2024. április 19. péntek Emma

A repce 80 százalékát már elvetették Zalában

Agro Napló
A káposztarepce 80 százalékát már elvetették Zala megyében, a tervek szerint az olajos növény vetésterülete idén meghaladja a 14 400 hektárt - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője kedden az MTI-vel.

    Horváth Gyula elmondta: a vetési szándék szerint a gazdák 4420 hektáron őszi árpát, 22 375 hektáron pedig őszi búzát vetnek. Kisebb, mintegy 315 hektárnyi területen rozs kerül a földbe, a tritikálé tervezett vetésterülete viszont meghaladja a 3530 hektárt - ismertette az adatokat az igazgató.

    Hozzáfűzte: az augusztus végén, szeptember elején esett 50-75 milliméter csapadék megkönnyítette az őszi munkákat. Az őszi vetésű növények számára a magágykészítést (a már elvetett, illetve vetés előtt álló növények esetében) a területek közel egynegyedén elvégezték, az őszi mélyszántásra pedig mintegy 62 500 hektáron kerül sor.

    Szólt arról is, hogy a talaj-előkészítéssel párhuzamosan megkezdődött a megyében az 5165 hektáron termelt napraforgóbetakarítása. Elsőként a gyengébb minőségű napraforgóföldeken takarították be a termést, a 80 hektárnyi területen a hektárra vetített termésátlag mindössze 1,7 tonna volt. A becslések szerint a jobb minőségű talajon idén átlagosan 1,9 tonna termésre számíthatnak a gazdák, míg az elmúlt öt év adatai szerint a hektáronkénti megyei átlag elérte a 2,4 tonnát. 

    A becslések szerint idén kukoricából is kevesebb terem, mint az elmúlt években. A tengerit a gyenge csőképződés és szemesedés miatt mintegy 360 hektáron már silózták. Az érett szemes kukoricát mintegy 80 hektáron vágták le, az eddigi termésátlag 5,2 tonna volt hektáronként és a hátralévő 50 ezer hektárt meghaladó kukoricaföldön is hasonló termésátlagra számítanak. Zala megyében az elmúlt öt évben átlagosan 6,5 tonna kukoricát takarítottak be hektáronként. 

    A burgonya 90 százaléka már raktárakba került, a közel 340 hektárnyi területen a hektáronkénti termésátlag elérte 19 tonnát. 

    A felvásárlóktól kapott információk szerint a repcét tonnánként 108 ezer forintért lehet értékesíteni, a napraforgóra tonnánként 88 500 forintért, a kukoricára pedig 42 ezer forintért kötnek előszerződéseket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Milyen lesz az idei termés?

Milyen lesz az idei termés?

Fennakadás nélkül zajlanak a nyári betakarítási munkálatok a földeken, az aratás közepén vagyunk – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi olda...

Folytatódik az esős idő

Folytatódik az esős idő

Bár a betakarítási munkákat jelentősen hátráltatja a csapadékos időjárás, a talajok feltöltődése jól halad, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvesség...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!