Mekkora lehet a gazdák haszna idén?

Agro Napló
Az utóbbi esztendő alatt átlagosan közel 50 százalékkal emelkedett a szántóföldi növénytermesztés közvetlen összköltsége. Ilyen drágulást képesek elviselni a gazdaságok?
Fotó: Aratáskor derül majd ki, megtérülnek-e a gazdák költségei, hiszen jelentős mértékben emelkedtek a segédanyagok árai, Miklay Jenő, BAON

A 2020-as évben a költség és jövedelem arányai nagyjából az utóbbi 20 év piaci folyamatait tükrözte a szántóföldi növénytermesztésben. Két évvel ezelőtt az átlagos közvetlen költség egy hektár gabona esetében 220–250 ezer forint körül alakult. A múlt évben, különösen annak második felében azonban szokatlan hirtelenséggel és jelentős mértékben emelkedtek meg a mezőgazdasági segédanyagok, főleg a műtrágyák árai.

Az energiahordozók drágulása természetesen kihatott valamilyen mértékben minden más mezőgazdaságiköltség-tényezőre is.

Ennek következményeként idén a tavasziak termesztésére a betakarításig immár kénytelenek hektáronként összesen 350–360 ezer forintot költeni a gazdaságok.

A repce esetében eléri ez a költség a 400 ezer forintot. Az utóbbi adatok Pesti Gábornak, a nagykőrösi gazdakör elnökének számításaiból adódnak és lényegében hasonlóak az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) statisztikájában szereplő költségek számaihoz – értesült a BAON közleményéből az Agro Napló.

A szántóföldi beszerzésekhez szükséges forgótőke gyors inflálódása szokatlan jelenséggel párosult: a ráfordításokat jóval nagyobb léptékkel ellensúlyozták a felvásárlási árak. A búza, kukorica, napraforgó repce 2021. januári vételára év végére átlagosan 30 százalékkal emelkedett. Idén júniusig további 50 százalékkal nőtt ezeknek a terményeknek a felvásárlási ára az AKI adatai szerint. Ilyenformán az ismert közvetlen ráfordítások ismeretében feltételezve, növényenként a sokéves átlagtermést, a korábbiaknál magasabb jövedelem lehetséges ősszel a gazdaságokban. A tényleges bevételek azonban egészen másként is alakulhatnak. Amellett, hogy a felvevőpiac mindig bizonytalan, a szántókon döntően a természeti tényezőktől függnek a gazdálkodók eredményei.

– Sok évre visszatekintve úgy tűnik, az időjárás egyre inkább ellehetetleníti a homokhátsági szántóföldi növénytermesztést.

Amennyiben idén is megismétlődik a tartósan aszályos nyár, a kánikulai forróság, helyenként akár veszteséges is lehet a gazdálkodás.

Látnunk kell azt is, hogy a gabonafélék, ipari növények, takarmányok piacán jelenleg túlárazást idézett elő az ukrajnai háború. A kereskedelem nem bízik abban, hogy ezekből a terményekből lesz majd elegendő. A zöldség-gyümölcsfélék piacán nincs ilyen aggodalom, ebből következően a felvásárlási árak továbbra is alacsonyak maradtak, holott ebben az ágazatban is emelkedtek a költségek. A szántóföldi termesztésre nézve jelenleg azt lehet mondani, hogy átlaghozamok esetén nyereségesek lehetnek idén a gazdaságok – mondta Pesti Gábor.

Szántóföldiek hozama 2021-ben Bács-Kiskun megyében

Grafikon: BAON

 

(Forrás: BAON)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megint csökken a csapadék

Megint csökken a csapadék

A hét első felében folytatódott a záporos, zivataros időjárás sokfelé csökkentve számottevő mértékben az aszályt, ugyanakkor vannak területek az orszá...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!