Nagy István: Jelentős támogatásokat kap az agrárium

Agro Napló
Jelentős támogatásokat kap az agrárium is más gazdasági területekhez hasonlóan – jelentette be az agrárminiszter az operatív törzs húsvét utáni első online sajtótájékoztatója előtt.

Nagy István közölte: június végéig mentesülnek – több más gazdasági területhez hasonlóan – a munkáltatók a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól. Ebbe a körbe taroznak majd a díszkertészek, a bor- és szőlőtermelők, a pálinka-előállítók, a kisüzemi sörfőzdék és a vadgazdálkodási szolgáltatók is.

Így a munkavállalóknak a járulékok közül csak a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük – tájékoztatta a szaktárca az agro Naplót –, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot. A miniszter külön is kiemelte: a járvány a lehető legrosszabbkor, a legfontosabb értékesítési időszakában törte ketté a dísznövényekkel foglalkozó vállalkozások tevékenységét. Ezért ezek a könnyítések őket is megilletik a kormány álláspontja szerint, rájuk is kiterjesztették az intézkedést.

A legkisebb mezőgazdasági termelők számára is komoly pénzügyi segítséget jelent, hogy döntöttek a szabad felhasználású, akár három éves futamidejű Agrár Széchenyi Folyószámla Hitel ingyenessé tételéről és a felvehető hitelkeret megduplázásáról. Ez azt jelenti, hogy az év végéig megkötött új hitelszerződéseknél a felvehető hitel maximumát a jelenlegi 100 millió forintról 200 millió forintra növelték. Emellett az agrártárca költségvetési forrásaiból jelenleg is nyújtott kamat- és kezességi díjtámogatást 100 százalékra emelte. Továbbá vállalta a hitelek megkötésével, fenntartásával kapcsolatos költségek 100 százalékának megtérítését – ismertette.

Nagy István beszélt arról is: az Agrár Széchenyi Kártya esetében az eddigi 18 600 hitelügylet és az ennek keretében kihelyezett 200 milliárd forint hitel jól mutatja, hogy ehhez a pénzügyi forráshoz könnyű hozzáférni.  Ezért nem véletlen, hogy kulcsszerepet játszott az egyéni gazdaságok hitelezésének elmúlt években történt felfutásában. A minél olcsóbb és könnyebb hitelhez jutást segítő lépések közé tartozik, hogy döntöttek az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány által a hitelekhez nyújtott kezességek díjainak csökkentése érdekében az e díjakhoz nyújtott minisztériumi költségvetési díjtámogatás 0,75 százalékra emeléséről.

Az agrárminiszter rámutatott: a kormány eddig bejelentett gazdasági intézkedései jelentős segítséget jelentenek a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban tevékenykedő mintegy 300 ezer gazdaság, vállalkozás számára. Az év végéig meghirdetett, teljes hitelfizetési moratórium, vagy a felgyorsított áfa-visszaigénylések mind-mind segítik pénzügyi helyzetük stabilizálását. Az agrártámogatások folyamatos kifizetése, a támogatási rendszerben alkalmazott könnyítések – különösen a Vidékfejlesztési Program (VP) beruházásaira vonatkozó eljárásoknál – is ahhoz járulnak hozzá, hogy a termeléshez szükséges pénzügyi erőforrások rendelkezésre álljanak.

A szaktárca javaslatcsomagjában számos további lehetséges beavatkozási eszköz is szerepel. Így rendelkezik rövidtávú válságkezelési intézkedésekre, valamint a gazdaság újraindítását támogató beruházási programokra vonatkozó tervekkel, programokkal is. A Gazdaságvédelmi Akciótervben tehát eddig is kiemelt szerepet kapott az agrárium. Múlt héten a terület számára célzott segítséget jelentő intézkedéscsomag is megjelent – mondta a tárcavezető, aki bízik abban, hogy a kormány által most elfogadott javaslataik is az ágazat nehézségeinek minél hatékonyabb leküzdését fogják szolgálni.

Kitért arra is, hogy az elmúlt hetekben sokat dolgoztak azon, hogy biztosítsák az élelmiszer megtermelésének feltételeit és a fogyasztókhoz való eljutásának biztonságát. Számos élelmiszeripari céget és gazdálkodót látogatott meg az utóbbi hetekben, továbbá feldolgozták a szakmai szervezetek Gazdaságvédelmi Akciótervhez készített javaslatait, és ennek alapján állították össze a saját, a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart érintő javaslatcsomagjukat. A legfontosabb célok most az értékesítési lehetőségek, a bevételek és a gazdaságok működéséhez szükséges munkaerő biztosítása.

Ennek szellemében a miniszter nyílt levélben kérte a Magyarországon működő élelmiszer kiskereskedelmi láncokat és a hazai beszállítókat a magyar termékek preferálására az import helyett. Emellett kiállt azért is, hogy az önkormányzatok a járványügyi szabályok betartása mellett tartsák nyitva a piacokat annak érdekében, hogy az emberek hozzáférjenek a magyar kistermelők termékeihez. Mindezek mellett az AM elindította a munkaszuret.hu internetes oldalt, egy olyan online felületet, amelyen keresztül az idénymunkát kínáló agrárvállalkozások nyújtotta munkalehetőségeket minél több magyar ember számára meg tudják mutatni, bevételszerzés lehetőségét teremtve mindazoknak, akik most más gazdasági ágazatokban tartósan vagy átmeneti jelleggel vesztették el megélhetésüket – jegyezte meg Nagy István.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!