Új technológia hozhat forradalmi változást a magyar mezőgazdaságban
Az 5G bevezetését illetően Magyarország nagyon jó helyzetben van.
Az 5G bevezetését illetően Magyarország nagyon jó helyzetben van.
Egy virágmezős szelfi másnak akár százezres kárt is okozhat, jelezte a kamara.
A szakember szerint az idei magyar gyümölcstermés egészének 40%-a károsodott.
Három évvel meghosszabbodott a kútmoratórium.
Fontos fogalmakat és határidőket tisztázott a kamara.
Több helyen jelentős veszteségek alakultak ki az egyes növényi kultúráknál.
Második alkalommal is nagy érdeklődés övezte a NAK TechLab rendezvényét.
A támogatások adminisztrációja például egyszerűbbé tehető vele.
A kihirdetett járványügyi vészhelyzet miatt.
A támogatásokat illetően ezekre a nyomtatványokra lehet szükség.
Még biztonságosabbak is, mint az áruházak.
Befejeződött a rendkívüli haltelepítés az állami tulajdonú horgászvizeken.
A mezőgazdaság és az élelmiszeripar jelenéről és jövőjéről beszélt a NAK elnöke.
Gyengébbek a tavaszi vetések Zala megyében, mint a korábbi években.
A zöldítés során ezeket a dátumokat kell megjegyezni!
Az egész országban tűzgyújtási tilalom van érvényben.
Nemcsak a terveket, de azok esetleges változásait is előre kell jelezni.
Május 15-e a határidő.
Hazai használatra egységes adásvételiszerződés-mintát dolgozott ki a kamara.
Mostantól nem lehet erő- és munkagépek beszerzésére kamattámogatást igényelni.
2024-ben 24-25 ezer hektáron termelnek csemegekukoricát Magyarországon, de idén rosszabb termés várható, mint tavaly.
Zala vármegyében található az ország legnagyobb fügeültetvénye, ahol 5 hektáron foglalkoznak az egyre megszokottabbá váló gyümölccsel.
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre magas középhőmérséklet miatt több déli megyére is.
Vasárnap megérkezett a felfrissülést hozó hidegfront Magyarországra, 18 fokos kontraszt alakult ki hazánkban.
Száraz, túlnyomóan derült idő várható helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel