Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.03.14. szombat
Több-kevesebb napsütésre számíthatunk, amelyet az egyre többfelé megjelenő magas-, valamint középszintű felhőzet szűrhet, zavarhat
Több-kevesebb napsütésre számíthatunk, amelyet az egyre többfelé megjelenő magas-, valamint középszintű felhőzet szűrhet, zavarhat
Nagyrészt erősen felhős lesz az ég, és egyre többfelé várható eső, zápor, majd késő délután észak felől csökken a felhőzet, és lassan megszűnik a csapadék
Reggelig az Alföldön és az Északi-középhegység területén még sok lesz a felhő, de ott is csökken a felhőzet
Kezdetben még sok lesz a felhő, majd északnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap
A keleti tájakon feloszlik a fátyolfelhőzet, emellett a Dunántúlon is szakadozottá, gomolyos szerkezetűvé válik a felhőtakaró, majd délutántól nyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet
Az ország középső tájain a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, amelyek délután már akár jelentősebben is takarhatják a napot
Tartósan erősen felhős tájak elsősorban az Alföldön lehetnek, és gyenge eső, zápor is inkább csak ott fordulhat elő néhol
Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a nyugati és középső országrészben reggeltől, keleten a déli óráktól csökken a felhőzet, és felhőátvonulások várhatók
Jórészt erősen felhős vagy borult időben lesz részünk
A többórás napsütést a Dunántúlon főként csak kevés fátyolfelhő, az ország keleti harmadán azonban több gomolyfelhő zavarhatja
A keleti országrészben estig marad a többnyire erősen felhős vagy borult idő, többfelé valószínű eső, zápor
Az átmeneti elvékonyodások, felszakadozások mellett többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk
Nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, ezzel együtt egyre inkább csak a keleti megyékben várható eső, záporeső, de a kora délutáni órákra ott is megszűnik a csapadék
Napközben csak helyenként vékonyodhat, szakadozhat átmenetileg a felhőzet
Az ország északi felén vastagabb lesz a felhőzet, délen általában csak fátyolfelhőzet szűri a napsütést
Nyugat felől lassan, fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, később a középső tájakon is kisüt a nap, de északkeleten, keleten estig zárt maradhat a felhőzet
A keleti határszélen is kisüt a nap, napközben pedig felhőátvonulások várhatók helyenként záporral, hózáporral
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, átmeneti felszakadozások inkább csak délen lehetnek
Kezdetben túlnyomóan napos idő lesz, majd délután egyre több felhő várható, estétől északnyugat felől egyre többfelé alakul ki eső, záporeső
Az ország nagyobb részén derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, a Dunántúlon azonban délnyugat felől fokozatosan terjeszkedik, ezzel együtt szakadozik majd a felhőzet
Újabb amerikai államban mutatták ki a madárinfluenzát a tejelő tehenekben, az USA negyedét már elérte a járvány.
Az egy évvel korábbihoz képest 3 százalékkal magasabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával június utolsó hetében Magyarországon.
Ma lehet az idei nyár legmelegebb napja, amikor az abszolút melegrekord is megdőlhet.
Az ország középső területein egyre súlyosabb az aszályhelyzet, óriási szükség lenne a csapadékra.
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés várható és a déli óráktól főleg a középső országrészben, valamint az Északi-középhegységben számítani kell záporok, zivatarok kialakulására