Változhat rengeteg pályázat itthon: a kifizetéseket is érintené a módosítás
Az ÁSZ módosításokat javasol az erdei ökoszisztémák közjóléti funkcióinak fejlesztését szolgáló pályázatoknál.
Az ÁSZ módosításokat javasol az erdei ökoszisztémák közjóléti funkcióinak fejlesztését szolgáló pályázatoknál.
Több gyenge pontja is van a magyar mezőgazdaságnak, amiből nehezen ugyan, de ki lehet lábalni.
Az Európai Parlament új szabályokat fogadott el egyes élelmiszereknél a fogyasztók tájékoztatására.
Március utolsó vasárnapja jön, ilyenkor térünk át a nyári időszámításra, egy órával kevesebb jut idén a húsvétból.
Megjelent a szakmai tájékoztató a HMKÁ és az AÖP 2024-re vonatkozó szabályairól.
Hollandiában már megjelent az első korai spárga a piacokon, igaz, rendkívül magas áron.
Novembertől szinte folyamatosan emelkedik a cékla ára, februárban egy árplató képződött, és a hónap folyamán jelentős változás már nem várható.
Január elsejétől megváltoztak a horgászvizsgát igazoló dokumentumok elfogadásának szabályai.
Megnyílt az állatgyógyászati készítmény nagykereskedők antibiotikumforgalmazási jelentési felülete
Kiszáradhatnak a Budapest környéki erdők, ha nem történik valami beavatkozás a túlélésük érdekében.
Változás történt a Növényvédelmi és Borászati Igazgatóság elérhetőségeiben Magyarországon.
Az árfigyelőnek van az egyik legnagyobb szerepe abban, hogy beinduljon a fogyasztás, mivel ez segítette, hogy a kiskereskedelmi láncok között versengés legyen.
A LIVER-LAND Kft. 105,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Vidékfejlesztési Program keretein belül.
Újabb funkciókkal bővült az Elektronikus Gazdálkodási Napló (eGN) használata itthon.
A jövőben hőség helyett magas középhőmérsékletre adja ki a figyelmeztető előrejelzéseket a meteorológiai szolgálat.
Mivel az európai mezőgazdasági piac dinamikus és kihívásokkal teli környezethez való alkalmazkodást igényel, a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazd...
A magyar gazdák számára kedvező változások jönnek a közvetlen támogatások 2023. évi szabályaiban.
Továbbra is cél, hogy folyamatosan lehetőséget biztosítsanak a tanyákon élők és gazdálkodók életminőségének és helyzetének javítására, azonban érdemes...
A MATE innovációja jóvoltából mostantól kezdve már a lehető legjobb minőségben érhető el a tojás.
Sokat segíthet a termelőknek, hogy több ponton is módosításra került a 2021-es VPAKG pályázati felhívása.
Ahol csak lehetett, a legeltetést választották a termelők a költségek kordában tartása érdekében.
Álőstermelőket szűrt ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a nyári szezonális ellenőrzésen.
Magas napi középhőmérséklet és nagyon erős UV-B-sugárzás várható szerdáig, néhol zivatarokkal.
Az El Niño nagy mértékben befolyásolja bolygónk klímáját, kutatók szerint visszafordíthatatlan következményeket okozhat.
Megdőlhet az abszolút hőmérsékleti rekord Magyarországon, bár kérdéses, hogy jó-e ez nekünk.