Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2021.03.30. kedd
Sok felhő lesz felettünk, de napközben elkezd szakadozni, vékonyodni, gomolyosodni a felhőzet, és általában rövidebb, a Dunántúlon akár hosszabb időre kisüthet a nap
Sok felhő lesz felettünk, de napközben elkezd szakadozni, vékonyodni, gomolyosodni a felhőzet, és általában rövidebb, a Dunántúlon akár hosszabb időre kisüthet a nap
Jobbára erősen felhős lesz az ég, de kisebb-nagyobb szakadozások lehetnek a felhőzetben
A nap nagy részében a déli, délnyugati megyékben erősen felhős lesz az ég, másutt a változóan, időszakosan erősebben felhős ég mellett akár többórás (szűrt) napsütés is lehet, majd délutántól, estétől nagy területen jelentősebben csökken a felhőzet
Nyugat felől egyre vastagabb felhők érkeznek, de legalább néhány, a délkeleti, keleti tájakon akár több órára is kisüt a nap
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, majd estére, késő estére szinte mindenütt kiderül az ég
Napos, gomolyfelhős idő várható a Dunántúlon és a középső területeken több, másutt kevesebb felhővel
A Tiszántúlon jellemzően napos, gyengén felhős idő lesz, az ország többi részén azonban közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás
Túlnyomóan derült idővel indul a nap, de napközben egyre több gomolyfelhő jelenik meg az égen, amelyek egyes részeken jobban összeállhatnak, és hosszabb időre is eltakarhatják a napsugarakat
Napközben hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk
A sok napsütést az Északi-középhegységben, a Duna-Tisza közén és a Dél-Dunántúlon zavarhatják gomolyfelhők, délután viszont északnyugat felől felhősödés kezdődik, naplemente környékén már az ország északnyugati felén borult lesz az ég és kisebb havazás, hószállingózás is lehet
Közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, és szórványosan, elsősorban ismét a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén lehet hózápor, havaseső-zápor, zápor, utóbbi területen egy-egy zivatar is kialakulhat
Reggelig főleg a Duna vonalának tágabb környezetében várható a legtöbb felhő, arrafelé lehet számítani leginkább további hózáporok kialakulására
A nyugat-Dunántúlon napos, gomolyfelhős, másutt erősen felhős vagy borult idő várható
Míg a keleti megyékben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és néhol eső is előfordul, addig a középső országrészben és a Dunántúlon napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel
A Tiszántúlon jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap
Az ország nagy részén felhős idővel indul a nap, ám napközben északnyugat, nyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, a gomolyfelhő-képződés mellett pedig a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor
Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, napközben pedig napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel
Reggel még felhős, több helyen esős időre számíthatunk, majd a délelőtti órákban a déli megyék kivételével mindenütt felszakadozik, csökken a felhőzet, ezzel együtt pedig egyre kevesebb helyen fordulhat elő eső, záporeső
Nyugat felől erősen megnövekszik a fátyolfelhőzet, ami napközben meg is vastagszik
A vörös mocsárrák inváziós fajként veszélyezteti Magyarország őshonos rákfajait és vízi ökoszisztémáit.
A brit mezőgazdaságban először azonosítottak glifozát-rezisztens gyomnövényt, ami aggodalmat kelt a gyomirtó szer használatával kapcsolatban.
Január 10-én a hajnalt megelőző órákban Budapesten a János-hegyen a legerősebb széllökés elérte a 101,5 km/h-t.
A megkérdezettek közül szinte ugyanannyian sütik bő olajban a gyorsfagyasztott, boltban kapható rántott húst, mint akik olaj nélkül, sütőben vagy air fryerben.
A legnagyobb összeg az alaptámogatási jogcímen került kifizetésre, 143,5 ezer gazda részesült 203,6 milliárd forintban.