Minden idők legjobb szürete volt az idei

Agro Napló
Minden idők legjobb szürete volt az idei, mivel emberemlékezet óta nem volt olyan alkalom, hogy a mostanihoz hasonlóan korán kezdődjön a szüret. Így ez egy nagyon hosszú és intenzív időszak volt, amit még a kedvezőtlen időjárás sem szakított meg – mondta Kiss Eliza, a Nemzeti Borkiválóság Program vezetője nemrégiben az Agro Naplónak a Fehér, továbbá a Vörös és Rozé Borkiválóságok Könyvének bemutatóján.

Kiss Eliza

A szakember úgy vélekedett, hogy a mostani kedvező körülmények a pincébe kerülő idei bor mennyiségét nem befolyásolják majd alapvető módon, ugyanis várhatóan – az előrejelzéseket alapul véve – 3 millió hektoliter feletti bormennyiségre lehet az idei szüret után számítani a szőlőtermelőknek és a borászoknak. A kedvező körülmények ugyanakkor rendkívül jó minőséget eredményeznek, ami azt jelenti, hogy a tavalyi jó évjáratot is meghaladó minőségűek lehetnek az idei borok. Az idei bor mennyiségét a szakemberek csak a jövő év elején tudják majd pontosan megmondani – tette hozzá Kiss Eliza.

Bognár Lajos, az Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a borok évjárattól függően változnak. A mostani évjárat pedig várhatóan kiváló minőségű lesz. Éppen azért, mert a borok minősége évről-évre változik, a magyar borkiválóságokat tartalmazó kiadványok szakmai alapon nyugvó segítséget kívánnak nyújtani a borbarátok széles táborának; sőt, a szakmabelieknek is. Az Országkóstoló rangját mutatja, hogy az elmúlt években ez a bormustra lett az országban a legjelentősebb – közölte a helyettes államtitkár.

Balról: Kiss Eliza, Bognár Lajos, Mészáros Kálmán, Horkay András

Horkay András, a bíráló bizottság elnöke elmondta: az idei megmérettetésre egy híján 1300 tételt neveztek az ország hét borrégiójából. A Borkiválóságok Könyvébe a nevezett tételek közül 542 került be. A bírálók úgy ítélték meg, hogy a szóban forgó tételekből 519 borkiválóság, 23 pedig top kiválóság. A bírálók a mustrára benevezett tételeket két hét alatt bírálták el. A fehérborok kategóriájában 656 tételt neveztek. Az idei fehérborokat tartalmazó kiadványba ezekből 261 borkiválóság és 9 top borkiválóság került be. A vörös- és a rozéborok megmérettetésére 468 vörös és 175 rozé tétel érkezett. A kötetbe összesen 222 borkiválóság került be, közülük 14 top borkiválóság és 59 rozé borkiválóság volt – közölte a bíráló bizottság elnöke.

Bősz Adrián szekszárdi borász – mint felkért hozzászóló – arról beszélt, hogy 6 évvel ezelőtt a program indulásakor csaknem annyi tételt neveztek – valamivel többet – mint amennyi az idei borkiválóságok köteteibe bekerült. Ez mindenképpen a bizalom erősödését jelzi a program iránt a kezdeti esetleges fenntartásokkal szemben. A megjelent kötetek mindenképpen hiányt pótolnak, mert eligazítják az érdeklődőket a minőségi magyar borkínálatban. 

Mészáros Kálmán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Borászati és Alkoholos italok Igazgatóságának igazgatója az Agro Naplónak elmondta: az idei év a szőlőtermelők és a borsászok számára különleges és egy kicsit nehéz év is volt. Az év a borászok számára nehezen indult, mert gyakorlatilag a második permetezéssel kezdődött. Ezután pedig a nagy hőösszegek miatt korábban értek be a szőlők a szokásosnál, így két héttel korábban kezdődött a szüret. Sok termőhelyen és fajtánál készültek szép borok, kiemelhetők például a késői szüretelésűek. Jelezte: annak érdekében pedig, hogy a magyar borok külföldön is az őket megillető helyre kerüljenek, sokat és folyamatosan kell dolgozni. Ennek része a mostani megmérettetés és a korábbi ehhez hasonló mustrák is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Kiváló évjárat lesz az idei

Kiváló évjárat lesz az idei

A vártnál kevesebb borszőlőt szüreteltek, de az már látszik, hogy kiemelkedő évjárat lesz az idei – mondta a Világgazdaságnak Légli Ottó, a Hegyközség...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?