Botanikai jellemzők

A Pisum sativum genetikailag rendkívül sokszínű. Vannak téli és tavaszi fajták, leveles és levél nélküli, korai vagy késői érésű stb. A vetőmagok színe, alakja és mérete változatos lehet. A borsófajtákat három csoportba oszthatjuk:

• zöldségként fogyasztott zöldborsó,
• szárított borsó élelmezéshez és
• takarmányborsó, amelyeket elsősorban takarmány céljából termesztenek.

A takarmányborsó viszont takarónövényként is kiválóan felhasználható. Magja nagyméretű, körülbelül 1 cm átmérőjű, színe általában világosbarna, vajszínű, de van olyan fajta is, amelynek a színe sötétkék, lilás márványozottsággal. A borsó gyorsan növekvő lágy szárú hüvelyes, szögletes vagy kerek üreges szárával, viaszos virággal borítva. A növénynek egy főgyökere van, amely akár 1 m mélyre is képes lehatolni és számos oldalsó gyökérhajtással rendelkezik. Kúszó habitusú, így a hajtásai végén elhelyezkedő kacsokkal segíti magát a fény felé. Bizonyos fajták hajtáselágazásai sűrűn és cikcakkszerűen ágaznak el, így még stabilabban tud felfelé támaszkodni. Sok, kerekded levéllel rendelkező, 50–100 cm magas, egyéves pillangós. Levelei enyhén hamvasak, fagy vagy szárazság hatására elszáradnak, tartós szalmája lesz. A borsó virágának a színe többnyire fehér, de ismerünk lila virágú fajtákat is.

Közvetlenül a nyári betakarítás utáni takarónövény-vetéshez nem a legalkalmasabb a magyarországi klímán, mert kevésbé tűri a hőséget és jobban alkalmazkodott a hűvösebb, kontinentális éghajlathoz, a hőmérsékletoptimuma 7–24 °C között van. Takarónövényként többnyire a tavaszi vetésű takarmányborsó szokott kerülni a keverékekbe, mert az kifagy, ellentétben az áttelelő őszi borsóval. A vízborítást és a pangó vizeket nem tolerálja.

Az aszályra érzékeny a teljes tenyészidő alatt, erre általában intenzívebb gyökérnövekedéssel reagál, a stresszes növény akár 80–90 cm mélyre is lemegy a vízért. A talaj kémhatását tekintve az 5,5–6,5-ös pH-intervallum az ideális a takarmányborsó számára. A 7–7,5 közötti pH sem akadályozhatja a növekedésben, ha nem túl meszes a talaj és nem hajlamos a mangánhiányra. A savas, magas alumíniumtartalmú, belvizes területeken ne számítsunk jelentős növekedésre és nitrogénkötésre sem (erre például a savanyú talajokra nemesített csillagfürt nem vagy kevésbé érzékeny).

Technológia

Fővetésben, monokultúrában a magnormája 100–250 kg/ha között ingadozhat, amely a fajta ezermagtömegétől függ. Vetésmélysége 6–8 cm. Takarónövényként augusztus második felétől, végétől vethető, egészen szeptember-október fordulójáig. 9-10 nap alatt kel, tavaszi vetésben 45–65 nap múlva virágzik és körülbelül 100–120 nap alatt érik be. Nyár végi takarónövényként alkalmazva azonban sem a virágzás, sem a maghozás nem következik be, így a következő főnövényben nem lesz gyomosító hatása.

Főnövényként vetve 90–150 kg/ha fixált nitrogénnel járulhat hozzá a talaj nitrogénszintjének javításához, és ennek java része megfelelő időben történő megsemmisítés esetén elérhetővé is válhat a következő kultúránk számára (10 hónap alatt 70–80%-nyi nitrogén táródhat fel).

4000–8000 kg/ha biomasszát hagy maga után, amely azonban gyorsan lebomlik, így a borsó maradványai nem kifejezetten alkalmasak gyomelnyomásra és a talaj szervesanyag-tartalmának gyarapítására. Mind a zöldtömeg előállításához, mind a nitrogénkötéshez hatékonyan használja fel a rendelkezésre álló nedvességet – hatékonyabban, mint a fehér here, a réti here vagy a szöszös bükköny.

Télállóságát a nedvdús hajtások és a sekély gyökérzet korlátozza: akár mínusz 10–12 fokos hidegben is képes lassú növekedésre, a tartósan mínusz 8 fok alatti hőmérséklet esetén (hótakaró nélkül) azonban kifagy.

Hazai tapasztalatok

A Kárpát-medencei takarónövény-keverékekben a takarmányborsó – a lóbab mellett – az egyik legjobb nitrogénkötő növény. Hektáronként 15–30 kilogrammnyi vetőmag javasolt a mixekbe, társítani pedig gyakorlatilag bármelyik másik takarónövénnyel lehetséges.

Ha egy „magas nitrogénes” mixet szeretnénk összeállítani, akkor a lóbab, takarmányborsó és lencse vagy tavaszi bükköny akár önmagukban is megállják a helyüket. Érdemes azonban valamilyen támasztónövényt vinni a keverékbe (homoki zab, tavaszi zab stb.), így a takarmányborsó is magasabbra tud kúszni. Olyan változatos keverékekben, ahol egy támasztónövény mellett keresztesvirágú (fehér mustár vagy talajművelő retek) és facélia is helyet kap, a borsó továbbra is megtalálja a helyét és kitölti a többi komponens által hagyott üres helyet.

Áttelelő keverékbe érdemesebb az őszi borsót választani, azonban vannak pozitív tapasztalatok a takarmányborsó szöszös bükkönnyel és rozzsal történő keverésével kapott mixek esetén is – itt viszont számítanunk kell arra, hogy míg a másik két összetevő túléli a telet, addig a borsó eltűnik.

Kedvező ára miatt is sokan kedvelik a kifagyó keverékek komponenseként – a klasszikus zabos borsó takarmánykeveréket továbbgondolva (például facéliával vagy talajművelő retekkel „turbózva) könnyen kaphatunk egy mindhárom funkcióra (biomassza, nitrogénkötés, talajlazítás) alkalmas egyszerű, rentábilis, de hatásos keveréket.

A cikk szerzője: Molnár Tamás