dolog biztos: a szabályozásnak akkor és csak akkor van értelme, ha a szigorú szabályokat a szakma többsége elfogadja és a betartása érdekében a hatóságok minden eszközt felhasználnak. Minél szigorúbb ugyanis egy szabály, annál nagyobb annak költséghatása a termelési folyamatokra, vagyis a szigorú szabályok önköltség-növekedést eredményeznek.

Ha egyes szereplők úgy döntenek, hogy nem felelnek meg a szigorú szabályozásnak és mégis piacra dobják a termékeiket, úgy jelentős árelőnyre tehetnek szert. Kicsit olyan ez, mint a magas áfakulcs alkalmazása az élelmiszerek esetében. Ha nincs szigorú adóellenőrzés, akkor az adóelkerülők óriási piaci előnyt szerezhetnek a jogkövetőkkel szemben. Vagyis az élelmiszerkönyvi szabályok esetében is az a döntő, hogy a piaci szereplők elfogadják-e azokat, és az, hogy a hatóságok mennyiben tudják ellenőrzési feladatukat ellátni.

Különösen izgalmas a helyzet az EU-ból származó import termékek esetében, ahol a magyar hatóságnak a gyártás során nincs módja ellenőrzésre, így csak bonyolult és drága laboratóriumi vizsgálatokkal lehet megbizonyosodni arról, hogy a termék megfelel-e a hatályos magyar szabályoknak. Ráadásul a laboratóriumi vizsgálatok pontosságával kapcsolatban is vannak aggályok az iparág szereplőinek körében.

A NAK élelmiszeriparral kapcsolatos osztályai ezt a témát is felvették munkatervükbe, úgyhogy remélem, ezen a területen is elő tudunk állni egy éven belül, egy, az ágazati szereplők többségének véleményét tükröző javaslattal. Ennek egyébként ki kell térnie az Élelmiszerkönyvvel kapcsolatos döntéshozatali rendszerre is, ott ugyanis az élelmiszeripari szereplők elégedetlenek az ágazati reprezentáltsági szinttel. Ennek eredményeként túl sokszor születik olyan döntés, ami a napi termelési gyakorlat érdekeit nem veszi megfelelő mértékben figyelembe, és elsősorban íróasztal mögötti bürokratikus okoskodásokon alapul.

A.N.: Ez év elején megalakult a NAK élelmiszer-feldolgozási országos osztálya. Ez a szervezet milyen módon segítheti a hazai élelmiszeripar fejlődését, fejlesztését?

É.T.: A NAK rendszerében az osztályok keretei között van a tagoknak lehetőségük arra, hogy az ágazat életét befolyásoló szakmai területeken javaslatokat tegyenek, koncepciókat dolgozzanak ki, vagy egyszerűen felvessék az általuk aktuálisnak tartott problémákat. Mint az az előzőekben is látható, célunk az, hogy a legfontosabb ágazati ügyek esetében megalapozott szakmai munkán alapuló javaslatokat tegyünk le a kormányzat elé.

Az áfával, az Élelmiszerkönyvvel, a védjegyekkel kapcsolatos témákon túl foglalkozni kívánunk a beszállítói szerződéses kapcsolatok problémáival, a göngyöleg- és rekeszhasználat gondjaival, az úgynevezett private label termékek okozta problémákkal is. De várjuk a tagok további felvetéseit és amennyiben az osztályok tagságának többsége egyetért, úgy újabb témákat veszünk fel a munkatervünkbe.

A.N.: Reális-e az a szakértői vélemény, miszerint a magyar élelmiszergazdaságban a mostaninál mintegy 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van? Ha igen, ezt milyen módon lehet a jövőben realizálni? Mennyi pénzre lenne ehhez szükség és milyen ütemben lehetne ezt megvalósítani?

É.T.: Az ilyen becslésekkel kapcsolatban mindig szkeptikus vagyok. Nem kérdés, hogy a magyar élelmiszergazdaság messze a természet adta lehetőségei alatt teljesít. A jó helyre, hasznosan befektetett erőforrások nagyságától függ az, hogy mekkora teljesítménynövekedésre lesz képes az ágazat. Néhány száz milliárd forint okosan befektetett összeg, amelyik a piaci viszonyok pontos feltérképezését követően, a fejlett technológiai megoldások alkalmazásával kerül be az ágazatba, nagyon jelentős fejlődést hozhat.

Ugyanakkor önthetjük az ezermilliárdokat az ágazatba, ha valami téves ideológián alapuló, idealista, a piaci folyamatokat figyelmen kívül hagyó program mentén cselekszünk, vagy szimplán veszteséget finanszírozunk. Így nem várható az ágazat nemzetközi versenyképességének javulása, ahogy a termelés fejlődése sem. Ezért fontos, hogy a beruházások jól előkészített, reális üzleti terveken alapuljanak. Tény, hogy bennem van egy kis félelem, hogy ez nem minden támogatási pályázat esetében van így – fejtette ki véleményét Éder Tamás.

Éder Tamás pályaképe

„Mondhatnám, az élelmiszeriparral igen korán kapcsolatba kerültem, mivel már kisgyermekkorom óta eszem. A tréfát félretéve, igazából már a közigazgatásban eltöltött éveim alatt is foglalkoztam élelmiszeripari ügyekkel, de igazán közel csak akkor kerültem az ágazathoz, amikor a Bonafarm Csoporthoz, pontosabban a még nem is ezen a néven működő vállalkozáscsoporthoz kerültem 2003-ban.

Gödöllőn végeztem úgynevezett üzemszervező agrármérnökként. Ezt követően az egyetem agrárgazdasági tanszékén dolgoztam 7 évet, vagyis az indulásom kifejezetten elméleti szintű volt. Az elmúlt évtizedek során az elmélettől elindulva, a közigazgatáson keresztül vezetett az utam a vállalati szférába.

Pályám során a legnagyobb kihívást a nagy váltások jelentették. Az egyetem után a közigazgatás, majd ezt követően az üzleti szféra. Én már az egyetemen is azt hittem, hogy onnan megyek nyugdíjba és a közigazgatási pályámat is hasonló elképzelésekkel indítottam.

Ehhez képest 15 éve dolgozom az üzleti szférában és ki tudja, mihez kell még alkalmazkodnom a jövőben. Mindegyik tevékenységnek megvolt, illetve megvan a maga szépsége. Az igazság az, hogy néha még hiányzik az oktatás, míg a közigazgatási jellegű munka iránti igényemet kiélhetem a társadalmi szervezetekben betöltött pozícióimban.

De annak mégis van valami különös szépsége, hogy egy olyan magyar cégcsoport formálásában tevékenykedhetem sok fantasztikus kollégámmal együtt, mint a Bonafarm Csoport. Ez a cégcsoport szerintem sok tekintetben példamutató vállalkozás a magyar élelmiszergazdaságban.

Matt Ridley-től plagizálva, én „józan optimista” vagyok. Bízom egy versenyképes, hatékony, jövőorientált, a tudományos fejlődés elemeire éppúgy, mint a hagyományokra építő ágazatban, amelyik az ország lakosságán túl milliók asztalára juttat el biztonságos, finom és megfizethető árú élelmiszert.

Szabadidőmet kertészkedéssel, olvasással, podcastok hallgatásával, focival, fallabdával, ultival, borozással töltöm. Családom pedig azzal támogatja a munkámat, hogy van és megteremti a nyugodt légkört a munkámhoz és békében hagy dolgozni.”