Véghajrában: napokon belül befejeződik az őszi búza aratása
Az átlaghozamok 11 százalékkal haladják meg a tavalyit.
Az átlaghozamok 11 százalékkal haladják meg a tavalyit.
A nemzeti kiegészítéssel együtt 6 milliárd forint pénzügyi mentőövet kaphat a magyar tejágazat.
Idén 5 millió tonna búza kerül majd a magtárakba. Sosem árt azonban előretekinteni.
Új állatjóléti támogatást vezetnek be a baromfiszektorban.
Évi 2-3 milliárd forintot szán erre a kormány.
Valószínű, hogy tavaly is 8 milliárd euró körüli volt az agrárexport.
Egyedülálló az exportteljesítmény az agrárállamtitkár szerint.
Pontos összegeket közölt a Földművelésügyi Minisztérium.
Rekordgyanús termést takaríthatnak be a gazdák.
Első körben 47 milliárd forintot utalnak el.
Ugyanis az orosz importtilalmat mezőgazdaságon kívüli okokból vezették be.
500 milliárdra duzzadt a betétállomány.
A minisztérium szerint az étkezési alma arányát kell növelni.
Csak az USA és Izrael előz meg minket pulykahús fogyasztásban.
Jelenleg évi nyolcmilliárd forint jut baromfi állatjóléti támogatásra.
Az ügy kapcsán Lázár János is fenyegető levelet kapott.
Czerván György szerint mezőgazdaság nélkül nincs gazdasági növekedés, de mi lesz jövőre?
Semmit sem ér az állami felvásárlás.
Megdőlhet az abszolút hőmérsékleti rekord Magyarországon, bár kérdéses, hogy jó-e ez nekünk.
Rendeletben tiltaná be a kormány az energiaitalok árusítását a 18 év alattiak számára.
Újabb amerikai államban mutatták ki a madárinfluenzát a tejelő tehenekben, az USA negyedét már elérte a járvány.
Az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június utolsó hetében Magyarországon.
Ma lehet az idei nyár legmelegebb napja, amikor az abszolút melegrekord is megdőlhet.