December 2-án lejár a határidő: ezt most még elintézhetik a gazdák
A kérelmeket legkésőbb az előírt határidőig kell benyújtani, a Kincstár pedig 2025 március végéig dönt a kifizetésekről.
A kérelmeket legkésőbb az előírt határidőig kell benyújtani, a Kincstár pedig 2025 március végéig dönt a kifizetésekről.
A biztosítói szolgáltatáscsökkentés miatt hátrányos helyzetbe került mezőgazdasági termelők kompenzációját szeretné elérni a minisztérium.
Március végéig csaknem hárommilliárd forintnyi kárenyhítési juttatás érkezik a károsult gazdák számára.
Folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, de a mezőgazdaságnak van még hova fejlődnie.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is november 30-ig lehet benyújtani a 2023. kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelmeket.
Megjelentek a referenciaárak és átlaghozam-adatok a 2023. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához.
Megjelentek a kárenyhítési hozzájárulás és kárenyhítő juttatás szabályai módosításának részletei.
Mindenkinek azt javasolják, hogy időben kösse meg a szükséges növénybiztosítását, amelynek díjához az állam jelentős mértékű támogatást nyújt.
Külön szakképzettség nélkül is jól fizető álláshoz lehet jutni Írországban, de a lakhatás kérdése komoly problémát jelenthet.
Így enyhíthetőek az aszály által okozott károk.
Magyarország területének jelentős részén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki. A kárbejelentéssel érintett területek nagysága június végére elérte a...
Kezdődik a vegetációs időszak és máris számos káreseményt – aszály, fagy, vihar – kellett egyes gazdálkodóknak elszenvedni. Ezek ráirányítják a figyel...
Ezekben a szektorokban megéri dolgozni.
Ilyen Olaszország egyik legnagyobb cégénél dolgozni.
Rekordösszegű kárenyhítő juttatást kapnak a gazdák.
Itt vannak a részletek.
Az érintettek az ország teljes területén részesülhetnek kárenyhítő juttatásban.
Be kell fizetni a kárenyhítési hozzájárulást.
Cél, a termelés zavartalan működésének biztosítása.
14 milliárd forint kárenyhítő juttatást fognak kifizetni a Kincstár.
Idén karácsonykor mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, ha diós vagy mákos bejglit sütne valaki otthon.
A támogatás iránti kérelmek benyújtására 2025. január 27-től 2025. március 13-ig tartó időszakban lesz lehetőség.
Az idei évben a hipermarketek és diszkontláncok között intenzív árverseny alakult ki, ami árcsökkentéseket eredményezett a tavalyi évhez képest.
Megjelent az Agro Napló kukoricával foglalkozó különkiadványa.
Veszélyben az ünnep központi dísze? A klímaváltozás és a károsítók is nehezítik a karácsonyfa-termesztők dolgát.