A Nébih rostáján 104-ből 100 sertés fennakadt

Agro Napló
Száznégyből 100 sertés fennakadt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rostáján egy Tolna megyei állatvásáron tartott helyszíni ellenőrzés során november közepén – közölte a Nébih az Agro Naplóval.

A hatósági szakemberek a vásárra szállított és az eladásra szánt sertések állategészségügyi státuszát, valamint a kötelező kísérődokumentumokat vizsgálták. Az ellenőrzött 104 állatból 100 jelöletlen volt, amely már önmagában is sérti a jogszabályi előírásokat. Emellett azonban egyéb hiányosságok is előfordultak. Az ellenőrzés öt állattartó összesen 104 eladásra kínált sertésének szállítási és állategészségügyi dokumentumaira terjedt ki.

Az ellenőrök megállapították, hogy a 104-ből 100 sertés – a jogszabályban előírtak ellenére – jelöletlen volt, ennek hiányában az állatok eredete sem volt igazolható. Az érintettek az állatok szállítása kapcsán sem érvényes Sertés Szállítólevelet, sem Állategészségügyi Bizonyítványt, sem Állattartói Nyilatkozatot nem tudtak bemutatni, így a jelölési hiányosságokon túl az eladók az állatok megfelelő állategészségügyi állapotát sem tudták igazolni.

A hatóság a jelöletlen állatokat a helyszínen megjelölte, továbbá elrendelte azok elkülönítését és forgalomba hozataluk azonnali hatályú korlátozását. Az érintett állattartók adatai megtalálhatóak a Nébih jogsértés listáján. Az ellenőrzés során készült videó- és fényképfelvételek szintén megtekinthetők a Nébih honlapján.

Az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság ismételten felhívja az állattartók figyelmét arra, hogy a hazai házisertés-állomány afrikai sertéspestis fertőzéstől való megóvása érdekében – a biológiai védekezésen kívül – elengedhetetlenül fontos a házi sertések szállítására és forgalmazására vonatkozó jogszabályi előírások pontos és szigorú betartása. A betegségről, az elrendelt szabályokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és folyamatosan frissülő információk találhatók a Nébih honlapján.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!