Együttműködési megállapodást kötött az Agrárkamara és a Magyar Jogász Egylet
Együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Jogász Egylet.
Együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Jogász Egylet.
Tizenhét jogszabály változik az agrártárgyú törvénycsomagban.
A NAK kér minden agráriumban tevékenykedőt, hogy segítse a tervezési munkát.
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég
A látási viszonyok általában javulnak, de egyes részeken tartósan párás, ködös maradhat az idő
A Dunántúlon vastagabb lesz a felhőtakaró, illetve keleten is közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, a kezdeti párásság, ködfoltok megszűnése után a középső országrészben számíthatunk a legtöbb napsütésre
Az idén eddig megjelent új pályázati felhívások összértéke meghaladja az 1100 milliárd forintot – közölte Nagy István agrárminiszter a Portfolio Agrár...
A kezdetben még felhős keleti tájakon lassanként csökken a felhőzet, és fokozatosan megszűnik a havazás, hószállingózás
A Dunántúlon feloszlik a rétegfelhőzet nagy része, általában több órára kisüt a nap, csapadék nem valószínű
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban az Észak- és Nyugat-Dunántúlon lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet
Életbevágó pénzügyek a magyar agráriumban.
Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, helyenként tartósabban párás területek is előfordulhatnak
Így léphetnek nemzetközi porondra a magyar élelmiszeripari cégek.
Rengeteg akadállyal kell szembenéznie a mezőgazdaságnak.
Nézegess képeket a Portfolio Agrárszektor 2021 konferencia megnyitójáról.
Keleten is megnövekszik a felhőzet, így általában borult lesz az ég, csak estétől nyugaton lehet némi szakadozás
Durván elszálltak az árak. A Portfolio heti podcastjában erről beszélgettünk.
Napos idő várható, de délután nyugatról vékony fátyolfelhőzet sodródik a Dunántúl fölé, amely fel is oszlik
A Dunántúlon többnyire derült, vagy kissé felhős lesz az ég, a késő délutáni óráktól lehet nagyobb területen felhősödés a nyugat-magyarországi régióban
Csütörtökön kezdődik az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számító Agrárszektor Konferencia.
A növénynemesítés terén kulcsfontosságúak a folyamatos fejlődési folyamatok, ehhez pedig biztosítani kell a megfelelő anyagi hátteret.
Budapesten, a János-hegyen 18,5 m/s (66,6 km/óra) volt a legerősebb széllökés a reggeli órákban, amely új fővárosi napi rekord.
A cukortermeléshez betakarított termény mintegy felét az RCH fuvarozza vasúton, így a tavalyihoz képest tovább csökken a közúti szállítás aránya.
Újra megjelent a madárinfluenza kórokozója vadon élő madarakban - közölte a Nébih.
A Balkán-félszigeten szervezett élelmiszer exportfejlesztési üzletember találkozókat az Agrármarketing Centrum.