Hatékony, intenzív párbeszéd a sertéságazat szereplői között

Agro Napló
Hatékony, intenzív párbeszéd alakult ki a sertéstartók, a szakmai szervezetek, a hatóságok, a kutatóintézetek és a Vidékfejlesztési Minisztérium között a sertésprogram megvalósításában, mondta Feldman Zsolt A Kormány sertésstratégiai intézkedései című konferencián a két napja átadott teljesítmény-vizsgaló állomás helyszínén, Herceghalomban.

Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott: információ nélkül nem lehet dönteni, a meglévő tudás összehangolása, a tudástranszfer közös felhasználása egyaránt segítheti az ágazat minden szereplőjét; a termelőket, a feldolgozókat, a kutatókat, valamint a szakmai döntéshozókat és a kereskedőket.

Kitért arra is, hogy a magyar sertéstermékekkel csak a minőségi értékesítés irányába lehet elindulni, ezért a sertésprogram minőségbiztosítási- és marketingrendszere a hazai piacok megnyerésével utat nyithat a kiváló minőségű magyar termékeknek a külföldi piacok irányába is. A folyamatos marketingaktivitás áttörést jelenthet a magyar hústermékek, főképp a sertéshús készítmények népszerűsítésében, a fogyasztás növelésében, ezáltal az állatlétszám gyarapodásában. 



Feldman Zsolt kiemelte: a VM vállalja, hogy az állattenyésztés fejlesztése érdekében továbbra is maximális szinten biztosítja azokat a nemzeti forrásokat, amelyek kifizetésére az Európai Unió lehetőséget ad. Hozzátette: az állattenyésztés munkaerő-igényes ágazat, magasabb hozzáadott értéket teremt éppúgy, ahogy az élelmiszeripar, ezért a kormány 2014-től az állattartásból élők mellett hangsúlyozottan az élelmiszeripari fejlesztések támogatásra koncentrál. A magasabb feldolgozottságú termékek előállítása hozzájárulnak a foglalkoztatás növekedéséhez is. 



A helyettes államtitkár továbbra is arra ösztönzi mind az állattartókat, mind a feldolgozóipart, hogy vegyék igénybe a Magyar Nemzeti Bank alacsony kamatozású hitelprogramjait, amelyek elősegítik a szükséges fejlesztések megvalósítását. Az így elért eredményekkel a vállalkozások versenyelőnyt szerezhetnek a külföldi társaikkal szemben, hiszen csak a stabil piaci jelenlét garantálhatja a magyar sertéságazat, illetve a hazai húsipar fejlődését, élelmiszeripari részesedésének növekedését.

Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutatóintézet főigazgatója a sertésstratégiában meghatározott feladatként megvalósított sertéságazati információs rendszer kapcsán kiemelte: az ágazat átláthatóságát javító rendszer a mai naptól érhető el a https://sertesinfo.aki.gov.hu/ weboldalon. Az érdeklődők információt kaphatnak a sertésállomány alakulásáról, az aktuális piaci árakról, termelési információkról, valamint külkereskedelemi adatokról, és áttekinthetik a sertéságazatról készült elemzéseket. 



A konferencián Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke bemutatta a Kiváló Minőség Sertéshús (KMS) Programot. A kidolgozott minőségtanúsítási rendszer hozzájárul a magyar sertéshús ismertségéhez Magyarországon és külföldön. A KMS védjegy a sertéshúsok és húskészítmények értékesítését is segíti, és lehetővé teszi a fogyasztóknak a minőség nyomon követését és a megkülönböztetést. 



A Vidékfejlesztési Minisztérium előadói ismertették a sertésstratégia részeként a tárca sertésmarketing terveit, valamint a feketegazdaság elleni küzdelem hatósági eszközeit, a sertés-nyilvántartási rendszer megújításának lépéseit, valamint a PRRS mentesítési program részleteit. 



Házigazdaként Rátky József, az Állattenyésztési Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet igazgatója elmondta: folyamatos tenyésztői érdeklődés övezi a teljesítmény-vizsgaló állomás létrejöttét, egyre több gazdálkodó hozza be állatait, és kíváncsi a termelési mutatókra.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!