Botanikai jellemzők

A Brassica nemzetségbe tartozó etióp mustár (említik még etiópiai vagy abesszin mustár néven is) egyéves, egyenes állású, számos elágazással és karógyökérrel rendelkező kétszikű növény. Az olajban gazdag, 1–1,5 mm átmérőjű magok barnássárga, vörösesbarna vagy barna színűek.

A sima, szőrözetlen szárak akár 2 cm átmérőjűek is lehetnek, amelyeken 20 cm hosszú, 10 cm széles (tehát jó felnőtt tenyér méretének megfelelő) levelek találhatóak. Ahogy haladunk felfelé, úgy lesznek egyre kisebbek a levelek.

A fekete mustár és a vadkáposzta „gyermekének” tartott etióp mustárt nevének megfelelően először az etiópiai fennsíkokon kezdték ter­meszteni 6000 évvel ezelőtt. Afrika mellett Dél-Európában, Ausztráliában és Indiában is vetik főnövényként, főleg repülőgép-üzemanyagként történő felhasználás céljából. Az olajütés után visszamaradó pogácsa kiválóan alkalmas szarvasmarhák takarmányozására is. Takarónövényként is egyre népszerűbb Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-Európában.

Technológia

Az etióp mustár másodvetés mixekben különösen kedvelt a francia és holland gazdáknál. Ezt egyrészt annak köszönheti, hogy a fehér és barna mustárral ellentétben nem magasra tör, hanem alacsonyabb növésű, valamint sűrű, a talajt nagy felületen beborító levelekkel rendelkezik, amelyekkel hatékonyan nyomja el a gyomokat. Gyors csírázása és növekedése szintén jól konkuráló gyomelnyomó takarónövénnyé teszi. Egyes fajtái télállóak, azonban léteznek kifagyó fajták is.

Kiválóan használható a fonálférgek gyérítésére, biofumigációs célú keverékek (pl. olajretekkel párosítva) hasznos összetevője, amelyet elsősorban a szinigrin nevű glükozinolát vegyület magas szintjének köszönhetünk (ez a vegyület található meg például a tormában is).

Az etióp mustárból hektáronként 0,5–1 kg szükséges egy 3-4 fajból álló mixben. Javasolt vetésmélysége 1–2 centiméter, azonban nagyobb magokkal keverve mélyebbről, 3–3,5 centiméterről is kicsírázik. A többi keresztesvirágú takarónövényhez hasonlóan augusztus második fele és szeptember első fele javasolt a vetésre. A 80–90 napos tenyészidejű, későn virágzó fajták így az első fagyok előtt már nem tudnak virágozni és magot hozni, valamint a nyári aszályban nem tesszük ki a keresztesvirágú komponenseinket a repcekártevők (repcebolha, repcedarázs álhernyó) pusztításának.

Nitrogénigényes növényként a vetés előtt kiadott 20–30 kg/ha N hatóanyagot meghálálja, valamint jól dolgozik egy pillangósvirágú komponens (például alexandriai here) társaságában. Intenzív tápanyagellátás mellett is maximum 70–90 cm magasra nő meg, ennek köszönhetően késő őszi vagy kora téli terminálása hengerrel, szárzúzóval vagy tárcsával könnyen megoldható.

Ha meghagyjuk téli takarónövénynek, akkor a mínusz 8–10 fokos hőmérséklet e növény kifagyásához is elegendő, így tavaszra a pókhálószerűen szétterülő levelek takarva és gyommentesen tartják a talajt, a 20–30 cm magasan ágaskodó, könnyen törő szárak pedig nem jelentenek akadályt a magágykészítő eszköznek vagy a vetőgépnek.

Hazai tapasztalatok

Alexandriai herével és talajművelő retekkel, valamint homoki zabbal és facéliával párosítva vetették partnereink az etióp mustárt másodvetés keverékként. Akár kukorica, akár speciális növény (pl. fűszerpaprika) volt a következő főnövény, az etióp mustár minden esetben remekül működött. Egy alexandriai here, facélia, talajművelő retek és etióp mustár keverék kiváló választás azok számára, akik alacsonyan növő, lédús, könnyen terminálható takarónövény-mixet keresnek az őszi kalászos és a kukorica közé.

Tapasztalataink szerint széles skálán tolerálja a talajokat, a Bács-Kiskun megyei homokoktól a Fejér megyei csernozjomig jól létesült, de a szabolcsi homoktalajokon is egyenletes biomasszát alkotott, és jobban bírta a szélsőséges tulajdonságú talajfoltokat, mint például a fehér mustár.

A 2018-as évben sajnos a repcebolha és repcedarázs álhernyó kártételére ugyanolyan fogékony volt, mint bármelyik keresztesvirágú takarónövény, ezért az e problémával sújtott területeken érdemes átgondolni a használatát.

Kezelése 2019 tavaszán nem okozott problémát, a maradványokat tárcsával is egyszerűen be lehetett sekélyen dolgozni, de a direktvetőgépeknek sem okozott problémát. A fehér mustárral ellentétben – amelynek tavaszra sokszor csak a magas, elfásodott szára marad meg – az etióp mustár elhalt levelei szépen takarják a talajt, így gyommentesen tartják a felszínt.

A fehér mustár árához képest kétszer drágább etióp mustár vonz­ereje a hatalmas, a talajt gyorsan beterítő biomasszában, a lazultságot fenntartó karógyökérben és a könnyen menedzselhető maradványokban rejlik. A bevirágzás és maghozatal kockázatától nem kell tartanunk, így aki ragaszkodik a mustárfélék használatához a másodvetésű keverékben, annak érdemes kipróbálnia az etióp mustárt.

A cikk szerzője: Diriczi Zsombor