Vallott Bige László a milliárdos gigabírságról: meglepő dolgokra derült fény
A milliárdos vállalkozó cáfolta a GVH vizsgálatának főbb megállapításait.
A milliárdos vállalkozó cáfolta a GVH vizsgálatának főbb megállapításait.
A teljes hazai műtrágyapiacot érintő kartellt tárt fel a GVH.
Megszüntették az eljárást.
A termelők szerint egyes felvásárlók tavaly visszaéltek erőfölényükkel.
A Pick az általa javasolt fogyasztói árat is ki tudta kényszeríteni.
Az öt legnagyobb hazai malomipari szereplő egyike tűnik el.
A GVH szerint megtévesztették a fogyasztókat.
20 százalékkal csökkentik a kizárólagos értékesítést.
A gázolaj jövedéki adójának jövő év eleji emelkedésével a visszaigényelhető adómértéke 2025. január 1-jétől literenként 134,47 forintra változik.
Nagyobb eséllyel szenteste és inkább az északkeleti országrészben lehet fehér a karácsony.
Szombaton, azaz december 21-én lesz a téli napforduló, ami egyben az év legrövidebb nappalát adja.
Farkas Sándor: a határon túli magyarság 70 százaléka vidéken él, és 25-45 százalékuk foglalkozik mezőgazdasággal.
A hazai szükségleteket bőven fedezi a 16 ezer tonna élőhal, de az exportpiacokra kevesebb jut.