Hosszú távra rendeznék a szőlőfelvásárlási viszonyrendszert

Agro Napló
Az agrárkormányzat célja, hogy minden ágazatban, így a szőlő és a bor esetében is segítse a termelők és a feldolgozók közötti összhang megteremtését, illetve fenn-tartását, rendezze a vertikális viszonyrendszert – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón – közölte az MTI. 

Gál Péter aláhúzta: a szőlő-bor ágazatban is ennek jegyében dolgozta ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) azokat az új szabályokat a borszőlő felvásárlására, amelyeket már az idei szüretben alkalmazni kell. A HNT által kidolgozott intézkedéscsomag figyelembe vette mind a termelők, mind a feldolgozók igényeit, törekedve a konszenzusra, és ezért nagyfokú rugalmasságot tanúsított a szaktárca is.  Mindez jó példa a szakmaközi szervezetek és az állam együttműködésére - szögezte le a helyettes államtitkár.

Brazsil Dávid, a HNT főtitkára felhívta a figyelmet: a szakmai önkormányzat olyan piacszervezési intézkedést fogadott el, amellyel hosszú távon mindenki jól jár. Mindez pedig a hegybírók segítségével végrehajtható és ellenőrizhető.

Gál Péter mindehhez hozzátette: a szőlő-bor ágazatnak jól működő szakmaközi szervezete van, így a piac szervezése nem kizárólag jogszabályi úton rendezhető. Egyes területeken, a piacszervezésben is lehetőség van arra, hogy a szakmai önkormányzat tagjaira nézve kötelező intézkedéseket fogadjon el.

A mostani intézkedésekkel hosszú távra szeretne a HNT új irányt szabni a termelésszervezésnek - mondta Légli Ottó, a HNT elnöke.

Brazsil Dávid az intézkedés lényegét összegezve arról beszélt, hogy az új piacszervezési intézkedés legfontosabb célja a rendezett piaci viszonyok kialakítása az ágazatban. Ez azt jelenti, hogy azoknak a szőlőtermelőknek, borászatoknak és felvásárlóknak, akik 10 tonna feletti mennyiségben állítanak elő vagy vásárolnak fel borszőlőt, a szakmaközi intézkedés szerint háromféle módon határozhatják meg az árat: szerződésben, nyilvános árajánlatban vagy képlet alapján.

Felhívta a figyelmet: azoknak, akik már szerződéssel rendelkeznek, nem kell új szerződést kötniük. Az újonnan szerződő szőlőtermelők az előző három évben eladott szőlő éves mennyiségi átlagának a felére kötelesek szerződést kötni, a felvásárlók pedig az előző három évben vásárolt szőlő éves mennyiségi átlagának felére. A fennmaradó 50 százalékra vagy nyilvános árajánlatot tesznek a felvásárlók, vagy a HNT árprognózisában alkalmazott képlet alapján rögzítik a felvásárlási árat. Meghirdetett felvásárlási ár hiányában a HNT a korábban bekért adatok alapján árprognózis-képletet dolgozott ki a szerződésen felüli részre. Ennek alkalmazásával számítják ki a borszőlő felvásárlási árát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kiváló évjárat lesz az idei

Kiváló évjárat lesz az idei

A vártnál kevesebb borszőlőt szüreteltek, de az már látszik, hogy kiemelkedő évjárat lesz az idei – mondta a Világgazdaságnak Légli Ottó, a Hegyközség...

Elmaradt a szőlő-túltermelési válság

Elmaradt a szőlő-túltermelési válság

Tévedtek a szakemberek, elmaradt a szőlő-túltermelési válság, ugyanis a vártnál kevesebb szőlő termett az idén hazánkban és más európai országban is –...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!