2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Egységes kérelem 2022

Agro Napló
A korábbi években megszokott gyakorlat szerint idén is eljött az egységes kérelem beadási időszaka. A kérelmezhető jogcímek és a kérelmezés menete alapvetően nem tér el a korábbi években megismert gyakorlattól. Ugyanakkor több, apróbb, döntően technikai változásra kell készülni.

A Magyar Államkincstár (Kincstár) a kérelmezési folyamat elindítását – az egyes kérelmek előzetes adatfeltöltését, megszemélyesítését lehetővé tevő adatbázisok frissítését követően – április elejére ütemezi. Ekkortól 40 jogcím esetében lehet támogatást igényelni és további 4 esetben bejelentést tenni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni az egységes kérelem (EK) keretében. Az egységes kérelmek szankciómentes beadási határideje május 16-e lesz (mivel május 15-e vasárnap lesz), a szankcióval terhelt benyújtásé pedig június 9-e.

A technikai változásokat érintően az alábbi elemek kiemelése indokolt. A Vidékfejlesztési Program „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” és „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” című 2021-ben megjelent pályázati felhívásaira beérkezett támogatási kérelmek elbírálása jelentős mértékben megvalósult. Fontos, hogy azok, aki már megkapták a döntésüket, be kell, hogy nyújtsák az idei EK keretében a kifizetési kérelmüket. Ez azért is lényeges, mivel, ha valaki ezt elmulasztja, akkor kikerül a hároméves programból és a későbbiekben már nem igényelhet kifizetést.

Másik lényeges változás, hogy némileg módosulnak a zöldítésre vonatkozó feltételek. Ennek az jelentette az alapját, hogy az Európai Bizottság a tagállamok, köztük Magyarország sürgetésére 2022. március 23-án kiadta azt a határozatát, amely az élelmezésbiztonság és a takarmányellátás biztosítása érdekében a 2022-es közvetlen támogatások igénylése vonatkozásában a zöldítési követelmények bizonyos előírásai alól felmentési lehetőséget ad. A hazai döntés értelmében – a gazdálkodók maximális segítése érdekében – a lehetséges könnyítésekkel teljes mértékben elérhetőek lesznek. Ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra, hogy az intézkedés helyes végrehajtása a gazdálkodóktól fokozott figyelmet követel meg. A kizárólag 2022-ben érvényes intézkedés lényege, hogy a gazdálkodók dönthetnek úgy, hogy az egységes kérelemben bejelentett területeken termesztett bármely szántóföldi növény a zöldítés vonatkozásában parlag ökológiai fókuszterület (EFA) elemként és/vagy a diverzifikációban parlagként kerüljön beszámításra. Vagyis az eddigi szabályozástól eltérően, egy szántóföldi területet akkor is el lehet számolni a zöldítésben parlagként – akár a terménydiverzifikációban külön kultúraként, akár EFA-területként –, ha kaszálják, legeltetik, vagy bármilyen, szántóföldi haszonnövényt, például szóját, kukoricát vagy napraforgót termesztenek rajta. A pontos és a termelők szándékainak megfelelően magvalósuló kérelembeadás előtt mindenképpen javasolt az Agrárminisztérium, a Kincstár és a NAK erre vonatkozó tájékoztatásait fokozott figyelemmel kísérni.

Ezenfelül megemlítést igényel, hogy az idei kérelembeadás keretében azon természetes személy ügyfelek, akik magánszemélyek és egyéni vállalkozók is egyben, nyilatkozniuk kell majd arról, hogy melyik minőségükben adják be a kérelmet. Így az ellenőrzés hatékonyságát lehet fokozni, valamint jogutódlás esetén egyértelmű helyzet kialakítására kerülhet sor. A Kincstár által összeállított hasznosítási kódtáblázatban több új elem feltüntetésére is sor került. Ezzel együtt érdemi változás, hogy a keverékek megadása során a már önmagában is keveréknek minősülő alkotóelem, pl. füves lucerna nem lesz elfogadható, mint keverék részelem. Ezzel együtt, ha keverékben csak pázsitfűfélék találhatóak, akkor azt csak gyepként és nem keverékként lehet elszámolni.

A kapcsolattartást érintően lényeges változás, hogy azon magánszemélyek, akik falugazdász közreműködésével adják be a kérelmüket és van ügyfélkapus regisztrációjuk, akkor elektronikusan fogják megkapni a Kincstár küldeményeit. Ha valaki ilyen helyzetben mégis a postai utat helyezi előtérbe, akkor azt külön kérelmezni kell.

Az Agrárminisztérium az idei benyújtással kapcsolatban megtette a szükséges előkészületeket és a Nemzeti Agrár-gazdasági Kamara, valamint a Magyar Államkincstár is felkészült a kérelmek befogadására. Ezzel együtt fontos hangsúlyozni, hogy idén is minden termelőnek körültekintően kell eljárnia a kérelem kitöltésének ütemezését és határidőre történő beadását érintően. Az általános szabály idén is alkalmazásra kerül, azaz a május 16-i határidőt követően a benyújtott kérelem szankciómentes módosítására május 31-ig van lehetőség. A módosítással érintett jogcímre megállapítandó támogatási összeg munkanaponkénti egy százalékos csökkentésével járó szankciós módosításra pedig június 9-ig nyílik mód. A 2022. június 9. napját követően benyújtott egységes kérelmet a Kincstár – a korábbi gyakorlatának megfelelően – visszautasítja.

A kérelembeadás folyamatának a gördülékenyebbé tétele érdekében lényeges, hogy

  • aki nem rendelkezik ügyfél-azonosítóval az igényelje meg mielőbb a beadáshoz szükséges ügyfél-azonosítót,
  • az a termelő, aki nem rendelkezik jelszóval (vagy elfelejtette jelszavát) igényeljen jelszót új meghatalmazás elektronikus úton történő benyújtásához; valamint
  • akinek nincs az egységes kérelemre, vagy valamennyi hatósági eljárásban való teljes körű képviseletre érvényes meghatalmazása, nyújtsa be az arra vonatkozó kérelmét.

Az egységes kérelem idén is kizárólag a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon – ügyfélkapus bejelentkezést követően – az elektronikus kérelemkitöltő felületen tölthető ki, és kizárólag elektronikus úton nyújtható be. Mivel évente egyszer kötelező az ügyfél-nyilvántartási adatokat érintő adategyeztetés, az ellenőrzés elvégzése nélkül az egységes kérelem benyújtása idén sem lehetséges.

A hibás kérelmek csökkentése és szankciók mérséklése érdekében a Kincstár idén is alkalmazni fogja az előzetes ellenőrzés rendszerét. Az előzetes ellenőrzés segítséget nyújt abban, hogy a termelők elkerüljék a levonásokat és a szankciókat és így magasabb támogatási összeghez jussanak. Az eljárás keretében a szankciómentes kérelembeadás határidejéig beadott kérelmek esetében a Kincstár ügyfélkapun keresztül értesíti a termelőket abban az esetben, ha a kérelmek előzetes ellenőrzésekor komolyabb problémát talál. Az ellenőrzés során a MÁK csak adminisztratív ellenőrzést végez, melynek keretében hiányra vagy nem teljeskörűen megadott adatokra hívja fel a figyelmet. Az adatok, illetve a csatolt dokumentumok, igazolások minőségi és tartalmi ellenőrzésére későbbi fázisban kerül sor. A termelők csak az értesítésekben szereplő észrevételek vonatkozásában módosíthatják – szankciómentesen – a kérelmeiket a szankciómentes benyújtási határidőt (tervezetten május 16-át) követő 35 napon belül.

Az egyes jogcímekre vonatkozóan idén is érdemes a kérelem véglegesítése előtt áttekinteni a Kincstár tájékoztatóit is.

A www.mvh.allamkincstar.gov.hu/kozlemenyek felületen megtalálható az egységes kérelemre vonatkozó Kincstár közlemény, amely a beadással kapcsolatos részletes technikai leírást tartalmazza, továbbá ennek keretében elérhetőek a szükséges formanyomtatványok is.

Dr. Vásáry Miklós

A cikk szerzője: Dr. Vásáry Miklós

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Állattenyésztési monitoring

Állattenyésztési monitoring

Már a 2020-as és a 2021-es AgrárTrend Index-felmérések is helyesen jelezték előre, hogy termékpályánként eltérően, de nagyon nehéz év elé néz a magyar...

Propulse – a gyakorlatban bizonyít

Propulse – a gyakorlatban bizonyít

Jelentős szántóföldi kultúráink betegségek elleni védelme kezdődik el a napokban. A repce, a napraforgó és a kukorica is abba a fejlődési szakaszba ér...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?