Letaszították a trónról a slágerzöldségeket: ezeket vetik most a magyar gazdák
Változnak a szokások.
Változnak a szokások.
400 forintnál is többet kérnek kilójáért
Folyamatosan emelkedik az állati termékek ára.
Itt vannak a legfrissebb mezőgazdasági termelői árak.
Felveszik a harcot az importtal a magyar hagymatermesztők.
Jóval kisebb területen vetettek idén tavaszi gabonát a gazdák.
Hat éve nem volt ekkora mezőgazdasági áremelkedés, mint az idei év elején.
Makón egy helyi kereskedő német hagymát forgalmazott „gulyáshagyma” csomagolásban. Körülnéztünk, és kiderült, hogy alig van magyar hagyma a piacon, mé...
Az osztrákok egy főre vetítve háromszoros mennyiséget termelnek.
A hazai hagymaágazat versenyképességének növelését célozza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hagyma munkacsoportja. Bár a 2018-as év a termelők szempont...
Mutatjuk mikre érdemes odafigyelni.
Nem mindegy melyiket hol, meddig és hogyan tároljuk.
A minőségben és a mennyiségben is komoly károk keletkeztek.
A zöldségtermés az idén megközelítheti a tavalyihoz hasonló 1,9 millió tonnát, a mennyiséget azonban októberi időjárás még akár 5 százalékkal is befol...
Makón még mindig jelentős a hagymatermesztés, bár helyi gazdasági ereje egyre csökken. A makói és a többi termelő számára hasznos programok kidolgozás...
Az idei nyár próbára tette a zöldségtermesztők szakértelmét és felkészültségét, de ennek ellenére az átlagosnál kisebb termés várható nemcsak Magyaror...
A növényi és az állati termékek is drágultak a KSH szerint.
A várakozások szerint az idén több és jobb mennyiségű zöldség kerülhet a raktárakba, a nagyobb kínálat pedig az árakat is lefelé terelte – írta a Magy...
Összesen kétmillió tonna lehet a zöldségtermés.
Bizonyára sokaknak feltűnt már a városok parkjait, utcáit járva, hogy a platánfák körül egy-egy komolyabb vihar után rengeteg levált kéregdarab van a földön.
A legfrissebb prognózis szerint azonos termőterületről a tavalyit meghaladó, 135,7 ezer tonnás francia körtetermés várható.
Augusztusban a megszokottnál több és az átlagosnál kiszámíthatatlanabbul viselkedő nagyvad bukkanhat fel az utakon.
A nyár slágergyümölcse, a görögdinnye nemcsak finom, de rendkívül egészséges is.
Több megyére is figyelmeztetést adott ki mára a meleg miatt a meteorológiai szolgálat.