Csaknem három éve sikeres az Agroverzum Tudományos Élményközpont

Agro Napló
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) 2019 tavaszán az Agrárinnovációs Centrum Projekt keretében nyitotta meg az Agroverzum Tudományos Élményközpontot, amely azóta mintegy negyvenezer látogatóval ismertette meg az agrártudomány eredményeit – ismerteti honlapján az ELKH.

A martonvásári Brunszvik-kastély parkjában található látogatóközpont fő célja az agrártudományok ismertségének a növelése, valamint az érthető és élvezetes, gondolkodásra ösztönző tudományközvetítés. Emellett építészeti és technikai megoldásai, valamint kiállításszakmai tartalma elismeréseként a látogatóközpont már három díjat is elnyert.

Az Agroverzum interaktív állandó kiállítása olyan jelenségeket mutat be, amelyek kutatásával az Agrártudományi Kutatóközpontban foglalkoznak, beleértve a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást, a talajok kutatását, a növénynemesítést, a kártevők elleni védekezés tudományos megalapozását, az egészséges állatállományok fenntartásához és a fellépő betegségek leküzdéséhez szükséges kutatásokat. A kiállításon interaktív eszközök, animációk, filmek és játékok segítségével vezetik végig a látogatót a tudományos kutatómunka folyamatain.

Az élményközpontban az állandó kiállításokon kívül rendszeresen szerveznek szezonális és tematikus programokat. 2021 novemberében a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretén belül például az ATK legújabb tudományos eredményeit ismertetik izgalmas, formabontó előadások, vezetett laborlátogatások és élménylabor-bemutatók formájában. A programokról a www.agroverzum.hu weboldalon található részletes információ.

Az Agroverzum modern építészeti megoldásait és megjelenését ismeri el a múlt év őszén elnyert Molnár Tibor Építészeti Díj, belső tereinek kreatív kialakításáért 2020-ban a rangos Big SEE Awards Belsőépítészeti Díjában részesült. Az EU Interreg programjának Digitourism projektje az intézmény korszerű tudománykommunikációs megoldásait ismerte el azzal, hogy installációs technikáit – virtuális valóság, muiltimédia, interaktivitás, mobil applikáció – felvette jó gyakorlatainak sorába – olvasható az összefoglalóban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!