Előremutató kísérletek a jól megalapozott gazdálkodói döntésekhez

Agro Napló
A Kwizda Terepszemle kísérletsorozat idén Zombán, a Szentgál kastély mellett folytatódott a 9 éve prosperáló kísérleti területeik folyamatos forgatása okán.

A jellemzően 3-ismétléses mezoparcellák száma kultúránként 70–80 darab, a kísérleteket repce-, búza-, kukorica- és napraforgó kultúrák mellett idén őszi árpában is beállították. A nyári betakarítás előtt hagyományosan szántóföldi bemutató keretében ismertették a részeredményeket, az év további részében állandó nyitvatartás mellett látogatható a Terepszemle farm, továbbá a Kwizda Agro weboldalán és Facebook-oldalán is publikálják az eredményeket.

A Terepszemlével a Kwizda célja, hogy bemutassa azokat az alkalmazott technológiákat, amelyek megtérülésével biztonsági, termésminőségi és termésmennyiségi szempontból is érdemes foglalkozni – hangsúlyozta Barna Sándor, a cég ügyvezetője.

Pinczehelyi Zoltán, a kísérleti terület házigazdája kiemelte: a kulcsszó a változó termesztési feltételekhez való alkalmazkodás. Azokra az új típusú biostimulátorokra helyezik a hangsúlyt, amelyeknél mérhető, vagyis egyértelműen kimutatható a növényre, a termésre gyakorolt hatás. A biológiai növényvédelemre fókuszálva a baktériumok és gombák jótékony hatását vizsgálják; startertrágyákkal kijuttatva, talajfertőtlenítő készítménnyel keverve, önállóan, vagy kombinációkban alkalmazva és különféle variációk formájában tesztelik a készítményeket.

A hatóanyag-kivonásokról szóló jogi környezet, a támogatási rendszer elemei (AÖP), illetve a termesztési környezet kihívásai, úgymint klímaváltozás, időjárási szélsőségek, talajdegradáció és invazív fajok megjelenése a hasznos élő szervezetek kutatására és azok termesztésbe vonásának irányába készteti a piaci szereplőket. Elsősorban az aszálytűrő képesség fokozására irányuló fejlesztésekre helyezi a Kwizda a hangsúlyt: a mikorrhiza gombák és baktériumok szerepének feltárása eredményez a következő két évben új, komplex hatásmóddal bíró termékeket a piacon – tájékoztatott Dr. Czinege Erik, a Kwizda növénytáplálási innovációs menedzsere. A még regisztráció alatt lévő termékek a kondicionálás, a gyökértömeg-növelés, a levélfelület sztómáinak szabályozása, továbbá a nitrogénhasznosulás területén jelentenek új megoldásokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mikrobiológiai készítmények használata precíz, komoly szaktudást igénylő beavatkozás, kiemelten kell figyelni a környezeti viszonyokra és az időzítésre.

A bemutató területen látható kísérletek közül az idei csapadékos évjárat fényében Pinczehelyi Zoltán kiemelte: repcében és napraforgóban a biológiai készítmények a szklerotínia fertőzés ellen tették ellenállóbbá a növényeket.

A hideg, csapadékos tavasz vontatott kelést eredményezett a kukoricaállományokban. Szembetűnő volt a Pannon Starter termékcsalád egyöntetű kelést elősegítő hatása, szemben a kontroll parcelláéval, ahol foszforhiány mutatkozott a jól ismert lilás szín megjelenésével. Pinczehelyi megjegyezte: a Pannon Starter termékcsalád (PS Vital, PS Perfect) alkalmazása őszi búzában az elmúlt 4 év átlagában 800 kg/ha terméstöbbletet eredményezett, míg kukoricában az AÖP Programban is szerepeltethető PS Vital kombináció átlagos terméstöbblete 1,7 t/ha volt. A napraforgó reagálása kevésbé látványos, de minden esetben jól mérhető a kísérletekben. A Pannon Starter Perfect hatékonyan mérsékli a szklerotínia primer fertőzését és az AÖP-ben 2 pontot ér.

A Kwizda Terepszemle bemutatón tapasztalt nagy létszámú érdeklődés egyértelműen bizonyítja, hogy szükség van az olyan előremutató technológiai kísérletekre, amelynek tapasztalatait és eredményeit van lehetőség a terepen szakemberek társaságában megkonzultálni, majd később a saját termőterületre adaptálni. A Kwizda termékek használóinak kellő gyakorlati ismerettel való ellátása lehetővé teszi, hogy a még sok bizonytalanságot hordozó biostimulátor piacon a megfelelő szemlélet és termelői tudatosság kialakulhasson.

-ga-

A cikk szerzője: Gáspár Andrea

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az egységes kérelem után

Az egységes kérelem után

Befejeződött az egységes kérelmek beadási folyamata, amely több tekintetben is sajátságos volt. Az eredmények alapján viszont látható, hogy a termelők...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?