Orvhalászokra csaptak le a rendőrök, megdöbbentő, mit találtak náluk
Orvhalászokat fogtak el a hatóságok, tetemes mennyiségű elpusztult halat találtak náluk.
Orvhalászokat fogtak el a hatóságok, tetemes mennyiségű elpusztult halat találtak náluk.
Félmillió forintos bírságot és hatéves eltiltást kapott egy balatonlellei horgász.
A szakemberek szerint felbecsülhetetlen az orvhalászok által okozott kár a magyar vizekben.
A legtöbb orvhalász a Balatonnál tevékenykedik, de a belső-somogyi tavakon, csatornákon is buktak már le.
Rapsicokat értek tetten a Hortobágyi Nemzeti Parkban, egyikük elfutott a helyszínről, de másnap önként jelentkezett.
Súlyos döntést kellett meghozniuk a magyar haltermelőknek.
Ez nem sikerült.
A jogosulatlanul végzett halászati tevékenység orvhalászatnak minősül.
A két férfi 56,5 kilogrammos, 212 centiméteres szürkeharcsát fogott ki.
Az állatok illegális vadászata komoly problémákat okoz az élővilágnak.
A halőrök intézkedései tavaly rekordokat döntöttek.
Csukafejessel próbált menekülni, de nem tudta elhúzni a csíkot.
A balatonföldvári kikötőben próbált ügyeskedni.
Mindhárom személy ellen eljárás indult.
Ismeretlen eredetű halakat semmisítettek meg.
A Kaposon érték tetten őket a rendőrök.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Szamos folyó déli részén tartott ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata...
Gereblyézett az orvhalász. Összesen 13,9 kiló halat fogott, 12 ezer forint értékben.
Bár a nappali enyhébb hőmérsékletek és az eső csökkenthetik a hótakarót, sok helyen maradhat fehér karácsony.
Magyarország kiaknázatlan lehetőségeket kínál Európa biomassza-alapú ágazatai és a zöld növekedés számára
Vasárnap reggel országszerte mínuszokra ébredtünk, északon -7,-8 fokot mutattak a hőmérők.
Megjelent az „Állatjóléti támogatás a tejtermelő szavasmarha ágazatban” című (KAP-RD30-1-24) felhívás
Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap