Erősít és fejleszt a New Holland

Agro Napló
Különleges online bemutatót tartott a New Holland, amelyen a cég szakértői az üzleti stratégiájukon és a 2021-ben megjelenő gépújdonságaikon kívül a metánhajtású erőgépek fejlesztéseiről is beszámoltak.

A konferenciát Carlo Lambro, a New Holland Agriculture olasz elnöke vezette, aki szerint az európai mezőgépipar éves szintű forgalma annak ellenére visszaesést mutatott, hogy 2020 második félévében már számos országban fellendülés volt a géppiacon. A New Holland cégcsoport forgalma ugyan minden szegmensben csekély csökkenést mutatott, ám megtartotta vezető pozícióját Belgiumban, Dániában, Hollandiában, Lengyelországban, Olaszországban, Portugáliában és Ukrajnában – mondta.

Az idén 126 éves vállalat 2021-ben is komoly újdonságokkal készül a mezőgazdaság szereplőinek: erősíteni kívánja piaci helyzetét és továbbra is fokozott figyelmet és nagy energiát fordít a megújuló energiaforrásokat fókuszba állító fejlesztéseinek és partnerségi együttműködéseinek.

Ez azt jelenti, hogy a Clean Energy Leader (vezető a tiszta energiában) programjukat új innovációkkal és partnerekkel bővítik.

Sean Lennon, a New Holland Agriculture európai alelnöke többek között arról beszélt, hogy az Európában a múlt év első felében, a koronavírus következményei miatt történt nagy változásokra a New Holland azonnal tudott reagálni. A gyors pénzügyi beavatkozások, amelyek részben még ma is érvényben vannak, segítették a gazdálkodás megerősítését és ösztönözték a második félévi eladások növelését. Az idei évben pedig tovább erősítik full-liner pozíciójukat annak érdekében, hogy exkluzív, versenyképes megoldásokkal tudják kiszolgálni a partnereiket.

Gépújdonságok és fejlesztések

A New Holland csapata a kínálat bővítésén túl új szegmensek bevonásán, új modellek kifejlesztésén és különleges innovációk kidolgozásán is munkálkodik. Bemutatták az olasz Nobili márkával kialakított együttműködésüket: ebben elektromos meghajtású, szőlészetekbe és gyümölcsültetvényekbe szánt energiatakarékos és környezetkímélő munkagépek fejlesztésén dolgoznak.

A New Holland T4.110V gumikerekes erőgépet egy e-Source generátorral szerelték fel. A traktor teljesítményleadó tengelye (TLT) által hajtott generátor 110 voltos feszültséggel biztosítja az energiát az e-Sprayer permetező és az e-Mulcher mulcsozó munkagépekhez. A rendszer megfelel az AEF High Voltage-előírásoknak, ráadásul a generátor és az akkuegység ellensúlyként is használható a traktor elején.

Ez a megoldás megkapta a 2020/2021-es technikai innovációs díjat (Technical Innovation 2020/21 Award) az EIMA International szakkiállításon.

Az új CH7.70 Crossover Harvesting arató-cséplőgép egyesíti a Twin Rotor technológiát a hagyományos cséplési technológiájával. Az új Crossover megoldás a középkategória hagyományos kombájnjaival összehasonlítva 25 százalékkal nagyobb áteresztőképességet biztosít. A kombájn HI-eSCR 2 technológiájú, hajtóanyag-takarékos Stage V kategóriás motort és Harvest Suite Deluxe vezetőfülkét kapott.

Az új fejlesztés megkapta az Amerikai mezőgazdasági és biomérnökök közösségének (American Society of Agricultural and Biological Engineers – ASABE) díját.

A tájékoztató szerint az új, nagy teljesítményű BigBaler High Density Packer bálázó alkalmazásával a hagyományos hasábbálázókkal összehasonlítva 22 százalékkal nagyobb bálatömörséget érhetnek el a gazdák. Ennek következtében növekszik a bálaszállítás és a -kezelés hatékonysága. A bálázók műszaki és informatikai megoldásai; a LoopMaster kötöző berendezés, az IntelliView IV érintőképernyős monitor, a MaxiSweep felszedő, a SmartShift hajtómű, valamint az IntelliCruise automatikus sebességszabályozó rendszer biztosítják a kényelmes és hatékony üzemeltetést. A Packer bálázó rendszerében 3 darab 3 ágú, masszív adagolóvilla működik, a rövid vonórúd pedig könnyed manőverezést és jó rálátást tesz lehetővé a gépkezelő számára.

A New Holland T6 traktorsorozat új, 6 hengeres motorral szerelt géptípussal jelentkezett, a meglévő 145 LE névleges teljesítményű T6.180 modell után megjelent az új, 135 LE névleges teljesítményű T6.160. Mindkét modell FPT-gyártmányú, NEF-szériás, 6,7 liter lökettérfogatú erőforrást kapott, 135 (T6.160) és 145 lóerős (T6.180) névleges teljesítménnyel, amelyhez 16x16 fokozatú Electro Command vagy 24x24 sebességfokozattal bíró kettős tengelykapcsolós (Dual Clutch), illetve fokozatmentes váltómű (CVT) kapcsolódhat. Az erőgépek tengelytávja 2,68 méter, össztömegük pedig maximum 10,5 tonna.

A Dual Clutch fokozatváltások finomak, gyorsak és pontosak, a nagyobb számú fokozatnak köszönhetően pedig a gépkezelők mindig az optimális áttétellel dolgozhatnak. A 3 sebességcsoporttal rendelkező, csoportonként 8 fokozatú, dupla kuplunggal szerelt Dynamic Command sebességváltó hatékony üzemanyag-felhasználást és továbbfejlesztett automata működési folyamatokat is nyújt. A cég legújabb fejlesztésű csoport PowerShift váltójával szerelt váltóművének alapvető célja, hogy a rendelkezésre álló sebességcsoportok a nehezebb és könnyebb szántóföldi műveletek során vagy közúti szállításkor is a legideálisabb átfedést biztosítsák. Az új, Stage V-ös motor pedig jelentős üzemanyag-megtakarítással üzemel a korábbi típusokhoz képest.

A cégcsoport mérnökei a Precision Land Management megoldásokat a MyPLM Connect Portal Remote Services szolgáltatásával fejlesztették tovább, amely lehetővé teszi a felhasználó számára a diagnosztikai távfelügyelet használatát. A MyPLM Connect Portal tartalmazza az AgDNA szolgáltatást is, amely automatikusan megjeleníti az üzemeltetési adatokat. A MyPLM Connect telematika rendszerben így az aktuális üzemanyag-fogyasztás és akár a területteljesítmény is látható és letölthető akár egy táblagépre is. A gazdák egy helyen figyelhetik mindegyik, az adott flottában üzemeltetett erőgép információját, amiket feltöltenek a MYPLM Connect Portalra egy ingyenesen kapcsolódó Farm Tabon keresztül.

Új talajművelő gépek

A New Holland bővíti a talajművelő gépek kínálatát is: új kompakt tárcsa, középmélylazító és sorközművelő kultivátor áll a partnereik rendelkezésére annak következtében, hogy a cég megállapodást kötött a Maschio Gaspardo vállalattal kompakt tárcsák és középmélylazítók gyártására. A kék színre festett talajművelő gépek 2021-ben New Holland névvel kerülnek az európai kereskedői hálózat egy részéhez. Az érintett országok: Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Németország, Portugália, Spanyolország, Svédország. Az új közös gyártmányok 2021-ben elsőként az SDM és SDH Compact Speed Disc tárcsás kultivátorok és a SUM és SUH altalajművelők lesznek.

Megújultak a rakodógépek

A New Holland továbbfejlesztette a D sorozat kerekes rakodógépeit is, amelyek a hajtóanyag- és a karbantartási költségek csökkentését eredményezték. A Smart Work üzemmóddal 10 százalékos üzemanyag-megtakarítást lehet elérni. Az időszakos szerviz ideje 500-ról 1000 üzemórára emelkedett, ami 20 százalékos megtakarítást okoz. A két fejlesztéssel megfelelő mennyiségű üzemórával számolva éves szinten együttesen akár 20 ezer eurós, tehát közel 7,3 milliós költségcsökkentést érhetnek el a gazdák.

Gázüzemű New Holland traktorok, biometán hajtás, nulla kibocsátás

Az első gázüzemű traktor bemutatója a 2019-es németországi Agritechnica szakkiállításon volt, és a vállalat tervei szerint már 2021 első felében kapható lesz Németország, Franciaország, Olaszország, az Egyesült Királyság és a Benelux-államok területén. A biometán hajtású erőgép a New Holland T6 sorozatra épül, és az év végére már egész Európában elérhetővé válik.

A New Holland és az FPT Industrial egy új, a New Holland TK típus alapján fejlesztett biometán hajtású traktort vizsgál egy olasz szőlőültetvényben. Az új traktor az Év dízelmotorja (Diesel of the Year 2020) díjas FPT Industrial F28 motorral felszerelt, amely azonos teljesítményre képes dízel, földgáz vagy hibrid üzemmódban is. A biometán hajtóanyag gyakorlati működését az olaszországi Fontanafredda szőlészetben tesztelik. A világhírű borászatnál üzembe helyeztek egy dízel-hibrid, gumihevederes TK 4 típusú erőgépet a szőlőültetvények ellátására. Mivel a New Holland F28 NG traktorok biometán hajtással működnek, így a szőlőtermesztés és szüret során a kibocsátásuk nulla lesz, amivel megvalósulhat a karbonsemleges termelés.

-cszs-

Ha Ön is megbízható mezőgazdasági gépmárkát keres, amire hosszú távon alapozhat, válassza a New Holland gépeket!

Az AGROTEC Magyarország Kft. gépértékesítői országos lefedettséggel várják megkeresését!

www.agrotec.hu

A cikk szerzője: Csurja Zsolt

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A New Holland bemutatta az új T5S traktort a SIMA-n (x)

A New Holland bemutatta az új T5S traktort a SIMA-n (x)

A New Holland 80–140 LE közötti T5 géppalettájának utóbbi időkben mutatott töretlen fejlődését vizsgálva kijelenthetjük, hogy ez a traktorszegmens hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt néhány évben.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?