Itt az újabb jogvesztő határidő az őstermelőknek
Március 20-ig lehet kiváltani az értékesítési betétlapokat.
Március 20-ig lehet kiváltani az értékesítési betétlapokat.
Azzal, hogy publikussá tették a nyilvántartás egyes adatait.
2016. december 31-ig van lehetőség az őstermelői igazolványok kicserélésére. Ezt a NAK újabb táblázatok közreadásával igyekszik gyorsítani, segíteni.
Több tízezer őstermelő nem igényelt új igazolványt.
Elvesztik érvényességüket december végén a régi őstermelői igazolványok. Még 60 ezer termelő nem jelezte az új igazolvány iránti igényét.
Öt évig érvényes a kártya alapú őstermelői igazolvány.
Januártól már csak az új, a fogyasztókat és a tisztességes termelőket védő őstermelői igazolványok lesznek érvényesek. Ezt az állandó lakóhely vagy ta...
A rendszert kifejlesztő NAK szerint a tisztességes termelők jól járnak.
Közel 190 ezer új, kártya alapú őstermelői igazolványt juttatott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az őstermelőknek az elmúlt hetekben. Október 1-től...
Őstermelőket érintő ügyben foglalt állást az agrártárca.
A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatja az érintett szervezeteket, hogy az őstermelői igazolványt kérelmező ügyfelek őstermelői státusza az ideigl...
Elkészültek az új típusú őstermelői igazolványok, amelynek legfontosabb változásait foglaltuk össze.
A közbeszerzés elhúzódása miatt kell várniuk az őstermelőknek.
Adócsaló álőstermelők miatt szigorítják az ellenőrzéseket.
Harcot indítottak az "álőstermelők" ellen.
"Komplex" razziákat is terveznek a hatóságok.
Bizonyára sokaknak feltűnt már a városok parkjait, utcáit járva, hogy a platánfák körül egy-egy komolyabb vihar után rengeteg levált kéregdarab van a földön.
A legfrissebb prognózis szerint azonos termőterületről a tavalyit meghaladó, 135,7 ezer tonnás francia körtetermés várható.
Augusztusban a megszokottnál több és az átlagosnál kiszámíthatatlanabbul viselkedő nagyvad bukkanhat fel az utakon.
A nyár slágergyümölcse, a görögdinnye nemcsak finom, de rendkívül egészséges is.
Több megyére is figyelmeztetést adott ki mára a meleg miatt a meteorológiai szolgálat.