Ötven magyar bor a Berlini Magyar Szüreten

Agro Napló
A magyar borok egyik legjelentősebb exportpiacán, Németországban mutatkoztak be a magyar borok az Agrármarketing Centrum (AMC) és Magyarország berlini nagykövetsége együttműködésével; az idén a Berlini Magyar Szüret et már tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Hungarian Wine Business Program keretében – közölte lapunkkal az AMC.

A tájékoztatás külön is felhívja a figyelmet: a  mesterkurzuson és a sétáló kóstolón a magyar borászok borkereskedőknek, szakújságíróknak, étterem- és borbártulajdonosoknak népszerűsítették a magyar borokat, támogatták a német piacon jelenlévő és újként belépő termelők és borok bemutatkozását.

Németország a magyar agrárágazat egyik legfontosabb exportpiaca, az ide irányuló borexport az elmúlt 5 éves trend alapján továbbra is stabil piacot jelent, ami nagyságrendileg évi mintegy 17 millió eurós – azaz mintegy 6 milliárd forintos – kivitelt jelent. A fejlődés további pozitívuma, hogy a palackozott bor kivitele mennyiségben és értékben is 10 százalékkal nőtt, ami a magyar élelmiszer-gazdaság hozzáadott értékét növeli.

 

Az immár 11. alkalommal megrendezett Berlini Magyar Szüret imázsépítő szerepet is betölt. A rendezvény idén először kizárólag a magyar bortermelőkre koncentrált, ennek keretében a Balaton, Pannon, Tokaj borrégiókból Kielmayer Kristian nemzetközi borakadémikus egy 12 tételes vezetett borkóstolót tartott, ezt követően pedig a résztvevő tucatnyi borászat további, összesen több mint ötven tételét ismerhették meg sétáló kóstoló keretében. Az eseményen a magyar borászoknak lehetőségük nyílt a szakmai közönséggel boraik és pincészeteik megismertetésére, és a magyar bor folyamatos népszerűsítésére.

Az eseményt megelőzően az egyik legjelentősebb németországi borszakmai lapban, a Meininger Weinwirtschaft-ban az AMC egy négyoldalas, a magyar borokat bemutató, átfogó ismertetőt is megjelentetett, amelynek célja szintén a magyar bor imázsának építése volt – közölte az AMC.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!