A klímaváltozás kukoricatermesztést is érintő negatív hatásai (pl. a terméshozam csökkenése, a mikotoxin-szennyezettség növekedése stb.) miatt azonban az intenzív hús- és tejtermelést folytató szarvasmarhatartó üzemekben az őszi gabonaszilázsok önállóan és/vagy olaszperjével társítva részben helyettesíthetik (főleg a nyári, hőstresszel terhelt időszakban) a kukoricaszilázst az etetett napi takarmányadagokban. A silókukorica vetése előtt lekerülő olaszperje-gabona keverékek tartósított formában etetve jól kompenzálják a lebontható neutrális detergens rost (dNDF) hiányt, mely a hazai adagokban gyakran előfordul. Továbbá elősegítik az optimális bendőfermentációt (pl. növelik a bendőfolyadék pH-ját) és csökkenthetik az etetett abrakkomponensek mennyiségét. Ez összességében javíthatja a szarvasmarhatelepek gazdaságossági mutatóit.

Az olaszperje-gabonaszilázsok előállításának egyik nagy előnye, hogy a betakarításra rendelkezésre álló idő lényegesen hosszabb, mint pl. a rozsszilázs/szenázs esetében. Továbbá, az őszi vetésű keverékek jól illeszthetők a vetésszerkezetbe (a silókukorica elé), így egy területről két különböző tömegtakarmány nyerhető egy adott évben, ami a területkihasználást javítja. Ezen gyakorlatban realizálható pozitívumok ellenére csak rendkívül korlátozott azon szakirodalmi közlemények száma, amely az olaszperje-gabona keverékek optimális betakarítási idejével és a tartósítási tapasztalatokkal (pl. megfelelő fenológiai fázis, szükséges silózási adalékanyagok) foglalkozik. Jelen cikk szerzői a korábban, e szakfolyóirat (Agro Napló, 2020. 07., 67-68.o.) hasábjain is publikált eredményei szerint az olaszperje-gabona keverékszilázsok kimagasló cukortartalommal és jó erjedésdinamikai sajátosságokkal rendelkeznek, neutrális detergens rosttartalmuk (NDF) pedig kiválóan emészthető, így még az intenzíven termelő nagytejű teheneknek is kiváló tömegtakarmányai lehetnek, a silókukorica- és a lucernaszilázs mellett.

Saját vizsgálatok

Modellvizsgálatunkban egy hazai kereskedelmi forgalomból is beszerezhető gabonakeverékből (40% két tritikálé fajta + 30% két őszi zabfajta + 20% őszi árpa + 10% őszi búza), valamint egy olaszperje-gabonakeverékből (40% olaszperje + 20% két tritikálé + 20% két őszi zab + 15% őszi búza + 5% őszi árpa) készített szilázs táplálóanyag-összetételét és bendőbeli lebonthatóságát határoztuk meg.

A kalászhányás előtt betakarított zöld növényeket 24 óra fonnyasztást (kb. 32% szárazanyag-tartalom és kb. 9 mm szecskahossz mellett) követően minisilókba töltöttük (silózási segédanyagok alkalmazása nélkül), majd a 90. nap elteltével a stabil, jól erjedt szilázsokat megbontottuk és táplálóanyag-tartalmukat megvizsgáltuk. Eredményeinket az 1. táblázatban foglaltuk össze.

Vizsgálatunk második részében a szilázsok táplálóanyag tartalmának bendőbeli lebonthatóságának meghatározására in situ módszert alkalmaztunk. 5 g szárított szilázsmintát mértünk be 5×10 cm-es méretű, 53 µm lyukbőségű műanyagból készült zacskókba és azokat három, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusának Tangazdaságában tartott, bendőkanüllel ellátott, holstein-fríz tehén (állatkísérleti engedélyszám: SOI/31/01044-3/2017) bendőjébe inkubáltuk. Összesen 8 eltérő inkubációs időpontot (0, 2, 4, 8, 16, 24, 48 és 72 óra) alkalmaztunk és a vizsgálatsorozatot 4 ismétlésben végeztük el. A táplálóanyagok bendőbeli lebonthatóságát az Ørskov és McDonald (1979) által kidolgozott modell segítségével számoltuk ki.

A vizsgált keverékszilázsok szárazanyag- és nyersfehérje-tartalmának tényleges bendőbeli lebonthatóságát, intenzív takarmányozási körülményekre vonatkoztatva (a bendőtartalom óránkénti kiáramlási sebessége 8%) az 1. ábrán szemléltetjük. Mindkét keverékszilázs szárazanyag-tartalmának bendőbeli lebonthatósága közel 70% volt, ami nagyobb érték, mint pl. az olaszperje szilázsokra (60,7%) közölt nemzetközi szakirodalmi adatok. A keverékekben lévő árpa és zab a szakirodalmi források szerint szintén kimagasló szárazanyag-lebonthatósági értékekkel rendelkezik. A nyersfehérje tényleges bendőbeli lebonthatóságára vonatkozó értékek (gabonaszilázs: 80,6%, olaszperje-gabonaszilázs: 79,3%) megközelítették az olaszperjére (kb. 82-83%) és az első kaszálású lucernaszilázsra (81,4%) közölt adatokat. A későbbi fenológiai fázisban betakarított olaszperje (76,9%) és lucernaszilázs (77,4–77,9%) értékeit azonban meg is haladták.

A keverékszilázsok NDF- és ADF-tartalmának potenciális bendőbeli lebonthatóságára vonatkozó értékeket a 2. ábra mutatja be. Mind a hazai és nemzetközi kutatási eredményekből, mind pedig a gyakorlati tapasztalatokból ismert, hogy a takarmányadagban rendelkezésre álló, lebontható NDF mennyisége hatással van a szárazanyag-felvételre, a bendő működésére és a kérődzők teljesítményére.

Vizsgálati eredményeinkből jól látszik, hogy a gabona- és olaszperje-gabonaszilázsok NDF- és ADF-tartalma a száraz anyagon belül jelentős hányadot képvisel (lásd 1. táblázat).

Ugyanakkor a bendőben potenciálisan lebontható NDF (37,0–42,1%) mennyisége nem tekinthető kimagasló értéknek, ugyanis a kapott eredmény elmarad az olaszperjére (59,8%) és a kukoricaszilázsra (49,3%) közölt adatoktól. Nagyüzemi tartósítási körülmények között végzett másik vizsgálatunkban a tritikalé komponens kalászolásának időpontjában, április végén, betakarított olaszperje-gabonakeverékek NDF- és ADF-tartalmának potenciálisan lebomló hányada 80–85% feletti értékeket mutatott (Alemayehu és mtsai, 2021, megjelenés alatt). Említett utóbbi vizsgálatunkban viszont a keverékszilázsok nyersrosttartalma 27-28% volt a száraz anyagon belül, ami egyben mérsékeltebb NDF- (kb. 50% a száraz anyagon belül) és ADF-tartalommal (kb. 32% a száraz anyagon belül) járt együtt. Éppen ezért véleményünk szerint a vizsgált keverékszilázsok rostfrakcióinak bendőbeli lebonthatósági értékei javíthatók. Egyrészt a betakarítási időpont megválasztásával (megfelelő fenológiai fázis) és a silózási körülmények ellenőrzésével (pl. szecskahossz, tömörítés, tárolás), másrészt pedig az erjedőképességet javító silózási segédanyagok (pl. tejsavtermelő baktériumkultúrák, biológiai tartósítószerek, mikrobagátló anyagok), valamint a bendőbeli rostbontást elősegítő kiegészítő takarmányok (pl. többkomponensű fermentációs kivonatok) használatával.

A 2. táblázatban bemutatott adatokból látható, hogy ha a kukoricaszilázs egy részét (naponta és állatonként 10 kg-os mennyiségben) olaszperje és/vagy gabonaszilázssal helyettesítjük a takarmányadagban, akkor – optimális betakarítási időpont illetve bendőbeli rostfrakció-lebomlási értékek mellett – a bendőben rendelkezésre álló NDF mennyisége 32–42%-kal és az ADF mennyisége 29–44%-kal növekedhet, ami a nyári, hőstresszel terhelt időszakban is előnyt jelenthet a gyakorlat számára.

Következtetések

A kalászhányás előtt betakarított gabona- és olaszperje-gabonaszilázsok szárazanyag- és nyersfehérje-tartalma jó bendőbeli lebonthatósági értékeket mutatott, ugyanakkor az NDF- és ADF-tartalom potenciális bendőbeli lebonthatósága a várakozásainkkal ellentétben mérsékeltebb volt. Az NDF és az ADF bendőbeli lebonthatósága szempontjából kulcsszerepe van a megfelelő fenológiai fázisban történő betakarítási időpontnak. Valószínűsíthető továbbá, hogy a bendőbeli rostbontás támogatására célszerű lehet olyan silózási adalékanyagokat (pl. biológiai tartósítószerek), továbbá kiegészítő takarmányokat (pl. rost- és egyéb táplálóanyagok bendőbeli lebomlását támogató fermentációs termékek, exogén rostbontó enzimek) alkalmazni, melyekkel az NDF és ADF bendőbeli lebonthatósága növelhető azonos vagy későbbi fenológiai fázisban történt betakarítás esetében is. Ez egyben pozitív hatású lehet a bendőműködésre és a tejelő tehenek napi tejtermelésére, továbbá a tej zsírtartalmára. Ennek igazolására érdemes lenne olyan üzemi etetési kísérleteket végezni, ahol az etetett adagban a kukoricaszilázs egy részét olaszperje és/vagy gabonaszilázs helyettesítené.

A közlemény elkészítését az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00008 és a GINOP-2.3.4-15-2016-00005 számú projektek támogatták. Az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00008 projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.   Alemayehu Worku Babu1 – Dr. Tóthi Róbert1 – Dr. Orosz Szilvia2 –
Prof. Dr. Fébel Hedvig1 – Dr. Húth Balázs1 – Dr. Tóth Tamás3 1 Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Kaposvári Campus;
2 Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft.;
3 Széchenyi István Egyetem, Agrár- és Élelmiszeripari Kutató Központ

A cikk szerzője: Alemayehu Worku Babu és mtsai