A növényvédőszer-fejlesztések során a leginkább ismert és messze a legnagyobb figyelemmel kísért szektora az új hatóanyagok megalkotása és pozícionálása. Az európai uniós igen szigorú engedélyeztetési és újra-engedélyeztetési mechanizmusában azonban számtalan hatóanyag nem felel meg maradéktalanul ezen elvárásoknak, így ezek nem is érhetőek el ezen politikai-földrajzi övezetben. Vannak esetek, amikor a hatóanyag engedélyt kap ugyan az EU-ban, de a fent hivatkozott előírások miatt, csak az eddig alkalmazott maximális kijuttatható mennyiség alatti tartományban használható – gyakorlatilag dóziscsökkentés az ára az engedélynek. Ennek mértéke pedig nem a hatékonyság, hanem az emberre és a környezetre gyakorolt kockázatmentes hatását nem meghaladó szintnél tetőzik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy hagyományos módon – bár a hatóanyag toxikológiai kockázata konvergál a nullához – az adott termék alkalmatlan az eredeti funkciójának betöltésére; ezért vagy kiegészítésre szorul – gyári, vagy helyszíni kialakítással –, vagy adalékanyagokkal érhetünk el hatékonyság béli javulást. Mi magunk erre vagyunk képesek, ezekre tudunk hatást gyakorolni. (A teljesség kedvéért megjegyzendő, hogy a gyárilag kialakított és/vagy termékbe formázott kultúrnövényt védő – ún. safener – kémiai komponensek is segítik az eredeti cél megvalósulását.) Terjedelmi okokból ebben a kitekintésben kizárólag az adalékanyagok (adjuvánsok) indokolt és indokolatlan használatáról lesz röviden szó. Alapvetően 4 nagy csoportja van a permetezést segítő adjuvánsoknak, ezek: felületi feszültséget csökkentő, terítők; ragasztó, tapasztó típusú termékek; nedvesítők; végezetül a szöveteken való áthatolást biztosítók.
Egy modern adjuváns általános ismérvei:
- csökkenti a felületi feszültséget (ezzel biztosítja a jó borítást/fedést),
- gátolja a kikristályosodást a permetlé beszáradása után,
- javítja az abszorpciót/penetrációt (segíti a hatóanyagok bejutását és áramlását),
- jobb aktivitás mérhető, nő a hatékonyság,
- csökkenti a párolgást,
- segíti a keverhetőséget a tankkombinációk kialakítása során.
A gyomirtás során egyáltalán nem minegy, hogy milyen típusú adjuvánst választunk és ezzel mi a célunk! Nem igaz az, hogy egyik típus (egyik termék) helyettesítheti a másik típust, ráadásul nem mindegy, hogy mire kívánjuk felhasználni az adjuvánsban rejlő lehetőséget (pl. viaszoldás a levélen, túlfejlett gyomnövények eredményes gyérítése, gyomirtási spektrum szélesítése, stressz alatt lévő gyomnövénybe való hatóanyag-bejuttatás…). Nem csak a célunkat kell tudni és ahhoz választani adjuvánst, hanem a gyomirtó szerről is tudnunk kell, hogy adalékolható-e, vagy sem; ha igen, akkor a hatóanyag lipofil („zsírkedvelő”, abban jól oldó, ahhoz kötődő), vagy hidrofil („vízkedvelő”) tulajdonságú. Továbbá ismernünk kell a kijuttatáshoz használt víz fontos fiziko-kémiai paramétereit is, mint pl. a vízkeménységet; mert pl. a glifozát, az ACC-áz gátlók, az ALS-gátlók és a HPPD-gátlók kimondottan érzékenyek a kemény vízre. De legalább ennyire fontos a pH ismerete is a kellő és kívánt eredmény eléréséhez.
Mindent összevetve ez a szakterület pontosabb és jobb megismerése képes minket átsegíteni a hatóanyagok csökkentésére vonatkozó szabályok olyantén való betartásával, hogy közben a hatékonyság ne, vagy ne számottevően csökkenjen! Sok még a tanulni/fejleszteni való még ebben a szegmensben. Jelen esetben arra kívántam felhívni a termelők, szakirányítók becses figyelmét, hogy az automatizmusnál komplexebb megközelítéssel nagyobb eredményesség várható el az okszerű – és így indokolt – választással és kijuttatással. Végezetül egy erre a célra irányuló 2016-ban végzett szója állománykezelés képeivel szeretném illusztrálni a leírtakat. Ugyanis sem a rossz célkitűzés alapján megválasztott adjuváns, sem pedig a túladalékolás nem látszik üzemi körülmények közepette; hiszen nincs egy táblán belül referenciánk, nincs mit-mivel összevetni. Az vagy jó, vagy nem; de azt nem tudjuk, hogy lehetett-e volna jobb/eredményesebb a gyomirtásunk.
3 különböző hatóanyag (EC, SL, WDG + 0,1% adjuváns/ha) Ugyanaz a 3 hatóanyag és változatlan adjuváns, de az egyik hatóanyag formulációja más (EC, SL, OD + 0,1% adjuváns/ha) Fitotoxicitás Papp Zoltán**A fitotoxicitás megközelítése mindig érzelmeket vált ki. Általában olyan készítményt választunk, amely semmiféle károsodást nem okoz a növényen. Ha viszont bizonyos körülmények miatt mégis valami rendellenest tapasztalunk, akkor azonnal a növényvédő szerre fogjuk, illetve azt mondjuk, hogy biztos más a hatóanyag és az összetétel a kannában. Ennek esélye azonban gyakorlatilag nulla (legalábbis a megfelelő akkreditációval termelő, nagy múltú multinacionális vállalatok esetében, ahol nagyon szigorú ellenőrzési és visszakövethetőségi rendszer mellett termelnek).
Fontos tisztázni, hogy mi az elfogadható fitotoxicitási szint. Számos kultúrában (kalászos, kukorica) nagyon széles választási lehetőségünk van hatékony és szelektív gyomirtó szerekből. Itt már a minimális fitotoxicitás azt jelenti, hogy jövőre másik készítményt fogunk kipróbálni vagy használni és elfelejtjük a károsodást okozó készítményt. Számos kultúrnövényben (pl. szója, mustár, facélia stb.), főleg amely kis területen termelünk, jóval szűkösebb a gyomirtószer-választási lehetőség. Itt, ha találkozunk fitotoxicitással (ha azt nem találjuk drasztikusnak), akkor ezt elfogadjuk és jövőre is azt használjuk (ha meg vagyunk elégedve a gyomirtó hatékonysággal).
Mi az elfogadható fitotoxicitási szint?
Ezt nagyon nehéz meghatározni. Ott, ahol van bőven lehetőség, ott alacsony a küszöb. De ahol szűk, ott magasabbra tesszük. Véleményem szerint ott válik el a „tüdő a májtól”, ha egy gyomirtó szer olyan fitotoxicitást okoz, amely már termésveszteséget okoz. Alapvetően az engedélyezés során a szelektivitási kísérletekben egyszeres és dupla dózisokat vizsgálnak, így a készítmények megfelelő körülmények között és az engedélyokiratnak megfelelően felhasználva nem okozhatnak termésveszteséget. Ez azt jelenti, hogy lehet hogy látunk valamilyen, esetleg időleges fitotoxicitást, de ez a termésben nem jelentkezik negatív hatással.
Nagyon fontos alaptétel, amit érdemes megemlíteni, hogy minden gyomirtó szer okozhat fitotoxicitást, ha nem az előírásoknak, címkének megfelelően használtuk fel. Az engedélyezési vizsgálatok során minden, a kontrolltól eltérő növényváltozást fel kell jegyezni, és a körülmények minden részletre történő feljegyzése és elemzése során választ kell találni arra, hogy az adott változást mi okozhatta.
Milyen fontos fitotoxicitásokat ismerünk a teljesség igénye nélkül?
Növekedésgátlás: a kezelést követően a kezeletlenhez képest gyengébb növekedést tapasztalunk, alacsonyabb növényeket lehet mérni. Pl. a repce őszi regulátorozása vagy kalászosok szárszilárdítása során ilyen tüneteket lehet tapasztalni, de mégsem tekintjük ezt fitotoxicitásnak, mivel vannak pozitív hatásai (gyökérnyak-vastagodás, nagyobb gyökértömeg, több elágazás). Ennek tehát kifejezetten termésnövelő hatása van.
Deformáció: a növény torzul, a levelek kanalasodnak, a szár tekeredik, rendellenesen nő, a virágzat torzul, a kukorica támasztógyökerek növekedése rendellenes stb. Ezt nagyon nem szeretjük, általában terméscsökkenéssel is járhat, bár a mértéke nagyban meghatározza ennek jelentőségét. Időnként lehet találkozni napraforgóban a fej torzulásával, amikor többféle gyomirtó szert kevernek össze (pl. kétszikű irtót speciális egyszikű irtóval). Kései hormonkijuttatásnál látjuk kukoricában, hogy a támasztó gyökerek rendellenesen fejlődnek. Ez egy szeles időszakban akár a növény megdőlését is eredményezheti.
Turgorvesztés: a levél vagy levélnyél olyan, mintha le lenne forrázva. Jelentősége akkor van, ha hosszú ideig van jelen ez a tünet, általában néhány napig tartó turgorvesztés nem jár termésveszteséggel.
Perzselés: a levél és szár kisebb-nagyobb mértékben szárad, égéses tüneteket tapasztalunk. Leginkább a kontakt gyomirtó szerek okoznak ilyen tüneteket, de a folyékony nitrogén, illetve nitrogéntartalmú levéltrágyák (különösen ha valamilyen nedvesítő szerrel keverjük) okozhatják. Általában a növény 1-2 héten belül kinövi és nem okoz termésveszteséget. Vannak olyan helyzetek, amikor viszont a tenyészőcsúcs perzselődik le, ilyenkor előfordulhat termésveszteség is.
Színelváltozás: a növény elveszti zöld színét vagy halványabb lesz. Ilyen az imazamox által okozott ún. „yellow flash” (sárgulás) tünet, aminek ideje alatt a kultúrnövény lebontja a hatóanyagot és ezután újra visszanyeri eredeti színét. De ide tartozik a triketonok vagy klomazon által okozott fehéredés is. Általában 1–3 héten belül eltűnik és nem okoz termésveszteséget.
Klorózis/nekrózis: egy kicsit hasonlít a színelváltozáshoz, illetve a perzseléshez, de általában nem a teljes levéllemezt érinti ez a tünet, hanem csak a levélerek közötti területet vagy a levélszéleket. Általában a növény néhány héten belül kinövi és nincs termésveszteség.
Milyen körülmények okozhatnak fitotoxikus tüneteket?
Nagy általánosságban az engedélyokiratban vagy címkén feltüntetett technológiától való eltérés. Ezek nagyobb (vagy kisebb) fenológia, magasabb dózis, több készítmény összekeverése, hőmérsékleti viszonyok (hideg vagy meleg idő), túl sok vagy túl kevés csapadék, kultúrnövény stresszes állapotában történő gyomirtása stb. A legtöbb kérdés egyébként ezekre vonatkozik a tavaszi, illetve őszi szezonban.
A legfontosabb, hogy tartsuk be az engedélyokiratban, illetve a címkén közölt növényvédelmi technológiai javaslatokat, így elkerülhetjük a termésveszteséggel járó károkat.
*SUMI AGRO Hungary Kft.** Corteva Agriscience TM A DowDuPont Mezőgazdasági Üzletága -an összeállítás-
A cikk szerzője: Papp Zoltán
