A Miniszterelnökség elmondta, miért váltották le az MVH vezetőit

Agro Napló
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) átszervezésének felgyorsítása és zökkenőmentes lebonyolítása miatt döntött úgy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy azonnali hatállyal leváltja az uniós és hazai agrár-és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként működő MVH elnökét és elnökhelyettesét, akiket korábban Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nevezett ki.

Az új elnök, Viski József eddig a Miniszterelnökség helyettes államtitkára volt, ahol megbízatása most megszűnt. A tárca szerint a vezetőváltás nem hátráltatja az idei agrártámogatási előlegfizetéseket, amelyeket október közepén kezdett meg az MVH.

Az MVH folyamatban lévő átalakításának zökkenőmentes lebonyolítása és a folyamat felgyorsítása érdekében döntött Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a vezetőváltásról – közölte az agrárszektor.hu-val a minisztérium. A tárca múlt pénteken jelentette be, hogy azonnali hatállyal felmentette megbízatása alól Gyuricza Csabát, az MVH elnökét és Dragovácz Nikolettát, a hivatal elnökhelyettesét.

Az új feladatok új vezetőt kívánnak – fogalmazott az események kapcsán a tárca sajtóosztálya. Mint ismert, a kormány a nyáron határozta el, hogy az uniós és a hazai agrár- és vidékfejlesztési támogatások kifizető ügynökségeként működő agrár-csúcshivatalt 2017. január 1-től jogutódlással megszünteti. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint az illetékes tárcák az Európai Bizottsággal együttműködve dolgoznak azon, hogy az átszervezés minél rövidebb idő alatt megtörténjen.

A felmentésekkel párhuzamosan Lázár János az MVH új elnökévé Viski Józsefet nevezte ki november elsejétől. Ő eddig a Miniszterelnökség helyettes államtitkára volt, ahol most megbízatása megszűnt.

Ahogy az agrárszektor.hu beszámolt róla, Lázár János a napokban kapta meg az MVH feletti irányítási jogosítványokat, amelyeket eddig Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter gyakorolt. Az azonnali hatállyal felmentett Gyuricza Csabát és Dragovácz Nikolettát is az agrárminiszter nevezte ki tavaly az MVH élére.

A hivatal átvételekor Lázár János azt is bejelentette, hogy két új miniszteri biztost nevez ki,akik az MVH több tárcát érintő átalakítását, illetve Magyar Államkincstárba integrálódását koordinálják majd. A tárca tájékoztatása szerint ők a későbbiekben kapják meg megbízatásukat, így személyük ma még nem nyilvános.

Az MVH folyamatban lévő átalakítása nem befolyásolja az idei agrártámogatási kifizetésekre – húzta alá az agrárszektor.hu kérdésére a Miniszterelnökség. Mint ismert, a hivatal október közepén összesen 11 jogcímen indított előlegfizetéseket, és a közelmúltig mintegy 60 milliárd forintot utalt ki.

Bár az MVH az idén a gazdáknak minden korábbinál több jogcímen fizet előlegeket, ezek között egyetlen vidékfejlesztési támogatás sem szerepel. Mint ismert, az uniós vidékfejlesztési támogatások – vagyis a magyar Vidékfejlesztési Program - felügyelete a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez tartozik.

Kis Miklós Zsolt, a tárca államtitkára a kifizetésekkel kapcsolatban a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy a minisztérium szeretné elérni, hogy a területalapú vidékfejlesztési támogatásoknál – az agrár-környezetgazdálkodási és az ökogazdálkodási pályázatoknál – is előleget lehessen fizetni 2016-ban. A Miniszterelnökség most kérdésünkre azt közölte, hogy az idén a Vidékfejlesztési Program keretéből is lesznek előlegkifizetések.

Forrás: agrarszektor.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!