A takarmányipar és az állattartó telepek által preferált nagy (32–48%) és közepes (15–28%) fehérjetartalmú ipari eredetű melléktermékek (pl. extrahált szójadara, -napraforgódara, -repcedara, DDGS, CGF stb.) árelőnye folyamatosan csökken a saját előállítású fehérjeforrásokkal, mindenekelőtt a hüvelyes magvakkal szemben. A hüvelyes magvak (pl. borsó, édes csillagfürt, lóbab, szójabab) fehérjetartalma jelentősen (két-háromszorosan) meghaladja (kb. 20–35% nyersfehérje, lásd. 1. táblázat) a gabonamagvakét, és metabolizálható fehérje- (MFE, MFN) és lizintartalmuk szintén kiemelendő a kukoricához, búzához, árpához stb. viszonyítva.
A hüvelyesek energiatartalma a gabonamagvakéhoz hasonló, ám mivel kisebb-nagyobb mennyiségben tartalmaznak antinutritív anyagokat (olyan komponensek, melyek rontják a takarmányok ízletességét, emészthetőségét és hasznosítását), így etetésük előtt e káros anyagok inaktiválása szükséges, pl. hőkezeléssel (Mézes és Hausenblasz, 2009).

A takarmányborsó a hazai gyakorlatban már régóta jól ismert fehérjeforrás. Kiemelkedő jelentősége és vetésterülete az 1970-es és 1980-as években volt, amikor 180–200 ezer hektáron termesztették. A borsó összes vetésterülete jelenleg 18 ezer hektár, melyből 8-9 ezer hektár takarmányborsó, míg a másik fele zöldborsó és egyéb, pl. vetőmagborsó. A takarmányborsót abrak- és zöldtakarmánynak termesztik Magyarországon. Átlagos terméshozama jelenleg hazánkban 3–4 t/ha.

A borsódara nyersfehérje-tartalma az elmúlt évtizedek nemesítési erőfeszítéseinek köszönhetően jelentősen növekedett (kb. 24–25%-ra) közepes nyersrost-tartalom (kb. 5–6%) mellett. A borsó antinutritív hatású anyagokat, így pl. tannint, proteáz inhibitorokat, oligoszacharidokat (pl. raffinóz, sztachióz), fitin-P-t tartalmazhat, amelyek negatívan befolyásolhatják a táplálóanyagok hasznosíthatóságát és főleg a monogasztrikus állatok (sertés, baromfi) teljesítményét. Tripszin-inhibitor aktivitása azonban a szójáénál lényegesen alacsonyabb, ezért foglalkoztatja a kutatókat mind a monogasztrikusok, mind a kérődzők takarmányozásának vonatkozásában. A brojlercsirkéknél rezisztens keményítőtartalma is gondot okozhat, mivel ez a keményítőhányad nem szívódik fel a vékonybélben, hanem emészthetetlen formában távozik a szervezetből. Éppen ezért az intenzíven termelő baromfifajoknál a hőkezeléssel járó eljárások (pl. extrudálás) kedvező hatásúak lehetnek a keményítő emészthetőségének javítása szempontjából. A sertésnél a szalonnát, tejelő kérődzőknél a vajat keményíti, és a korábbi irodalmi vélemények szerint a sertések által nehezebben emészthető, ezért a teljes értékű takarmánykeverékekben max. 10–20%-ban célszerű alkalmazni. Ugyanakkor a legújabb külföldi kutatási eredmények (alacsony antinutritív-tartalmú fajtákkal végzett kísérletek) alapján ennél nagyobb részarányban (25–30%-ban) is etethető a hízósertésekkel. Ebben az esetben viszont a hús- és a tejtermékek minőségére gyakorolt hatásának értékelése fokozott figyelmet igényel.

Abban az esetben, ha pl. a tejelő teheneknél a borsódara tejtermelési nettó energia- (NEl, MJ/kg száraz anyag), nyersfehérje-, lizin- és metionin-tartalmát hasonlítjuk össze a kukoricadara (8–9% nyersfehérje-tartalom) és az extrahált szójadara (46% nyersfehérje-tartalom) értékeivel, akkor a gyakorlat számára energiaérték alapján kb. 0,9–1,2 helyettesítési arányt (pl. 1 kg borsódara = 0,9 kg kukoricadara) lehet meghatározni (lásd. 2. táblázat). A táblázat adataiból látszik, hogy a borsódara fehérjehiányos adagoknál jó helyettesítője lehet a gabonaféleségeknek, míg a szójadara kiváltása esetén fehérje/szintetikus aminosav-kiegészítésre (pl. lizin, metionin) van szükség.

Ismert az is, hogy a hüvelyes magvak fehérjetartalma lizinben gazdag, míg metioninban és cisztinben, illetve triptofánban szegény, így a gabonamagvak és a hüvelyes magvak előnyösen egészítik ki egymás aminosav-garnitúráját. A borsódara kedvező fehérjetartalma mellett meg kell említeni kimagasló keményítőtartalmát is (48%), így jó takarmány alapanyag a tejelő tehenek számára (Petit és mtsai, 1997). Említett szerzők kiemelik, hogy a borsódara magas hőmérsékleten történő kíméletes fizikai kezelése (extrudálása) lassítja a fehérje bendőbeli lebomlását és mérsékli a bendőfolyadék ammóniakoncentrációját, aminek következtében nő a vékonybélbe jutó mikrobafehérje mennyisége és a mikrobafehérje-szintézis hatékonysága. Ennek ellenére az elvégzett tejtermelési vizsgálatban a borsódara extrudálása nem jelentett előnyt az extrahált szójadara helyettesítésekor.

A fizikai kezelés nélküli, illetve extrudált borsódarával etetett ROSS-308-as brojlercsirkékkel végzett kísérletsorozatban ugyanakkor Hejdysz és mtsai (2016) megállapították, hogy az extrudálás markáns hatással van a borsó kémiai összetételére. A kezelés hatására csökkent a nyersrost-, a neutrális detergens rost- és a savdetergens rost-, a tripszin-inhibitor-, a fitin-foszfor- és az emészthetetlen (ún. rezisztens) keményítőtartalom, miközben a táplálóanyagok emészthetősége és a zéró(0) N-visszatartásra korrigált látszólagos metabolizálható energiaérték (AMEn) pozitívan változott.

Vander és mtsai (2008) nagy tejtermelésű tehenekkel (>35 kg tej/nap) üzemi körülmények között is elvégezték az extrahált szójadara és kukoricadara részleges helyettesítését borsódarával. A kísérlet beállítására, és a fontosabb eredményekre vonatkozó adatokat az 1. ábrán foglaltuk össze. Az etetési teszt során a szerzők megállapították, hogy a takarmányadag szárazanyag-tartalmában 15%-ban alkalmazott durvára őrölt borsódarával az etetett kukoricadara közel a felére (19,8 sz. a. %-ról 10,8 sz. a. %-ra), míg a szójadara kb. a negyedére (7,4 sz. a. %-ról 1,6 sz. a. %-ra) csökkenthető a fontosabb naturális termelési mutatók (szárazanyagfelvétel, tejtermelés, tej-beltartalom) visszaesése nélkül. Korábbi tejelő tehenekkel végzett vizsgálatokban kiemelik azt is, hogy a hüvelyes magvak gazdagok fenolvegyületekben, melyek jelentős antioxidáns hatással rendelkeznek, továbbá hozzájárulnak a tej ízletességéhez és növelik annak humánegészségügyi előnyeit (Moon és mtsai, 2006).

Hasonlóan helyettesítési arányszámban gondolkodhatunk a sertéstakarmányozásban is, ahol a beltartalmi paraméterek szintén lehetővé teszik a drága, import eredetű szójadara, illetve a kukorica kiváltását. Modellrecepteken és gyakorlatban egyaránt alkalmazva kijelenthető, hogy 3 rész borsó megfelel 1 rész szójadara és 2 rész kukoricaaránynak, de ebben az esetben is harmonizálni kell az aminosav-kiegészítést.

A lóbab vetésterülete a FAO adatai alapján az elmúlt mintegy 50 év alatt megfeleződött világszinten, noha Dublecz (2015) szerint a lóbab takarmányértéke a borsóhoz hasonló, az egyik legmagasabb nyersfehérje-tartalmú pillangós növény (lásd. 1. táblázat adatai).

A lóbab – hasonlóan a takarmányborsóhoz – antinutritív anyagokat lényegesen kisebb mennyiségben tartalmaz, mint a szója, ezért a hazai ajánlások kb. 15–20%-ban javasolják a sertések takarmányreceptúráiban. Ezzel ellentétben, White és mtsai (2015) búza-árpadara alapú takarmányadagnál, 14% (növendék fázis) és 12% (hízófázis) extrahált szójadarát helyettesítettek 30% borsóval (fajta: „Prophet”) és 30% lóbabbal (fajta 1: „Fuego”, fajta 2: „Tattoo”, fajta 3: „Wizard”), nettó energia- és emészthető aminosav alapú takarmányformulázás, illetve szintetikus aminosav-kiegészítés (L-lizin-HCL, DL-metionin, L-treonin, L-triptofán) mellett.

Az átlagos napi súlygyarapodásra kapott adatokat a 2. ábrán foglaltuk össze. A növendékfázisban (30–55 kg élősúly között) a borsót, illetve a 3 lóbabfajtát tartalmazó kísérleti teljes értékű takarmánykeveréket fogyasztó egyedek szignifikánsan kedvezőbb (p0,05) az egyes kezelések között, de a kapott naturális termelési mutatók itt is kedvezőek voltak.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a saját előállítású, alacsony antinutritív tartalmú borsóval és lóbabbal sikeresen lehet helyettesíteni az import eredetű szójadara, illetve a gabonamagvak egy részét a sertések és a tejelő tehenek takarmányreceptúráiban. A brojlercsirkék takarmányozásában a borsó és a lóbab fizikai kezelése, extrudálása kedvező hatású lehet. Természetesen a borsó és lóbab alkalmazását jelentős mértékben befolyásolja a hazai gyakorlatban használt fehérjeforrások (pl. szójadara) és a gabonamagvak (pl. kukorica) aktuális árának alakulása és hozzáférhetősége.

A cikk szerzője: Dr. Tóth Tamás és mtsai