Óriási változás jön a boltokban itthon: ez vár a magyarokra januártól
Január 1-jétől egyes dióféléknél és szárított gyümölcsöknél is fel kell tüntetni a származási országot.
Január 1-jétől egyes dióféléknél és szárított gyümölcsöknél is fel kell tüntetni a származási országot.
Szakértők szerint az Egyesült Államok őszi búzatermése az előzetes várakozásoknál rosszabb állapotban van.
A mezőgazdasági minisztérium tisztviselője szerint a mostani mennyiség 0,7 százalékkal haladja meg a 2023-ast.
Magyarország tovább erősíti partnerkapcsolatait Laosszal a mezőgazdaság és az oktatás terén.
Három déli megyére is elsőfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt szerdára.
Ausztrália lehet a legnagyobb nyertese a globális repcekereskedelem átalakulásának.
Jelenleg nagyjából az ország 22 százalékát borítja erdő, ez pedig körülbelül 2 millió hektár.
A mostani pusztító időjárás legalább 3 millió fecskét érinthetett Magyarországon.
Úgy tűnik, búcsút inthetünk a nyárnak, az Alpokalján már több, mint félhavi csapadék esett.
Kedden az ország keleti felén kell számítanunk esőre, nagy mennyiségű csapadékra.
A célkitűzés, hogy a duális képzés szervezése mellett az erdészeti ágazatban dolgozó szakemberek számára megteremtse a 21. századi színvonalú továbbképzési lehetőségeket.
A meteorológiai ősz is igazi nyári idővel, 30 fok fölötti maximumokkal köszönthet be.
Görögország bejelentette, hogy részben feloldja a juhok és kecskék szállítására vonatkozó tilalmat.
Az előttünk álló héten is nagyrészt száraz idővel és kánikulával kell számolnunk.
Az elkövetkezendő napok sem ígérnek területi átlagban számottevő csapadékot, pedig nagy szükség lenne rá.
Hazánk volt az egyik első ország Európában, ahol az aranysakál az 1980-as éveket követően ismét megjelent.
A dán termelőket sújtó CO-adó 2030-tól indul, néhány év múlva pedig meredeken emelkedni fog a mértéke.
Vörösbe borult az ország, szinte mindenhová piros riasztást adtak ki a hőség miatt, de zivatarokkal is számolnunk kell ma.
Az aszály mértéke fokozódik, a legsúlyosabb a helyzet jelenleg a Duna-Tisza közén, és Szentes-Orosháza-Hódmezővásárhely térségében van.
Az ország nagyobb részén 29 fok körül vagy felett, az északnyugati megyékben és az Északi-középhegységben 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet.
Gyakorlatilag kivédhetetlen szállított fagy pusztított a magyar gyümölcsösökben a hét elején.
Rendkívüli intézkedésekre készül az Európai Bizottság a Lengyelországban tomboló madárinfluenza megfékezése érdekében.
Sürgős lépésekre lenne szükség a magyar konzervipar egyik nagy múltú szegmensének megmentése érdekében.
A következő csapadékos időben különösen fontos lesz a vízvisszatartás a földeken.
Megjelent az Európai Bizottság rendelete a fényezőanyagok felhasználásának módosításáról.