2024. március 29. péntek Auguszta

Csúcsára érhetett a magyar gazdasági növekedés

Agro Napló
A magyar gazdaság 2017 utolsó és 2018 első negyedévében egyaránt 4,4 százalékkal bővült, ezzel, a régióban negyedik-ötödik legmagasabb ütemmel vélhetően jelenlegi konjunktúraciklusa csúcspontjára jutott – közölte legfrissebb előrejelzését a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.

A GKI közleménye szerint idén Magyarországon a leggyorsabban az építőipar, a mezőgazdaság, az infó-kommunikációs ágazat és a kereskedelem bővül. Kiemelték, hogy az építőipar szárnyalása a magas bázis miatt kevesebb lesz a tavalyinál. Az ipari várakozások kedvezőek, de a járműiparban zajló átalakulás, valamint az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok (USA) közötti vámháború veszélye gondot okoz.

A beruházási ráta idén 22,5 százalékra emelkedhet, ami főleg az állami - jelentős részben EU-finanszírozású - fejlesztéseknek lesz köszönhető, az üzleti befektetések visszafogottabbak. 

A bruttó keresetek dinamikája a tavalyi 13 százalékról mintegy 10 százalékra fékeződik, ami a 7 százalék körüli, nagyon gyors, de a tavalyi kétszámjegyűnél kisebb ütemű reálkereset-növekedést jelent. A minimálbér a tavalyi 15 százalék után idén 8 százalékkal emelkedik, ami kisebb nyomást gyakorol a keresetekre, azonban a munkaerőhiány, illetve a választási év bérfelhajtó hatása továbbra is jelentős.

A fogyasztás-bővülés dinamikája 4,5 százalékkal vélhetően idén éri el csúcspontját, a vásárolt fogyasztás pedig ennél is gyorsabban, 5,5 százalékkal bővül. A munkanélküliség 2017 végéhez viszonyítva várhatóan alig csökken, a közmunkások száma mérséklődik.

Az infláció júniusra 3,1 százalékra gyorsult, ez a harmadik legmagasabb az EU-ban, az év során további emelkedés valószínű, többek között a gyenge forint következtében.

Az államháztartásban idén - tekintettel az EU felszólítására, s az EU-transzferek megelőlegezése miatt rendkívül magas pénzforgalmi hiányra - nem lesz magas a decemberi költekezés; bár ez ellen hatnak a 2019. évi EU- és önkormányzati választások. A tervezettnél valamivel kisebb, de a 2017. évinél nagyobb, 2,2 százalék körüli EU-módszertan szerinti deficit várható. Ugyanakkor a magas pénzforgalmi hiány miatt csak alig csökkenő bruttó hazai termék (GDP)-arányos államadósság várható. Mivel a 2019. évi költségvetés túl optimista feltételezésekre épül, menet közbeni módosításokra, a tervezettnél kissé magasabb, de azért az ideinél alacsonyabb 2 százalék körüli hiányra kell számítani - olvasható a közleményben.

A GKI közölte: Magyarország számára a kedvező világgazdasági folyamatok, az alacsony energiaárak és kamatok korszaka véget ért, a hat éve tartó európai konjunktúra feltehetőleg túl van a csúcspontján, a feltörekvő országok devizája leértékelődik. Az amerikai elnök kiszámíthatatlansága, a kereskedelmi háború veszélye, az USA és az EU kapcsolatainak romlása mellett lényeges kockázat a Fed kiszámítható kamatláb-emelésének hatása. Az EU jövője szempontjából a Brexit mikéntje mellett bizonytalanságot okoz, hogy egysége gyengül, ezen belül a visegrádi ország-csoport is megosztott, például az orosz kapcsolat megítélésében - tették hozzá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!