Az idén 6,7 millió tonna kukorica terem az országban - Videóval

Agro Napló
Az idén várhatóan mintegy 6,7 millió tonna kukorica terem az országban, 2 millió tonnával több a tavalyinál - közölte Czerván György Budapesten, a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára elmondta: az október 14-i adatok alapján a gazdák az 1,233 millió hektár betakarítandó terület 38 százalékán végeztek a munkával. A hektáronkénti átlaghozam 5,5 tonna, szemben a múlt évi, hektáronkénti 4 tonnás átlagterméssel. Így összességében mintegy 2,5 millió tonna kukorica mehet exportra, miután a belföldi szükségletet mintegy 4,2 millió tonna kukorica fedezi.

Napraforgóból a mintegy 605 ezer hektáros terület 85 százalékáról került tárolókba a mag. A nyári nagy meleg nem ártott ennek a növényi kultúrának, sőt kifejezetten jó a várható terméseredmény. A napraforgó hozama megközelíti a 2,5 tonnát hektáronként. A múlt évben 2,1 tonna volt az átlagtermés. Az ország egyes területei között a hozamokban jelentős eltérések vannak. Például Tolna megyében az átlagtermés 3 tonna körüli, míg Heves megyében csak 1,9 tonna hektáronként - tette hozzá.

A burgonya betakarítása befejeződött az országban. Az átlaghozam 23 tonnát tesz ki hektáronként. Ez tavaly 21 tonna volt hektáronként. Az idén ugyanakkor mintegy 5 ezer hektárral kisebb területről történt meg a betakarítás, mint a múlt évi 22,9 ezer hektár. A cukorrépát mintegy 17 ezer hektáron termesztettek az idén a gazdák. A betakarítást a termőterület egyharmadán végezték el. A hozam 48 tonna hektáronként, szemben a múlt évi 42 tonnás átlaggal. A cukorrépa cukortartalma 14-17 százalék között van.

Jelezte: a betakarított termények minőségével nincs különösebb gond. Az őszi vetések állapota kifejezetten jó. A repcét és az őszi árpát már majdnem teljes egészében elvetették a gazdák. Az őszi búzát a gazdálkodók 1,1 millió hektáron tervezik elvetni, ennek harmadán már a földbe került a mag. Az őszi talajmunkák szintén rendben haladnak.

 

Terményraktározási gondok nincsenek az országban. Az értékesítési árak az előző évhez képest az idén jelentősen csökkentek. Példaként hozta a búza tőzsdei árát, ami május óta mintegy 25 százalékkal csökkent, a világpiaci tendenciák miatt. Így most az árak tonnánként 43-47 ezer forint között állnak. Az export kereslet viszont erős a kínai vásárlási szándék, illetve az argentínai fagykárok miatt.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: az alacsony árak miatt a termelők alapvető érdeke, hogy például kukoricából minél nagyobb mennyiségű termés a lehető legjobb minőségben kerüljön a magtárakba.

Czerván György kérdésre azt is közölte, hogy a tápiószentmártoni Aranyszarvas Zrt. - ahol korábban dolgozott - október 16-a óta nem műveli azt az 5,8 hektáros állami tulajdonú területet, amit korábban megbízásos szerződéses alapján művelt. A bérleti szerződés megszűnt és most - korábban már meghirdetett földet - egy természetes személy, egy tápiószentmártoni gazda műveli a továbbiakban.

(MTI)

  

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Folytatódik az esős idő

Folytatódik az esős idő

Bár a betakarítási munkákat jelentősen hátráltatja a csapadékos időjárás, a talajok feltöltődése jól halad, egyre mélyebb rétegekbe is jut a nedvesség...

AM: Bizakodhatunk az idei jó termésben!

AM: Bizakodhatunk az idei jó termésben!

A tavaszi vetésterületek emelkedése további bizakodásra adhat okot az idei évre nézve – közölte Nagy István. Az áprilisi és május eleji időjárás lehet...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!