2024. március 29. péntek Auguszta

Megkezdődik az agrár-felsőoktatás integrációjának folyamata

Agro Napló
A jövő hónap elején megkezdődik az agrár-felsőoktatás integrációjának folyamata, amelynek részleteiről július 30-án tájékoztatják  Gödöllőn a az új Szent István Egyetemen (SZIE) a sajtó képviselőit, és rajtuk keresztül a téma iránt érdeklődő nyilvánosságot.

Fontos mérföldkőhöz érkezik ugyanis a hazai agrárképzés története augusztus 1-jén. Ezen a napon ugyanis az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa és a Pannon Egyetem Georgikon Kara beolvad a Szent István Egyetem szervezetébe, valamint a Kaposvári Egyetem és a Szent István Egyetem egy szervezetben működik tovább. Ennek következtében a régió egyik legnagyobb és legambiciózusabb agrárképzési intézménye jön létre gödöllői központtal.

A folyamat részleteiről Gyuricza Csaba, a rektori jogkörben eljáró, ideiglenes intézményvezető beszél majd  a Szent István Egyetem  A sajtóeseményen időkapszulát is elhelyeznek a gödöllői kampusz díszudvarán, emlékül az utókornak.

Korábban Gyuricza Csaba az integráció részleteiről szólva többek között azt mondta: a jövő év elejére Szent István Egyetem név alatt öt kampusszal, 20 ezer hallgatóval és 3500-4000 dolgozóval Magyarország egyik legnagyobb egyeteme jön létre.

Az integrációt előkészítő bizottság elnökeként is dolgozó, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója  a Kaposvári Egyetemen a témában tartott dolgozói fórum utáni sajtótájékoztatón az integráció folyamatának részleteiről azt mondta: a gödöllői Szent István Egyetem a jövő év január 1-jén kerül alapítványi fenntartásba, és csatlakozik hozzá a hazai agrárkutatást összefogó Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 11 intézménye és négy gazdasági társasága is.

Gyuricza Csaba a döntést a hallgatói létszám csökkenésével, a hatékonyabb működés szükségességével indokolta. A NAIK főigazgatója közölte: az idén a tavalyinál 18-20 százalékkal kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, a csökkenés az agrárképzésben 30-40, a pedagógiai képzésben 50 százalékos volt. "Az összeolvadás nélkül pár éven belül kritikus helyzetbe kerülhetett volna a kaposvári felsőoktatás" - jegyezte meg.

A NAIK főigazgatója irreálisnak nevezte, hogy Magyarországon 11 felsőoktatási intézményben 17 helyen legyen agrárképzés. Utalt arra, hogy a nagyobb nyugat-európai államokban jellemzően legfeljebb négy helyen képeznek agrárszakembereket, de van olyan ország is, ahol egyetlen intézményben.

Gyuricza Csaba kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az integráció után a kampuszokat főigazgatók vezetik, az egységek működéséhez szükséges forrásokat biztosítják. A kampuszok, illetve a Kaposvári Egyetem dolgozói augusztus 1-jével a Szent István Egyetem dolgozói lesznek, a Kaposvári Egyetem mind a négy kara, köztük a gazdaságtudományi és a művészeti kar is tovább működhet. Így a Szent István Egyetem nem agráregyetemmé, hanem agrárfókuszú egyetemmé válik, ahol más tudományterületeknek is helyük van – húzta alá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!