Ötvenmilliós kampánnyal zárja az évet a „Vedd a hazait! Védd a hazait!”

Agro Napló
Az ünnepek előtti tévékampányban ért a csúcspontjára a járvány elején indított „Vedd a hazait! Védd a hazait!” akció: a Magyar Termék Nonprofit Kft., a kezdeményezéshez csatlakozó vállalatok segítségével minden korábbinál nagyobb értékű és hatású kampányt tudott megvalósítani ezen a területen – közölte lapunkkal a nonprofit szervezet.

A Magyar Termék védjegyrendszert működtető nonprofit cég már idén március végén indította útjára a „Vedd a hazait! Védd a hazait” mozgalmat, amihez több tucat cég csatlakozott. Ősszel pedig húsz gyártó példátlan összefogásával megvalósult tévé-reklámkampánnyal folytatódott az akció. A reklámok azt üzenik: „sok mindenben különbözünk ugyan, de vannak dolgok, amiről ugyanazt gondoljuk, hiszünk az összefogás erejében, ezért hazai termékeket vásárlunk, hogy segítsük egymást”. 

„A járvány második hullámában is fontosnak tartottuk ennek az összefogásnak a fenntartását, és azt tapasztaltuk, hogy még a korábbinál is több vállalkozás támogatta az akciónkat, így végül olyan kampányt sikerült megvalósítani, amelynek a médiaértéke meghaladta az ötvenmillió forintot” – jelentette ki Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki szerint a reklámfilmek készítésekor fontos szempont volt az is, hogy egy sokunk számára nehéz időszakban képesek legyenek humorral bemutatni, mi lehet a közös bennünk a különbözőségeink ellenére is.

Benedek Eszter

„Az első pillanattól csatlakoztunk a #veddahazait mozgalomhoz, és már a járvány első hulláma idején is népszerűsítettük reklámjainkban, termékeinken, mivel fontos kezdeményezésnek tartottuk, ami ráadásul a legjobb pillanatban indult” - mondta Koósa Péter, a Detki Keksz Kft. ügyvezetője. Ezek után szinte természetes volt, hogy az őszi tévékampányban is részt vett a cég, amely megalakulása óta az egyik fő támogatója a Magyar Termék védjegyrendszernek. 

„A járvány rávilágított arra, mennyire fontos a hazai gyártás, különösen olyan termékek esetén, mint a fertőtlenítőszerek, amelyek iránt tavasszal napok alatt nőtt többszörösére a kereslet. Csak a magyarországi cégek segítségével sikerült eleget gyártani az ország védekezéséhez nélkülözhetetlen fertőtlenítőszerekből, köztük a Caoseptből” - emlékeztetett Bándi Imre, a tévékampányban szereplő, és azóta a védjegyhasználat iránt is érdeklődő Caola Zrt. vezérigazgatója. Szerinte ebben az esetben a szó szoros értelmében átélhetővé vált a vásárlók számára a Vedd-védd! kampányüzenet. 

Molnár-Varga Adrienn, a Bramac Kft. marketing vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a napi fogyasztási cikkeknél fontos a hazai termékek támogatása. Az építőanyagok esetében egy-egy vásárlói döntés akár egy életre szól, és sok százezres vagy akár milliós összegű beszerzést jelent. Ezért kiemelkedő a jelentősége annak, hogy ilyenkor hazait válasszon az építkező. A BMI Bramac régóta védjegyhasználó, és csatlakozott a #veddahazait mozgalomhoz is, amelynek a tévékampányában is részt vett. 

A „Vedd a hazait! Védd a hazait!” tévékampányában résztvevő cégek:  

Abonett Kft., Alföldi Tej Kft., Bramac Kft., Caola Zrt., Cerbona Kft., Ceres Zrt., Csipet Land Kft., Detki Keksz Kft., Gyermelyi Zrt., Gyulahús Kft., Magyar Piszke Papír Kft., Matrackuckó, MCS Vágóhíd Zrt., Medimpex Zrt., NT Kft., Pápai Hús Kft., Savencia F & Dairy Hungary Zrt., Szamos Marcipán Kft., Szarvasi Mozarella Kft., Terrán Tetőcserép Kft.  

Általános támogatók:  

EuroChamp Hungária Kft., Félegyházi Tej Kft., Piros Kockás Kft., Sofidel Hungary Kft.  

A filmek a következő linkeken tekinthetők meg:  

Bramac:

Caola:

Gyermelyi:

Matrackuckó:

Szarvasi Mozzarella:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!