Gazdatüntetés Budapesten: 12 pontos követeléslistát írtak össze a gazdák
A tüntetés szervezője szerint az érdekvédelmi szervezetek nem tesznek megfelelőt az érintettekért.
A tüntetés szervezője szerint az érdekvédelmi szervezetek nem tesznek megfelelőt az érintettekért.
Megérkezett a pontosítás a környezetvédelmi biztosítás kötésére kötelezettek köréről.
A mentális egészségi állapot komoly hatással lehet a mezőgazdasági termelékenységre.
Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a történelmi magyar borvidékek fejlesztésére.
Gazdatüntetések voltak Párizsban a mezőgazdasági szakvásár nyitása előtt, traktorokkal vonultak a gazdák.
A Nébih keresi meg az eGN adategyeztetésben érintett gazdálkodókat Magyarországon.
A dühösen tüntető lengyel gazdák tojással dobálták meg az Európai Bizottság irodáját Wroclawban.
Adategyeztetési lehetőség az elektronikus gazdálkodási naplónál, erre jó lesz odafigyelni.
Az indiai hatóságok kedden könnygázt vetettek be a terményekre garantált felvásárlási árat követelő gazdák ellen.
A gazdák traktorjaikkal egyebek mellett elhaladtak a Colosseum előtt, ahol a gyalogosok megtapsolták őket.
A tiltakozás fő eleme a határblokád, a lengyelországi közúti forgalom lassításának pedig ezt "támogató" jellege van.
A gazdálkodók 2023-ban csak 30 678 hektárra jelentettek be jégkárt Magyarországon.
2024-ben február 15-ig rögzíthetik az érintettek a támogatási programokhoz kötődő gazdálkodási naplókat az eGN rendszerben.
Az uniós agrárpolitika ellen tüntettek pénteken máltai gazdák, akik szerint "az EU megöli a farmereit".
Az Agrárminisztérium két héttel, február 15-ig meghosszabbította a gazdálkodási napló elektronikus (eGN) benyújtására nyitva álló időszakot.
A következetlen uniós agrárpolitika ellen tiltakozó termelők óránként legfeljebb csak néhány kamiont engednek az egyik országból a másikba.
Az Olaszországot észak-dél irányban összekötő autósztráda kapuit és a városokba bevezető utakat zárták el traktoraikkal hétfőn az olasz gazdák.
Szakmai fórummal egybekötött eseményen díjazta a gazdákat a Kukorica Kör Egyesület.
A hétvégén is folytatódtak Romániában a gazdák és fuvarozók tüntetései, nem csillapulnak a kedélyek.
Gazdák és fuvarozók spontán tüntetése okoz fennakadásokat a közlekedésben Bukarest és más romániai nagyvárosok környékén.
Bizonyára sokaknak feltűnt már a városok parkjait, utcáit járva, hogy a platánfák körül egy-egy komolyabb vihar után rengeteg levált kéregdarab van a földön.
A legfrissebb prognózis szerint azonos termőterületről a tavalyit meghaladó, 135,7 ezer tonnás francia körtetermés várható.
Augusztusban a megszokottnál több és az átlagosnál kiszámíthatatlanabbul viselkedő nagyvad bukkanhat fel az utakon.
A nyár slágergyümölcse, a görögdinnye nemcsak finom, de rendkívül egészséges is.
Több megyére is figyelmeztetést adott ki mára a meleg miatt a meteorológiai szolgálat.